sport.szekelyhon.ro
![]()
Pesics 98. percben szerzett góljával nyert a Ferencváros! - NSO
A szó szoros értelmében megszenvedett a Fradi ezért a roppant fontos három pontért a Csukaricski ellen.www.nemzetisport.hu
Nem rossz ez a csoport még ha könnyűnek nem is mondható.Németországgal, Skóciával és Svájccal kerültünk egy csoportba.
Akármilyen furcsán hangzik is ez, de ez egy nagyon ki-ki csoport lesz. Bárki megnyerheti a csoportot, és lazán ki is zúghat.Németországgal, Skóciával és Svájccal kerültünk egy csoportba.
Én ezt sajnálom, úgy lett volna nagy durranás megcsapni a németeket. A legutóbbi EB-n éppenhogy bemákoltak ellenünk egy ikszet Münchenben.Jó, hogy nem nyitómeccset játszunk, azt mindig megpróbálják megnyeretni a házigazdával.

Igen, de eddig még ahány nyitómeccset láttam, ott nagyon a házigazdának lejtett a pálya. Persze 2004ben a Portugáloknak így is sikerült kikapni a görögöktől, utána a bíró nem tudta, hogyan mentse meg őket. Kb a semmiért állították ki a 2. meccsükön Ovcsinnyikovot (aki nem volt a kedvencem, mert ugye az 55 nem 99, de azért na).Én ezt sajnálom, úgy lett volna nagy durranás megcsapni a németeket. A legutóbbi EB-n éppenhogy bemákoltak ellenünk egy ikszet Münchenben.
Olvasva a német sajtót biztos tovabbjutást várnak, a csoportmeccsen csak a magyar csapat érdekes játékstílusától tartanak.![]()
Az a vicces, hogy a skótok is nagyon megnyugodtak....Én ezt sajnálom, úgy lett volna nagy durranás megcsapni a németeket. A legutóbbi EB-n éppenhogy bemákoltak ellenünk egy ikszet Münchenben.
Olvasva a német sajtót biztos tovabbjutást várnak, a csoportmeccsen csak a magyar csapat érdekes játékstílusától tartanak.![]()

Én jelenleg a skót/scájci kettőstől jobban tartok, mint a némettől. Remélem a fritzek nem fognak megint ellenünk provokálni az lmbtqijk kreténségeikkel.Igen, de eddig még ahány nyitómeccset láttam, ott nagyon a házigazdának lejtett a pálya. Persze 2004ben a Portugáloknak így is sikerült kikapni a görögöktől, utána a bíró nem tudta, hogyan mentse meg őket. Kb a semmiért állították ki a 2. meccsükön Ovcsinnyikovot (aki nem volt a kedvencem, mert ugye az 55 nem 99, de azért na).
Mondjuk ettől a német válogatottól miért várnak biztos továbbjutást, azon kívül, h ők a házigazdák, nem tudom. Moszkva alól is haza lettek zavarva, Katar is sikersztori volt, na meg a legutóbbi meccseik, Törökország ill Ausztria ellen.
Nem rossz ez a csoport még ha könnyűnek nem is mondható.
![]()
Megint ez a majom:A tegnapi Pool meccs meg nem adott Liverpool gólja kapcsán:
"VAR incorrectly thought the on-field decision was that a goal had been awarded. This therefore resulted in a "check complete" and the goal being ruled out, instead of advising an intervention which would have led the goal to stand"
Amúgy, gci nagy csalás volt a bíráskodás. Nem az első ilyen a főkretén bírótól idén.
Megint ez a majom:
![]()
Szoboszlaiék botrányos meccsét is ő vezette – azzal „vádolják” a bírót, hogy a Tottenhamnek dolgozik - Mandiner
Simon Hooper nem először hoz nagy felháborodást kiváltó játékvezetői döntést. Legutóbb a Liverpool volt ténykedésének kárvallottja, a nyertes pedig akkor is a Tottenham.mandiner.hu

Ezt annyira nem értem. Eddig nem úgy volt hogy a Susie szivárogtatott Totonak?Végülis, az angol bíróknak Simon Hooperel nincs gondjuk, miért lenne a Wolff házaspárral a FIAnak?
![]()
Döntött az FIA a Mercedes botrányba keveredett csapatfőnökének ügyében - ORIGO
Friss hírek Magyarországról és a nagyvilágból, sport, technika, szórakozás, tudomány, kultúra. Az ORIGO a legfrissebb hazai és nemzetközi hírekkel szolgál olvasói számára.gphirek.origo.hu

A működés biztosítása érdekében a fórum alapvető, illetve opcionális sütiket használ..