. A logikus kiút a 130-90 nm-es topológiákra való processzorok fejlesztése lenne, ezek gyártása elméletileg a Mikronnál indulhat el. Ezek lehetnek számítógépek orvosi berendezésekhez vagy a tárgyak internete” – vélekedik a Kommersant informatikai piaci forrása.
Nyilván. Ha elzárnak az importtól a 20 éves csúcstechnológia is jobb a semminél. Katonailag pláne, meg lehet nézni mire volt képes az USA hadereje 1991-ben vagy 1999-ben, amikor az Intel 80486 illetve a P6 voltak a csúcs procik. Nem a katonai cuccokban, azokban jellemzően szinte mindig jóval régebbi szintű mikroelektronika volt.
Kiderült az orosz népszámlálás eredménye
2022. április 8
| RT
Küzdj a cenzúra ellen, oszd meg ezt a bejegyzést!
A lakosság száma 2 millió fővel nőtt az előző felmérés óta
Oroszország lakossága az elmúlt évtizedben csaknem ötmillióval nőtt, és elérte a 147 milliót – közölte pénteken a Rosstat kormányzati statisztikai hivatal a legutóbbi, 2021 végi népszámlálás előzetes eredményeire hivatkozva.
Ennek a növekedésnek több mint a felét a Krím 2014-es visszavétele okozza.
2010-ben, amikor az előző országos népszámlálást tartották, az ország lakossága meghaladta a 142 milliót.
Kezdetben országos népszámlálást terveztek 2020-ra, de végül a Covid-19 világjárvány miatt elhalasztották. Az év elején a Rosstat arról számolt be, hogy Oroszországban 2021-ben a népesség természetes fogyása 1,042 millió fő volt, ami a legnagyobb csökkenés a posztszovjet történelemben.
Oroszországban 2021-ben több mint 517 000 ember halt meg, akiknél Covid-19-et diagnosztizáltak, ami háromszor annyi, mint 2020-ban, amikor körülbelül 163 000 Covid-19-vel összefüggő halálesetet jelentettek.
Olvass tovább
Az oroszok feltárják pénzügyi félelmeiket – felmérés
A népszámlálás szerint Moszkva továbbra is az ország legnépesebb városa. A főváros lakossága 2010 óta 1,3 millió fővel nőtt, és elérte a 13 millió főt. Szentpétervár a távoli második helyet foglalja el 5,6 millió lakosával, ami 0,7 millióval több, mint egy évtizeddel ezelőtt.
Eközben a krími fekete-tengeri kikötő, Szevasztopol Oroszország leggyorsabban növekvő településévé vált. Az enyhe telekkel és meleg nyarakkal rendelkező tengerparti üdülőváros az oroszok kedvelt migrációs célpontjává vált, lakossága az elmúlt három évben 17,8 százalékkal nőtt – közölte az orosz média a hét elején.
A népszámlálást 2021 októbere és novembere között tartották. A végleges eredményeket várhatóan májusban teszik közzé. Oroszország területe szerint a világ legnagyobb országa. Ennek ellenére a népességet tekintve a kilencedik helyet foglalja el India, Kína, az Egyesült Államok, valamint Indonézia, Pakisztán, Nigéria, Brazília és Banglades mögött.
Újabb termékek exportját tiltotta meg Oroszországba és Belaruszba helyi idő szerint pénteken az Ukrajna ellen indított háború miatt az Egyesült Államok – jelentette be washingtoni kereskedelmi minisztérium.
A közlemény szerint mostantól csak külön engedéllyel exportálhatók Oroszországba és Belaruszba műtrágyák, csővezetékeknél használt csapok, csapágyak, egyéb alkatrészek, nyersanyagok és vegyszerek is. A korlátozás de facto tiltást jelent, miután a kormányzat közölte, hogy nem fogja megadni az ehhez szükséges engedélyeket.
Az amerikai kormány szintén megtiltotta, hogy amerikai gyártású, de belarusz tulajdonú, üzemeltetésű vagy belaruszok által bérelt repülőgépek repüljenek Belaruszba, válaszul arra, hogy Minszk támogatja Oroszország Ukrajna elleni agresszióját.
