Ezek nagyon szép okfejtések, és az a közös bennük, hogy dialektikus materialista alapokon állnak. Azaz azt feltételezik, hogy a civilizációk az emberi észlelet (érzékelés, mérés) határain belül léteznek, és az anyag egyre bonyolultabb manipulációja útján, ráadásul szükségszerűen (!) fejlődnek.Aztán az is lehet, hogy teli van a Tejút földönkívüli civilizációkkal, csak mindenki szándékosan bujkál benne elővigyázatosságból, mert az intelligens élet hajlamos mások elpusztítására. A sötét erdő elmélet (Cixin Liu: A Sötét Erdő c. regényéből származik ez az elnevezés, mely a Háromtest-Trilógia 2. része) disztópikus tanai szerint minden civilizációt a saját túlélési ösztöne működtet, valamint a környezetében lévő erőforrások maximális kihasználási vágya. Ám még ha a Világmindenség felfoghatatlan nagyságát is vesszük figyelembe, a kiaknázható energiamennyisége így is véges, és mivel a jelen lévő, állandóan fejlődni és terjeszkedni akaró civilizációknak nem áll érdekükben osztozkodni ezen a többiekkel, likvidálják a fellelt civilizációkat. Ez egy nagyon agresszív és erőszakos rivalizálást jelent felfogásban konstans módon, ahol minden fejlett faj túlélést veszélyeztető konkurenciát jelent mindenkire nézve, és ahol nem akar senki mérlegelni, milyen békés egy újonnan detektált civilizáció, ezért megelőző csapásként el kell őket pusztítani. Éppen ezért egy szuicid öngóllal érne fel, ha egy civilizáció különféle módokon, akár kapcsolatkeresés céljából felhívja magára a figyelmet, sokkal inkább egy óvatos léptű vadászként kell rejtőzködve osonnia az Univerzum sűrű erdejében, nem pedig potenciális áldozatként. Ezért is eredményez ez az állandóan kiélezett helyzet egy sötét és néma csillagerdőt a galaxisunkban is, mert mindenki szándékosan rejtőzködik benne, féltve a saját létüket, és pusztán a naiv, jóhiszemű és emiatt hosszú távon életképtelen kultúrák mernek fáklyával a sötétben tapogatózni. És mindez egy logikus megoldást jelenthet a Fermi-paradoxonra, mely felteszi azt a jogos kérdést, hol van a többi civilizáció, miért nem bukkanunk egyre sem?
Persze nem kell készpénznek venni a sötét erdő elméletet, ez is pusztán egy spekulatív, ám nyilván annál félelmetesebb levezetés. Elvégre egy fejlett földönkívüli civilizáció, aki megtanult önmagával, a technológiájával és a környezetével békében, harmóniában és megértésben élni, nem feltétlenül akar más civilizációkat likvidálni, hanem inkább mindenkivel kooperálva, egy kozmikus béke égisze alatt mindent önzetlenül felvirágoztatva tevékenykedni - amolyan Star Trek tipusú optimista felfogásban. Idealista és utópisztikus kijelentés ez, melynek a másik, disztópikus véglete a sötét erdő elmélet. A sötét erdő elmélet ellen szól az is, ha egy dominanciára törekvő, sáskahad-mentalitású civilizáció nem talál leigázható, megszállható és élősködéssel bekebelezhető területet, akkor így mint egy hibás, túl buzgó-agresszív immunrendszer, önmaga ellen fordul. Ez a konklúzió pedig borítékolhatóan megpecsételi hosszú távon a sorsát. Az esetek elsöprő többségében hamarabb omlana össze egy ilyen pusztító és militarista társadalom, minthogy nagyobb hódításba tudna kezdeni - nem csak technikailag, hanem filozófiai értelemben is. Ha pedig ez valóban így van, akkor ez az egész szituáció nem más, mint egy természetes kiválasztódással operáló kozmikus evolúció, ahol nem az erő, az ügyesség és a rátermettség számít, hanem a bölcsesség és a tudás. Tudása a múltnak, tudása az elkövetett hibáknak és persze az a bölcsesség, hogy ez a hosszú távon szuicid mentalitás az adott civilizáció pusztulását okozhatja. Ebből a perspektívából nézve mi, a Homo Sapiens civilizáció jelenleg is abban a fázisban vagyunk, hogy képtelek vagyunk felismerni a veszélyeket, jeleket. Más bolygók, holdak után ácsingózunk, mint a túlélésünk szükséges záloga egyfajta önnön átmentés révén, miközben a saját környezetünket sem vagyunk képesek megóvni, megvédeni, a saját kultúránkban sem tudunk rendet, harmóniát és virágzást biztosítani. Mert ugyebár mi történik azzal a sáskahaddal, ami szerencsésen új földhöz jut? Ugyanúgy felélik a termést, és valószínűleg előbb-utóbb balszerencséjük lesz, ami után kipusztulnak. Szóval még, ha egyszer a civilizációnk a jelenlegi társadalmi berendezkedésével át is tudja majd menteni a jövőben valahogy önmagát egy másik exobolygóra a szomszédos csillagrendszerek valamelyikében, ez nem fogja megoldani a súlyos társadalmi problémáinkat, csupán kitolja kicsit az emberiség létezési időperiódusát. Legyünk őszinték, ez a jelenlegi társadalmi rendszerünk nem kedvez az "intelligencia szintünk" esetleges, még magasabbra történő felemelkedésének.
Ugyanez igaz az élet keletkezésének és az értelem létezésének dilemmájára is. Az élet ezen elméletek szerint bizonyos fizikai körülmények között, véletlenül jön létre, és az értelem, az én-tudat egy bizonyos összetettségi szint eredménye, amikor a mennyiség átcsap minőségbe.
Tényleg nem trollkodásból mondom, de ez a nézőpont színtiszta marxista antropomorfizáció.