Sz-125 Nyeva,Pecsora / S-125 Neva,Pechora / SA-3 Goa (Szovjetunió)

4×5P71 indító állványokkal települt osztály Egyiptomban. Az 1970-es évek eleje
1370675390_egipet-s-125.jpg

3×5P73 indítós osztály Zambiában
1370675277_zambiya-lusaka-s-125.jpg

1986 Líbia Szidra-öböl
1370675559_liviya-s-125-posle-aviaudara.jpg

Jól kivehetőek a bomba tölcsérek.
 
Valami olyasmi.
1370675238_s125tuusula1qr2.jpg

Az 5V24 és 5V27 rakéták közötti alapvető különbségek a HMZ-nél:
távolságban
3,5 - 15 / 2,5 - 25 km
magasságban
0,5 - 18 / 0,02 - 18 km
Az Sz-125 osztályoknál alkalmazott felderítő lokátorok: P-12
1370674849_rls-p-12.jpg

P-15
1370674876_p-15.png
 
  • Tetszik
Reactions: fip7 and fishbed
Szerbiában megcsinálták és az F117-est egyetlen radar látta, aminek a hullámhosszát a gép méretei alapján átállították. Biztos ők sem értettek hozza.

Mondott ő összevissza mindenfélét.

A HTÖ-ben ez van benne, amiről azóta kiderült számomra, hogy nem egészen így volt és az, hogy ha így is volt, akkor jelentősége kb. semmi.

Dani Zoltán kisebb változtatásokat hajtott az ő egysége által üzemeltetett légvédelmi eszközben, de ezt nem hivatalosan tette, a felettesei engedélye nélkül hajtotta végre azokat. Ez VSz-ben közismert, de békeidőben tiltott gyakorlat volt, mivel zavarta a környékbeli TV adását/vételét. Ez a változtatás minimális volt, kb. 6 MHz-el hangolta el a szokásos adás frekvenciától a P-18-at.[1] Az, hogy e nélkül mekkora távolságból lett volna hatásos a P-18 nehéz megmondani, az viszont biztos, hogy kb. 25-30 km-es távolságból kb. 10 km-es oldaltávolság paraméterrel – lásd a Nyeva HMZ diagram magyarázatát a 6. fejezetben – vette követésbe az F-117-et a P-18 azon az éjszakán.

[1] Ezt itthon is csinálták stikában egyes alakulatok, amikor nagy sebességű MiG-25 sikeres elfogást ez segítette és a sikerért jutalom járt.

A kérdést nem értem, mert 12 db indító volt az Sz-300 családnál mindig is.
Az Sz-400-asokat kezdték szállítani kevesebbel, de azok is kiegészülnek vagy már kiegészültek 12-re.

A célfelderítő lokátor hullámhosszát nem tudod állítani csak szűk keretek között. Célmegjelölés nélkül a Neva semmit sem lát.

A célfelderítő, és a tűzvezető lokátorok frekvenciája, és ezáltal a hullámhossza is módosítható csekély mértékben, hogy az ugyanazon tűzrendszerben lévő közeli osztályok ne zavarják egymást. Ez a méteres P18-asnál 160±20MHz, a centiméteres SzNR-125M1 tűzvezetőnél pedig 9.45GHz ±150MHz.
A fenti tartományokban van egy ideális freki, ahol a legnagyobb az adott lokátor célfelderítési távolsága.
P-18 esetén a lehető legmagasabb frekin volt a legjobb a felderítési távolság, csakhogy 174..182MHz az Kelet Európában a VHF 6-os TV csatorna is volt egyben, így ott elvben tiltott volt a lokátor használata...
 
... második kérdés, hogy a P18-as feltekerése a VHF 6-os TV csatornára, annyit számított-e?
Szerintem (és Zoli szerint is) igen.
Annyira szűk volt az indítási ablak, hogy akár 5~10 másodperccel korábbi P18-as célfelderítés is döntő szerepet játszhatott a sikeres céllekűzdésnél.
 
Ez így is van, csak ezt egyesek úgy képzelik el, hogy odébbtekerték és puff, volt nincs stealth.
Mint valami fekete mágia, amire senki nem jön rá, mert tökhülye mindenki...

Ez volt az a kb. kis idő difi, ahol a többi osztály szerencsével se nagyon járthatott sikerrel csak még nagyobb szerencsével. Az az 5-10 sec és nem tökéletes távolodási irányt nézve 150-200 m/s. Ami néhány km.
 
