Magyarország ipara

Egyszerűen nem látom honnan lenne erre kapacitás. Flirt alvázakon kívül csak 2 elég gagyi "IC++" kocsit sikerült összeszenvedni idehaza (igazi bucka kettő balra színvonalon), mozdonyok javítására sincs ember. Közben lassan minden maszek új román mozdonyokkal mászkál mert olcsó még ha sz** is.
Nem tudom eldönteni, hogy kire nézve nagyobb szégyen ez az egész. Az egyiptomiakra nézve, akik nem tájékozódtak kellőképpen a magyar nehézipar jelenkori állapotáról, kapacitásairól, a jelenleg futó projektekről (lásd a dicső 2 db IC+ kocsi 6 év alatt, de amióta megvan az a kettő, minden évben bejelentik, hogy jövőre már tényleg indul a sorozatgyártás, most már tényleg), vagy ránk nézve, hogy ilyenekkel hitegetünk jó szándékú afrikai országokat, aztán pár év múlva, amikor az egyiptomiak is rájönnek, hogy ebbű bizony nem lesz semmise, jöhet a szerződésbontás okozta égési sérülések és a milliárdos kötbérek. De gondolom valakik nagyon jól jártak ezzel a megkötött szerződéssel, az hogy a maradék kevés hitelességünket is leromboljuk ezzel, az már nem fogja érdekelni őket. 1300 kocsit a jobb formában lévő magyar ipar is évtizedek alatt (vagy egyáltalán nem) gyártott le korábban. Most 6 év alatt sikerült kettőt, ki lehet számolni, hogy mikorra lenne kész 1300. :D vagy inkább :(
 
  • Tetszik
Reactions: vilmoci and fip7
Szerintem mi csak az alvazat gyartjuk le /dunafer ugye orosz szalas/ es oroszorszagba lessz osszeszerelve vagy oroszorszagba keszitik az alvazat meg a kocsi vazat mi csak a kocsik belselyet meg uvegezest festest kabelezest csinaljuk./
Vagy hasonlo megoldas lessz szerintem es nem ugy hogy 650 kocsi oroszprszagba 650 meg magyarorszagon keszulne.
 
Saját magukat sem bírják ellátni akkora fejlődés megy most végbe odaát, osztrák meg spanyol IC kocsikat vásárolnak, FLIRT-ök és KISS-ek is készen érkeznek Svájcból, Szentpéterváron már csak a futómű kerül alájuk.
 
  • Tetszik
Reactions: vilmoci
Nem lehet, hogy tőlünk csak a név kell az oroszoknak a megrendeléshez, hogy EU-s ország is része a gyártásnak? Közben meg nem is lesz érdemi magyar tevékenység? Vagy épp a magyar fél erőltette ki, hogy benne legyünk, legalább névben, az üzletben anyagi és egyéb megfontolásokból, de gyártás ugyan úgy nem nagyon lesz nálunk?
 
https://www.portfolio.hu/gazdasag/m...anak-egyik-legnagyobb-aldozata.12.290982.html
"A nagymértékű járműipari exportja miatt Magyarország a világon a negyedik leginkább integrált gazdaság a globális értékláncokba, és ezért különösen sérülékeny a globális kereskedelmi háború durvulása esetén - mutat rá friss infografikájában a Reuters. Éppen ezért is különösen fontos az a hír, ami tegnap este jött Berlinből és ami a német autógyártók, illetve a részvénypiacok és az euró mellett a forint reggeli ugrásában is szerepet játszhatott.
Luxemburg, Tajvan, Szlovákia, Magyarország és Csehország áll az élen 65-70%-os rátákkal, azaz a kivitelük jelentős része függ attól,hogy a globális értékláncokban kialakulnak-e például zavarok a kereskedelmi háború miatt.
Magyarország kapcsán pedig a nagy súlyú jármű- és alkatrészszektort emeli ki a cikk, amely 2016-ban a teljes magyar exportnak a 15%-át tette ki és az EU-n kívül az Egyesült Államok számít még nagy kereskedelmi partnerének."

