[BIZTPOL] Oroszország (a Szovjetunió utódállama)

Montecuccoli szerint más nem is kell, a NATO pedig a legfrissebb adatok szerint is legalább 17 : 1 arányban veri az oroszokat katonai költségek terén. Ekkora különbség egyszerűen nem kompenzálható se vitézséggel, se ravaszsággal, se igénytelenséggel. Ezt két világháború is megvilágította. És bár az orosz gazdaságban vannak még tartalékok, amiket háborús célokra lehet mozgósítani, a nyugati gazdaságokban ezek a tartalékok nagyságrendekkel nagyobbak. (Tény, hogy ezek kiaknázásához hónapok, ha nem évek kellenek.)

Azért szerintem sem minden a pénz, kell más is, pl. népesség, ott az arány kb. 6 : 1 - a NATO javára (Kanadával együtt, de Törökország, Svédország és persze Ukrajna nélkül). Az aktív katonák létszáma esetében is a NATO van előnyben, 2,5 : 1 arányban.

Mondják, terület is kell, manővertér, és Oroszország ebben világelső, de csak addig, amíg nem adjuk össze a NATO-országok területeit, mert akkor már a NATO-nak áll a zászló 1,5 : 1 arányban. (És az USA-t két óceán védi.)

A stratégiai pontok uralása szintén kulcskérdés lehet, az összehasonlításban itt is gyorsan elvéreznek az oroszok, maga Oroszország, bár hatalmas, de megkerülhető, külföldi bázisaik stratégiai szempontból nem kiemelten fontosak, míg az USA és katonai szövetségesei a bolygó összes fontos ütőerén rajta tartják az ujjaikat.

DDB1D2D7-6D0E-4849-85E1-B31FEA641DA7.png


Ilyen tények mellett végképp teljesen abszurd az a nyugati hisztériakeltés, miszerint az oroszok támadni fognak és ha nem vigyázunk, meg sem állnak az Atlanti-óceánig.
1. Kína, Irán, Észak-Korea és még van néhány a tarsolyban, ha szükséges.
2. No.1 Atomhatalom
Ki lehet próbálni. Különben a nagy balhé alatt kiderülne, hogy kik az USA elszánt szövetségesei.
 
Ezt az Atlanti-óceános példát ugye nem tőlem vetted?! Mert én írtam, hogy azzal a haderővel, amelyiket felsorakoztatták az ukrán határon, el tudnának addig menni, csak az a helyzet, felesleges lenne nekik...
A hidegháborús retorika egyik alappillére volt ez. Ott mondjuk volt realitása, ma már csak a hisztériakeltés eszköze.
 
A neokohn-os cikkre reagáltam az összevetéssel, ami a világra zúduló orosz seregeket vizionál. Én magam sem gondolom, hogy a III. vh az előző (kettő) jellemzői alapján futna majd le, sőt, azt sem gondolom, hogy bekövetkezik, mert még ha a washingtoni koponyákban éhen is vesznek az agyevő bogarak, Moszkvában, Pekingben meg talán Európában is marad annyi józan ész, hogy ne gyújtsuk magunkra a bolygót.
Többen hivatkoztok arra a cikkre, miszerint Oo. fegyverrel akar/fog befolyási területet szerezni. Én olvastam, de mintha arról írna a szerző, hogy ez a határok "kitolása" nyugati irányba nem feltétlenül fegyverekkel értendő.
 

"Ha elindul, hatalmas veszteségek lesznek"...​


chto-hovorjat-i-76_main.jpeg

A Strana megtudta, hogy az ukrán katonai egységek hogyan vélekednek egy Oroszországgal vívott nagy háború valószínűségéről. Fotó: 24tv.ua

Az elmúlt napokban Ukrajnában tetőzött az Oroszországgal való esetleges háborúról szóló pletykák hulláma.

A "Strana" megkérdezte az AFU tisztjeit és katonáit, köztük a jelenleg Donbasszban szolgáló katonákat is, hogyan vélekednek egységeik az Orosz Föderációval való nagyobb háború valószínűségéről.