Az importhelyettesítés problémái az orosz mikroelektronikában
Szakaszok : Elektronika és optika , Piacok és együttműködés , A védelmi ipar helyzete és kilátásai
120430
Ahogy a Kommerszant újság írja Nyikita Koroljev és Jevgenyij Khvosztik cikkében: "A processzorok elszigetelten. Hogyan indítják újra az orosz hatóságok az elektronikai ipart", Az ukrajnai katonai műveletekre válaszul növekvő szankciós korlátozások rendszerszintű problémákat tártak fel a hazai mikroelektronikában. A chipgyártókat elzárták a tajvani gyáraktól, a nyugati technológiától és az alkatrészektől. A már fizetős processzorok százezreit fenyegeti az a veszély, hogy egyszerűen nem érik el, és anyag nélkül maradhat az egyetlen hazai, polgári elektronikát gyártani képes üzem. A hatóságok szokás szerint importhelyettesítésről beszélnek. De a mikroelektronikában való megvalósításához a technológiai és gazdasági elszigeteltségben lévő országnak néhány éven belül egy olyan utat kell bejárnia, amely évtizedekig tartott a nem ilyen problémákkal küzdő Tajvannak.
Как пишет газета "Коммерсантъ" в материале Никиты Королева и Евгения Хвостика "Процессоры в изоляции. Как российские власти будут перезапускать электронную промышленность", растущие санкционные ограничения в ответ на военные действия на Украине обнажили системные проблемы в отечественной...
Az legnagyobb alapanyaggyártók a mikrochipekhez Ukrajna meg Oroszország. Ukrajnának most egyéb elfoglaltságai vannak uh marad Oroszország, mint beszállító. Gondolom ezt is úgy lehet helyettesíteni egy hét alatt, mint az orosz gázt Európában. Akkor mégis hogyan akarják elzárni ezt a piacot előlük?
Nyilván. Ha elzárnak az importtól a 20 éves csúcstechnológia is jobb a semminél. Katonailag pláne, meg lehet nézni mire volt képes az USA hadereje 1991-ben vagy 1999-ben, amikor az Intel 80486 illetve a P6 voltak a csúcs procik. Nem a katonai cuccokban, azokban jellemzően szinte mindig jóval régebbi szintű mikroelektronika volt.
Hozzátenném, hogy ma már szinte minden skálázható, azaz ugyanazt a teljesítményt össze tudják hozni annyival több alkatrészből amennyivel gyengébbek az alkatrészek.
A másik a másodlagos hasznosítás. Ha csak összevásárolják globálisan a leselejtezett elektronikát, számítógépeket, mobiltelefonokat, bőven lesz annyi alkatrészük ami az igazán csúcsteljesítményt igénylő cuccokhoz kell.
Miközben az orosz-ukrán konfliktus tombol, Nyugaton továbbra is az általános politikai attitűdök egyfajta Rorschach-tesztjeként működik. Általánosságban elmondható, hogy a centrum és a baloldal határozottan ukránbarát álláspontot képvisel, míg a kemény vagy alternatív jobboldal elemei megpróbáltak közös nevezőt találni Putyin Oroszországával, gyakran a wokizmus-ellenességet és a globalizmus és a NATO iránti ellenszenvet használva az ideológiai szolidaritás előnyös csatornájaként. Személyes véleményem az, hogy a nyugatiaknak nehéz érvényes véleményt alkotniuk az egyes ügyek erkölcsi érdemeiről, mivel mindkét ügy (az ukrán nacionalista és az orosz szeparatista) rendelkezik bizonyos érvényességgel. Ez a kemény valóság a többnemzetiségű államokban, ahol a lakosság megosztott az önérvényesítés és az önrendelkezés terén. A konfliktusról szóló legtöbb nyugati kommentár - túl azon, hogy az egyik nemzetnek joga van-e háborút indítani a másik ellen - így továbbra is Rorschach-féle marad, és végtelenül többet árul el a kommentátor politikájáról, mint a helyszínen zajló események valódi természetéről. Ezzel a fenntartással, és mivel ez a weboldal sok munkát szentelt a zsidók és befolyásuk kérdésének, a következő esszé nem annyira egy újabb "magyarázatot" vagy bocsánatkérést kínál a folyamatban lévő háborúra, hanem inkább annak egyik furcsább, de nem kevésbé fontos aspektusára világít rá: Vlagyimir Putyin a holokauszt-narratívának a geopolitikai célok érdekében történő átvételét, népszerűsítését és felhasználását.
