tI EGY DOLOGGAL NEM VAGYTOK TISZTÁBAN.aZ AZ 1-1.5 MILLIO HONVÉF AZ MAGYAR VOLTJÖTTEK HAZA...EUROPA LEGEROSSEBB HADSEREGE VOLT..
Magyar történelem
- Téma indítója pela3
- Indítva
Igazabol a legtöbb alakulat már az előtt felbomlott, hogy leszállt volna a vonatról.
De minden vesztes államban ez volt. A német hadsereg is szetesett,a német allamszervezettel együtt.
Igazabol nálunk a tulkozpontositott állam bosszulta meg magát. Ausztriában is szetesett a központi irányítás,de a helyi szervezetek nem.Osztrakok helyi szervezésű miliciakkal állították meg a délszláv elorenyomulast. Tegyük hozzá, hogy a szláv sereg se volt igazi sereg.A szerb hadsereg a mi déli határvonal állt.
Szia,
Messze nem Europa legerosebb serege volt!
Sok masiknal gyengebb volt a kikepzettsege, a felszerelese meg az osszes komoly europai hadseregnel gyengebb volt. Erre jott ra a tobbiek altal is emlegetett totalis szervezetlenseg, de szerintem ez kevesbe adottsag, nagyobb reszben a Tisza kormany hibaja volt.
De 6000 roman katona megallitasahoz nem is kellett volna Europa legerosebb hadserege! Oda az europai szinten nezve 2. osztalyu katonasagunk 1% (ami ugye 10-15 000 fo) boven eleg kellett volna legyen, mivel a tamadok sem voltak I. osztalyuak, es eleve a vedekezoknek altalaban eleg 1/3 ero is, szoval igazabol nagyjabol 2 ezreleknek is meg kellett volna allitania oket (es persze igazabol nem Budapesten, hanem mar sokkal elobb kellett volna oket megallitani, igy viszont a 6000 fos letszam nem stimmel).
De amugy 1956-ban is volt sok szazezer katonanak fegyver, volt sok szazezer harcedzett veteran, a bevetett orosz eroket kenyelmesen le lehetett volna gyozni - ha a katonak, es nem a diakok probaljak legyozni oket. De a katonak meg se probaltak (nyilvan ebben az is kozrejatszott, hogy a katonak tudtak, hogy a bevetett orosz katonak a tordeke csak annak, amit par honap alatt be tudnanak vetni a megszallok).
Ne ítélj, hogy ne itéltess!
A Major-család rémhistóriája
1910. január 26-án született Major Tamás és 1986. április 13-án járult a túlvilági Bíró elé, akit nem lehet becsapni, akármekkora színész is valaki…
Nem kell mindig mindenbe belekeverni a politikát. Mert nem okvetlenül arról szól a világ. De Major Tamás esetében sehogy sem tudtam szétválasztani a szakmai munkát és a politikát. Major Tamás tényleg nagy színész volt, tanúsíthatom, magam láttam színpadon, néhány alakításában. És ritka nagy csirkefogó, mint megtudtam később, amikor már lehetett beszélni az ilyesmiről.
Ha már színész, legyen dráma. Igazi vérgőzös rémdráma. Melyet a valóság ír és a főszereplője Major Tamás meg a bátyja, Major Ákos. Akár „Királydráma egy pohár vízben, avagy a gerinctelenség diadala” is lehetne a címe a családi rémmesének…
Kezdjük egy régi sztorival:
A román megszállók 1919. november 16-án végre kitakarodtak a kifosztott Budapestről. A Siófokon szervezett, Horthy Miklós vezette Nemzeti Hadsereg – az Antanttal kötött egyezmény értelmében – megindul a főváros felé. Félig diadalmenet ez, félig ígéret, hogy eztán minden másképp lesz, vége a Nagy háború utáni anarchiának. Van aki, örül az eseményeknek, van, aki fél és dühöng – a hajdani bolsevikok biztosan -, de így van ez minden nagyobb változásnál, sose lesz mindenkinek a kedvérevaló, ami épp történik.
A legtöbb helyen ünneplő közönség fogadja a menetet. Senki sem tudja pontosan, mi lesz, mi várható, de: ezek magyarok! Végre a mieink!
Az anekdota szerint, a pécsi bevonulásnál díszmagyarba öltözött úrhölgy toppan a sokaságból a később elhíresült fehér ló elé és megragadja a kantárját:
Állj meg, Horthy Miklós!
