Pár gondolat. Először is az orosz TGP rendszerekről. A Szapszan konténer nem került rendszeresítésre, arról pedig nekem nincs semmiféle információm, hogy működőképes példánya létezett-e valaha (egyébként valószínű igen), vagy csak a makettel kuncsorogtak a kifejlesztési költségekért. Ezzel szemben a T220-as valós ugyan, de még rendkívül új, csak a tesztelési fázisnál járnak, egyelőre egyetlen platformként a MiG iroda MiG-29KUB gépén. Hogy miért ezen, nem tudom, de a cél végül az összes modernizált vagy eleve 4++ kategóriás gépre történő integráció.
Az oroszok KAB sorozatú bombáiból a lézereseknek kell megvilágítás, de ezek - ahogy a többi önrávezető fejes variáns - a nevüknek megfelelően nem irányított bombák, mint a JDAM vagy a francia AASM, hanem úgynevezett "korrigált zuhanású" bombák. Ezeket ugyanúgy kell oldani, mint a hagyományos változataikat, csak esés közben van mód a ráhelyesbítésre. Amennyiben ez lézeres, akkor a gépnek a cél irányába folytatni kell a rárepülést, ahogy igaz ez a H-25L, H-29L rakéták esetében is, lévén, ugyanaz a fej van bennük. Ezeknek az eszközöknek az alkalmazása csak gyengén védett célok esetében jó, mivel a gépek manőverezhetősége oldal irányba elég korlátozott. Ugyanakkor, a rakéták célig tartó menetideje se sok, emiatt a kiválás ideje relatíve hamar bekövetkezhet. Ne feledjük, a H-29-es család tulajdonképpen egy FAB-250-es bombatest, amit megnövelt fal- és orrvastagsággal bíró nagy szilárdságú acél (vagy keményfém) köpeny vesz körül. Ez elé építették be a rávezetőfejet és a kormányszerveket, illetve mögé a nagy impulzusú rakétahajtóművet és a nagyméretű szárnyakat, továbbá az energetikai rendszereket.
A rakéta meghajtás és a nagy felületű aerodinamikai elemek miatt a H-29-esek hatótávolsága elméletben elég magas, a gyakorlatban azonban a rávezető fej és a felderítési eszközök érzékelési távolsága miatt alig több, mint 10km. Mivel a KAB bombák siklószáma rendkívül alacsony, így ezeknél még ennyi sincs a vízszintes oldási távolság, emiatt a célravezetés során a gépnek át kell repülnie a leküzdendő objektum felett. Oldaltávolság pedig akár a Szu-24-es, akár a Szu-25TM (Szu-39), akár a Szu-34-es esetében elég korlátozott. A gép oldalirányban minimálisan eltávolodhat a céltól, de a repülési iránynak a cél felé kell mutatnia.
A televíziós rávezetés esetén a kontraszt alapú célbefogás megint csak azonos a H-29-es, H-59-es rakéták és a KAB család esetében. Ezeknél már jóval nagyobb az autonómia, azonban a televíziós vevőfej miatt a hatótáv - a H-59-est leszámítva - itt se túl sok. A KAB bombák gyér siklószáma itt is szűk keresztmetszet.
A H-59-es esetében mód van a rakéta televíziós jelének kabinból történő folyamatos kontrollálására és a H-59M esetében a kiegészítő miniatűr gázturbinás hajtóművel a hatótáv kiterjeszthető. Ez esetben csak a rakétának kell eljutnia addig, ameddig már önmagától is rá tud fogni a célra.
Az oroszok KAB sorozatú bombáiból a lézereseknek kell megvilágítás, de ezek - ahogy a többi önrávezető fejes variáns - a nevüknek megfelelően nem irányított bombák, mint a JDAM vagy a francia AASM, hanem úgynevezett "korrigált zuhanású" bombák. Ezeket ugyanúgy kell oldani, mint a hagyományos változataikat, csak esés közben van mód a ráhelyesbítésre. Amennyiben ez lézeres, akkor a gépnek a cél irányába folytatni kell a rárepülést, ahogy igaz ez a H-25L, H-29L rakéták esetében is, lévén, ugyanaz a fej van bennük. Ezeknek az eszközöknek az alkalmazása csak gyengén védett célok esetében jó, mivel a gépek manőverezhetősége oldal irányba elég korlátozott. Ugyanakkor, a rakéták célig tartó menetideje se sok, emiatt a kiválás ideje relatíve hamar bekövetkezhet. Ne feledjük, a H-29-es család tulajdonképpen egy FAB-250-es bombatest, amit megnövelt fal- és orrvastagsággal bíró nagy szilárdságú acél (vagy keményfém) köpeny vesz körül. Ez elé építették be a rávezetőfejet és a kormányszerveket, illetve mögé a nagy impulzusú rakétahajtóművet és a nagyméretű szárnyakat, továbbá az energetikai rendszereket.
A rakéta meghajtás és a nagy felületű aerodinamikai elemek miatt a H-29-esek hatótávolsága elméletben elég magas, a gyakorlatban azonban a rávezető fej és a felderítési eszközök érzékelési távolsága miatt alig több, mint 10km. Mivel a KAB bombák siklószáma rendkívül alacsony, így ezeknél még ennyi sincs a vízszintes oldási távolság, emiatt a célravezetés során a gépnek át kell repülnie a leküzdendő objektum felett. Oldaltávolság pedig akár a Szu-24-es, akár a Szu-25TM (Szu-39), akár a Szu-34-es esetében elég korlátozott. A gép oldalirányban minimálisan eltávolodhat a céltól, de a repülési iránynak a cél felé kell mutatnia.
A televíziós rávezetés esetén a kontraszt alapú célbefogás megint csak azonos a H-29-es, H-59-es rakéták és a KAB család esetében. Ezeknél már jóval nagyobb az autonómia, azonban a televíziós vevőfej miatt a hatótáv - a H-59-est leszámítva - itt se túl sok. A KAB bombák gyér siklószáma itt is szűk keresztmetszet.
A H-59-es esetében mód van a rakéta televíziós jelének kabinból történő folyamatos kontrollálására és a H-59M esetében a kiegészítő miniatűr gázturbinás hajtóművel a hatótáv kiterjeszthető. Ez esetben csak a rakétának kell eljutnia addig, ameddig már önmagától is rá tud fogni a célra.