Ismét egy érv a magyar ipar erősítésére az itt lévő külföldi multikkal szemben....
Miért? A magyar ipar nem lennek kiszolgáltatva az exportnak?
 
Miért? A magyar ipar nem lennek kiszolgáltatva az exportnak?
A jelen helyzetben - amerikai védővámok európai autókra - közvetlenül nem. Közvetve viszont igen, mert rengeteg magyar cég beszállítója német autógyártó konszerneknek, akiket viszont elég súlyosan érinteni fog. Ami export csökkenéshez, egyuttal gyártáscsökkenéshez vezet. Ez pedig a magyarországi gyáraiknál beruházás leállítást és elbocsájtást jelent. A beszállítóknál megrendelés csökkenést, ami szintén elbocsájtást, esetleg cégfelszámolást jelent. Én csak azt mondtam, hogy a magyar ipar legyen minél függetlenebb a globális piacokon jelenlévő, ezáltal azokat érintő hatásoktól jobban függő külföldi multiktól.
 
  • Tetszik
Reactions: svajcibeka

En is az export fuggoseg csokkentese mellett vagyok.

De az usa vamok az eu autoira nincs kiahtassal. /ezt a merganal is tudjak nem velletlen mernek boviteni./

Usaba az europai autok statusz szinbolum. Nem azert veszik mert olcso /pont hogy dragabb mimt egy amerikai auto/ nem azert veszik mert kemyelmes/az amerikai autok joval nagyobbak./ egy dolog miatt veszik az pedig az hogy statusz szinbolum. A felso reteg veszi mar csak az ara miatt is. Tehat aki eddig europai autot vett ezutan is azt fog x% dragulas nekik nem szamit csak vonzobba teszi szamukra adott termeket... /nem az vett europai autot akinek gondot okozott egy auto vasarlasa /plane hitelre/
+ kieg az usaba szant europai autok 90% nem europaban keszul
 
  • Tetszik
Reactions: Loken
Viszont forditva ha az usa kap egy ellenvamot. A ford kereslete vissza fog esni ahogy a chevrolette is. Ami biza az europai gyartoknak fog kedvezni. Az audinak es a mercinek kis mertekbe a ford dragulasa miatt /nagymertekben nem hazankbam keszult autoke/ az opel jar a legjobban mert mind a ford mind a chevrolett dragulasabol profital a suzuki meg egyertelmuen a shevrolett dragulasabbol profital nagyot./

Egy ellen vam eseten az europai autok piaca megmaradna az usaba sot meg talan nolne is a magasabb ar magasabb statusz miatt mig az europai piacokon az europaban gyartott autok kereslete megugrana az oceanon tuli markak dragulasa miatt./ tudom mind ket usa autogyar europai termekei europaban keszulnek de ugyan ez igaz a porche kivetelevel az europai gyarok autojara is /marmint az hogy ezek meg usaba vagy mexikoba keszulnek./
 
  • Tetszik
Reactions: Loken
A jelen helyzetben - amerikai védővámok európai autókra - közvetlenül nem. Közvetve viszont igen, mert rengeteg magyar cég beszállítója német autógyártó konszerneknek, akiket viszont elég súlyosan érinteni fog. Ami export csökkenéshez, egyuttal gyártáscsökkenéshez vezet. Ez pedig a magyarországi gyáraiknál beruházás leállítást és elbocsájtást jelent. A beszállítóknál megrendelés csökkenést, ami szintén elbocsájtást, esetleg cégfelszámolást jelent. Én csak azt mondtam, hogy a magyar ipar legyen minél függetlenebb a globális piacokon jelenlévő, ezáltal azokat érintő hatásoktól jobban függő külföldi multiktól.

Egyrészt ahhoz magyar multi kéne, másrészt a magyar gazdaság mindenképpen részben az EU-éval együtt mozog.
 