Az orosz holokausztpropaganda felemelkedése és bukása
Oroszország a kezdetektől fogva szerves része volt a holokauszt-ipar létrehozásának. Közvetlenül a második világháborút követően a szovjetek érdeke volt, hogy teljesen delegitimálják a kommunista megaállamba való beolvasztásra kiválasztott kelet-európai országok kormányait és népeit. Lettország, Lengyelország, Litvánia vagy Ukrajna népét például népirtásban vagy "emberiség elleni bűncselekményekben" való bűnrészességgel vádolni könnyű módja volt mind a demoralizálásuknak, mind a szovjetellenes nacionalizmus elfojtásának. Az első holokauszt-propagandisták természetesen olyan orosz zsidó fotóriporterek voltak, mint Samary Gurary, Mark Markov-Grinberg, Max Alpert, Semen Fridlyand, Mikhail Trakhman és Georgy Zelma, akik olyan beállított és kurátori képeket publikáltak, amelyeket David Shneer történész úgy jellemzett, mint amelyek a fotóriporterek új "atrocitás-műfaját" alkotják. Míg munkájuk a Szovjetunióban felbőszítőnek bizonyult, az orosz atrocitásjelentésekre adott nyugati reakció kezdetben visszafogott és óvatos volt, és csak a nyugati zsidó újságírók ismételt erőfeszítéseinek és a szovjet beszámolók egyre durvábbá váló jellegének köszönhetően változott meg. Amikor például a Los Angeles Times kinyomtatott néhány orosz fotót Majdanekből, figyelmeztette olvasóit, hogy a közölt anyag "propaganda" lehet. Nagy-Britanniában a BBC zsidó újságírója, Alexander Werth később úgy emlékezett vissza, hogy eleinte "folyamatosan frusztrálta, hogy szerkesztője nem volt hajlandó leközölni a borzalmakról és atrocitásokról szóló történeteit".
A háború után a holokausztról szóló szovjet narratíva iránti igény egyik napról a másikra megszűnt. Míg Nyugaton hamarosan átvették a multikulturalizmus és a fehér bűntudat előretörésének módszertanába, addig a Szovjetunióban a zsidó atrocitás propagandája, mint diskurzus, többé-kevésbé megszűnt. 1948-ra Grossman, a rémtörténetek szerzője marginalizálódott, műveit pedig elhallgatták. 1948 januárjában meghívták Minszkbe, hogy zsűrizzen egy színdarabot a Sztálin-díjért, és a szovjet belorusz állami rendőrség vezetőjének felügyelete alatt megölték egy vidéki házban. Holttestét egy teherautó összezúzta és az utcán hagyta, teljesítve Sztálin kérését, hogy halálát "autóbalesetnek" tulajdonítsák. 1948 novemberében a Zsidó Antifasiszta Bizottságot hivatalosan is feloszlatták.
A Szovjetunió ellenszenve a holokausztról szóló elbeszéléssel szemben közvetlenül összefüggött azzal az igénnyel, hogy az új szatellitállamoknak azt az üzenetet terjesszék, hogy az orosz nemzet úgy küzdött és szenvedett, mint senki más. A nemzetközi zsidóságot, amely egykor hasznos volt a pénzeszközök és a befolyás más formái szempontjából, nem lehetett versenytársként megtűrni. Sztálin zsidókkal szembeni hangulata tovább romlott Izrael 1947-es megalakulása után. Személyesen megdöbbentették a zsidó identitás nyilvános megnyilvánulásai Moszkvában, beleértve a zsidó ünnepek alkalmából tartott tömeggyűléseket és a Golda Meir iránti hízelgő szeretetet. A "nemzet a nemzetben" túl nyilvánvalóvá tette magát. 1949 januárjában a Pravda közzétette híres cikkét, amelyben elítélte a "gyökértelen kozmopolitákat", és márciusban a lapot megtisztították a zsidóktól. Ezután elbocsátották a Vörös Hadsereg zsidó tisztjeit. Zsidó aktivistákat távolítottak el a kommunista párt vezetőségéből. Zsidó írók százait tartóztatták le, és ha orosz álnéven írtak, akkor hirtelen zárójelben megjelent a valódi nevük. 1952 augusztusában 13 zsidót állítottak bíróság elé, ítéltek el és végeztek ki szovjetellenes kémkedésért.