Majorné, Papp Mariska a saját versével köszönti későbbi kormányzót:
"Dus orgiákat ült itt a becstelenség,
Árulók száján a bűn volt a törvény,
Büszke szálfa, hogyha szembe szállt a vésszel,
Befalta a börtön, elnyelte az örvény.
Úr volt itt a céda, az idegen fajta,
Aki elárulta, mocskolta honát,
Kinek rongy volt a szent háromszínű zászló,
Ki nem akart látni magyar katonát,
Söpredék, akinek nem volt jó az Isten,
Aki leköpte az apácát, papot,
Júdás, aki vérző Krisztusát eladta,
Hazájáért szennyes aranyat kapott.
Ma elröpült a város homlokáról
Mindörökre a vörös keselyű…" (Pécsi Est, 1921. augusztus 24.)
És a sokoldalú hölgy – tanítónő, színiiskolát végzett, írónő – a korszak üdvöskéje lesz… A keresztény szocialista párt nőbizottságának elnöke, a székesfőváros által rendszeresített előadások rendezője, irodalmár, darabját országszerte játsszák, szerzői esteket tart. Még Horthy Miklós kormányzó és József főherceg is megjelenik némelyiken…
Ilyen indíttatás, családi háttér ismeretében aligha meglepő, hogy a hölgy idősebbik fia, Major Ákos – eredetileg tasnádi Major-Maróthy Ákos Antal Gyula, de a nemesi előnevet sem ő, sem az öccse nem használta - bár jogvégzett ember, mégis a katonai pálya mellett dönt. Az igazság és az ő szolgáltatásának nagyobb dicsőségére 1927-től egészen 1946 novemberéig katonai szolgálatot teljesít, 1933-tól, mint ügyész és hadbíró.
Eddig gyönyörű. A Horthy-korszak sikersztorija. De folytatás is van…
A kisebbik fiú, Tamás maga is színésznek állt. 1930-ban kapja meg oklevelét a Színművészeti Akadémián, 1931-től a Nemzeti Színház szerződik, ahol már 1928-ban, még főiskolásként is játszott.
„Művészetében nem választható külön a színész, a rendező, a színészpedagógus, sőt a versmondó sem, s mindez összefüggött közéleti, politikai tevékenységével is.” - írja róla a Wikipédia, mely ezúttal tán nem téved.
1935 októberében Major Tamás felháborodottan kommentálja azokat a vádakat, hogy a főváros 800 pengős ösztöndíját – három másik társával együtt – kizárólag kiváló összeköttetéseinek köszönheti, köszönhetik, mert még a Színészszövetség elnöke sem ismeri a nevüket…
„Öt éve vagyok a Nemzeti Színház tagja – feleli a kérdésekre. – Szerepeltem, mint színész, segédrendező, néha mint ügyelő is. Különösnek találom, hogy a Színészszövetség elnöke nem ismeri a nevemet, elsősorban mert tagja vagyok a Szövetségnek, másodsorban azért, mert játszottam Békeffi László elnök úr darabjában, A bécsi menyasszonyban is.” (Fábián Titusz - „Kirúgni, fasiszta!” – Major Tamás története; Mno.hu)
A kőkeményen baloldali, akkori szóhasználattal élve: „komcsi” fiatalembernek a remek családi háttér, meg a pletykák – egy időben az terjengett róla, hogy Horthy Miklós törvénytelen fia – ellenére időnként meggyűlik a baja a hatósággal. Olyannyira, hogy a II. világháború vége felé még illegalitásba vonul, nem vallása, vagy származása miatt – az is pletykálták róla, hogy zsidó mivolta miatt üldözték -, hanem politikai nézetei okán.
És jön a II. világháború vége, jönnek a szovjetek… Velük a Major família nagy napjai. Mit napjai, évei, évtizedei. Csak most egészen más színekben. Nem mintha addig gondjaik lettek volna… Hja, kérem, ha valaki tudja, hová kell állni, mikor dől a kredenc…
Budán még folynak a harcok, mikor Pesten már felállnak népbíróságok. Major Ákos, aki ott volt Ilkovszkoje faluban, Horthy István közvetlen környezetében, mikor az utolsó bevetésére indult, már népbíró szerepében tetszeleg. Ő tárgyalja az első háborús pert és ítél a nép nevében. Halálra. A nevéhez fűződik az a kedélyes, nyilvános akasztás az Oktogonon… De később Bárdossyt és Imrédyt is ő ítélte halálra, mint tapasztalt vérbíró.