A jelen helyzetben - amerikai védővámok európai autókra - közvetlenül nem. Közvetve viszont igen, mert rengeteg magyar cég beszállítója német autógyártó konszerneknek, akiket viszont elég súlyosan érinteni fog. Ami export csökkenéshez, egyuttal gyártáscsökkenéshez vezet. Ez pedig a magyarországi gyáraiknál beruházás leállítást és elbocsájtást jelent. A beszállítóknál megrendelés csökkenést, ami szintén elbocsájtást, esetleg cégfelszámolást jelent. Én csak azt mondtam, hogy a magyar ipar legyen minél függetlenebb a globális piacokon jelenlévő, ezáltal azokat érintő hatásoktól jobban függő külföldi multiktól.

Semmi ilyet nem jelent amit leírtál. Az autógyártási kapacitásunk csúcsra van járatva, gyártókm beszállítók, mind. Folyamatosak a fejlesztések, épülnek az új gyártócsarnokok, szinte minden ilyen gyárban. A munkerő hiánya az, ami magakaszthatja a fejlődést elsősorban.
 
  • Tetszik
Reactions: Szittya
Semmi ilyet nem jelent amit leírtál. Az autógyártási kapacitásunk csúcsra van járatva, gyártókm beszállítók, mind. Folyamatosak a fejlesztések, épülnek az új gyártócsarnokok, szinte minden ilyen gyárban. A munkerő hiánya az, ami magakaszthatja a fejlődést elsősorban.
Rendben legyen nektek igazatok...Azonban egy a legutóbbi nagy világválságnál is bebizonyosodott, hogy az szenvedi meg legkevésbé akinek erős és amennyire lehet független nemzetgazdasága van és előbb is mászik ki a válságból. Lásd Lengyelország, Csehország igaz ott a rendszerváltás és az EU-s csatlakozás is másképp ment végbe.
A legutóbbi Háttérképben épp arról beszélgetnek, hogy lesz e újabb válság és ha igen mennyire leszünk rá felkészülve...
https://www.echotv.hu/videok/2017/12/21/hatterkep/3402
 
Ez most a regi ugy folytatasa vagy uj rendeles? /regi alatt azt ertem amikor kigyo bekat kiabaltak hogy az exxim ingyen finansziroz hogy az orosz gyarthassa le a kocsikat.../ mert ha az gratula az ujsagiroknak hogy igy raestek egy valotlan forrastalan agymenesre./

Ez még a régi 700 darab feltornázása, aláírva még semmi nincs, minden még létező vasúti céget össze akarnak hozni a projektben, Dunakeszi, Szolnok, Ganz. Aztán majd az lesz belőle, mint ahogy az Ikarus Egyedi járt a csuklós buszokkal...
 
https://www.portfolio.hu/gazdasag/i...muhely-es-ezen-valtoztatni-kell.2.291390.html
Ausztriához, de még a kelet- és közép-európai országok átlagához képest is nagyon alacsony a magyar gazdaság hazai hozzáadott értéke a termelő ágazatokban, ami komoly akadályt jelent Magyarország tartós felzárkózására nézve. A Magyar Nemzeti Bank épp ezért több javaslattal is előállt arra vonatkozóan, hogy miképp lehetne leszorítani a termelésbe kerülő importarányt 60%-ra.
 
Kezdhetnek az epitoipari termekekkel... Mer az a festekeket leszamitva mimd osztrak 90% a. /vagyunk akkora orszag hogy onallo epitoipari anyag segedanyag gyartasunk legyen./
Hatalmas piac folyamatos fejlodes fejlesztes a termekek eloallitasa nem igenyel nagyszamu embert inkabb gepkezeloket. Operatorokat. /rakodo es gyartosori/

A vakumpanel most pont betoresi pont lenne a vilagpiacra is akar. /foleg hogy nincs jelentos szigeteloanyag gyartasunk hogy hazavagja adott szegmensbe./