Űrkutatás

Szaud-Arábia 1 milliárd dollárt fektet a Virgin Galaticba és a Virgin Orbitba...

A hír azért hír, mert a küszködő Virgin Galactic ezek szerint pénzhiányban szenved, és Branson nem akar/tud többet fektetni bele....
Annyit meg pláne nem, hogy versenyben tudjon maradni Bezos cégével, a Blue Originnal a szuborbitális kereskedelmi repülések terén...
Az egyébként gondolom megvan, hogy már 2010-ben felszívtak Abu Dzabiból (Aabar) 280 millió usd-t 31,8% részesedéssel, majd 2011-ben újabb 100 millióval fejelték meg, elérve a 37,8%-ot (gondolom Branson is tolt bele). Illetve Új Mexikó is bele tolt az űrközpontba 200 milliót. Na ehhez jön be még az 1 milliárd úgy, hogy a cég eddigi másfél évtizede alatt egy centet se termelt.

Komolyan arra emlékeztet, amikor 2007-ben a Lehman Bros meg a többi befektetési bank 10%-os részesedések sorát szórták ki az arab szuverén alapok között, hogy fedezzék a veszteségeiket. Mondjuk volt, amelyik nem bukott be, de az itt off.
 
Csak az érdekesség kedvéért: az index fórumán, pár kép a kijevi Politechnikai Intézet múzeumából.
http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=145625705&t=9119026

A bajkopnuri vezérlőpult képét néztem. NASA kortárs ilyenről nincs fotója valakinek?

Tessék, ez Cape Canaveral, Kennedy Space Center indítási központ, 1965, az első személyzettel induló Gemini startkor:

ksc-64c-861.jpg
 
- A Vulcan esetében az aljánál jól hangzik az újrahasznosítás igénye, de ezt a felfújós hőpajzsos meg helikopterrel elkapós dolgot nem hiszem el. Jó persze a F9 "landoljunk egy 10 emeletest egy bárkán" ötlete is vadul hangzott kezdetben (és volt néhány festői tűzgömb).

Felfújható hőpajzs jó dolognak tűnik, a helikopteres elkapás azért érdekes, mert azért ez egy több tonnás cucc lesz. Kisebb dolgokat korábban is kaptak el, pl. a CORONA kémműholdak filmszalaggal visszatérő kapszuláit, de ott repülőgépet használtak:

tmp1A159_thumb.jpg
Amúgy a SpaceX is a levegőben akarja helikopterrel elkapni a Falcon 9 áramvonalazó kúpját...

- Az ACES space tug jelenleg egy hianyzó piaci rést tölt be. Ha valamit akarunk mozgatni az elképzelt-talánösszejön-jólenne Deep Space Gateway és LEO között, arra a mármostisaligvanráfinanszírozás SLS overkill. Ahhoz egyszerűen kellenek az ilyen buta dobozok. Más kérdés, hogy a videóban bemutatott utántöltés elég kretén volt (Kerbalban csúnya vége lenne). Illetve áprilisban, amikor a CISLunaros előadásukat streamelték, akkor élő adásban fetrengtem röhögve a szenvedésen, amit összehoztak. Valahogy gondolom vissza lehet itt olvasni az akkori összefoglalómat.

Az ACES mint fokozat jó ötletnek tűnik. Az ACES, mint Space Tug viszont féllábú óriás. A Space Tug koncepció nem új, az 1960-as évektől dolgoztak rajta, itt egy 1970-es NASA koncepció:

Viszont figyeljük meg az első lépést: az űrsikló viszi fel a hasznos terhet, amit az űrvontató visz a célhoz. Az űrsikló is tankolja újra az űrvontatót. Az egész alapja tehát egy olcsón üzemeltethető jármű, ami olcsón viszi LEO-ra a terhet. Na ez az, ami nincs jelenleg, és a SpaceX áll a legközelebb hozzá per pillanat, meg majd a Blue Origin. És kinek nincs űrvontató terve? Ennek a két cégnek.

Nem véletlen, hogy a mostani űrvontató elképzelések (Lockheed, OrbitalATK (most már NorthropGrumman), Boeing, Airbus) most elsődlegesen a műholdak üzemanyaggal való feltöltésétől és javításától kezdve a tönkrement / elöregedett műholdak deorbitálása (megsemmisítése) szól. Persze, lehet GEO műholdak pályára állítására használni, miután valami felhozta LEO pályára, csak hát az űrvontató újra tankolása egy kritikus pont, és erről a tényezőről qrva nagy kuss van. Mert hát annyira nem egyszerű ez a téma...