Nem állítom, hogy a kivégzettek nem voltak bűnösök. A bíró személye izgat, ez a „csodálatos” pálfordulás a damaszkuszi úton, mikor a Horthy-rendszer katonai ügyésze hirtelen „megvilágosodik” és a nép nevében osztja az igazságot. Néha olyanok felett ítélkezik, akiknek nem is olyan rég még gazsulált, parolázott velük.
De Major Ákos értette az idők szavát, maga írta könyvében:
„Közel négy évtized távlatából nyomban szembetűnik, hogy 1948-ban minden jelentős bírósági ügy valamilyen politikai eseményhez kapcsolódott. Egyengette az időszerű politikai fejlődés útját”
És az ifjabbik testvér „időszerű politikai fejlődése”?
Major Tamásból a Nemzeti Színház igazgatója lesz. A kinevezése igazán egyszerűen történik: besétál a színházba és közli, hogy ezentúl ő a főnök. Fogadnának arra, hogy senki nem mert visszapofázni, tudván, hogy nem akárkik állnak a háta mögött? Fogadhatnának és nyernének. Így lett az ifjú színésztitán a Nemzeti igazgatója…
Mert ezt kívánja az „időszerű politikai fejlődés”.
És Major itt, Major ott, Major mindenütt, mint a Fényszóró színházi lap karikatúráján. Ahogy a mama tette, még az átkos Horthy rendszerben…
...
A Major-család rémhistóriája
1910. január 26-án született Major Tamás és 1986. április 13-án járult a túlvilági Bíró elé, akit nem lehet becsapni, akármekkora színész is valaki…
Nem kell mindig mindenbe belekeverni a politikát. Mert nem okvetlenül arról szól a világ. De Major Tamás esetében sehogy sem tudtam szétválasztani a szakmai munkát és a politikát. Major Tamás tényleg nagy színész volt, tanúsíthatom, magam láttam színpadon, néhány alakításában. És ritka nagy csirkefogó, mint megtudtam később, amikor már lehetett beszélni az ilyesmiről.
Ha már színész, legyen dráma. Igazi vérgőzös rémdráma. Melyet a valóság ír és a főszereplője Major Tamás meg a bátyja, Major Ákos. Akár „Királydráma egy pohár vízben, avagy a gerinctelenség diadala” is lehetne a címe a családi rémmesének…
Kezdjük egy régi sztorival:
A román megszállók 1919. november 16-án végre kitakarodtak a kifosztott Budapestről. A Siófokon szervezett, Horthy Miklós vezette Nemzeti Hadsereg – az Antanttal kötött egyezmény értelmében – megindul a főváros felé. Félig diadalmenet ez, félig ígéret, hogy eztán minden másképp lesz, vége a Nagy háború utáni anarchiának. Van aki, örül az eseményeknek, van, aki fél és dühöng – a hajdani bolsevikok biztosan -, de így van ez minden nagyobb változásnál, sose lesz mindenkinek a kedvérevaló, ami épp történik.
A legtöbb helyen ünneplő közönség fogadja a menetet. Senki sem tudja pontosan, mi lesz, mi várható, de: ezek magyarok! Végre a mieink!
Az anekdota szerint, a pécsi bevonulásnál díszmagyarba öltözött úrhölgy toppan a sokaságból a később elhíresült fehér ló elé és megragadja a kantárját:
Állj meg, Horthy Miklós!
Majorné, Papp Mariska a saját versével köszönti későbbi kormányzót:
"Dus orgiákat ült itt a becstelenség,
Árulók száján a bűn volt a törvény,
Büszke szálfa, hogyha szembe szállt a vésszel,
Befalta a börtön, elnyelte az örvény.
Úr volt itt a céda, az idegen fajta,
Aki elárulta, mocskolta honát,
Kinek rongy volt a szent háromszínű zászló,
Ki nem akart látni magyar katonát,
Söpredék, akinek nem volt jó az Isten,
Aki leköpte az apácát, papot,
Júdás, aki vérző Krisztusát eladta,
Hazájáért szennyes aranyat kapott.
Ma elröpült a város homlokáról
Mindörökre a vörös keselyű…" (Pécsi Est, 1921. augusztus 24.)