Szerhij K., százados: "Az egységem létszáma az elmúlt hónapban hirtelen majdnem 90%-kal nőtt, sokan jöttek szerződéssel szolgálni. Természetesen a legtöbbjüket még nem sikerült kiképezni, nem csak a harci műveletekre, de még a rendes szolgálatra sem - az emberek nyersek. Ráadásul, finoman szólva, nem a társadalom legintelligensebb emberei fognak szerződéssel szolgálni. Sok embert már a sorozási irodában kiszűrnek. De az a tény, hogy több év után először sikerült szinte teljesen megszüntetni a létszámhiányt, máris pozitívum. Az egységben nincs idegesség, a legtöbben úgy gondolják, hogy a háború nem valószínű. Ezért minden nyugodt, senki sem ideges. A korábbi menetrend ugyanaz.

Igor V., őrmester: "Az egységemet a hátországból vonták ki a nem tervezett harci "átigazítás" miatt. Most a második sorban vagyunk. A parancsnokok mindenesetre utasítanak minket, és a hangsúly az orosz csapatok invázióján van. Minden erőnket a berendezések javítására fordítottuk, de ez nem elég - még nincsenek a legjobb állapotban. A berendezések valamivel több mint fele valóban működőképes. Más a hangulat. A felük nem hisz a háborúban, mások tanácstalanok, mindenféle pletykát elkapnak az internetről. Hazatelefonálnak, megkérdezik, hogy vannak, aggódnak, de nem magukért, hanem a családjukért. Az a benyomásom, hogy maga a kormány is elcseszett, nem tudja, mit tegyen.

Konstantin, rangidős tengerész: "Szinte minden nap új információk, új pletykák érkeznek, ami nem tesz minket boldoggá. Mindannyian megértjük, hogy az ukrán flottát a háború első óráiban el fogják süllyeszteni. Senki sem mondja, hogy fél, de a hangulat egyáltalán nem vidám. Mindenki megérti, hogy azok, akik azt kiabálják, hogy az oroszok halottak, egy-két órán belül Amerikába vagy Angliába menekülnek. És ott fognak fuldokolni a háborúért "az utolsó ukránig". Az a remény, hogy az oroszokat minden sarkon lövik majd, badarság, a civilek szétszélednek, mint az egerek, ha lövések és invázió érik őket. Minden a katonaságra fog hárulni."

Szergej, egy katona: "Mindenki felkap minden pletykát , mindenkitől megkérdezi, hogy lesz-e háború vagy sem. De nevetséges dolgokra is sor kerül - tegnap egy egységparancsnok rajtakapta az üzemanyagraktár parancsnokhelyettesét üzemanyag lopáson. A tolvaj ezt azzal indokolta, hogy vészhelyzetre, háború esetére készített üzemanyag-tartalékot.

Vjacseszlav T., főhadnagy: "Úgy tűnik, hogy ezeket a pletykákat szándékosan terjesztik, hogy még nagyobb pánikot keltsenek. Ha összehasonlítjuk a hangulatot a "hazai fronton" és a hadseregben, úgy tűnik, hogy a civilek idegesebbek és jobban félnek, mint bárki más. Nálunk meglehetősen csendes a frontvonal. De nyugtalan. A vihar előtti nyugalomra emlékeztet. Ha kitör a háború, egyetértés van abban, hogy a hadseregünknek kevés esélye van. Az a benyomásunk, hogy az AFU parancsnoksága nem igazán hisz a háborúban - nem adtak ki többlet lőszert, nincsenek üzemanyag- és kenőanyagtartalékok. Mindenki fél a provokációktól. Ezért minden nap arra utasítjuk a "vadászokat", hogy véletlenül se lőjenek abba az irányba. Mindenki megérti, hogy egy hajszálon függünk a "közös segglyukon".