- Amúgy ja, az ULA komoly bajban van. Eddig az Atlas V azért repült orosz (csak azért is szovjet) hajtóművekkel a kilencvenes évek kezdete óta, hogy az oroszoknál ne fusson szét az ember és gépállomány holmi lalol olszágokba. Meg azért mert jó és olcsó.
Viszont nem hinném, hogy a Boeing és LM csak úgy karba tett kézzel nézné, ahogy bebukik a közös cégük. Arról nem is beszélve, hogy a Boeing kapszulának kell az emberre vizsgáztatott Atlas V, és a Sierra Nevada Dream Chasere is talán azzal menne (amikor épp nem másoknak udvarolnak). Az Orbital-ATK Cygnusa is többet utazik lassan ezen a platformon mint a közröhely Antaresen.
Ebből a szempontból meg a too big to fail elv miatt mindig lesz az a pénz, hogy életben maradjon a ULA a következő évtizetben. Aztán, ha tényleg repkednek azok a BFR-ek meg New Sheppardök, akkor még mindig foglalkozhatnak LEO-n túli világgal. Végső soron most is nagy nyomásálló dobozokat gyártanak, meg hajtóművel építenek össze.

Nem nézik karba tett kézzel, hogy bebukjanak, de mégse teszik simán bele azt a pár milliárdot, amiből a problémák megoldhatóak lennének. Egyszerűen azért, mert az ULA nem termel akkora nyereséget, hogy a két cég pénzügyileg ennek a befektetésnek a megtérülését biztosítottnak láthatná. Ezért lobbyznak az USAF pénzére, ezért döntöttek a BE-4 hajtómű mellett, és ezért elégednek meg azzal, ha az ACES csak 2023-ban lesz realitás. Amíg az USAF az EELV megbízásokkal és a NASA az SLS / Orion megbízásokkal munkát ad nekik, addig ők kényelmesen elvannak. Utána meg ki tudja mi lesz...

- Az Aerojet Rocketdyne az egy más kérdés. Ők szerintem megszívták az átvett ex-szovjet készletbe kényelmesedéssel. Én is mindig olvasom az AR-1-et, de színes katalógusokkal meg tele a padlás. Elvileg idén-jövőre meg kellene szülniük, miközben Raptor már fékpadon próbázik, a BE-4 meg valamilyen keszültségi állapotban van (most októberben 50% terhelésen futott fékpadon, mondjuk májusban meg durrant). Mondjuk az Aerojet Rocketdyne előtörténete alapján meg olyan mint a forró krumpli. Az RD-180-as hajtómű amerikai felségterületen, licenszben gyártásanak ötlete jó példa az egész bohózatra (egó > anyagi lehetőségek).

Üzleti szempontból az Aerojet jól manőverezett eddig. Ők csinálják az RL-10-et, és a fél űrprogram arra a hajtóműre épül. Ők csinálják az RS-68-at, és így tovább. Az AR-1 egy hatalmas bukovárinak néz ki, és igazából egy zseniális húzás lett volna tőlük, ha sikerül az ULA-t felvásárolniuk. Viszont így, hogy ez nem jött össze, a jövőképük most kissé borús...
 
Mai Falcon-9 indítás eddig sikeresen túljutott az első fokozat leszállásán. Még hátra van a második fokozat ismételt begyújtása és a Koreasat 5A GTO pályára állítása.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
A 3,7 tonnás telekom műholdat a Thales építette, ez tartalmazza jelenleg a legnagyobb 3D nyomtatott űrjármű elemeket, amit európai cég gyártott. Ezzel 22% súly, 2 hónap idő és 30% költségmegtakarítást értek el.
 
