Ha leírnák szimplán a tényeket mindenféle kiszínezés nélkül kevesebben legyintenének, hogy ahha, oké.
Ha az aranyoskám a Horthy rendszerrel azonos bOrZaLoMbAn élne akkor nem tüntikézne mert a fizuja nem lenne szar, a leadandó anyag kevesebb lenne DE sokkal hasznosabb mint most..etc,
Hosszú lesz
Kezdjük innen:
Nem elvárható tőle, hogy mást mondjon, hiszen ezt tanulta, és ezt kell tanítania mind a mai napig. A pénzért meg amit kap, gondolkodnia nem kell tudni.
Innen indulva viszont, akárhogy nézem, a gond óriási. Mert azt írod nem tüntikézne. Nem is, mert tanár se lehetne.
Csak az oktatásban sose vizsgáltuk felül a Rákosi féle hazugságcunamit, inkább hagytuk az egészet összeomlani. Nem költünk rá, nem változtatunk, minek is, jól van az úgy. Egyébként is fájdalmas lenne szembe nézni azzal, hogy valamit is elrontottunk. Akkor már hagyjuk így, és lehet válat vonogatni, hogy ennyit ér az egész.
Csak ez így botrány. (Itt jegyzem meg, bizonyos körökben Horthyt már felülvizsgálták, de vele is inkább fekete fehér a társadalom. Minden másban maradt az 50es évek hazug propija. Igen, a Habsburgokkal, a világháborúkkal, a finnugor eredettel, és sok mással kapcsolatban is)
Ez az egy.
A kettő: nincs eszköze, se a tanároknak, se a szabálykövető diákoknak arra, hogy rendet tartsanak. Ennek csak az egyik oka a libnyaffok. A másik, hogy a női tanerő túlsúlya mellett, valahogy felülreprezentálódott a feminista tanerő, akiket nem is lehet kritizálni. Anno, amikor csak azért mert a nagy hármas fiú volt, szó nélkül el lett fogadva a femcsi tancsi néninek, hogy azért épp 4esek matekból, mert hát viselkedésiproblémák. Mehettünk pszihomókushoz. (Merthogy az igazgatónak is feltünt, hogy három 4.es fiú, aki a Zrínyi matek döntőbe jutott, és mind hárman első húszban végeztek, valahogy nem indokolja a hármast. Mi elmondottuk, hogy azért, mert nekünk 1es, ha nem elég hegyes a színesceruzánk, a tanárnő elmondta, hogy viselkedésigondok)
Csak ebből lesz az, hogy sápítozunk, ha a fiucska visszaüt. Vagy csak fiú, azaz nem faszent.
De ennek meg az a társadalmi üzije, hogy minden ami több mint a megfelelés rossz, de legalább a valódi deviánsoknak nincs bűnti, nem tanulja meg a következményeket.
Mert el lesz magyarázva neki, hogy őt megbüntetik, ha normális fiú, minden másra, meg ott a mastercard.
Na innen jutunk oda, hogy ismerem a tanárballagás egyik főszervezőjét. Megrögzött jobbos volt, aki szerint a tananyagot, a béreket, és úgy mindent is, beleértve az elnőiesedést változtatni kéne. Cserébe felteszem most már ő is sorosista elhajló a sajtóban.
Közben az egész ország omlik össze, mert mindenki a pillanatban él. És ez igenis a kormányon múlik. Mert a kormány 12 év alatt nem változtatott azon, hogy "fortélyos félelem irányít"
Visszatérve ezzel a nyitó gondolatra.
Még tudnék írni, de vitaindítónak talán elég lesz.
Ezért bár igaz, hogy a libnyaffok mindenre rátelepednek, csak mostanra ez már létkérdés, és iszonyatos kockázat az, hogy jobbosok fogják azt gondolni, hogy hát a gondokban nem hazudnak, akkor lehet másban se...
Köszönöm, hogy elolvastad.