Élslövészet, P-18, ZU-23-2, Lengyelországban 2001-ben modernizált (és digitalizált) Sz-125 Nyeva SC (Mobil 5P73 PU T-55 harckocsi alvázon)
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
1456146434_polsha.jpg

Egyiptomi Sz-125 légvédelmi rakéta bázis a szuezi csatornánál
1456146311_egipetskiy-s-125.jpg

Na, erre varjatok csomót! Taskent
1456146500_tashkent.png

Perui 5P73 PU
1456146580_peru.jpg

Peru. Érdekes, hogy csak 3 indító van
1456146650_peru-na-granice-s-chili.jpg

Latakia - Szíria. Sz-125 Pecsora-2M
1456146736_siriya.jpg

getBigImage.jpg
 
Valami olyasmi.
1370675238_s125tuusula1qr2.jpg

Az 5V24 és 5V27 rakéták közötti alapvető különbségek a HMZ-nél:
távolságban
3,5 - 15 / 2,5 - 25 km
magasságban
0,5 - 18 / 0,02 - 18 km
Az Sz-125 osztályoknál alkalmazott felderítő lokátorok: P-12
1370674849_rls-p-12.jpg

P-15
1370674876_p-15.png
P-12 kicsit régebben volt, leváltotta a P-18. Egyéb iránt mostanság a HMZ kifejezést használjátok, pedig a komplexum hadrendből kivonása előtt "megsemmisítési zóna", illetve "garantált megsemmisítési zóna" szerepelt a harcszabályzatban, de ez már nem lényegi kérdés.
 
Nem lényegi ugyan, viszont jogos kritika!
 
  • Tetszik
Reactions: Király Fika
Modernizált üzbég Sz-125-2M (Pecsora-2M) MZKT-8021 alvázon

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
OFF
Ebből a videóból kellett megtudnom, hogy új AS FB oldal van...
ON

P-12 kicsit régebben volt, leváltotta a P-18. Egyéb iránt mostanság a HMZ kifejezést használjátok, pedig a komplexum hadrendből kivonása előtt "megsemmisítési zóna", illetve "garantált megsemmisítési zóna" szerepelt a harcszabályzatban, de ez már nem lényegi kérdés.
Már átálltam az MZ-re egy ideje. :)
 
  • Tetszik
Reactions: Törölt tag 1945
Tüzelési zónának nevezzük a légtérnek SzNR körüli azon részét, amelyben a rakéta rávezethető a célra.
Ez a zóna jellemzi a légvédelmi rakétakomplexum tüz-lehetőségének határétékeit a célokra való tüzeléskor, és függ a cél hatásos visszaverő felületétől, a cél mozgásparamétereitől /magasság, útirány, a vízszintes repülés sebessége/, az SZNR potenciális jellemzőitől, a rakéta ballisztikai és manőverezési jellemzőitől, valamint a zavar helyzettől.

Megsemmisítési zónának nevezzük a tüzelési zóna azon részét, amelyben a cél megsemmisítése egy adott valószinűséggel biztosított.
Ez a zóna jellemzi a légvédelmi rakétakomplexumot, mint tüzeszközt, a különböző célok megsemmisítésekor, meghatározott feltételek mellett. A légvédelmi rakétakomplexum megsemmisítési zónáinak mérete függ: az alkalmazott rakéta típusától, a kiválasztott rakétarávezetési módszertől, a kiválasztott cél típusától és jellemzőitől, a rádióellentevékenyság fajtáitól, stb.

Indítási zónának nevezzük a tüzelési zóna SzNR körüli azon részét, amelynek határain belül tartózkodnia kell a célnak a rakéta-inditás pillanatában ahhoz, hogy a rakéta és a cél találkozása a megsemmisitési zónában bekövetkezzen.

A garantált indítási zónának a légtér azon részét nevezzük, amelyet átfednek a manőverezés nélküli és bármilyen manővert végrehajtó - akár a maximális túlterheléssel manőverező - célokra megszerkesztett indítási zónák. Ennek következtében, a rakéta indítása pillanatában a garantált indítási zóna határain belül tartózkodó, bármilyen tipusú manővert végző, vagy nem manőverező cél megsemmisítése biztosított.
 
Az Sz-400 topic 144 hsz.-ben (2015.01.27.) konkrétan már volt szó ezekről.
"
Molni, A HMZ nálad mit jelent? Ne keverd az indítási zónát IZ (SZ), a garantált indítási zónát GIZ (GSZ), a megsemmisítési zónát MZ (KZ) és a garantált megsemmisítési zónát GMZ (GKZ). Ezeknek van minimális és maximális távolsága, alsó és felső határa.
Ezek mind függenek a cél sebességétől, repülési magasságától, manőverező képességétől, a rakéta rávezetés módjától. A mellé repülés pedig a paraméter, amely a repülési útvonal minimális távolsága a komplexumtól, ez a megsemmisítési zóna vizszintes vetületéből látszik és az "oldalai" ezért vannak levágva."