Űrkutatás

Ez bizony forgógépes lessz!

Tavaly novemberben a South China Morning Post írt arról, hogy Kína valóban nagy teljesítményű atomreaktort fejleszt Hold- és Mars-küldetéseihez. A projektben részt vevő két kutató megerősítette azt is, hogy lezárult a prototípus mérnöki tervezése, és elkészült néhány kritikus elem is. Mostanra pedig a reaktor egy lépéssel közelebb került a végleges változathoz: a Science and Technology Daily és más kínai lapok szerint a projekt augusztus 25-én átment a kínai Tudományos és Technológiai Minisztérium átfogó teljesítményértékelésén. A reaktort egyébként a Kínai Tudományos Akadémia tervezte, és egy megawatt villamos energiát képes szolgáltatni az űrhajók áramellátásához és meghajtásához – ez azt jelenti, hogy a reaktor 100-szor erősebb lesz annál, mint amit a NASA tervez 2030-ra a Hold felszínére eljuttatni. Sőt ezzel a reaktorral akár 10 Nemzetközi Űrállomás is üzemeltethető lenne.

Sajnos sem a reaktor technikai részletei, sem pedig a felhasználására vonatkozó pontos tervek nem ismertek, és ami némileg különös: az erről szóló több online kínai lap beszámolóját is eltávolították azóta (de ezek archív változatai azért továbbra is elérhetőek).
 
Szojuz MSZ-22 sajtótájékoztató. Az utóbbi időben az amerikai űrhajósok elfelejtettek oroszul.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
  • Tetszik
Reactions: fishbed
A leírás szerint magyar idő szerint 19:17-kor lesz a start, de a visszaszámlálás szerint ~25 perccel később:

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
05:18 PM - Today's launch attempt has been scrubbed due to technical issues. :(

Következő próba holnap 20:17 magyar idő szerint.
A Hidrogèn betöltès közben keletkezett szivárgás a gyorsleoldó betápon, amit nem tudták gyorsan megoldani. A korábbi hajtómű tesztek szerint minden ok, a rakéta indulásra kész.
IMG-20220903-173058.jpg

Better lucknext time!
 
  • Tetszik
Reactions: Tcat and BJani
Közben a kapcsolódó youtube stream oldalról:
The next available launch opportunity for the #Artemis I flight test is Monday, Sept. 5.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
  • Tetszik
Reactions: enzo
Indulásnak akkor kezdjük azzal, Starship=/=Hold komp. Nyilván lesz jópár közös metszete a dolognak, de fundamentálisan különbözik a kettő. A Starship egy ujrafelhasználható és légkörbe visszatérő függölegesen leszállni képes hajó. Addig a Hold változat csak a Hold és annak pálya közötti emberes szállításra tervezik. Nincs légköri leszállás, nincs emberes indítás-visszatérés, más a hővèdelem, pl. nincs hőpajzs.

A jelenlegi fejlesztési ütemből persze nehéz megitèlni, hogy képesek lesznek-e 25-26-ra elkészülni, de akad pár intő előjel.

A Musk vizionálta ütemtervek jellzően túlzottan optimisták.
Ez alól a Starship eddigi fejlesztési lépcsői sem voltak kivételek.

A Raptor hajtóművekkel még mindig vannak alapvető problémák, persze lehet a rapid fejlesztési tempó miatt pukkanak el szinte hetente a tesztpadon, vagy mennek tönkre már beépítve egy statikus teszten, de az bizonyos, hogy még sok munka van velük. A pár hopp tesztet leszámítva ami jobbára a navigálás, leszállásról szólt, nincs velük érdemi tapasztalat.

A legutolsó alkalommal, alig pár napja épp az indító padon álló egyhajtóműves statikus teszt alatt ette meg a vezérlés a hajtóművet;
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

A Falcon9 erősségét a Merlin relatív egyszerűsége adja, amivel koncepció szintjén megy szembe a Raptor a komplex kétkörös-betáp rendszerével.

Bár úgy tűnhet, hogy a Booster, csak egy felskálázott F9. A mèret és az alkalmazott kriogén üzemanyag, valamint az új elkapó leszálló torony miatt azonban még nagyon kezdetleges állapotban van.

És akkor még ott az új kipróbálatlan hővédő pajzs, hogy az élet fentartó rendszerek hosszútávú valamint ilyen nagyméretű üzemeltetéséről nem is beszéltünk.

Az egészet a Navy új Ford hordozójához annak fejlesztéséhez tudnám hasonlítani. Koncepció szinten remek ötlet, de túl sok radikálisan új technológiát akar alkalmazni egyszerre.