"Jelenleg végleges holdjárónk tervezése folyik, figyelembe véve holdraszállási partnerünk, az Astrobotic Inc. Peregrine leszállóegysége által adott peremfeltételeket. Tervezett indításunk 2019 második felére esik; a Peregrine-t egy Atlas 5 rakéta indítja el a Hold felé. A földi alkalmazások területén aknakereső és feltérképező rendszerünk prototípusán dolgozunk."

http://nyomdmegteis.hu/

22687833_1678956672124426_483224408754999169_n.jpg
 
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
Ma este az Orbital ATK Minotaur C rakétája vitt fel 6 Skysat műholdat és 4 Dove kocka műholdat:
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
A dolog ütközött a Thor: Ragnarok eredeti hangos vetítésével, de jól döntöttünk, mert ez a sámliról indított tűzijáték torta a videó 3. percétől már nem biztosított rendesen telemetriát az irányításnak, illetve később is csak saccolni tudták, hogy valóban megtörtént-e a kirakodás:
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
(Amúgy megtörtént.)
17 év alatt amúgy eddig mind a 27 küldetés sikeres volt ezzel a rakétával:
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
A szilárd hajtóanyagú platform a Légierővel történő együttműködés eredménye:
- az I. változat 1. és 2. fokozata Minuteman ICBM-ből származik, a 3. és 4. fokozat és az avionika illetve áramvonalasító kúp (fairing) pedig a cég Pegasus XL rakétájából származik. 580 kg LEO-ra, eddig 11x repült
- a IV. változat 3 Peacekeeper ICBM és egy céges fokozatból áll, 1,8 tonna LEO, 4 küldetés
- az V. változat még egy 5. fokozattal is rendelkezik, 0,5 tonna GEO és 0,3 tonna Hold-körüli pályákhoz, 1 küldetés
- a VI. változat még egy Peacekeeper fokozattal rendelkezik, 3,100 kg LEO, 0 küldetés
- a C változat 4 db céges fokozattal rendelkezik, egyes elemeiben szoros hasonlósagot mutatva az Orbital Boost Vehicle (OBV) nagy hatótávolságú rakéta-elhárító rakétával. Adatok: 1,6 és 2,3 méter átmérőjű a fairing, 1,5 tonna LEO, 1 tonna Napszinkron, 0,5 tonna GEO
Elvileg bárhonnan (Alaszka, Kalifornia, Florida, Közép-Keleti Part) indíthatóak, minimális infrával.
Az Orbital-ATK egyébként is elkötelezett a szilárd hajtóanyagú rakéták irányába: a repülőről indított Pegasus (1000 font LEO) rakétájuk is ilyen, ők gyárották az űrsiklók szilárd fokozatait és az SLS-nek is ők a beszállítói.
Az Antares 100 esetében is az Aerojet Rocketdyne által összevásárolt 40 éves "felújított" N-33-as azaz AJ-26-os hibájából robbant fel a 4. küldetésen. Eredetileg az N-1 szovjet Holdrakétába szánták, de ma a 3:1 siker:kudarc aránnyal működő Szojuz-2-1v hajtóműve csupán. Remek pedigréje van:
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
  • Tetszik
Reactions: Cifu and fishbed
"Jelenleg végleges holdjárónk tervezése folyik, figyelembe véve holdraszállási partnerünk, az Astrobotic Inc. Peregrine leszállóegysége által adott peremfeltételeket. Tervezett indításunk 2019 második felére esik; a Peregrine-t egy Atlas 5 rakéta indítja el a Hold felé. A földi alkalmazások területén aknakereső és feltérképező rendszerünk prototípusán dolgozunk."

http://nyomdmegteis.hu/

22687833_1678956672124426_483224408754999169_n.jpg

Ez a project mennyire biztos? Most már biztos, hogy elviszik a Holdra a Pulit?
 
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
Az Orbital-ATK egyébként is elkötelezett a szilárd hajtóanyagú rakéták irányába: a repülőről indított Pegasus (1000 font LEO) rakétájuk is ilyen, ők gyárották az űrsiklók szilárd fokozatait és az SLS-nek is ők a beszállítói.

Az OrbitalATK eredendően szilárd hajtóműveket gyárt, nincs tapasztalatuk a folyékony hajtóanyagú rakétákkal, így sok választásuk nincs...
BTW jelenleg a NorthropGrumman fel akarja vásárolni őket, szeptemberben bejelentették, hogy 8,7 milliárd plusz apróért többséget szeretnének a cégben.

Az Antares 100 esetében is az Aerojet Rocketdyne által összevásárolt 40 éves "felújított" N-33-as azaz AJ-26-os hibájából robbant fel a 4. küldetésen.

