Nos ha engem a munkahelyemen valami 16-18 kamera figyel pusztan vagyonvedelmi okbol, akkor ezt egy osztalyteremben is lehet alkalmazni hasonlo okbol. Termeszetesen megfigyelheto vele a diak es a tanar is a feletteseik altal hogy mennyire vegzik jol a dolgukat, megfelelo - e a rend es az oktatas minosege.
Ahogy egy kamera megjelenne a munkahelyemen, azonnal lépnék. Mert bár mindig előadják a biztonság baromságát ezekkel kapcsolatban, hatóságilag is, illetve a munkahelyeken is elsősorban arra használják, hogy az ember minden lépését kövessék. Persze jó amikor történik valami gebasz, hiszen dokumentálva van, de sokszorosa a nyomás az embereken, dolgozókon, hogy épp megfelelőnek találja-e az unalmában a monitort bámuló akárki a cselekvésüket. Azt latolgatjátok, hogy a libsi anarhikus pszichopatizmus, vagy a kínia pontozásos pszichopatizmus jobb-e mint társadalom. Nekem egy komoly gondom volt ezt itthon mindig megérteni, hogy miért mindig kifelé bambulunk az ilyen kérdésekben és mások faszságait igyekszünk beépíteni az itthoni rendszerbe? Miért nem csinálunk végre valami sajátot? Persze ehhez a hatalom és a nép akarata kellene, de ha nem ellenség lenne az állam és az állampolgár, onnan már lenne keresnivalója a gondolatnak. De a liberális faszság miatt nem lehet felállítani egy elvárható minimumot, a kínai típusú faszság miatt meg nem lehet egyéni elemekkel megtölteni ezt. Ebben a retardált csapdában vergődünk a biztonság jelszavára hivatkozva. Minegyik verzió totális önfeladást kíván. Nem szeretnék sem önmegalázó bolsevik selejt lenni, sem valaki rohadt programjának a pontrendszere szerint szűrni a dolgaimat. Ember vagyok. A társadalmi együttélés alapvető rendszere szerint élek részben a saját akaratomból, részben azért hogy ne kúrogassanak a szabálynácik, akik mindkét oldalon ott vannak. Egész jól sikerült eddig is ez. De ez nem jelenti azt, hogy az alapprogramom szerint már nem is gondolkodok olyan dolgokon, amik hivatalosan nem a hatásköröm, mert ember vagyok. Az összes mindenhez jogom van ami az életben megtörténhet, az, hogy ebből mit használok, az én döntésem a körülményeim ismeretében. Nem fogok kés nélkül kimenni az erdőbe kirándulni a semmi közepén, attól még, hogy ugyanúgy az állam területe és ott is vonatkoznak a szabályok és egyből lecsapna a pénzemre valami kék karvaly ha ott nyúlkálna az amúgy én táskámba. Dolgoztam erdőkben sokat, hiába nem a dzsungel, vannak veszélyei, szarok a fegyvertartásra vonatkozó törvényre ez esetben, mégsem vagyok állat a hétköznapokban. És ez csak egy példa, ami a libsi diktatúra nézete szerint náci dolog, főleg ha az őseim hagyományára vetítem ki, a kínai diktatúrában meg fenyegeti a rendszert. És mindkettő azonnal elvenné az emberség érzését, bemocskolna, elvágna az élettől amit nem ő ajándékozott nekem. És itthon is abban a pillanatban, ahogy belenyúlna valamelyik hatósági útonálló a táskámba ami az enyém persze ezt leszarja, azonnal felütné a fejét a fenygetettség érzése államilag. Pedig csak a saját egyéni, tehát valós biztonságomról van szó olyan területen, ahol még annyira sem járőröznek mint a városban amikor baj van. És a baj innen kezdődik, mert a teljes államot képező hatósági láncolat ezért a döntésért ellenségként kezelne. És azért tesz így, mert a felhalmozott tetteikkel képtelenek félelem nélkül létezni.
És azért, mert gyakorlatilag az összes elv, szólam, eszme amire alapoztuk az együttélés jelen rendszereit, világszerte kiürült, mert kialakult a nagy rombolás után az új feudális hűbérúri rendszer vezető rétegnek. Alapból tagadja önmaga ilyentén létét annak ellenére, hogy nap mint látjuk ezt. Nerm is akarok olyan szvakat beleírni, hogy összefonódás, mert mind tudjuk. Gyakorlatilag ez az embertömeg kis átfedésekkel elszakadt tőlünk, kialakította a saját viselkedésbeli és kapcsolatrendszerét és ezzel amit kialakított, korlátozza mindannyiunkét. Ők is csak emberek, ugyanannyi a létezésük, mint ez enyém, vagy bármelyikünké. De nem ennek a mentén teszi az alapvetéseit, hanem létrehozott egy jogrendszert nekünk, ami vágóhíd jellegel általános utasításrend szerint x cselekedetre x döntést hoz. Mindezt az egyén vizsgálatának minimalizálásával, az embernek a történetből kihagyásával. Aki lényegében ennek az egésznek a főszereplője kellene hogy legyen, de a rendszer minden esetben fontosabbnak bizonyul. Akkor is meghozza ezt az x döntést, ha a teljes embertömeg amin uralkodik az ellenkezőjét akarja, egyszerűen a rendszer felsőbbsége miatt és az ember értéktelensége miatt. És létrehozott mindenütt szerte a világban önmagának egy másik jogrendet ahol teljes jogú emberpéldányok egy egészen más világban élnek. Nem csak a hatalmi gyakorlat és döntéshozatal joga került ezáltal kizárólagosan hozzájuk, hanem konkrétan monopolizálták a bűnt is. A bűnelkövetést, a bűnelkövetői körből a tiltott, tűrt, támogatott réteget is. Kiváló állampolgárként is ellenségnek számíthatunk a saját államunk szemében is ahogy belelépünk valamelyik általa támogatott bűnelkövetői csoport tevékenységébe. Sok újságíró, orvos, kutató, átlagember szívte ezt meg. És innetől kezdve számít ez az egész igazán, hiszen egy olyan állam rendjét kell a világban szerte mindenhol a polgárainak támogatnia, ami totális korlátok közé akarja őket szorítani lényegi jog nélkül a biztonság nevében, miközben a biztonság hiánya gyakorlatilag kizárólag rajta múlik.