És a sokoldalú hölgy – tanítónő, színiiskolát végzett, írónő – a korszak üdvöskéje lesz… A keresztény szocialista párt nőbizottságának elnöke, a székesfőváros által rendszeresített előadások rendezője, irodalmár, darabját országszerte játsszák, szerzői esteket tart. Még Horthy Miklós kormányzó és József főherceg is megjelenik némelyiken…
Ilyen indíttatás, családi háttér ismeretében aligha meglepő, hogy a hölgy idősebbik fia, Major Ákos – eredetileg tasnádi Major-Maróthy Ákos Antal Gyula, de a nemesi előnevet sem ő, sem az öccse nem használta - bár jogvégzett ember, mégis a katonai pálya mellett dönt. Az igazság és az ő szolgáltatásának nagyobb dicsőségére 1927-től egészen 1946 novemberéig katonai szolgálatot teljesít, 1933-tól, mint ügyész és hadbíró.
Eddig gyönyörű. A Horthy-korszak sikersztorija. De folytatás is van…
A kisebbik fiú, Tamás maga is színésznek állt. 1930-ban kapja meg oklevelét a Színművészeti Akadémián, 1931-től a Nemzeti Színház szerződik, ahol már 1928-ban, még főiskolásként is játszott.
„Művészetében nem választható külön a színész, a rendező, a színészpedagógus, sőt a versmondó sem, s mindez összefüggött közéleti, politikai tevékenységével is.” - írja róla a Wikipédia, mely ezúttal tán nem téved.
1935 októberében Major Tamás felháborodottan kommentálja azokat a vádakat, hogy a főváros 800 pengős ösztöndíját – három másik társával együtt – kizárólag kiváló összeköttetéseinek köszönheti, köszönhetik, mert még a Színészszövetség elnöke sem ismeri a nevüket…
„Öt éve vagyok a Nemzeti Színház tagja – feleli a kérdésekre. – Szerepeltem, mint színész, segédrendező, néha mint ügyelő is. Különösnek találom, hogy a Színészszövetség elnöke nem ismeri a nevemet, elsősorban mert tagja vagyok a Szövetségnek, másodsorban azért, mert játszottam Békeffi László elnök úr darabjában, A bécsi menyasszonyban is.” (Fábián Titusz - „Kirúgni, fasiszta!” – Major Tamás története; Mno.hu)
A kőkeményen baloldali, akkori szóhasználattal élve: „komcsi” fiatalembernek a remek családi háttér, meg a pletykák – egy időben az terjengett róla, hogy Horthy Miklós törvénytelen fia – ellenére időnként meggyűlik a baja a hatósággal. Olyannyira, hogy a II. világháború vége felé még illegalitásba vonul, nem vallása, vagy származása miatt – az is pletykálták róla, hogy zsidó mivolta miatt üldözték -, hanem politikai nézetei okán.
És jön a II. világháború vége, jönnek a szovjetek… Velük a Major família nagy napjai. Mit napjai, évei, évtizedei. Csak most egészen más színekben. Nem mintha addig gondjaik lettek volna… Hja, kérem, ha valaki tudja, hová kell állni, mikor dől a kredenc…
Budán még folynak a harcok, mikor Pesten már felállnak népbíróságok. Major Ákos, aki ott volt Ilkovszkoje faluban, Horthy István közvetlen környezetében, mikor az utolsó bevetésére indult, már népbíró szerepében tetszeleg. Ő tárgyalja az első háborús pert és ítél a nép nevében. Halálra. A nevéhez fűződik az a kedélyes, nyilvános akasztás az Oktogonon… De később Bárdossyt és Imrédyt is ő ítélte halálra, mint tapasztalt vérbíró.
Nem állítom, hogy a kivégzettek nem voltak bűnösök. A bíró személye izgat, ez a „csodálatos” pálfordulás a damaszkuszi úton, mikor a Horthy-rendszer katonai ügyésze hirtelen „megvilágosodik” és a nép nevében osztja az igazságot. Néha olyanok felett ítélkezik, akiknek nem is olyan rég még gazsulált, parolázott velük.
De Major Ákos értette az idők szavát, maga írta könyvében:
„Közel négy évtized távlatából nyomban szembetűnik, hogy 1948-ban minden jelentős bírósági ügy valamilyen politikai eseményhez kapcsolódott. Egyengette az időszerű politikai fejlődés útját”
És az ifjabbik testvér „időszerű politikai fejlődése”?