Azoknak sokkal kacifántosabb a történetük, miután Misin belebukott a Szojuz-11 balesetbe, ahol három űrhajós életét vesztette, illetve az N-1 négy kudarccal végződött indítási kísérletébe, a szovjet űrprogramot Gluskó vette át, aki Koroljov (Misin egykori mentora és főnöke) nagy ellenlábasa volt. Eleve az N-1 hajtóműveit azért Kuznyecov tervezte, mert Koroljovnak elege lett a folyton kötekedő és külön utakon járó Gluskóból, és ezért bízta meg a rakétahajtóművek terén nem túl nagy tapasztalatokkal bíró Kuznyecovot. Kuznyecov megküzdött a feladattal, és az NK-15 nem volt túl jól sikerült konstrukció (avagy a gyártási minőség nem ütötte meg a mércét, ki tudja ma már?), de az NK-33 és NK-43 ezt kiköszörülte volna. Csakhogy jött Gluskó, és utasította az N-1 program lezárására az irodákat, és minden elemének szétbontására - ide értve az elkészült NK-33 és NK-43 hajtóművekének (mivel hát a konkurens iroda termékei voltak...). Kuznyecovék viszont a hajtóműveket elrejtették, és jelentették, hogy végrehajtották a kérést.
A hidegháború után a Kuznyecov iroda jelezte, hogy hát nekik van egy csomó nagy teljesítményű rakétahajtóművük, ki vevő rájuk? Az első jelentkező az AeroJet és Walter Kistler volt, aki az AeroJet AJ-26 néven amerikalizált NK-33/-43-asokat felvásárolta a Kistler Aerospace részére, hogy megvalósítsa a K-1 rakétáját. Miután nem sikerült pénzt szereznie e célra, végük a Rocketplane cég felvásárolta (hajtóművestül), és így indultak a NASA COTS CRS tenderen, amit a SpaceX mellett meg is nyertek. Csakhogy a CRS előírása volt, hogy 500 millió dollárnyi öntőkét kell igazolni. Elon Musk ezt meg tudta oldani, a Rocketplane Kistler nem - így kiestek a tenderből, és a harmadik helyezet Orbital kapott lehetőséget.
Miután az OrbitalATK is folyékony hajtóanyagú rakétát szeretett volna, jött az AeroJet, és az eredetileg a K-1-eshez szánt AJ-26....

Eredetileg az N-1 szovjet Holdrakétába szánták, de ma a 3:1 siker:kudarc aránnyal működő Szojuz-2-1v hajtóműve csupán. Remek pedigréje van:
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Először is, az N-1-ben nem NK-33, hanem NK-15 volt. Szóval nem igazán lehet konzekvenciákat levonni az N-1 kudarcából az NK-33 / -43 kapcsán.

A videó kapcsán: nem csípem sajnos ezt a bigét, pedig esztétikus, érdekli az űrkutatás is... :rolleyes:
Csak sajnos felolvassa, amit találta a neten, és keveset vagy semmit sem rak hozzá. Nem csak a KORD volt az N-1 hibája, hanem az NK-15 hajtóművek minősége is...
 
Az OrbitalATK eredendően szilárd hajtóműveket gyárt, nincs tapasztalatuk a folyékony hajtóanyagú rakétákkal, így sok választásuk nincs...
BTW jelenleg a NorthropGrumman fel akarja vásárolni őket, szeptemberben bejelentették, hogy 8,7 milliárd plusz apróért többséget szeretnének a cégben.

