Magyarország ipara

https://demokrata.hu/vilag/moldova-loporos-hordova-valhat-909003/
Ezen politikai oldalon ritka jó elemzés. Dudinak is van benne a haderő fejlesztésének jelenlegi helyzetéről rész, vagyis miért csordogál ide a technika.

"
Pászkán Zsolt szerint azonban soha nem zárható ki az úgynevezett államközi korrupció sem. Ez azt jelenti, hogy Románia azért rendel fegyvereket az USA-tól, hogy elnyerje annak jóindulatát.Ez lehet a magyarázata annak is, hogy esetenként olyan eszközöket is megrendelnek, amelyekre valójában nincs is szükségük. Például F–35-ösöket, ami nehezen magyarázható szakmai érvekkel."

"
Pászkán Zsolt emlékezet arra is, hogy Románia nemrég hét darab Patriot rendszert fizetett ki az USA-nak, amiből hármat kaptak meg, egyet pedig azonnal át kellett adniuk Ukrajnának.

– A megvásárolt katonai eszközök közül nem lehet tudni, hogy melyik és mennyi jut a Patriot sorsára – teszi hozzá Pászkán Zsolt.

A szakértő arra utal, hogy a Románia által megvásárolt harci járművek sok esetben végül Ukrajnában kötnek ki, az ország valós igényei ugyanis sehogy sincsenek összhangban azzal, amit beszereznek"
És ezeket mind hitelekből fedezi az EU összes állama, amiért a lakosság vagyonát tették zálogba. Ahogy számoltam a bevallottan felvett és ukrajnának adott hitelek összege szerint fejenként már 500.000,-ft a tartozása az EU lakosságának. Ne legyen kétségbe senkinek, hogy kikre verik a kifizetést rá.

A multi cégek már kimenekültek, már csak a gépeket szerelik le, viszik nagyon keleti országokba. Én munkahelyem is elkezdte a gépek csendes lebontását és menekítését európából. A világban 60000 dolgozót alkalmazó cégről van szó.
Vagyis dudi győztünk.
Ennyi marhaságot is régen írtak le egyben.. A gépek leszerelése stb.. Amikor kiszámítható adórendszer van, és megfelelő nyereséggel lehet előre tervezetten működni senki nem megy el. Amikor különadókkal, háborús inflációval minden féle kitalált rablással, lnflációkövető adórendszerrel stb. riogatják a befektetőket (ami a többi 26 EU tagországban NINCS) akkor meg ne csodálkozz. Ja és Ne nyalj be mindenféle hazugságot rerjesztve...
 
Hallod, azt mivel magyarázod mimor a VW konszern otthon Dajcslandisztánban zár be gyárakat, küld el ezresével dolgozókat?
 
Ennyi marhaságot is régen írtak le egyben.. A gépek leszerelése stb.. Amikor kiszámítható adórendszer van, és megfelelő nyereséggel lehet előre tervezetten működni senki nem megy el. Amikor különadókkal, háborús inflációval minden féle kitalált rablással, lnflációkövető adórendszerrel stb. riogatják a befektetőket (ami a többi 26 EU tagországban NINCS) akkor meg ne csodálkozz. Ja és Ne nyalj be mindenféle hazugságot rerjesztve...
Itt valami zavar van, németben zárják be a gyárakat főleg, most akkor így függ tőlünk a német gazdaság? Vagy onnan írsz és mi a többi 26-ban vagyunk? Vagy a kínai azért jön hozzánk mert valahol bukni akar? Vagy mégse minden pont úgy van ahogy azt pár mértékadó "független" fröcsögi?
 
Ennyi marhaságot is régen írtak le egyben.. A gépek leszerelése stb.. Amikor kiszámítható adórendszer van, és megfelelő nyereséggel lehet előre tervezetten működni senki nem megy el. Amikor különadókkal, háborús inflációval minden féle kitalált rablással, lnflációkövető adórendszerrel stb. riogatják a befektetőket (ami a többi 26 EU tagországban NINCS) akkor meg ne csodálkozz. Ja és Ne nyalj be mindenféle hazugságot rerjesztve...

Speciel a multi gyártó cégeknek, amiket összeszerelő üzemnek szokás nevezni és kvázi ellenségnek lettek kikiáltva a f.o.s.-ban ki van nyalva a picsájuk adórendszerileg stb. Nem rájuk vonatkoznak a különadók, hanem pl. a kereskedelmi láncokra és a bankokra. Azt azért ne magyarázd el, hogy egy szívtelen kapitalista gyáros a Sparral való szolidaritásból megy el Mo-ról és csak Mo-ról (a Spar és társai meg természetesen maradnak, hiába sírnak, nem kell félteni őket, hogy csődbe fognak menni).
 
"Megszerezte a típusengedélyt és rendszámot is kapott az új magyar jármű, a GANZ-SOR EBN8 elektromos busz. Mostantól a közlekedők akár az utcán is találkozhatnak a prototípussal, és beindulhat a sorozatgyártás is..."

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Ritka ronda…de hat a mienk. Ahogy szoktak mondani
 
Míg a kecskeméti Mercedesben átlagosan 1600, addig a BYD durván 1800–2000 eurós átlagbért fizet.

Majd térjünk vissza erre 1-2-3 év múlva ilyenkor, amikor már tényleg lesznek a BYD-nél munkavállalók és munkavégzés is...
Most kötötték meg a 3 éves béralkut, ami évente 10 % körüli minimálbéremelést jelent, ami azt jelenti hogy a nagy cégeknél a többi bért is emelni kell hogy ne csússzanak össze a bérszintek, azaz valószínűleg akkor már a Mercedesnél is legalább annyit fognak fizetni átlagosan. A forint árfolyamot is figyelni kell majd, ha már euróban számolunk.
 
A 30-as dandár kilépett a chatből.