Elbeszéltek egymás mellett. Egyik se kullog. Másról van szó. A Kamov pár kivételtől eltekintve 57 óta kitart a koaxiális forgószárny elrendezés mellett, de az akkor kialakított kollektív és ciklikus vezérlési elvből mind a mai napig nem engedett. Ez a lelke az ő dizájnuknak, emiatt mind a mai napig 3+3 lapátos forgószárny konstrukcióval dolgoznak, ahol hosszú tolórudas lapátszög vezérléssel oldják meg a gépeik kormányzását. Ennek hátulütője, hogy a szerkezet távolról sem kompakt, igaz, a mind ezidáig használt lapátaik egyenszilárdsága miatt eleve nem volt ildomos túl közel tervezni az egymás feletti forgószány síkokat a lapátösszecsapás veszélye miatt. Pedig, ha megnézzük, a Kamov kvézi éltanuló volt a szovjet helikopterek lapát aerodinamikájában, lásd Ka-26 változó húrhosszúságú lapátkonstrukcióját, vagy akár a Ka-50/52-es család kompozit lapátjait.
Viszont az is tény, hogy a legtöbb Kamov konstrukcióval szemben a dedikáltan harcigép család megjelenéséig nem az extrém manőverezőképeség volt a fő követelmény. Kivételet képez a mezőgazdász Ka-26-os, ahol viszont, ahogy fent is említettem, igyekeztek mindent megtenni annak érdekében, hogy könnyű és ugyanakkor nagy egyenszilárdságú, de egyben a lehető legnagyobb felajtóerőt adó forgószány páros jöhessen létre. Viszont annak az lapátkonstrukciónak meg van az a hátránya, hogy a kis kukacbombázó könnyű sárkányon túl már mást nem igen emel meg.
Az amerikaiak az örök kérdésre máshol keresték a választ. A - szerintem - kiváló konstrukciójú Chinook esetében tandem forgószárnyat választották, emiatt a lehető legjobb deszanttér és a sárkány/hajtómű/reduktor kombóbók kinyerhető lehető legnagyobb teheremelést sikerült párosítani a kiváló manőverezőképességgel. Hátránya a jókora csavarónyomaték érzékenység ami a CH-47F verzióig fennálló probléma volt.
A V-22 Osprey önmagában kiváló elgondolás, ha egy közepes szállítóhelikoptert akarunk felgyorsítani 500km/h-ra, mindemellett a hajófedélzeti üzemet is a követelmények közé tesszük. Hátránya a kereszt elrendezés és a nagy utazósebesség miatt megkövetelt kisebb átmérőjű, de nagyobb fordulatú légcsavarok, mint forgószányak miatti nagyobb sebességre felgyorsított légtömeg, ami sajnos sokkal nagyobb esélyel okoz örvénygyűrűt, ami ráadásul könnyen válhat aszimmetrikussá. Erre a problémára azóta számos javítást eszközöltek a gépeken.
A vitátokban szereplő "amerikai koax" nem azonos a Kamov-féle dizájnnal. Az XH-59-esen még a Kamovhoz hasonló 3+3-as lapátkiosztást az X-2-esen már 4+4-esre cserélték és ez öröklődött tovább az S-97-esre is. A rendszer lényege, hogy a vezérlés leginkább a koaxiális légcsavaros repülőgéphajtóművekhez hasonlóan az agyon belülre került, viszont így számomra rejtély, hogy a ciklikus vezérlést hogyan oldották meg. Bárhogy is van, megoldották, így viszont máris kompaktabb és nagyobb teherbírású lett a szerkezet, amit tetéz a helikopterek világában szinte egyedülállóan merev lapát kialakítás. Ez utóbbi viszont egy újabb előnyt adott, mivel így a forgószányak síkja is közelebb kerülhetett egymáshoz, ami miatt a rendszer hatásfoka is nagyobb lett. A tolólégcsavartól függetlenül is nőtt az utazósebesség, javult a manőverezőképesség. A közelebb engedett forgószárny sík miatt jobban érvényesül a felső lapátok által lenyomott levegő felhajtóerő növelő hatása az alsó fórgószányon, ami különösen jól jön nagy sebességnél a hátrafele haladó lapátok számára.
A Sikorsky co-axial rigid rotor system-e tehát nem a Kamov-éval azonos, emelett úgy fest, annál több potenciál van benne. A Kamov dizájnnál ha a jeenlegieknél merevebb lapátokra állnának át, az már javítana képességeken, de a Sikorsky 4+4 lapátjához hasonlót a jelengelgi vezérlési módszerrel már nagyon nehezen lehetne megtámogatni.