Azoknak sokkal kacifántosabb a történetük, miután Misin belebukott a Szojuz-11 balesetbe, ahol három űrhajós életét vesztette, illetve az N-1 négy kudarccal végződött indítási kísérletébe, a szovjet űrprogramot Gluskó vette át, aki Koroljov (Misin egykori mentora és főnöke) nagy ellenlábasa volt. Eleve az N-1 hajtóműveit azért Kuznyecov tervezte, mert Koroljovnak elege lett a folyton kötekedő és külön utakon járó Gluskóból, és ezért bízta meg a rakétahajtóművek terén nem túl nagy tapasztalatokkal bíró Kuznyecovot. Kuznyecov megküzdött a feladattal, és az NK-15 nem volt túl jól sikerült konstrukció (avagy a gyártási minőség nem ütötte meg a mércét, ki tudja ma már?), de az NK-33 és NK-43 ezt kiköszörülte volna. Csakhogy jött Gluskó, és utasította az N-1 program lezárására az irodákat, és minden elemének szétbontására - ide értve az elkészült NK-33 és NK-43 hajtóművekének (mivel hát a konkurens iroda termékei voltak...). Kuznyecovék viszont a hajtóműveket elrejtették, és jelentették, hogy végrehajtották a kérést.
A hidegháború után a Kuznyecov iroda jelezte, hogy hát nekik van egy csomó nagy teljesítményű rakétahajtóművük, ki vevő rájuk? Az első jelentkező az AeroJet és Walter Kistler volt, aki az AeroJet AJ-26 néven amerikalizált NK-33/-43-asokat felvásárolta a Kistler Aerospace részére, hogy megvalósítsa a K-1 rakétáját. Miután nem sikerült pénzt szereznie e célra, végük a Rocketplane cég felvásárolta (hajtóművestül), és így indultak a NASA COTS CRS tenderen, amit a SpaceX mellett meg is nyertek. Csakhogy a CRS előírása volt, hogy 500 millió dollárnyi öntőkét kell igazolni. Elon Musk ezt meg tudta oldani, a Rocketplane Kistler nem - így kiestek a tenderből, és a harmadik helyezet Orbital kapott lehetőséget.
Miután az OrbitalATK is folyékony hajtóanyagú rakétát szeretett volna, jött az AeroJet, és az eredetileg a K-1-eshez szánt AJ-26....
Az AJ valóban róka fogta csuka a piacon: ha valaki nem akar saját hajtóművet fejleszteni, akkor csak tőle lehet vásárolni, mert túl kicsi a piac. Meg persze a Blue Origintől, ott a BE-4 most lett rendesen begyújtva:
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
A Kistlerért annyira nem fáj a szívem: tőkeerő hiányában, robbanós hajtóművel. Valószínűleg ha át is rugdossák az első szűrőn, akkor utána itt feküdt volna meg. Az Orbital-ATK fegyveres és műholdas (űrszerkezetes) üzletágai fedzetet jelenthetnek az ilyen bukták nyomán történő 2 éves újratervezéshez, rakéta bérléshez. Ha azt nézzük, az Antares 230-ban sem bízhatnak annyira, mert az idén áprilisi küldetés is Atlas V-val ment és csak most decemberben lesz a második Antares 230 fellöves. Pedig abban már RD-181 van, ami leszármazottja az Energijának, meg rokona az Angarába szánt pörzsölőnek.

Először is, az N-1-ben nem NK-33, hanem NK-15 volt. Szóval nem igazán lehet konzekvenciákat levonni az N-1 kudarcából az NK-33 / -43 kapcsán.
Igaz, így utána olvasva ez a soha meg nem épült N-1F hajtóműve lett volna. Mondjuk úgy még bátrabb dolog volt bevásárolni belőle. A gyártasminőség illetve a korrózió volt elvileg a kudarc oka itt is.

A videó kapcsán: nem csípem sajnos ezt a bigét, pedig esztétikus, érdekli az űrkutatás is... :rolleyes:
Csak sajnos felolvassa, amit találta a neten, és keveset vagy semmit sem rak hozzá. Nem csak a KORD volt az N-1 hibája, hanem az NK-15 hajtóművek minősége is...
Nekem fufru nélkül gyári barna hajjal meg eredeti szemöldökkel jobban tetszett. De reggeli torna alá kiváló.
A hajtóműveket egyébként a 3. kudarc esetében kiemeli.
 
Túl sok ilyen "ismeretterjesztő" csatorna van már sajnos.

Önmagában nem baj, sőt! Csak éppen vannak mások, a Curious Droid például megelégszik azzal, hogy hangalámondással kommentálja a dolgokat és eseményeket. Nézd meg az ő videóját az N-1 történetéről, egészen más karakter - nem véletlenül van több, mint 3 milliós nézettsége ennek a videónak például, ami azért ilyen szinten egész hihetetlen.

A Vintage Space (a hölgyike csatornája fent) inkább pár százezres nézettséggel bír, ami persze még mindig nem rossz. Ami félelmetes, hogy a két csatornára feliratkozók számában mindössze ~20%-os eltérés van (cirka 200 ezer vs. 257 ezer). Szóval nem feltétlen az alaposság, avagy a minőségibb prezentáció a lényeg (a CD videói érthetően hosszabbak is), hanem az sem baj, hogy egy szép hölgy mondja el (miért is népszerűbbek a dekoratív, testre feszülő vagy mély dekoltázsú időjárás-bemondók a TV képernyőn, mint a karót nyelt, de meteorológus végzettségű szakemberek?) kissé zanzásítva, rövidebben - ugyanazt.

