Magyarország ipara

AZ ÜGYRE RÁLÁTÓ FORRÁSAINK SZERINT A DUNAFERR NEMZETKÖZI SZEREPLŐNEK TÖRTÉNŐ ELADÁSÁT KÉSZÍTI ELŐ A KORMÁNY,

vagyis hosszabb távú megoldást igyekszik találni az állam, aktív szerepvállalással, de a tervek szerint az állam nem tulajdonosi szerepkört töltene be. Helyi információink alapján a múlt héten a Vasmű téren tettek látogatást a Liberty Steel emberei, ami azt valószínűsíti, hogy a vevő is ez a cég lehetne
Az orosz-ukrán befektetőt indiaival helyettesítjük. Aztán ha bármikor racionalizálni, költséget csökkenteni akar a Liberty akkor a legszarabb műszaki állapotú üzemét, a Dunaferr-t fogja először bezárni a sok gyáregysége közül. Több értelme lett volna a magyar állami tulajdonnak.
 
államosítani kellett volna
Mert az úgy megy csak röptiben, a qrvára jogállami EU-ban.
2 éve nincs mérlege a Dunaferrnek a tisztázatlan tulajdonosi viszonyok miatt. Ez tette lehetővé, hogy most felszámolás alá vonják és csődbiztost állítsanak az élére, akárki is a tulajdonos.
A Liberty Steel tavaly óta keringőzik körülötte, de nem lépett amíg a helyzet nem lesz megoldható, az ő szempontjából. A magyar kormány nyilvánvalóan ott van a háttérben tavaly óta.
Gondolom a csődbiztos el fogja adni nekik a Dunaferrt, így birtokon belül lesznek. A mostani tulajok megkapják az árat - ha eldöntötték egymás között ki mennyire tulaj - aztán majd perelnek, hogy kótyavetye volt, nekik 10x annyi jár. Ezzel el lehet játszani pár évig, de a Dunaferr ettől nyugodtan termelhet majd.
 
  • Tetszik
Reactions: LMzek 2.0
Az orosz-ukrán befektetőt indiaival helyettesítjük. Aztán ha bármikor racionalizálni, költséget csökkenteni akar a Liberty akkor a legszarabb műszaki állapotú üzemét, a Dunaferr-t fogja először bezárni a sok gyáregysége közül. Több értelme lett volna a magyar állami tulajdonnak.
A Liberty Steel brit-indiai. Természetesen azt fogja tenni amit írsz, ha a körülmények úgy hozzák. Bármely más tulajdonos is ezt tenné.
Az meg nem véletlen, hogy az acélgyártás és PIAC kiszolgálása ma már nagy nemzetközi konzorciumok kezében van. A Dunaferr önállóan nem rúg labdába hosszabb távon. Csak egy állami pénznyelő lett volna.
 
Ne legyen igazam de úgy érzem, hogy ez csak decemberre - januárra lesz megoldás.. valószínűleg nem kis pénzt nyertek azon a szénen a bársonyszékbenülők.

Márciusig áll a román irányú kokszszállítás, de már nekik is problémáik voltak nyáron olyan szintén lerabolták a németek a kelet-európai piacot.
 
  • Tetszik
Reactions: vilmoci
És ehhez kapcsolódóan egy kis történelem:

 
Intel es Rivian EU beruhazas storno, hozzank jonnek a kinaiak.

Ha jól gondolom, ezt a részét inkább ebbe a topikba akartad írni...
 
Szijjártó Péter facebook: "Megvannak a idei év végleges beruházási statisztikái. Ezek alapján az idei esztendőben is (2019 és 2021 után már harmadszor) Koreából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra. A koreai vállalatok összesen 1000 milliárd forintnyi beruházást indítanak el az idei esztendőben. Ezek döntő többsége az elektromos autóiparban jön létre. Ezeknek a koreai beruházásoknak köszönhetően Magyarország az elektromos autóipari átállás Európa-bajnoka. A W-Scope Nyíregyházán, a Volta Energy Tatabányán, a Shinheung Monoron és a NEO TPS pedig Bátonyterenyén gyárt eszközöket és alkatrészeket az autóipar jövőjét meghatározó elektromos akkumulátorokhoz."
 
Ajvé, mégse a mocskos majdnemfehér nácikommunista kínaiak fektettek be legtöbbet idén

 
  • Tetszik
Reactions: Zaphod Beeblebrox
Ajvé, mégse a mocskos majdnemfehér nácikommunista kínaiak fektettek be legtöbbet idén


A koreaiak a kínaiakkal szemben a történelem jó oldalán vannak, nem tudom hogyan tudsz egyenlőségjelet rakni a kettő közé!
 
A koreaiak a kínaiakkal szemben a történelem jó oldalán vannak, nem tudom hogyan tudsz egyenlőségjelet rakni a kettő közé!
kim-jong-un-serious.gif