Alekszandr J. alezredes: "A hadsereg nem ad és nem is adhat előrejelzéseket. De a csapatok készülnek az Oroszországgal való háború kitörésének esetére. Természetesen orosz oldalon óriási előny van, de már nem vagyunk ugyanazok, mint 2014-ben. Ha elindul, hatalmas áldozatok lesznek. Mind a két oldalról.


Colonelcassad
 
1. Kína, Irán, Észak-Korea és még van néhány a tarsolyban, ha szükséges.
2. No.1 Atomhatalom
Ki lehet próbálni. Különben a nagy balhé alatt kiderülne, hogy kik az USA elszánt szövetségesei.
Igaz, igaz. De csak külön-külön!
Ugyanis ha atomháború kerekedik Oroszország meg a NATO között, akkor Peking, bár nyilván az oroszokat fogja támogatni, beszállni nem fog a balhéba. Kivárja azt a pár hetet, amíg az eszement fehér ember Vlagyivosztoktól Rómáig, Anchorage-tól Miami-ig visszaperzseli magát a középkorba, aztán ellenállás nélkül behúzza, amit akar. Az Amurtól Tajvanig vagy az Uraltól Ausztráliáig? A gombafelhők után kiderül!
 
Montecuccoli szerint más nem is kell, a NATO pedig a legfrissebb adatok szerint is legalább 17 : 1 arányban veri az oroszokat katonai költségek terén. Ekkora különbség egyszerűen nem kompenzálható se vitézséggel, se ravaszsággal, se igénytelenséggel. Ezt két világháború is megvilágította. És bár az orosz gazdaságban vannak még tartalékok, amiket háborús célokra lehet mozgósítani, a nyugati gazdaságokban ezek a tartalékok nagyságrendekkel nagyobbak. (Tény, hogy ezek kiaknázásához hónapok, ha nem évek kellenek.)

Azért szerintem sem minden a pénz, kell más is, pl. népesség, ott az arány kb. 6 : 1 - a NATO javára (Kanadával együtt, de Törökország, Svédország és persze Ukrajna nélkül). Az aktív katonák létszáma esetében is a NATO van előnyben, 2,5 : 1 arányban.

Mondják, terület is kell, manővertér, és Oroszország ebben világelső, de csak addig, amíg nem adjuk össze a NATO-országok területeit, mert akkor már a NATO-nak áll a zászló 1,5 : 1 arányban. (És az USA-t két óceán védi.)

A stratégiai pontok uralása szintén kulcskérdés lehet, az összehasonlításban itt is gyorsan elvéreznek az oroszok, maga Oroszország, bár hatalmas, de megkerülhető, külföldi bázisaik stratégiai szempontból nem kiemelten fontosak, míg az USA és katonai szövetségesei a bolygó összes fontos ütőerén rajta tartják az ujjaikat.

DDB1D2D7-6D0E-4849-85E1-B31FEA641DA7.png


Ilyen tények mellett végképp teljesen abszurd az a nyugati hisztériakeltés, miszerint az oroszok támadni fognak és ha nem vigyázunk, meg sem állnak az Atlanti-óceánig.
"Ilyen tények mellett végképp teljesen abszurd az a nyugati hisztériakeltés, miszerint az oroszok támadni fognak és ha nem vigyázunk, meg sem állnak az Atlanti-óceánig."
Ezzel alapvetően egyetértek, illetve a véleményed többi részével is többé-kevésbé. Azért azt hozzá kell tenni, hogy: 1. A NATO egységessége azért nem olyan egyértelmű...
2. A nukleáris fegyverek megléte nem elhanyagolható. Oroszország a legnagyibb nukleáris hatalom. Hadászati fegyverekben ugyan kb. egálban vannak az amcsikkal, de a harcászatiban már toronymagasan vezet Oroszország.
3. Köztudott és tényszerű, hogy egy egyesült NATO erősebb, mint Oroszország. Annyira egyértelmű, hogy Putyin is elmondta ezt a Macronnal tartott sajtótájékoztatóján... Szóval nem titok.
 