Szóval csinálja, lelke rajta, no. Személy szerint én viszont úgy vagyok vele, hogy ha dekoratív hölgyeket szeretnék nézni, akkor azt keresek, ha meg éppen a űrhajózás témájában érdeklődök, akkor viszont tárgyilagos, tényszerű, átgondolt és jól összevágott anyagot keresek. Velem van a baj, no. :)
 
Az AJ valóban róka fogta csuka a piacon: ha valaki nem akar saját hajtóművet fejleszteni, akkor csak tőle lehet vásárolni, mert túl kicsi a piac. Meg persze a Blue Origintől, ott a BE-4 most lett rendesen begyújtva:

Ez megint bizony a "túl nagyra növés" esete. Az AJ 2013-ban vette meg a másik "nagy öreg" Rocketdyne-t, amely korábban a Pratt & Whitney mentett meg a csődtől...

A Kistlerért annyira nem fáj a szívem: tőkeerő hiányában, robbanós hajtóművel. Valószínűleg ha át is rugdossák az első szűrőn, akkor utána itt feküdt volna meg.

Én megnéztem volna azért mit műveltek volna. Ne feled, hogy Kistler eleve újrafelhasználható fokozatokban gondolkodott... Az OrbitalATK hozzájuk képest nyers és faragatlan megoldásokkal operált...

Pedig abban már RD-181 van, ami leszármazottja az Energijának, meg rokona az Angarába szánt pörzsölőnek.

És nem mellesleg ugyanarra a technikai megoldásra épül, amelyet anno a Kuznyecov az NK-33 / NK-43 esetében kifejlesztett. ;)
 
  • Tetszik
Reactions: sirdavegd
Önmagában nem baj, sőt! Csak éppen vannak mások, a Curious Droid például megelégszik azzal, hogy hangalámondással kommentálja a dolgokat és eseményeket. Nézd meg az ő videóját az N-1 történetéről, egészen más karakter - nem véletlenül van több, mint 3 milliós nézettsége ennek a videónak például, ami azért ilyen szinten egész hihetetlen.

A Vintage Space (a hölgyike csatornája fent) inkább pár százezres nézettséggel bír, ami persze még mindig nem rossz. Ami félelmetes, hogy a két csatornára feliratkozók számában mindössze ~20%-os eltérés van (cirka 200 ezer vs. 257 ezer). Szóval nem feltétlen az alaposság, avagy a minőségibb prezentáció a lényeg (a CD videói érthetően hosszabbak is), hanem az sem baj, hogy egy szép hölgy mondja el (miért is népszerűbbek a dekoratív, testre feszülő vagy mély dekoltázsú időjárás-bemondók a TV képernyőn, mint a karót nyelt, de meteorológus végzettségű szakemberek?) kissé zanzásítva, rövidebben - ugyanazt.

Szóval csinálja, lelke rajta, no. Személy szerint én viszont úgy vagyok vele, hogy ha dekoratív hölgyeket szeretnék nézni, akkor azt keresek, ha meg éppen a űrhajózás témájában érdeklődök, akkor viszont tárgyilagos, tényszerű, átgondolt és jól összevágott anyagot keresek. Velem van a baj, no. :)
A megjegyzésem nem csak űrkutatásra foglalkozó csatornákra vonatkozott. A feliratkozásaim miatt felajánlotta ezt az oldalt. Megnéztem pár videót.
https://www.youtube.com/channel/UCP5tjEmvPItGyLhmjdwP7Ww/videos
Iszonyatosan gyorsan sok feliratkozója van, mikor kb. nem csinál mást, mint ostoba szorzásokat, amik értelmetlenek és kb. felolvassa a wikit... Ok, néha egész érdekes dolgok utánanézésére sarkall, de kb. ennyi. Valódi tartalom szinte semmi... És milliós subsc.-ere van...
 
Ez a project mennyire biztos? Most már biztos, hogy elviszik a Holdra a Pulit?

Az Astrobotic Peregrine és az ULA megállapodása megvan, 2019 februárjára szól, az OrbitalATK CRS-11 indítás másodlagos terheként. Itt a küldetésprofil videója:

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

A Puli ott van a manifest-en....