Major Tamásból a Nemzeti Színház igazgatója lesz. A kinevezése igazán egyszerűen történik: besétál a színházba és közli, hogy ezentúl ő a főnök. Fogadnának arra, hogy senki nem mert visszapofázni, tudván, hogy nem akárkik állnak a háta mögött? Fogadhatnának és nyernének. Így lett az ifjú színésztitán a Nemzeti igazgatója…
Mert ezt kívánja az „időszerű politikai fejlődés”.
És Major itt, Major ott, Major mindenütt, mint a Fényszóró színházi lap karikatúráján. Ahogy a mama tette, még az átkos Horthy rendszerben…
...
...
Major Tamás nem csak a Nemzeti igazgatója, hanem szinte élet-halál ura a művész-, színészvilágban. Dönt, hogy kikerülhet színpad, ki kaphat szerepet és hol. És dönt, hogy kinek annyi… Jelent és feljelent, az ügy, az eszme nevében. Káderlapokat vezet színészeiről a Nemzeti Színházban. Aztán, mikor kitör az 1956-os forradalom október 31-én el is távolítják igazgatói székéből. Annyira azért nem lehetett népszerű a kollégák körében… Akik végre a róluk szóló káderlapokat is megismerhették, minden ellenük szóló jelentést elolvashattak. Volt belőlük bőven…
Ugyanazon „eszme” nevében, amelyre bátyja hivatkozik ítéleteiben. És ne gondolják, hogy csak a volt nyilasokra, vagy hasonlókra rúgott ki a „bíró elvtárs”. Ha valaki valaha egy picit is jobbra állt a „nagy” Sztálintól, vagy Rákosi elvtárstól az megtanulhatja a tárgyalásokon, hol lakik a magyarok Istene. Volt, hogy ügyvédként kért súlyosbítás a vádlottra. Ami, gondolom én, az „ügyvéd” fogalmának abszolút megcsúfolása.
„De hogy ki volt valójában Major Tamás, azt máig lehetetlen összerakni. Czímer József dramaturg így jellemezte: „Egy fantáziadús, nagyszerű művész, egy felelőtlen, zseniális ripacs, és egy hiú, mindenre kapható udvaronc keveréke.” Raksányi Gellért azt mondta róla, hogy „Karrierje érdekében semmitől sem riadt vissza, lelkiismeret-furdalás nélkül gázolt át mindenen és mindenkin. Lelketlenül megkeserítette számos kitűnő kolléga életét, s ezek ezt nem csak halálukig, haláluk után is szenvedik.” Törőcsik Mari és Spiró György azt vallotta, hogy rengeteget tanult tőle.
Torz lelkű, bosszúálló, barátait hátba szúró diktátor, aki emberi sorsokat, pályafutásokat tett tönkre. Progresszív színházi újító, akit színészek és rendezők generációi tiszteltek mesterükként. Tehetségtelen kókler, aki az egész magyar színházi fejlődésnek súlyos károkat okozott. A legfelkészültebb Nemzeti-igazgató, aki megvédte az intézményt a kötelező stréberdrámáktól, csellel, furfanggal óvta az intézmény rangját a legdemagógabb időkben. Ezeket mind Major Tamásról mondták, mondják. És lehet, hogy tényleg mind ő volt.” (Fábián Titusz - „Kirúgni, fasiszta!” – Major Tamás története; Mno.hu)
Életük remek kor- és kórképe a huszadik század azon érdekes éveinek. És annak, hogyan befolyásolja, irányítja, változtatja meg csakugyan tehetséges emberek életét a politika.
/FB Paprika/
Major Tamás nem csak a Nemzeti igazgatója, hanem szinte élet-halál ura a művész-, színészvilágban. Dönt, hogy kikerülhet színpad, ki kaphat szerepet és hol. És dönt, hogy kinek annyi… Jelent és feljelent, az ügy, az eszme nevében. Káderlapokat vezet színészeiről a Nemzeti Színházban. Aztán, mikor kitör az 1956-os forradalom október 31-én el is távolítják igazgatói székéből. Annyira azért nem lehetett népszerű a kollégák körében… Akik végre a róluk szóló káderlapokat is megismerhették, minden ellenük szóló jelentést elolvashattak. Volt belőlük bőven…
Ugyanazon „eszme” nevében, amelyre bátyja hivatkozik ítéleteiben. És ne gondolják, hogy csak a volt nyilasokra, vagy hasonlókra rúgott ki a „bíró elvtárs”. Ha valaki valaha egy picit is jobbra állt a „nagy” Sztálintól, vagy Rákosi elvtárstól az megtanulhatja a tárgyalásokon, hol lakik a magyarok Istene. Volt, hogy ügyvédként kért súlyosbítás a vádlottra. Ami, gondolom én, az „ügyvéd” fogalmának abszolút megcsúfolása.
