Ameddig jók a látási viszonyok és F-16 szintű a gép valójában annyira nem.
A FCS gyakorlatilag végig ott tartja a gép repülési irányát, ahol hagytad. Semmi más feladatod nincs, mint a flight path markert az objektum szintje felett tartani. Egy F-4E-vel az, mert manuális trim van ott tudtommal és mindent a pilóta csinál. Az F-16-on meg autotrim és minden más fényesre nyalja a pilóta seggét.
A Block 40-en éjszaka a TFR tartaléka az, hogy a TFR által tartott min. magasságot felrajzolja a HUD-ram ameddig a fekvő téglalap vagy felette van a FPM, akkor nincs gond.
Varga Ferenc mesélte mennyire kényelmes a rendszer. Amikor kötelékezett egy F-16-ban ülve, akkor ő MiG-ről átülve ahhoz szokott, hogy vezetni kell a gépet és pilóta által indukált oszcillációba vitte. Rászólt a kétüléses gépben ülő pilóta, hogy
"engedd el a botot".
A gép szépen átment vízszintes repülésbe és a másik géppel azonos irányt egyszer beállítva aztán úgy is maradt.
Tehát az Opera bevetésen, ha van egy 20 km széles völgy, akkor az alján vagy, akko beállítjakb. a FPM-et picivel a gerince fölé és akkor az úgy marad. Ha meg sík a terep, akkor is ameddig a turbulencia nem dobálja erősen a gépet, addig az szépen tartja a magasságát és néha kell hozzá érni. Így a 150 láb magasság nem túl vészes. Ezt a HUD videón is láthatod. A gép magától repül olyan simán, még te is el tudnád vezetni minimális gyakorlás után.
Szóval nem csak abból áll egy gép hacértéke, hogy fúúúúúúúúúúúú, kéthajtómű, R-73 meg sisakcélzó...
Hanem az, hogy a gépet csak akkor kell vezetni, amikor kell. Amikor manőverezel vele.