Putyin feleleveníti a "holokausztot"
Amint azt az Ukrajnában "különleges katonai akciót" bejelentő hosszú beszéde is jelzi, Putyin lelkesen tanulmányozza a történelmet, és rendkívül érzékeny arra, hogy a történelem, vagy inkább a történelem politikája hogyan befolyásolja a kultúrát, a nemzeti identitást, a geopolitikát és még a katonai célokat is. Ezért nem is olyan meglepő, hogy a múltba nyúl, hogy a szomszédos nemzetek feletti dominánsabb hatalmat biztosítsa. A holokauszt-narratíva Putyin általi intenzív felhasználása azért különösen érdekes, mert felelevenítette annak egyik eredeti szándékát: fegyverként az oroszellenes nacionalizmus ellen a mostani szovjet szatellitállamokban. Az, hogy Putyin "igaz híve"-e a holokauszt-történetnek, vagy pusztán taktikai okokból használja azt, nem tartozik a tárgyhoz. A holokauszt-narratíva kritikus fontosságú Putyin kelet-európai ideológiai háborúja és az Izraellel való szorosabb kapcsolat kialakítására irányuló folyamatos törekvése szempontjából. Ennek egyik eredménye, hogy Putyin a holokauszt-narratíva egyik legjelentősebb támogatójává vált világszerte.
Emlékhelyek
A holokauszt orosz népszerűsítésének van egy elsietett és átgondolatlan jellege, amit talán a Kreml 2005-ben Izraelnek adott holokauszt-emlékművének komikus adományozása illusztrál a legjobban. Minden jel szerint az orosz kormány rövid időn belül megbízta Zurab Cseretelit, az Orosz Művészeti Akadémia elnökét a műalkotással. A megbízás gyorsaságára utal az a tény, hogy Csereteli a jelek szerint egy korábbi, jelenleg Moszkvában álló szobor modelljeit használta fel, aminek következtében az izraeliek értetlenül állnak az állítólag meztelen zsidó holokauszt-áldozatokat ábrázoló emlékmű előtt, amelyek közül egyik sem tűnik körülmetéltnek.
Kultúra és oktatás
Oroszország a holokausztról szóló narratíva kulturális népszerűsítésébe is befektetett, leginkább a Sobibor című nagy költségvetésű film 2018-as bemutatásával. A film, amely grafikusan használja a szokásos, szörnyű trópusokat (az egyik kritika szerint több száz meztelen nő halálos kínjait mutatja be egy gázkamrában, egy nemi erőszakos jelenetet, áldozatok feláldozását, kegyetlen veréseket, korbácsolásokat, késeléseket, fejbe verést és lőfegyveres kivégzéseket), Vlagyimir Medinszkij orosz kulturális miniszter ötlete volt, akinek minisztériuma finanszírozta a film gyártását. A Times of Israel szerint Sobibor "óriási feltűnést keltett Oroszországban a kormány által vezetett megemlékezési kampánynak köszönhetően, amely idén tetőzött". A Kreml Putyin elnök és Netanjahu izraeli miniszterelnök 2018. januári moszkvai csúcstalálkozójának napirendjére tűzte a film megtekintését. Áprilisban Valentina Matvienko, a Duma Föderációs Tanácsának elnöke videobridge-on keresztül közös vetítést és megbeszélést szervezett kollégájával az izraeli Knesszetben. A filmből világszerte különleges vetítéseket szerveztek, ösztönözve a Schindler listája óta nem látott holokauszt-börzét.
Úgy tűnik, hogy a holokauszt-narratíva orosz állam általi népszerűsítésének elsődleges indoka a volt szovjet szatellitállamokra irányuló negatív soft power kísérlet. Bár Ukrajna a legismertebb célpontja a jelenlegi orosz "denazifikációs" erőfeszítéseknek, a holokauszt-narratívának az orosz külpolitikába való beépítése az elmúlt években nagyon hasonló vádakat és retorikai támadásokat eredményezett Lengyelország, Lettország, Litvánia és Észtország ellen. A történelempolitika, különösen a holokauszt-narratívához kötődő politika, Oroszország diplomáciai és politikai technológiájának szerves részévé vált.