„De hogy ki volt valójában Major Tamás, azt máig lehetetlen összerakni. Czímer József dramaturg így jellemezte: „Egy fantáziadús, nagyszerű művész, egy felelőtlen, zseniális ripacs, és egy hiú, mindenre kapható udvaronc keveréke.” Raksányi Gellért azt mondta róla, hogy „Karrierje érdekében semmitől sem riadt vissza, lelkiismeret-furdalás nélkül gázolt át mindenen és mindenkin. Lelketlenül megkeserítette számos kitűnő kolléga életét, s ezek ezt nem csak halálukig, haláluk után is szenvedik.” Törőcsik Mari és Spiró György azt vallotta, hogy rengeteget tanult tőle.
Torz lelkű, bosszúálló, barátait hátba szúró diktátor, aki emberi sorsokat, pályafutásokat tett tönkre. Progresszív színházi újító, akit színészek és rendezők generációi tiszteltek mesterükként. Tehetségtelen kókler, aki az egész magyar színházi fejlődésnek súlyos károkat okozott. A legfelkészültebb Nemzeti-igazgató, aki megvédte az intézményt a kötelező stréberdrámáktól, csellel, furfanggal óvta az intézmény rangját a legdemagógabb időkben. Ezeket mind Major Tamásról mondták, mondják. És lehet, hogy tényleg mind ő volt.” (Fábián Titusz - „Kirúgni, fasiszta!” – Major Tamás története; Mno.hu)
Életük remek kor- és kórképe a huszadik század azon érdekes éveinek. És annak, hogyan befolyásolja, irányítja, változtatja meg csakugyan tehetséges emberek életét a politika.
/FB Paprika/
Szomorúan paradox tény, hogy az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés a mai Magyarország születési okmánya. A békediktátum szentesítette a négyszáz év után újra függetlenné lett Magyarország nemzetközi jogi létét, de egyúttal súlyos területi megcsonkítását is. A független Magyarország küszöbéről az út a történelmi Magyarország sírgödrébe vezetett. Ám az összefüggés fordítva is megáll: a független Magyarország csak a történelmi Magyarország sírgödréből léphetett elő. A magyar érzelmű szavazópolgárok többsége által „labancnak” tartott, népszerűtlen Tisza István grófnak, a Monarchia legbefolyásosabb magyar politikusának államférfiúi tragikuma abban rejlett, hogy ő mindig tudta, hogy a Monarchia és a dualizmus nélkül a történelmi Magyarország sem maradhat fenn. Csakhogy Tisza igazsága az első világháború kitörésekor már olyan régi igazság volt, hogy mindenki elfelejtette. Édesapjának, Tisza Kálmánnak atyai barátja, politikai patrónusa, Teleki László gróf már 1848-ban is megírta Kossuth Lajosnak: „Ausztria” összeomlása egyúttal Szent István Birodalmának végét is jelenti. Hátborzongatóan pontos külpolitikai előrelátását azonban a magyar közvélemény elfelejtette. A trianoni békeokmány tehát halotti anyakönyv is.
telex.hu
„A trianoni békeszerződés a mai Magyarország születési okmánya”
Hatos Pál történész a Hideg polgárháborúban a Csonka-Magyarország megszületését írta meg. Az akkor ütött sebek máig hatnak, és mintha most lemásolnánk az akkori politikai praktikákat, a centrális erőtértől az ellenségkultuszig. A történész művében számos trianoni mítoszt is szertefoszlat. Interjú.