Igaz, igaz. De csak külön-külön!
Ugyanis ha atomháború kerekedik Oroszország meg a NATO között, akkor Peking, bár nyilván az oroszokat fogja támogatni, beszállni nem fog a balhéba. Kivárja azt a pár hetet, amíg az eszement fehér ember Vlagyivosztoktól Rómáig, Anchorage-tól Miami-ig visszaperzseli magát a középkorba, aztán ellenállás nélkül behúzza, amit akar. Az Amurtól Tajvanig vagy az Uraltól Ausztráliáig? A gombafelhők után kiderül!
"visszaperzseli magát a középkorba"
Inkább a kréta-paleogén időszakba... Hagyjuk már ezt a középkorozást. Kezd fárasztó lenni. :D
 
  • Vicces
  • Tetszik
Reactions: kétkedő and ZeiG
Részben publicisztika jellegű írásom a jelenlegi ukrán helyzet kapcsán. Avagy nyugger kollegánál is lassan elszáll a gépszíj a folyamatos félelemkeltéssel kevert tömegpszichózis kapcsán, és immár npc-ként hivatkozik a nyugati - illetve részben a hazai - sajtóra
 
Igaz, igaz. De csak külön-külön!
Ugyanis ha atomháború kerekedik Oroszország meg a NATO között, akkor Peking, bár nyilván az oroszokat fogja támogatni, beszállni nem fog a balhéba. Kivárja azt a pár hetet, amíg az eszement fehér ember Vlagyivosztoktól Rómáig, Anchorage-tól Miami-ig visszaperzseli magát a középkorba, aztán ellenállás nélkül behúzza, amit akar. Az Amurtól Tajvanig vagy az Uraltól Ausztráliáig? A gombafelhők után kiderül!
Akkor már nem fog behúzni semmit.
A dermesztő atomtélben nem sok mindent lehet megenni.
 
Többen hivatkoztok arra a cikkre, miszerint Oo. fegyverrel akar/fog befolyási területet szerezni. Én olvastam, de mintha arról írna a szerző, hogy ez a határok "kitolása" nyugati irányba nem feltétlenül fegyverekkel értendő.
Azt már a cikk nyomán fejtegette az egyik kolléga - arra reflektáltam.

Putyin nem ostoba, sőt, az egyik, ha nem a legdörzsöltebb, globális szinten jegyzett mai vezető - hülyét csinál a Nyugatból (bár sokat ezen sajnos nem kell melóznia), az USA agresszív külpolitikája mentén Ukrajnát profi módon terelgeti egyre lehetetlenebb kényszerpályákra, közben pedig úgy egyezik meg Kínával, hogy nyitott marad egy európai együttműködésre is. Sakklépéseit elnézve kizártnak tartom, hogy maga indítsa meg a háborút, pláne Európa és a NATO ellen.
 
Részben publicisztika jellegű írásom a jelenlegi ukrán helyzet kapcsán. Avagy nyugger kollegánál is lassan elszáll a gépszíj a folyamatos félelemkeltéssel kevert tömegpszichózis kapcsán, és immár npc-ként hivatkozik a nyugati - illetve részben a hazai - sajtóra
Ha agyhalált akarsz kapni kapcsolj a CNN-re,ahol a fiatal riporter nagyban bizonygatja hogy a talaj már megfagyott,ideális a ruszki támadásra.Geraszimov leteheti a stafétabotot,a csajban egy Malinovszkij veszett el,én mondom:)
 
