A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Megint ugyanazokat a köröket futjuk.

Ez egy projekt aminek az elemei egymásra épülnek. A vas nem kér enni, de lassan lesz kész, és sokba is fáj, ezért célszerű időben berendelni. Majd ha elkezdenek beérkezni a cuccok, akkor lesz lehetőség több embert képezni és a létszám feltöltése fokozatosan megkezdődik. Mivel bérrendezés nélkül ez nem valósítható meg, ezért a bérjellegű juttatások (illetve a karbantartási kts-ek is) egyre nagyobb szeletét hasítják majd ki a rendlekezésre álló pénznek. Ha most nem rendeljük meg a vasat, akkor később (a bérrendezést követően) könnyen elképzelhető, hogy nem fogunk már tudni képességeket fejleszteni / visszaállítani. Figyelő szemed a csehszlovákokra vesd.

Másrészről a szitu melegedik: ha van vas, majd lesz kezelő is, ha máshogy nem, majd erővel.
 
van 12 ezer tartallékos akiknek kb a karabélyon kívül semmiük sincs. ami fegyver.
Ja, csak kellene már egy fix irány, hogy mit is akarnak velük és a mellett megmaradni hosszú távon. Eddig ilyen nem nagyon volt, talán az utóbbi időben esetleg.
Meg vissza kellene csábítani akik kiléptek a tartalékos rendszerből.
Na meg elkezdheted fegyverezni őket, ha még a letárolás, laktanyák sem megoldottak.
 
igen de ezen a forumon se ment más mint a tartalékosok ocsárolása meg letétele...
mostanra kezd ez a hozzáálás megváltozni....
még az egyenruhát is sajnálták töllük a kiképzést is meg mindent de a határra mennyen helyettük... a korházbajárás és a közterületi járőr miatt kezdtek észbekapni...
 
Ez igaz, de a tény akkor is tény, sok a koncepciónélküliség végett sok meddő idő volt -és nem hiszem, hogy a meglévő eszközök használata, hozzá a harcjárások már annyira készség szinten mennének. Másrészt ennek is következménye, hogy többen lemorzsolódtak -ha jól látom. (Számokat, arányokat nem látom, így csak szubjektív.)
 
nem jelentős a lemorzsolódás a tartalékosoknál. sokan mennek tényleges nyugdíjba sokan mennek át szerződésesnek hivatásosnak. de a létszám így is nől.
nincs konceptció nélküliség. az vólt hogy az aktív alakulatok nemigen segítettek a tartalékosoknak a kiképzésbe...
mert nem értették meg hogy az ő érdekük sokáig...

ki hol tart úgy megy kézség szinten a harceljárás nem homogén az állomány.
hogy is lenne van aki éveket szolgált vólt aki tizéveket szólgált aktív állományba van aki ma szerelt fel van aki a múlt hónapba... nagy aszórás...
aki kimegy misszóba az tanul folyamatosan aki amerikába aki szerbiába szintén.
aki a határra szitén. ahhoz hogy határra juss negyedévente lőnie kell. plussz a kötelezők és a hadgyakorlatok alkalmával. és a különböző felkészítések stb...

ha nincs teknika nem tudod teknikára kiképezni így az a része nem is fog készség szinten menni...

annyira képzett a tartalékos állomány amennyi energia rá van fordítva... az aktív álomány részéről ez sokáig abba merült ki hogy épületügyelet. de ez nem a tartalékosok hibája. az aktív alakulatok dolga lett vólna a kiképzésre több időt fordítani. ezért is került ki a kezükalól javarészt a dolog.
 
Ja, csak kellene már egy fix irány, hogy mit is akarnak velük és a mellett megmaradni hosszú távon. Eddig ilyen nem nagyon volt, talán az utóbbi időben esetleg.
Meg vissza kellene csábítani akik kiléptek a tartalékos rendszerből.
Na meg elkezdheted fegyverezni őket, ha még a letárolás, laktanyák sem megoldottak.

Tibiatya már többször is mondta, hogy laktanyákat akarnak nyitni, most éppen ötöt mondott.
Gondolom a választások után kerülhet erre sor.
 
  • Tetszik
Reactions: phaidros
Nem rég volt szó felderítő drónokról.
Ebből a 800mrd-ból jelenleg 550mrd ismert. 250mrd lehet a többi progi. Ebben már akár Gripen előrefizetés, de inkább kiképzőgép is benne lehet. A drón nem nagy tétel, oder???
A HIMARS sztem 24 után lesz fizetve, még 1-2 év tárgyalás. Remélem a kerekes tüzérség csúszik be.

2022.jpg
Heron Mk. II ami legjobb felderítő drón szerintem 50 millió dolcsi darabonként, viszont lízingre is lehet venni őket - egy indiai beszerzés alapján ez az infó.
Szerintem külön kell választani a drónokat olcsóbb (néhány millió dolláros) harci drónrokra, amik várhatóan részben odaveszenek és szuper high-tech felderítőkre (Heron), amik biztos távolságról lefülelik az ellenség harcálláspontjait, radarjait stb.
 
$ 50 millió + költsége EW berendezések. Ezek nagyon magas költségek.
Viszont biztos többet tud mint a török drónok és nekünk létkérdés hogy az ellenséges légvédelmet időben megtaláljuk, HIMRS-sal, SDB-vel semlegesítsük. Pici a légierőnk, nem veszíthetünk gépet és pilótát. Ehhez meg nagyon jó felderítés szükséges - ez az igazi "force multiplier". Szerintem meg éri!

Egyébként az E99 meg hasonló gépek több százmillióba kerülnek...
 
  • Hűha
Reactions: Kim Philby

A célpont országa, amelyet Himars-szal szeretne eltalálni, könnyen elpusztítja a nagy drónt. Hol volt látható, hogy a tüzérségi/rakéta ütegeket nagy repülőgépek támogatták
 
Akkor lehet tippelgetni. Volt a mai Bolsonaro látogatásnak haderőfejlesztési vonzata.

Magyarország és Brazília között három megállapodás jött létre Orbán Viktor miniszterelnök és Jair Bolsonaro brazil elnök tárgyalása után:

Magyarország megállapodott Brazíliával a védelem területén.

Brazília részt vesz a magyar haderőfejlesztésben is. Vásároltunk két sugárhajtású katonai repülőgépet tőlük, ezt az utat szélesíteni fogjuk - hangsúlyozta.

Tipp??
Tucano európai gyártás az AV-val??
Vagy L39-NG gyártás az Embraerrel??
Közös új fejlesztés?

Még KC-390??

Gripen E mint második század?? Vagy komplett sorcsere lesz 10 éves távlatban 2 század. Ehhez hadiipari együttműködés Saab mellett az Embraerrel aki a brazil GripenE-t gyártja.

A régi Gripeneket meg 2030 körül elpasszoljuk valahova.
 
Együttműködés Brazíliával, katonai.

A váratlan bejelentés szerint két katonai szállítógép érkezik 2023-ban.
:D :D :D
Hülyegyerek.