telex.hu
Eddig úgytudtam, hogy a közvélemény szerint ma már Tisza István a világháború ellenzős politikus.Szomorúan paradox tény, hogy az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés a mai Magyarország születési okmánya. A békediktátum szentesítette a négyszáz év után újra függetlenné lett Magyarország nemzetközi jogi létét, de egyúttal súlyos területi megcsonkítását is. A független Magyarország küszöbéről az út a történelmi Magyarország sírgödrébe vezetett. Ám az összefüggés fordítva is megáll: a független Magyarország csak a történelmi Magyarország sírgödréből léphetett elő. A magyar érzelmű szavazópolgárok többsége által „labancnak” tartott, népszerűtlen Tisza István grófnak, a Monarchia legbefolyásosabb magyar politikusának államférfiúi tragikuma abban rejlett, hogy ő mindig tudta, hogy a Monarchia és a dualizmus nélkül a történelmi Magyarország sem maradhat fenn. Csakhogy Tisza igazsága az első világháború kitörésekor már olyan régi igazság volt, hogy mindenki elfelejtette. Édesapjának, Tisza Kálmánnak atyai barátja, politikai patrónusa, Teleki László gróf már 1848-ban is megírta Kossuth Lajosnak: „Ausztria” összeomlása egyúttal Szent István Birodalmának végét is jelenti. Hátborzongatóan pontos külpolitikai előrelátását azonban a magyar közvélemény elfelejtette. A trianoni békeokmány tehát halotti anyakönyv is.
„A trianoni békeszerződés a mai Magyarország születési okmánya”
Hatos Pál történész a Hideg polgárháborúban a Csonka-Magyarország megszületését írta meg. Az akkor ütött sebek máig hatnak, és mintha most lemásolnánk az akkori politikai praktikákat, a centrális erőtértől az ellenségkultuszig. A történész művében számos trianoni mítoszt is szertefoszlat. Interjú.
Eleinte ellenezte, de a hadba lépés után végig támogatta. Vélhetően azért amit a cikkben is írta: tudta, hogy az etnikailag vegyes királyi Magyarország nem maradhat fent a Habsburgok nélkül, mert ők adják a különféle népei számára az elfogadható vezetőt, "közös nevezőt". Ennek a Monarchia a széthullásának kockázatát látta a háborúban, de úgy volt vele ha már kitört, akkor mindent meg kell tenni a győzelemért, mert a vereség a szétesést jelenti. Ebben igaza is lett...
Ha jól emlékszem annak ellenére, hogy kezdetben nem támogatta a konfrontációt Szerbiával, a német segítség biztosítása után ő is beállt a sorba.
A kommentem arra irányult, hogy én személyesen, még nem hallottam labancozást a személye felé, mondjuk ez nem sok mindent jelent.
Mert a korabeliek gondolták így. Sokan neki rótták fel Mo. háborúba sodródását. Ennek lett az áldozata: a frontról haza érkezőkatonák egy csoportja betört hozzá és agyon lőtte. Máig ő az egyetlen magyar miniszterelnök aki politikai merénylet áldozata lett.
„…ennek így kellett lennie.”
(Tisza István állítólagos utolsó szavai)
A szarajevói merénylet után nem csak a terrorcselekmény szerb hátterére derült hamar fény, hanem azzal együtt világossá vált, hogy amennyiben Bécs hadat büzen Szerbiának, valószínűleg világméretű konfliktust robbant ki. Tisza, aki a Monarchián belül elsődlegesen mindig a magyar érdekeket tartotta szem előtt, június 28-a után – egyedüli prominens politikusként – a fegyveres megoldás ellen foglalt állást, mivel úgy látta, hazánk azzal semmit nem nyerhet. Egy esetleges vereség vélhetően az integer Magyarország felbomlásával, a győzelem pedig új hódításokkal, tehát a Monarchiában elfoglalt előnyös pozíció elvesztésével járhatott volna együtt.
A magyar miniszterelnök emellett az összbirodalmi érdekek szempontjából is elhibázott lépésnek tartotta a hadüzenetet, ugyanis úgy gondolta, a dualista állam nem készült fel eléggé ahhoz, hogy akár a szerbek, akár az antant nagyhatalmak ellen gyors és eredményes háborút vívhasson, emellett pedig – mint kiderült, nem alaptalanul – kételkedett a négyes szövetség másik két tagjának, Olaszországnak és Romániának a hűségében is. Ezen okokból eredően a július 7-i minisztertanácson Tisza István – a résztvevők közül egyedül – a fegyveres megoldás ellen szólalt fel, és ahelyett egy szigorú, ámde teljesíthető feltételeket tartalmazó jegyzék küldését javasolta a szerb fél számára.
