A NAGY-NAGY VÁRAKOZÁS elé egy-két gondolat!
Érzésem szerint ide passzol!
(Tényleg érdemes alaposan átgondolni, akárcsak a korábbi leánykérős-mozitermes jelenetet!)
---
"
Nem úgy van ugyanis, hogy létezik a színház, ami egy önálló épület, melyben aztán megvalósul egyfajta valóság, hanem ez az épület azt hivatott szolgálni, ami a színpadon történik, és épp ezért annak a része, és nem fordítva. Érted a különbséget?
Tehát még egyszer: nem az épületbe épült egy színpad, hanem a színpad köré egy épület.
..
És akkor fordítsuk le ezt a példát gyorsan a valóság kifejezéseire!
A színházépület nem egyéb, mint ez a földi valóság, amiben most kollektíve meghatározzátok magatokat. És a színpad meg az a valóságszegmens, amin ezt a darabot a mindenkori jelenben megjelenítitek. A kettő tehát nem ugyanaz. És van a tudat, ami bejárja ezt az épületet, éppen azáltal, hogy a színpadot létrehozza önmaga számára, és így tölti meg a nézőteret, hisz színpad nélkül nézőtér sincs. S az egész épület, ez a Föld nevű színház meg csak keretbe rendezi ezt a hármas egységet, azaz egyfajta fizikai közeget ad neki. A hármas egység az a létrehozó, a megnyilvánító és a szemlélő.
..
A létrehozó a drámaíró és a rendező együttese, a rendező egy híd a színész és az író közt, de léte inkább az író síkján helyezkedik el. Magyarán az ideák világában, ha most fogalmazhatok így. A szereplők meg a színpadon, ott a deszkákon a maguk tárgyiasult módján.
A nézőközönséget a szereplőktől semmi más, mint térbeli helyzete választja el, ők ugyanolyan átélői a darabnak, mint a megjelenítők, és igazság szerint, érdemes rájuk úgy tekinteni, mint a színpadon szaladgáló színészek egyfajta másik oldali lenyomatára. Mint amikor megnyomsz egy rugalmas lapot, s a lenyomat az egyik oldalon völgy, a másokon hegy lesz. Ami ott a nézőtéren passzív, az a színpadon aktív. És ami a nézőtéren befogad, az a színpadon kibocsát. Ennyit elég most megértenetek."
..
Hamarosan megjelenünk ebben az épületben. De egyáltalán nem úgy, ahogy ezt te most elképzelni képes vagy. Egyáltalán nem történik semmi olyan, amit inkább tudsz elképzelni egy filmen, mint a valóságban.
Nem, ami történik, az a valóságodban ölt testet.
..
Egyszeriben ennek a színháznak körkörösen kitárulnak az ajtajai. Hihetetlen fény áramlik be az eddig sötét nézőtérre. A színészek eltévesztik a szövegüket. Minden szem a fények irányába néz. És akkor, aki erre megért, meglát minket, és az ajtóban álló segítőinket.
Ott leszünk úgy, mint még soha ebben a színházban. És akkor kivezetjük azokat, aki látnak bennünket. Egyszerűen csak megmutatjuk a vészkijáratokat. Nem világvége jön el, hanem egy illúzió vége, ami épphogy új világot teremt. Érthető?
..
Találkozni fogunk úgy, ahogy még veled nem tudtunk. Ez azért lehetséges, mert eljöttél idáig, képes voltál elküzdeni magad ezen a nehéz és sokszor fájdalmas úton ehhez az élményhez. Egy dimenziótörésnek lesztek a szemtanúi, egy amolyan tér- és idő anomáliának. Ez érthető? Mondok erre is egy példát, nehogy butaságot gondolj, jó?
..
Elhatározod, hogy főzöl egy finom vacsorát, azonban az elkészítendő ételhez többféle receptet találtál, amolyan receptvariánsokat. És amikor bevásárolsz, akkor mindegyikhez veszel hozzávalókat, az egyik recept például ír fokhagymát, a másik nem, azonban az meg bazsalikomot tartalmaz. No és
te bevásárolsz az összes recepthez, mert úgy gondolkodsz, majd menet közben eldöntöd, melyik variánst valósítod meg, sőt, az is lehet, vegyíted ezeket az ételleírásokat. Ez a mostani valóságod.
..
No és hogyan jelenünk meg, mit kell erről elképzelnetek? Láttál már olyan videót, amiben az egyik alak áttűnt egy másikba? Amikor egy fiatal arc hirtelen öreggé vált, vagy amikor egy kutya egy finom átmenettel lóvá változott? Ha nem, keress ilyet! Mert valami ilyesmi történik.
..
Áll a jegykezelő néni az ajtóban. Olyan
jelentéktelen és semmitmondó a színház hatalmas színpadán zajló drámához képest. Hisz ott áll a deszkákon az a nagynevű színészóriás! Mi ehhez képest az az apró nénike? Igen ám, de pont a néni felől zaj szűrődik a nézőtérre.
Olyan bosszantó, hát miért zavarja meg ezt a csodás csatajelenetet ez az átkozott zaj, tekintesz mérgesen a néni felé. Ám ő csak áll és néz maga elé, talán kicsit szomorúnak is tűnik. Aztán fény szüremkedik az ajtó keretei mögül a széksorokra. Jaj, hát mi ez a zavaró fény, nézel oda most már valóban dühösen, milyen idegesítő, mennyire bántó és erős!
..
És akkor furcsa dolgot pillantasz meg. A nénike helyett egy gyönyörű, fiatal nő áll az ajtóban, magas, vékony, csak úgy sugárzik. Ejnye, gondolod, ez meg ki, csak nem egy díva, csak nem egy újabb színész, aki hamarosan fellép a színpadra? Nem igazán tudod levenni a szemed róla.
Aztán kinyílik az ajtó, a fény elvakítja a szemed. És meglátsz a hölgy mellett egy urat, egyelőre csak a sziluettjét, de látod, ugyanolyan nemes és délceg, mint elegáns partnernője. És ők így ketten egész egyszerűen csak kilépnek az ajtón. Megigézve nézed, micsoda pár, minő csodás jelenség!
És ösztönösen felállsz, s utánuk indulsz.
..
No és mi lesz azokkal, akik nem készek erre a dimenzióugrásra? Semmi. Azt fogják tapasztalni, hogy a színpadon zajló események valahogy egyre közvetlenebbül érintik őket, a csatajelenet furcsa módon berántotta őket, és már maguk is karddal, puskával viaskodnak. Eszükben sem lesz a jegyszedő nénit vizslatni, és a beáramló fényt, ami az ő fejüket is az ajtó felé fordítja, csakhogy ők robbanásnak fogják vélni. Remélem, ez érthető.
..
Könny gyűlik a szemedbe, mert tudod, a létezésedben egy fontos korszak a végéhez ért. Megöleljük egymást és mész a magad tapasztalati útján tovább, ki az utcára, be a városba, mi meg megyünk a mi régiónkba, a példa kedvéért, legyen ez másik bolygó. Tehát el fogunk búcsúzni egymástól azokkal, akik még most csak a várost akarják feltérképezni. Hosszú ideje dokkolunk a partoknál, de nem tudunk ennyi időt eltölteni ebben a közegben, ha fogalmazhatok így. Ám a kapcsolat megmarad,
www.rewoland.com
Meg milyen latomezo meg Fold gorbulet, amikor kozvetlenul szemben voltak, par merfoldre? 
