[HUN] Katonai drónok beszerzése

A helyiek közül lehet szólt valaki, de biztos nem hivatalos csatornán keresztül tudták meg.

Néha puszta véletlenek is vannak. Nem tudom mivel készültek a képek, nem is nézek utána, de telefon már bárkinél ott van, bárhol. Már ha azzal készült, akkor pláne lehet véletlen. Meg az is hogy így küldték el nekünk ide. :)
 
Nekem kezd olyan érzésem lenni, hogy aki nem barátkozott meg a Karaj gondolatával, az ezután sem fog. Aki el tudta fogadni, az túl tette magát rajta. De továbbra is azon forgolódunk, amit amúgy nem tudunk.

És lassan egy regényt költöttünk erről a nem tudásról egészen addig, hogy már megvan hol gyártjuk, milyen más UAV-okat milyen hadrendben rakunk mellé... és hogy milyen céggel melyik részét fejlesztjük tovább rajta.

A magam személyes véleménye, hogy Szittya által felvetett lehetőséggel maximálisan együtt tudnék élni és nem dőlnék a kardomba.
 
Azért még lehetek kíváncsi? A fórumon, ami ezért van? :)
 
  • Vicces
Reactions: kamm
Új információkat kaptam Karayel.

qtl2x73.jpg
 
"

loptam:
A poszttal csak egyetérteni tudok: ha olyan drónt szeretnék tervezni, amit a világon minden lát, így fognék neki, tele derékszögekkel, erről egy extra hiányzik: két hangszóró a janicsárzenekar felvételeivel, hogy ne csak lássák, de hallják is messziről.
Ez kurva jó :)
 
A Karayal faék egyszerű konstrukció:
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
Az általam is korábban berakott videóban látszik, hogy az elektronikai rész gyakorlatilag egy modulba van összerakva és beemelve a törzsbe. Annak pedig, hogy nincs tucatnyi országban még rendszeresítve szintén megvannak a maga előnyei...
De ez csak egy vélemény :cool:
Érdekes hogy a szárnyba nem tettek üzemanyagot...
Tényleg van mér mit fejleszteni ezen a gépen.
 
A törzsben is lenne lehetőség nagyobb tartályokra.
De akkor valószínűleg, eggyel nagyobb motor kellene bele, ha nagyobb terhelést akarnának.
Nekem igazából ez az egy bajom ezzel az egésszel, hogy nagyon hurka maga a drón. Tervezzunk egy nagyobbat ill. tobbet elbírót ennek alapján és akkor megnyugszom.
 
  • Tetszik
Reactions: vasszekely
Azért még lehetek kíváncsi? A fórumon, ami ezért van? :)

Én senkinek a nevét a kommentemben nem említettem. Csupán elmondtam a saját meglátásomat, hogy amikor kedvenc miniszterünk azt nyilatkozza le a médiában, hogy ő nagyon tartalmas beszélgetéseken van túl Izraelben, és pár városi legenda cáfolódott a török drónokról, akkor azt bárki úgy érezheti, hogy egy jelzés, hogy a kérdés el van döntve.
Amikor megjelennek a médiában lesifotós képek a Karajról, akkor bárki úgy érezheti, hogy ez egyértelmű kezdete egy "érzékenyítő kampánynak".
Ez a kettő és még egy sor másik példát említhetnék, egymást teljesen kizárja logikailag.

Ha azt írod, hogy szerinted nem így van, azt érteném. Hogy hol és miből olvastad azt ki az én írásomból, hogy ne legyél kíváncsi, azzal most gondban vagyok. Én is szoktam kérdéseket feltenni, szinte minden esetben választ is kapok.
 
  • Tetszik
Reactions: vasszekely