A magyar miniszterelnök egy héttel később végül engedett II. Vilmos német császár (ur. 1888-1918) és Ferenc József (ur. 1867-1916) nyomásának, vagyis elhitte, hogy a fentebb felsorolt hátrányok kiegyenlítésére elegendő lesz Németország végtelennek tűnő katonai és anyagi potenciálja – más választása nem is nagyon volt, hiszen Berlin támogatásának elvesztésétől éppen annyira rettegett, mint a világháborús konfliktustól. Tisza István július 14-én így áldását adta a fegyveres megoldásra, és attól a naptól kezdve minden energiáját a háborús győzelem szolgálatába állította; részt vett például a Szerbiának küldött ultimátum megalkotásában is.
Szóval Tisza István ellenállása alig egy hétig tartott ki...
Akkor úgy tűnik jól emlékeztem. Köszönöm a forrást.A szarajevói merénylet után nem csak a terrorcselekmény szerb hátterére derült hamar fény, hanem azzal együtt világossá vált, hogy amennyiben Bécs hadat büzen Szerbiának, valószínűleg világméretű konfliktust robbant ki. Tisza, aki a Monarchián belül elsődlegesen mindig a magyar érdekeket tartotta szem előtt, június 28-a után – egyedüli prominens politikusként – a fegyveres megoldás ellen foglalt állást, mivel úgy látta, hazánk azzal semmit nem nyerhet. Egy esetleges vereség vélhetően az integer Magyarország felbomlásával, a győzelem pedig új hódításokkal, tehát a Monarchiában elfoglalt előnyös pozíció elvesztésével járhatott volna együtt.
A magyar miniszterelnök emellett az összbirodalmi érdekek szempontjából is elhibázott lépésnek tartotta a hadüzenetet, ugyanis úgy gondolta, a dualista állam nem készült fel eléggé ahhoz, hogy akár a szerbek, akár az antant nagyhatalmak ellen gyors és eredményes háborút vívhasson, emellett pedig – mint kiderült, nem alaptalanul – kételkedett a négyes szövetség másik két tagjának, Olaszországnak és Romániának a hűségében is. Ezen okokból eredően a július 7-i minisztertanácson Tisza István – a résztvevők közül egyedül – a fegyveres megoldás ellen szólalt fel, és ahelyett egy szigorú, ámde teljesíthető feltételeket tartalmazó jegyzék küldését javasolta a szerb fél számára.
A magyar miniszterelnök egy héttel később végül engedett II. Vilmos német császár (ur. 1888-1918) és Ferenc József (ur. 1867-1916) nyomásának, vagyis elhitte, hogy a fentebb felsorolt hátrányok kiegyenlítésére elegendő lesz Németország végtelennek tűnő katonai és anyagi potenciálja – más választása nem is nagyon volt, hiszen Berlin támogatásának elvesztésétől éppen annyira rettegett, mint a világháborús konfliktustól. Tisza István július 14-én így áldását adta a fegyveres megoldásra, és attól a naptól kezdve minden energiáját a háborús győzelem szolgálatába állította; részt vett például a Szerbiának küldött ultimátum megalkotásában is.
Szóval Tisza István ellenállása alig egy hétig tartott ki...
Kötelességünk nekünk az USA-ról vagy Oroszországról dicshimnuszokat / ódákat zengeni ?
Oroszország csizmatalpa azért került ránk mert Mi üzentünk neki hadat 1941-ben nem pedig előzmények nélkül, indokolatlanul támadtak meg egy teljesen békés szántó - vető, építkező kis országot.
Előbb voltunk a Don-kanyarban, minthogy ők magyar földre léptek.
Ezt azért mond már el a bolgároknak,cseheknek,lengyeleknek,baltiaknak is,kik nem üzentek hadat a Szu-nak,de azért ők is odakerültek a csizma talpa alá.
Kismilliószor írkáltam neked ezt illetően de ignoráltad. Mintha a falnak beszélnék.
Ez egy szocialista magyarázkodás, ami legalizálni próbálja Magyarország kifosztását, nők megerőszakolását, emberek százezreinek elrablását, népirtást!
Szégyenteljes a szocialista történelem szemléletre hivatkozni!
Sok más ország nem üzent hadat, aztán mégis Szovjet-orosz megszállás lett a jutalma.
Ezeknek utána kellene olvasni, mielőtt ilyeneket irkálsz.
Sok százezer magyar emlékét sérti a kommunista ideológia által terjesztett hazugság, szerintem ne irjál ilyeneket, légy körültekintőbb.
