Társadalmi folyamatok

Az elmúlt években kicsivel többen haltak meg évente Indiában mint 8 millió, csak elosztottam a számot mint ahogy a születések esetében is tettem. Nyilván lehetnek szezonális hatások. Két millió hatolnál naponta valószínűleg összeomlana az állam, Viszont ezzel a mostani feltételezhető +8-10 ezer halottal is lehet jó erős felvételeket készíteni a túlterhelt temetkezési infrastruktúráról, ezért ijesztőbbnek tűnik a helyzet min ami a valóság. Persze minden halál egy tragédia,de ha stratégiai szempontból nézzük Indai nem áll rosszul a vírus ellen.

Ez igaz, viszont a dokumentálatlan esetek tekintetében a legtöbb országhoz hasonlóan járnak el, megtehetnék ugyan hogy csökkentik a fertőzöttek számát sokféle intézkedéssel, lehet hogy ezzel megelőznek mutációkat, de mi van akkor ha valahol máshol felbukkan a halálosabb variáns mondjuk évek múlva, és ezt egy gazdaságilag a korlátozások miatt kivérzett országnak kell kezelni? Így meg legalább kapnak egy erős stressztesztet és a nyomásnak hála fejlesztenek ott ahol kell ( legalábbis így kéne lennie)
India nem egy súlytalan országocska, nem teheti meg hogy nem stratégiailag kezeli az ilyen jelentős helyzeteket. Hamarosan pedig lesz bőven gyártókapacitása az oltóanyagoknak, mint ahogy a kezdeti maszk pánik is megoldódott rövid időn belül, de addig nem maradhatnak le a szomszéd óriás mellet végzetesen.
Köszönöm. Biztos utànanéztél és jók az adataid.
Nekem az 1400 mio lakóshoz képest az évi 8 mio elhunyt tünt kevésnek. De ez csak erzés, nem néztem utána.
 
  • Tetszik
Reactions: Morishima
En epp ket pofara ettem a soskat mikor mutter futott ki a hazbol es megtalalt az udvaron, kiabalva berangatott a hazba napokig odabenn kuksolhattam. Nekem ennyi maradt meg Csernobilbol, meg az hogy beszeltek az idosebbek hogy erre jon a felho.
Kunszenten is van sztori csernobili bőrrel kapcsolatban:

A fickós riport nem tudom mennyire valós, mert ami 87-ben jött ukránból fuvar amitől az előkészítőben a nők émelyegtek meg elszíneződött a kezük, azt szinte egyből elásatták, 99-ben anyám már nem dolgozott ott így arról nincsen infó, de anyámék a varróban álltak pár napig az eset után mert nem volt anyag. Aztán, hogy honnan varázsoltak 99-ben még elő ennyi bőrt azt nem tudom.

Volt még egy TV2 Naplós riport is, akkor kimentek felásni a térképen megjelölt terület környékét pontosan nem emlékszem már hol ástak, valamerre erre, a főút mellett, de semmit nem találtak (micsoda véletlen?), mert a valódi elásás helye jóval távolabb van, a gát mentén lentebb, ott ahol a riport után véletlenül kigyulladt a susnyás és a föld alatt hetekig égett valami, eloltani talán az elején próbálták de utána csak tűzoltók felügyelték váltásban....

Az elmúlt években kicsivel többen haltak meg évente Indiában mint 8 millió, csak elosztottam a számot mint ahogy a születések esetében is tettem. Nyilván lehetnek szezonális hatások. Két millió hatolnál naponta valószínűleg összeomlana az állam, Viszont ezzel a mostani feltételezhető +8-10 ezer halottal is lehet jó erős felvételeket készíteni a túlterhelt temetkezési infrastruktúráról, ezért ijesztőbbnek tűnik a helyzet min ami a valóság. Persze minden halál egy tragédia,de ha stratégiai szempontból nézzük Indai nem áll rosszul a vírus ellen.