Persze tény, hogy korábban ott volt egy másik GLPX induló is, a japán HAKUTO csapat is. Csak mikor az Astrobotic közölte, hogy nem fognak 2017-ben indulni, csak 2019-ben, így pedig a GLPX előírásoknak nem fognak megfelelni (hiszen ahhoz aláírt 2017-es indítási szerződés kellett volna) a japán csapat megtalálta a közös hangot az indiai GLPX csapattal (ők indiai PSLV rakétával indulnak), akiknek jól jött a japán csapat pénze. Így az Indiai rakéta két csapatot visz fel, és ők még 2017-es indítási tervvel bírnak, vagyis megfelelnek az előírásoknak.

A Puli-nak hivatalosan valóban van helyfoglalása, csakhogy egy olyan landeren, amely nem felel t meg a Google Lunar X-Prize előírásainak, tehát a versenyből kizárták őket...
 
Önmagában nem baj, sőt! Csak éppen vannak mások, a Curious Droid például megelégszik azzal, hogy hangalámondással kommentálja a dolgokat és eseményeket. Nézd meg az ő videóját az N-1 történetéről, egészen más karakter - nem véletlenül van több, mint 3 milliós nézettsége ennek a videónak például, ami azért ilyen szinten egész hihetetlen.

A Vintage Space (a hölgyike csatornája fent) inkább pár százezres nézettséggel bír, ami persze még mindig nem rossz. Ami félelmetes, hogy a két csatornára feliratkozók számában mindössze ~20%-os eltérés van (cirka 200 ezer vs. 257 ezer). Szóval nem feltétlen az alaposság, avagy a minőségibb prezentáció a lényeg (a CD videói érthetően hosszabbak is), hanem az sem baj, hogy egy szép hölgy mondja el (miért is népszerűbbek a dekoratív, testre feszülő vagy mély dekoltázsú időjárás-bemondók a TV képernyőn, mint a karót nyelt, de meteorológus végzettségű szakemberek?) kissé zanzásítva, rövidebben - ugyanazt.

Szóval csinálja, lelke rajta, no. Személy szerint én viszont úgy vagyok vele, hogy ha dekoratív hölgyeket szeretnék nézni, akkor azt keresek, ha meg éppen a űrhajózás témájában érdeklődök, akkor viszont tárgyilagos, tényszerű, átgondolt és jól összevágott anyagot keresek. Velem van a baj, no. :)
A Droidot mondjuk eleve ketten szerkesztik: Paul Shillito (a kopasz bácsi) mellett Andy Munzer írja és kutatja a videók hátterét. Amy Shira Teitelnek meg csak a cirmosa van a Vintage Spacen (macskás nő!!!!). Rajtuk kívül még a Scott Manleyt szoktam nézni. De a Droid mellett szólnak még azok a marha jó ingek :hadonaszos:.
 
A Droidot mondjuk eleve ketten szerkesztik: Paul Shillito (a kopasz bácsi) mellett Andy Munzer írja és kutatja a videók hátterét. ...
De a Droid mellett szólnak még azok a marha jó ingek :hadonaszos:.

Hát aki esztétikai élményre vágyik, az messzire kerülje el a CD-t, annyi szent. :confused:
Shillito kb. fél éve kezdett el megjelenni a képernyőn, nem kellett volna. Szerintem. De az ő dolga...

Amy Shira Teitelnek meg csak a cirmosa van a Vintage Spacen (macskás nő!!!!).

Nálam rossz pont - én kutyás vagyok. :cool:

Rajtuk kívül még a Scott Manleyt szoktam nézni.

Manley még az, akit nem tudok hova rakni. Az első időkben tök jó videókat csinált a KSP-vel, érthető bemutatva egy csomó mindent. Aztán ahogy egyre nőtt a követői száma, elkezdett szerintem egy kicsit elkezdett a föld felett lebegni...
 
A megjegyzésem nem csak űrkutatásra foglalkozó csatornákra vonatkozott. A feliratkozásaim miatt felajánlotta ezt az oldalt. Megnéztem pár videót.
https://www.youtube.com/channel/UCP5tjEmvPItGyLhmjdwP7Ww/videos
Iszonyatosan gyorsan sok feliratkozója van, mikor kb. nem csinál mást, mint ostoba szorzásokat, amik értelmetlenek és kb. felolvassa a wikit... Ok, néha egész érdekes dolgok utánanézésére sarkall, de kb. ennyi. Valódi tartalom szinte semmi... És milliós subsc.-ere van...
Jó, hát van, aki annak örül, hogy a Föld gömbölyű. Mindenki másnak meg ott van Colin Furze:
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
Vagy Cody's Lab: