A MiG-31-esnél fentről jötek lefelé. Előtte még tettek egy kitérőt Mach 3.2-ig és 37650 hitelesített méterig (38200 méter is volt, de azt az FAI soha nem hitelesítette).
Mert, hogy a MiG-25 sztori egészen a MiG-25M-ig evolválódott, hiszen egyetlen egy célpont volt, az SR-71-es, amit valahogy el kellett érni és a P erre képtelen volt. Négy rakétvával, két rakétával, bárakárhogy. Aztán a nyolcvanas években volt pár olyan MiG-25PD elfogási manőver az NSzK-NDK határon, ahol az SR-71-est képesek voltak egy rövidebb (de indítási ablakon belüli) ideig követni, tehát az R-40-esekkel valószínű eredményes indítási helyzetben tartózkodtak. Annyi történt, hogy a radar és a hőpellengátor javult a képletben.
A MiG-25M nem túl szerencsés sztorija egészen 1977 nyaráig tekergett, a két nagy FAI rekord (igazából a sebesség rekord csak kaetegória rekord volt, ezen a téren az SR-71-es magasan túlszárnyalta) megrepülése után leállították. Sőt, az igazat megvallva, a magassági rekord volt a 710-es M gépé (ez egy egydarabos variáns volt, sok titánnal, erősebb hajtóművel, erősebb radarral, sok-sok idejétmúlt igérettel), a sebesség "rekordott" azzal az RB-vel repülték, ami utána hajtómű tesztgép lett.
Merthogy két gép volt az az egy.
És ezzel az elegáns lépéssel át is keveredtünk a MiG-31-eshez.
Ugyanis az M program hiába volt már majdnem kész még 1967-ben(!), 77-ben végzett dicsőséges repülések idejére a PVO már nemigen tudott mit kezdeni vele. Nekik őrjáratozási idő kellett. De mindenáron. Nyakukon volt a B-1A, a sok-sok robotrepülőgép, ez ellen egy "csillagvadász" semmit se ért volna. Légvédelem a nagy kietlen távol-keleti határvidéken meg sehol.
Először jött a MiG-25MP. Itt jelent meg a D-30F hajtómű. A 140kN fékpadi tolóerő már pont 30 bődületes százalékkal volt több, mint a Tumanszkij R-15BD-300, erősebb volt a rekorder R-15F2-300-nál is, de ami a lényeg, hogy ez kétáramú volt, forszázs nélkül, alacsonyan, hangsebesség alatt sokkal-sokkal jobban fogyasztott.
Ha valaki most elkezdene keresgélni ilyen gépet, hogy MiG-25MP, nem találna mást, mint a Je-155MP-t, ami a MiG-31-es prototípusa. Miről beszélünk?
A MiG-25MP egy sose volt gép, lényegében a fent nevezett rekorder MiG-25RB alkalmi állapota, mikor is a D-30F hajtóműveket tesztelték. MIvel ezen az RB-n még radar se volt, így ezt bajosan lehetett MiG-25MP, növekt hatótávolságú PVO-s vadászgépként aposztrofálni, de mindenképpen előrevetítette a követendő utat.
Egy repülő próbapad volt. (itt is két gép volt, a 991-es és 992 oldalszámú gépek)
Ugyanis kiderült, hogy ide nem a MiG-25-ös növelt hatótávolsága kell szányakon elhelyezett R-33-as rakétákkal, Szmercs-M radarral. Ide Zaszlon radar kell, két fős személyzettel, titánnal, másfajta építési megoldásokkal, lényegében egy új sárkánnyal. Ez lett a MiG-31-es 831-es oldalszámú prototípusa (83-as gyártmány, 1-es prototípus), avagy a Je-155MP, ami nehezebb lett, komolyabb lett.
Hajtóműve így lett a 155kN-os D-30F6, ami akkoriban a Szovjetúnió legforróbb hajtóműve volt (sőt egyideig a világ legmagasabb turbina előtti gázhő toplistáját is vezette). A D-30F6-osnál ugyanis a lehető legkedvezőbb fajlagos tüzelőanyagfogyasztás érdekében kombinálták a jókora levegőátfutást (MiG-25-nél 130kg/sec, itt 150, szemléltetésképp, a Gripen-nél a két beömlőn oszlik meg a 68kg), a korszellemhez képest jókora sűrítési viszonyt és a kétáramúságot (0.55) a szuperszonikus rezsimen a szívócsatornában jelentkező dinamikus kompresszió okozta óriási kompresszió véghőfokkal, ami a kompresszor-tüzelőtér-turbina hőlépcsőben természetesen (akkoriban) elég soknak számító 1387 fokos turbina előtti hőmérsékletet követelt meg.
Amúgy nem végeztek félmunkát.
A D-30F6-os hiába kétáramú, tehát úgymond semmi keresnivalója a Mach 2+ gépek világában, a szuperszonikus tolóerőkarakterisztikája révén a MiG-31-est elvben Mach 3-ig simán tudná gyorsítani, de azt a gép egyes szerkezeti elemei (belépőél a mozgatható szekcióval, kabintető, beömlők élei) bánnák. Természetesen rakéták nélkül. A berepüléseken ténylegesen elérték a Mach 2.8-at, a gép még gyorsult.
A lényeg azonban nem ez, hanem az a 3000km, amire a gép hangsebeség alatt képes, akár teljes fegyverzettel is. Illetve, utántöltéssel ennél sokkal többre is.
Mach 2.35-el, fegyverzettel, a belső 16 tonnás kerozinkészletével a gép harci hatósugara 720km(!), hangsebesség alatt 1200km.
Ebben benne van a felszállás, felgyorsítás is.
De sokkal gyakorlatisabb az az adat, hogy a gép erre a 720km-es rádiuszra képes úgy elfogási feladatot repülni (feltételeze, hogy egyből lő is és visszafordul), hogy fékfelengedéstől számított 40 perc múlva már ismét a betonon van! Ez több, mint 2100km/órás átlag sebességet jelent!
Ez egyedülálló érték a mai gépek között.