Tettek nélkül nem történik semmi, gondolatok nélkül nem történnek tettek. Nem véletlenül, gondolatok nélkül robban ki egyetlen téboly sem, mindegyik x ember vagy embercsoport érdekét szolgálja. Én is ember vagyok, ha az enyémet nem szolgálja, akkor mit támogassak rajta? Persze névelegesen muszáj, hiszen nekem jó eséllyel más jogrendem van, mint annak aki alkalmazza a kirobbantott tébolyt. Tök mindegy, hogy tévéből áradó hisztériáról van szó, vagy az isis-ről, mind emberek érdeke. Nem emberebbek mint én. A sok illúzióból amit a társadalom felállított önmagának ez talán a legrombolóbb. A tárgyak birtoklásából fakadó emberi értéknövekedés. Erre zümmögi körbe a jóképű, de az okádék külsejű milliárdost is az ösztöneit követő hölgykoszorú. Erre hivatkozva nevezzük kiváló üzletembernek a törtető szociopatát, erre hivatkozva bassza el egy kis rakás ember a többség életét is akár. A tárgyak birtoklásából fakadó előnyöket jogra váltja. Információszerzés joga, gyorsabb közlekedés joga, egyéni biztonság joga. A lényegi jogrendszer tehát erre épül, a papír amivel sakkban tartanak csak nekünk szól. Ez a jogrendjük. A miénk más. A miénkben, persze képtelen lennék rá, de mégis eljátszok a gondolatával, hogy megtenném, hogy ahogy egy gyereket vernek, pattogatott kukoricával, kólával végignézem. Mert annyi rendőrkapitány, szóvívő, politikus, belügyminiszter vágta már az arcomba, hogy a rend fenntartása csak és kizárólag a rendőrség joga és dolga. Oksa. Persze erre egyből előrántanák a kötelező segítségnyújtásról szóló passzust, nyílvánvalóan. Szóval van kettő jogunk és kötelességünk ugyanarra a dolgora, eseményre, cselekedetre és egymásnak maximálisan ellentmondanak. Ez sokat mond önmagában, de a lényeg, hogy rám vonatkoztatnák őket. Valamelyiket, vagy egy többkörös eljárásban akár külön-külön mindkettőt, attól függően, hogy velem egy szinten levő állampolgárról beszélünk akitől megvédtem vagy sem az x gyereket, vagy egy az ő jogrendjükhöz tartozó, vagy annak hasznos állampolgárról, vagy akár idegenről.
Mivel így konkrétan mindent áthághat és rendre át is hág az a mechanizmus, amire felépítette önmaga illúzióját és amit dicsőittet velem és veletek, fel kellene tenni végre azt a kérdést, hogy mi létjogosultsága van ebben a formában? Hogyha a konkrét példát nézzük, mennyi megelőzést és mennyi visszaélést fog tartalmazni, hogy már kisiskolás korától profilozzák az összes embert? Mennyi joga lesz azoknak a kameráknak? Lesz az embernek magánszférája, ahol nyersen embernek érezheti magát? Mennyire lesz jó, hogy hat-hét éves korától fog az beleépülni a gyerekek tudatába, hogy most ne fogd meg a kezem, mert ott a kamera. Nem futhatunk, mert ott a kamera. Gyakorlatilag a biztonságért cserébe,- ami nem megelőző és nem is azonnali intézkedés, hanem csak a szokásos majd jól kinyomozzunk, melyik gyerek is baszta ki a 'tanárúr1 szemét folyamat,-kapunk mégjobban az állam információhiányos, tettekben korlátozott rendjébe illesztett biorobotokat. Ahelyett, hogy az évezredekig működő felnőtti sallert leverhetné a tanár hogy működjön az oktatás, belepréseljük az állam tárgyait, szemeit, birtokát a gyerekek életébe. És azoknak a kameráknak több joga lesz, mint bárkinek az iskolában. Az összes embernél. Ez a legnagyobb gáz. Ezen az úton halad az összes társadalom és ahogy lesz intézkedőképes robotjuk, azonnal bevetik majd a biztonság illúziójának az édekében és azoknak is több joga lesz, mint nekünk embereknek akik az államot elméletben alkotjuk.