Az USA erőkivetítő képessége valóban nem arányos a hatalmas katonai költségvetésével, lehetne jelentősebb is, de jelen formájában is többszörösen nagyobb Oroszország erőkivetítő képességénél. 11 hordozó + 9 LHA/LHD (+2 tartalékban) + a szövetségesek, szemben az 1 szem kormos Kuznyecovval.
Atomcsapást az USA is bárhol bármikor végrehajthat, csak valószínűleg még kifinomultabb technikával.
Ha pedig tágítjuk a perspektívát, beláthatjuk, hogy a Föld államainak kormányai közül sokkal több táncol az USA füttyszavára, mint ahány a moszkvai verklire, nem beszélve arról, hogy a különféle kormányellenes erők, szabadcsapatok, terrorszervezetek támogatásában is messze lekörözi az USA az oroszokat.
"csak valószínűleg még kifinomultabb technikával"
Nukleáris fegyverek technológiájában az USA fejlettsége nem nagyobb, mint Oroszországé...
"11 hordozó + 9 LHA/LHD (+2 tartalékban) + a szövetségesek, szemben az 1 szem kormos Kuznyecovval."
Ez így igaz, de ezek a hordozók csak akkor lehetnek (esetleg) döntő tényezők, ha előtte nem semmisítek meg őket az orosz torpedók/robotrepülőgépek...
A papírforma azt papírforma. Különböző valószínűséggel, de soha sem biztos (hacsak a két fél között nincs jelentős minőségi mennyiségi különbség). Élesben derül ki minden. ;) :)
 
Ha agyhalált akarsz kapni kapcsolj a CNN-re,ahol a fiatal riporter nagyban bizonygatja hogy a talaj már megfagyott,ideális a ruszki támadásra.Geraszimov leteheti a stafétabotot,a csajban egy Malinovszkij veszett el,én mondom:)
Már fut a szkript, tudod, holnapután támadás. Addig pedig meg kell magyarázni, hogy miért pont most...
 
Ha agyhalált akarsz kapni kapcsolj a CNN-re,ahol a fiatal riporter nagyban bizonygatja hogy a talaj már megfagyott,ideális a ruszki támadásra.Geraszimov leteheti a stafétabotot,a csajban egy Malinovszkij veszett el,én mondom:)
Megvan a megoldás az orosz invázió megakadályozására. Több tízezer fős melegfelvonulásokat kell szervezni Ukrajnában, attól majd felolvad a talaj.
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
Ezt az Atlanti-óceános példát ugye nem tőlem vetted?! Mert én írtam, hogy azzal a haderővel, amelyiket felsorakoztatták az ukrán határon, el tudnának addig menni, csak az a helyzet, felesleges lenne nekik...

Ellenállás nélkül el tudnának, ha nem robbannak le addig, persze.
 
Akkor már nem fog behúzni semmit.
A dermesztő atomtélben nem sok mindent lehet megenni.
Nem emlékszem pontosan, hány nukleáris robbantást produkált eddig az emberiség, de azt tudom, hogy több százas nagyságrendben robbantak már atomtöltetek szerte a bolygón és a robbantások jelentékeny része légköri robbantás volt, mégsem élünk nukleáris télben. A nevadai sivatag vagy a kazah pusztaság fölött felrobbanó atomfegyver ugyanakkorát szólt volna Kazany vagy Chicago fölött is. Az elhamvadó városokból persze több hamu szóródna ki a légkörbe, de én kétlem, hogy egy NATO-orosz atomháború MINDENT elpusztítana a bolygón.

Krakatau 1883-as vulkánkitörése a hirosimai atombomba energiájának kb ötezerszeresét produkálta, dőlt a légkörbe a por, korom meg a vulkáni gázok és a bolygó légköre érezhetően hűlt is valamennyire, globálisan több, mint 1 fokkal a következő évben és kb. 5 év alatt állt vissza a normális légkör. Megfordítva viszont... ha 5000 hirosimai atombomba sülne el egy NATO-orosz atomháborúban a bolygó északi féltekén - ami azért iszonyúan brutál, sok százmillió életet követelő megahalál pusztítás - akkor sem következne be a nukleáris tél, "csak" hűlne 1-2 fokot a klíma pár évre.
 
  • Tetszik
Reactions: laiki
Megvan a megoldás az orosz invázió megakadályozására. Több tízezer fős melegfelvonulásokat kell szervezni Ukrajnában, attól majd felolvad a talaj.
Már most elkezdet tombolni a raszputyica:

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.