Könnyen lehet, hogy a a NASA ha kap némi extra forrást beszáll a sokkal előre haladottabb állapotban lévő és talán egyszerűbb BlueOrigine koncepciójába is.
Ettől függetlenül, őszintén drukkolok a SpaceX-nek, minden jel szerint ez a koncepció a jövő, és már az nagy dolog lenne, ha az első orbitális repülés - visszatérés sikerülne 3-4 éven belül, (nem prototipus szinten) az emberes utazás meg mondjuk az évtized vége előtt.
Alig pár napja, hogy fejtegettem a Raptor meg úgy a Starship problémáit, erre megint elpukkant egy;
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

A teljesség igénye nélkül, az idén efáradt raptorok;

45 mp-et bírt csak?
 
Inkább itt és most a tesztpadon pukkanjon, mint valahol fenn, útközben....
 
  • Tetszik
Reactions: Nber
A mostani törlés lényegében nem újabb hiba miatt van, hanem a szombati Hidrogèn szivárgást nem sikerült megoldani.
A hétfői kísérlet egy hajtómű hőmérő-szenzor hiba miatt hiusult meg.

Ez volt a 4.nekifutás a Hidrogén betöltèsre, és az újabb alkalom a 8inch kb 20cm átmérőjű gyorsleoldó betáp csatlakozón.
08-25-22-SLS-Remote-Setup-1-7473-min-scaled.jpg

Mivel 3 próbalkozás sem vezetett eredményre a konektor megbízható javítására, minden jel szerint visszagurítják az SLS-t a VAB-ba javítására.

A következő indítási ablak az Artemis repülési profilja miatt (magától visszatérő pálya) szeptember 19 és október 4 közé esik. A fedélzeti rendszer (nem az Orion hanem maga a rakéta irányító-navigáló rendszerenek) áramellátásáert felelős akkumlátor rendszere 25 napos minősített üzemelésre szavatos. Most vagy az új ablak elején indulnak, vagy meg kell hosszabbítani az akkuk élettartam garanciáit, vagy tovább csúszik az egész az október 17-31 ablakba.

A probléma kellemetlen, de a rakéta egészséges. Ugyanakkor joggal merülhet fel a kérdés, hogy a picsába nem tudnak a NASA-nál egy normális csatlakozót csinálni?!
A dolog látszólag egyszerű, mégsem az. A központi fokozat kriogén hidrogén tankját folyamatos csatlakozás alatt tartják az utolsó pillanatig, hogy rátölthessenek, illetve ha szükséges visszafejthessék az üzemanyagot. 2 763 350 liter folyékony hidrogénről van itt szó!
2022082810431458-199624575538565219-2O2A0003-768x576.jpg

A hidrogén nagyon hatékony üzemanyag lévén a legkönnyebb elem, de kriogén állapotban nyomás alatt nagyon könnyen szökik.
A NASA számol is ezzel, a biztonsági tolerancia a csatlakozónál nem haladhatja meg a légköri koncentráció 4%-ot.
A gyorsleoldó csatlakozás miatt gyakorlatilag nincs tökéletes megoldás. Az Űrsiklónál és a Delta IV raketáknál is visszatérő probléma ez.
 
A Crew-5-öt is akkortájt akarják küldeni az ISS-re, lehet, hogy emiatt az SLS átcsúszik az október 17-es ablakba?
 
Addig is nézegessetek ISS fotókat:

Kína nagyon akivan eregeti a rakétáit;

Még szept.2-án indult Hosszú Menetelés CZ-4C Yaogan hírszerzési műholdakkal;
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Kína idei 36. Rakéta indítása. Kuaizhou KZ1A szilárd hajtóanyagú hordozórakéta kereskedelmi műholdakkal alacsony Föld körüli pályára, Belső Mongóliából;
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Két órával később, (37!) Hosszú Menetelés CZ-2D indítás Xichangból. Újabb adag Yaogan felderítő műholdal;
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Ezúttal csak pár érdekességét hoztam;
Falcon 9 Landolás a tengeren de új perspektívából;
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Starlink műholdak nemsokkal a pályára állás és szetvallás után a Földről;
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Kínai indítás Xichangból, amit emberünk pár száz méterről figyel;
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Kissé megpörkölődött F9
IMG-20220907-174133.jpg

Launcher E2 close-cycled 3D nyomtatott turbópumpa. 1.4Megawatt 30 000rpm-et forgó turbina
Égy tengelyen, Fentről lefelé;
LOX-folyékony Oxigén pumpa
Dupla Kerozin pumpa
Turbina
IMG-20220907-173933.jpg