Soha nem ez a kérdés. A kérdés az, ő szerinte megérte-e.
Hogy egy oroszból átvett magyar dalt idézzek:
"Csaták tüze, közénk talált nagyon,
Én elmegyek, hazámat nem hagyom"
Ettől még minden halál értelmetlen valahol. De ha már folyton arról van szó, hogy az ukránok milyen bátran harcolnak, ne felejtsük el, hogy az oroszok legalább annyira keményen nyomják. Szerintem nyugodtan elhihetjük, hogy ők is úgy érzik, ebben a harcban a hazájukat védik a nyugati elnyomókkal szemben.
Nem vonom kétségbe, hogy vannak olyan orosz katonák akik úgy gondolják, hogy Oroszországért harcolnak és készek életüket is feláldozni Oroszországért.
Én megértem azokat az Ukránokat akik úgy gondolják, hogy az életük árán is megvédik a hazájukat hiszen az orosz haderő rátámadt a szülőföldjükre, én magyarként ezt tökéletesen megértem.
De az orosz katonák szempontjából, akik az életüket kockáztatják nap mint nap Ukrajnában, ebben a háborúban már nem így látom a dolgot....
Kíváncsi lennék mennyi Anatolij Vjacseszlavovics Lebed mentalitású és szellemiségű orosz katona van az Ukrajnában harcoló orosz haderőben....
Ma egy igazi orosz hősről szeretnék mesélni, akit nyugodtan nevezhetünk orosz „Rambónak”. Végigjárta az utat, egy közönséges repülési gépésztől egészen a különleges erők fő felderítőjéig, és egész életében ellenségekkel harcolt, a becsület és az igazságosság törvényeit alkalmazva. Azt tanácsolom, olvassa el.
Anatolij Vjacseszlavovics Lebed (1963. május 10., Valga – 2012. április 27., Moszkva) - a Kutuzov és Alekszandr Nyevszkij különleges célú felderítő ezred 45. különálló őrsrendjének tisztje, a légideszant erők különleges erőinek őr alezredese, Hero az Orosz Föderáció (2005), a Szent György-rend IV fokozatának birtokosa (2008).
Anatolij Lebed 1963. május 10-én született Valga városában, az Észt Szovjetunióban. Anatolij apja, Vjacseszlav Andrejevics Lebed átélte az egész Nagy Honvédő Háborút. Az északi flottában szolgált, a sztálingrádi csata alatt pedig a tengerészgyalogságnál. Apja katonai múltja volt az egyik fő oka annak, hogy Anatolij a hadseregben szolgáljon.
Amíg a Kohtla-Jarve-i 11. számú szakiskolában tanult, Anatolij aktívan részt vett az ejtőernyőzésben a helyi DOSAAF iskolában. A technikum végére körülbelül 300 ugrás volt a számláján. Mivel Lebed nem tudott bejutni a boriszoglebszki repülőiskolába, szerelőként kapott munkát az Akhtmensky Mechanikai Javító Üzemben, ahonnan 1981. november 3-án behívták katonai szolgálatra. Letette az esküt a légideszant erők 44. kiképző hadosztályában, amely a litván SSR-ben, Gayzhunai faluban állomásozott. Osztagvezetőként szolgált - egy harci jármű parancsnokaként az 57. különálló légideszant rohamdandárban, Aktogay faluban, Taldy-Kurgan régióban, a kazah SSR-ben.
1986-ban a Lomonoszov Katonai Repülőtechnikai Iskolában végzett hadnagyi fokozattal. A Transzbajkál Katonai Körzet 307. helikopterezredéhez osztották be, de hamarosan a turkesztáni katonai körzetbe került, ahol hat hónapon át képezték ki, hogy Afganisztán sajátos éghajlatának körülményei között végezzen feladatokat. 1987. április 25. óta Afganisztánban harcolt a 40. egyesített fegyveres hadsereg légierejének 239. Önálló helikopterszázadának tagjaként. Harci bevetéseket végzett a Mi-8 helikopter repülőmérnökeként Nyikolaj Maidanov legénységében.
Lebed másfél évig Afganisztánban (öt hónapos szünettel) részt vett a sebesültek evakuálásában, a karavánok felkutatásában és megsemmisítésében fegyverekkel a levegőből, az ellenséges lőszerek és felszerelések elfogásában a szárazföldi műveletekben. Később a szovjet erők csoportjában szolgált Németországban, a Bajkál-túli és Szibériai katonai körzetekben - a 329. szállító- és harci helikopterezredben és a 337. Önálló helikopterezredben.
1994-ben nyugdíjba vonult a tartalékból, és az Afghan Veterans Fundban dolgozott a moszkvai régióban.
Önkéntesként a Balkánon harcolt a szerbekért, de életének erről az időszakáról nem beszélt.
1999 novembere óta részt vett az észak-kaukázusi terrorelhárító műveletben. Miután megvásárolta az összes szükséges felszerelést, önkéntesként Makhachkalába repült, hogy megvédje Dagesztánt a fegyveresek támadásaitól. Az összevont rendőri különítményhez került.
Amikor a hadművelet Csecsenföld területére költözött, Moszkvába ment, és szerződést írt alá a Honvédelmi Minisztériummal, majd főhadnagyi rangban visszatért a háborúba. A légideszant erők 45. külön speciális célú ezredének 218. zászlóaljának felderítő csoportjának parancsnokhelyetteseként szolgált Gudermes, Argun területén, Groznij külvárosában, a Vedensky kerületben.
2003. június 25-én az Ulus-Kert melletti hegyekben Anatolij Lebed aknára lépett az Argun-szorosban, aminek következtében a jobb lábát amputálták. A parancsnokság a rehabiltációja után és megengedte neki, hogy protézissel tovább szolgáljon.
2005. január 9-én egy egyenlőtlen csatában személyesen semmisített meg három fegyverest, és ezzel megmentette sebesült társait. Január 24-én a következő csaták egyikében egy gránátvető lövedékétől testével eltakart egy megsebesült közlegényt. Annak ellenére, hogy repeszeket kapott a háta alsó részébe, tovább irányította a járőrt. A csata eredményeként a fegyveresek bázisát elfoglalták, és Shamil Basayev összekötő tisztjét megsemmisítették.