Anglia elesett.
Én a rohadék dokikat is egytől-egyik börtönbe vágnám, akik a megfelelő “kiképzés” után orvos létükre nyomorították meg a betegeiket, hogy ezt írták fel nekik.
Ők arra fognak mutogatni, hogy a “tudományos konszenzus” mi volt amikor azt csinálták, amit.Én a rohadék dokikat is egytől-egyik börtönbe vágnám, akik a megfelelő “kiképzés” után orvos létükre nyomorították meg a betegeiket, hogy ezt írták fel nekik.
Én a rohadék dokikat is egytől-egyik börtönbe vágnám, akik a megfelelő “kiképzés” után orvos létükre nyomorították meg a betegeiket, hogy ezt írták fel nekik.
Én is azokra a dokikra gondoltam, akik a jutalék miatt egész nap csak ezt írták fel az összes függőnek. Sőt, az HBO-s doksiban beszélt az egyik volt salesman (aki miután rájött a szemétségre, és hogy a cég mennyire szarik az emberekre, azonnal lépett), hogy a doki épp szívta fel a széttört tablettát, mikor benyitott hozzá…Acsi, az elejen egyiknek sem volt fingja sem, hogy kamu az egesz "nemfoghozzaszokni" hivatalos szoveg. Almukban nem gondoltak, hogy az FDA ugy engerdelyez valamit, hogy a tajekoztatoja kamu.
Konkretan az egesz botrany ugy indult be, hogy tul sok orvos jelentette vissza, hogy baromi magas a fuggok aranya, messze az eredetileg igert 1% felett van.
Aztan amikor megjelentek a szo szerint cheerleader-kinezetu szoke kiscsajok, mint sales ugynokok, es nyomtak, hogy minel tobbet irjanak fel, es aszerint kaptak jutalekot is, na ott kellett volna leallnia soknak.
Amugy a legdurvabbak sittre is mentek azota.
A legnagyobb féregséget azzal követte el Purdue, hogy kitalálták az “álfüggőség” fogalmát, amit sok hülye (és vagy pénzéhes) doki be is kajált… Azzal hülyítették őket, hogy ha valakinél dózist kell növelni, az nem a függőség jele, hanem annak, hogy csak több gyógyszerre van szüksége a fájdalmai megszűntetéséhez…Ők arra fognak mutogatni, hogy a “tudományos konszenzus” mi volt amikor azt csinálták, amit.
Bukele president megoldotta a bűnözés problémát El Salvadorban.
Én még qrva jó fej vagyok a börtönöket illetően,a hazai bűnözőkkel,ott komolyan vették a dolgokat.
Ha itthon is így bánnának a bűnözőkkel, akkor lehetne valódi rendszerváltás.Bukele president megoldotta a bűnözés problémát El Salvadorban.
Én még qrva jó fej vagyok a börtönöket illetően,a hazai bűnözőkkel,ott komolyan vették a dolgokat.
Köszönjük Orbán és Pintér.
A gyökere ennek sokkal mélyebb. Amikor a rendszerváltás után két cigány generáció nőtt fel úgy, hogy nem látta a szüleit dolgozni, és megkezdték a munkájukat közöttük a belpesti jogvédők, akik az USA-ból importált faji uszító szövegekkel mosták az agyukat (a gonosz fehér többségi társadalom bűne minden stb.)
Gyurcsány a hibás nem engedte.Ez teljesen igaz is lehet!
De: Mi gátolta az elmúlt 12+ évben ennek a hibának a kijavítását?
.

Ez teljesen igaz is lehet!
De: Mi gátolta az elmúlt 12+ évben ennek a hibának a kijavítását?
.
Ez teljesen igaz is lehet!
De: Mi gátolta az elmúlt 12+ évben ennek a hibának a kijavítását?
.

Ez teljesen igaz is lehet!
De: Mi gátolta az elmúlt 12+ évben ennek a hibának a kijavítását?
.
de a börtön továbbra is dicsőség, könnyen kibújnak az elszámoltatás alól, és az egyetlen egy csoport akitől tartanak az a MÖM emberei s nem a rendőr...na meg ott van a semmit csináló pénz lopkodó ORÖ vagy mi... de az elhallgatás/elhallgadtatás az megy a Fidesznek a témában.A közmunkaprogram pl. elsősorban ennek a hibának a kijavítására született.
A működés biztosítása érdekében a fórum alapvető, illetve opcionális sütiket használ..