Gyújtófegyvereket a mai napig mindenki hasznàl. Amerikaiak, oroszok, kínaiak (ők még a háti lángszórót is). A repertuàr is széles a fehér foszforos
kézigrànattól thermobarikus rakétákon át az napalm+termit+feherfoszforos kombót tartalmazó bombàkig.
Pont emiatt kezd visszatérni a harctéri tüzek elleni védelem kiképzés.
A gyalogsági lángszórózás egy ön és közveszélyes dolog, nem véletlenül próbálták harckocsikkal és más harcjárművekkel, vagy más gyalogsági eszközökkel megoldani.
A lángszóró, mint fegyver, és a harceljárásának a jellemzőit a következő pontokba lehet szedni:
- üresen 20, és feltöltve 40 kiló a lángszóró,
- nagy hőterhelésnek és gyulladásveszélynek van kitéve a kezelője, a kezelőnek használat előtt vastagon be kell magát védőkrémeznie,
- 7 - 8 másodperc a tüzmegnyitás élettartama, kifogy, és az üres 20 kilós cuccot megint lehet visszacipelni feltöltésre a legközelebbi ellátó pontra,
- azalatt a 7-8 másodperces tüzelés alatt is csak kisebb sorozatokban lehet zúdítani, ha egyhuzamban kimaxolják, túlnyomás miatt meg berobban,
- 15 - 20 méter, de akár 10 méter is a hatótávja, és a 40 méter az csak steril tesztlőpályán működik,
- rémítő dolog a lángcsóvától megégetődni, mármint az ellenségnek is, és amint meglátják a lángszóróst, minden össztüzet rázúdítanak,
- a puskalövedék 7,62-es vagy annál nagyobb űrméretűek voltak, az illetőt mellkason lőtték, háton ki, és még pluszba is cipelte a lángszórós tartályt, berobbant, ronda égési sérülésekkel halt meg, és a körülette levőket is megégette.
Ezekért nem olyan jó a gyalogsági lángszórózás és ha lehet, inkább harckocsizással oldják meg. Vagy akkor a napalmot a repülő bombázza, mint az A-1-es Skyraider. De ezen hátulütők ellenére az Amerikai GI Vietnámban gyalogosan is használta, ugyanazt a modellt, ami a II. vh-ban, a rajból minden lövész / géppuskás próbálta lekötni az ellent, addig a lángszórós meg zúdította a halálos terhét ...