A zenészekre rálátok valamennyire. Nekem úgy tűnik, hogy a legtöbben igyekeztek nem átlépni a piros vonalat, azaz nem kerültek összetűzésbe a rendszerrel. De az is igaz, hogy a rendszer eleinte se kiköpni, se lenyelni nem tudta a "beat-jelenséget". Később aztán sikerült mind a kettő, és amúgy is jött az "aki nincs ellenünk, az velünk van" korszaka 68-tól. Ebben már sokan elfértek, akik nem voltak konkrétan lázítóak, és a média+lemezgyár ellenőrzésével kézben lehetett tartani a zenészeket.1989 előtt, aki a legcsekélyebb mértékben is ellenzéki volt az nem lehetett színész, zenész, senki a kulturális életben. A rendszer embere vagy egyenesen besúgója volt mindenki, aki akkor színész volt. A zenészek közt volt néhány üldözött, aki egyáltalán létezhetett, de még a nyolcvanas években is gyakoriak voltak a bebörtönzések.
Aki viszont nagyon durván elkenzéki volt, pl. a Kex, azt gyorsan és hatékonyan eltiporták. Aki túl külvárosi és hónaljszagú volt pl. Radics, azt is. És voltak vétlen áldozatok is, akiket önkéntes besúgók ármánykodása tett partvonalra, pl. a Muszti-Dobay duó, akiket boros lajos fújt be állítólag. És ez valóban kitartott a nyolcvanas évekig, amikor megint volt egy erősen ellenzéki zenei hullám (pl. Kontroll Csoport), de akkor már eléggé köhögött a rendszer, és nem rájuk koncentráltak.