Ez igaz, viszont a dokumentálatlan esetek tekintetében a legtöbb országhoz hasonlóan járnak el, megtehetnék ugyan hogy csökkentik a fertőzöttek számát sokféle intézkedéssel, lehet hogy ezzel megelőznek mutációkat, de mi van akkor ha valahol máshol felbukkan a halálosabb variáns mondjuk évek múlva, és ezt egy gazdaságilag a korlátozások miatt kivérzett országnak kell kezelni? Így meg legalább kapnak egy erős stressztesztet és a nyomásnak hála fejlesztenek ott ahol kell ( legalábbis így kéne lennie)
India nem egy súlytalan országocska, nem teheti meg hogy nem stratégiailag kezeli az ilyen jelentős helyzeteket. Hamarosan pedig lesz bőven gyártókapacitása az oltóanyagoknak, mint ahogy a kezdeti maszk pánik is megoldódott rövid időn belül, de addig nem maradhatnak le a szomszéd óriás mellet végzetesen.
Igazából szerintem ez csak a világ többi rézét izgatja, hogy mi van náluk, mert össze lehet kötni a saját rettegéssel. Ott meg izomból telibeszarnák azt is néhány politikai 'hőstől' eltekintve, ha gátlástalanul menne körbe a lakosságon ötször, mert ugyanúgy védettek lesznek, csak gyorsabban, a hullák meg ha százmilliós tételt is érnek el, senki nem fogja érszrevenni. A következő öt év alatt annyi Rikárdót pottyantanak ki a sufnik árnyékában, hogy szinte átmenet nélkül töltik fel a páriák elveszett dolgozói létszámát.
 
  • Tetszik
Reactions: Morishima
:D
---
"Jól ismerjük a híres jelenetet a Hófehérkéből, amikor a herceg megcsókolja az üvegkoporsóban fekvő, halottnak hitt lányt, aki a szerelmes csóknak köszönhetően életre kel. Disneyland a pandémia után újranyitott, és megújította híres Hófehérke útját. Ebben is látható a híres csókjelenet, melyet a kritikusok eltörölnének: Hófehérke ugyanis aludt, így a csókba nem egyezhetett bele.
..
A jelenet eltörlésének ötletgazdái szerint – akik valószínűleg jó dolgukban nem tudják, hogy mit csináljanak, és unalmukban bődületes butaságokat találnak ki – az „erőszakos” csókjelenet aláássa mindazt, amit a beleegyezés fontosságáról tanítunk a gyerekeknek."
 
Inkább maradjon halott? Éééérteeem! :confused:
 
"A következő választások tétje többek között az lesz, hogy megmarad-e Magyarország önrendelkezése és folytatódik a független, érdekalapú külpolitika vagy az ellenzéki összefogás esetleges győzelmével megvalósulnak a progresszív politikai célok és az ország beilleszkedik a nemzetközi baloldali blokkba."

Már csak az ilyenek miatt is. Lásd csatolt fájl!
És aki ezt nem vágja, érti, látja azzal továbbra is marad a kesztyűtlen kéz.
Max jobbról előzhet.

A Suburrában (Netflix) olyan jól bemutatják, hogy a Sorosféléknek mekkora biznisz az illegális bevándorlás! :)
 
Abban 35 euro/fő/nap egy ember ellátása, szállása. Ebből részesül az egyház, a maffia, a politikusok, a civilek. Ha most kihagyom mondjuk az egyházat (bár nem véletlenül lépett le Benedek és jött Ferenc), akkor ezek csak mondjuk 500 emberként keresnek fél millát/hó. Legyen 400k a költségek után. Ez osztva néggyel-öttel, és máris van minimum jó kis 80k-juk/fő. Soros nem véletlenül teper. Plusz ott a maffia saját, tiszta része amiért áthozza, szállítja őket. Ezer emberenként szép summa lehet. Hány milla is jött be? Több a bevétel belőle, mint a kokóból ...
 
A görögöknél 3-4 milliárd $-ra becsülik a migránsok által hozott pénzt évente (Covid előtti becslés).
.."asszem" adómentes.

+az Unio által fizetett milliárdok!