Szergej Lavrov, Oroszország külügyminisztere, aki az ukrajnai háborúnak köszönhetően mostanra már közismert név, az elmúlt tíz év nagy részét azzal töltötte, hogy az ENSZ-ben olyan határozatokat szorgalmazott, amelyek célja, hogy a balti államok ne állítsanak szobrokat a nacionalistáknak, akik közül néhányan a második világháborúban német hadosztályokban harcoltak, vagy elítéljék őket. E törekvésében szorosan együttműködött a Zsidó Világkongresszussal és (Moshe Kantor) Európai Zsidó Kongresszusával. Mindkét szervezet nagyon is szívesen adta hangos támogatását Lavrov 67/154-es közgyűlési határozatának, amely megpróbálta bemocskolni Lettországban az egykori Waffen SS-katonák éves felvonulását azzal, hogy "kollektíven belekeveri a Waffen SS összes tagját háborús bűnökbe és emberiség elleni bűnökbe". Az Egyesült Államok a határozat ellen szavazott, az uniós országok pedig tartózkodtak. A Kreml nagy haragjára Ukrajna az Egyesült Államokkal együtt szavazott, és ellenezte az intézkedést.
Következtetés
Hasonlóan egy korábbi esszémhez, amelyet az "ukrajnai zsidó szubtextusokról" írtam, itt nem az orosz-ukrán háború "magyarázatát" kínálom, hanem annak néhány furcsább és zavarosabb oldalának tisztázását. Bármennyire is próbálkozom, nehezen találok bármelyik oldalon, sem az ukránban, sem az oroszban, sok olyat, ami mellett határozottan ki tudnék állni. Mindkét oldal a korrupció, a felforgatás és az érdekek olyan rétegeinek mocsara, amelyeket kívülállók számára lehetetlen kibogozni.
Ki profitál Putyin holokauszt-mániájából? A zsidók, de csak bizonyos mértékig. Oroszország masszív befektetései a holokauszt eszméjének népszerűsítésébe tesznek valamit a narratíva felélesztéséért egy olyan időszakban, amikor annak historizálása kezd felgyorsulni. Kétségtelen, hogy a zsidóknak nagyobb hasznára válnak majd magának a narratíva népszerűsítését kiegészítő jogalkotási javaslatok, különösen akkor, amikor Putyin úgy tűnik, hogy csak a narratíva "Berman-modellje" érdekli, amely megfosztja a zsidókat annak legfőbb előnyétől - a zsidók mint egyedülálló áldozatok koncepciójától. Más szóval, Oroszország világméretű lobbizása a kötelező oktatási programokért és a holokauszttagadás kriminalizálásáért végtelenül hasznosabb lesz a zsidók számára, mint a Sobibor hányingert keltő bemutatói.
Oroszországnak hasznára válik-e a holokauszt világméretű támogatójaként vállalt szerepe? Ezt még nem tudjuk, bár számomra ez teljesen vakmerő és megvetendő dolognak tűnik. Oroszországnak a zsidókhoz való viszonyulása eddig közepes, sőt gyenge eredményeket hozott. A zsidó oligarchák azóta ugrottak el a hajóról, mióta elkezdték érezni a nyugati szankciók nyomását, ami arra késztette Putyint, hogy a "söpredék és árulók" "ötödik oszlopát" ostorozza, akiket ki fognak köpni, "mint egy szúnyogot, amely véletlenül a szánkba repült". Vajon Putyinnak eljön a "sztálini pillanata"? Kétlem, mert Putyin "mindent beleadott" a zsidóbarát stratégiájába, annak ellenére, hogy annak nincs haszna. Izrael, amely mindig arra törekszik, hogy a saját tortáját is megehesse, jelenleg kínos semlegességre törekszik az USA és Oroszország között. Oroszország állítása, hogy Ukrajnában a nácizmus ellen harcol, a legcsekélyebb reakciót sem váltotta ki a nemzetközi zsidó közösségből, míg a Kijevet ért rakétacsapások, amelyek következtében zsidó emlékművek rongálódtak meg, felháborodást váltottak ki. A világ többé-kevésbé elutasította Oroszország holokauszt-narratíváját, vagy ami Putyin számára még rosszabb, egyszerűen nem érdekli.
Ez talán a legélesebb kritika, amelyet Putyin holokauszt-mániájával kapcsolatban megfogalmazhatunk - hogy a keleti szférában az erkölcsi legitimitás és a puha hatalom iránti kétségbeesésből az orosz külpolitikát olyasmihez kötötte, amit a II. világháború után hagyni kellett volna meghalni Mikhóelsz-szel és a többi propagandistával együtt. Milyen furcsa és magányos dombon kell meghalni.
Napi kínzó kérdések: a szankciós politika körüli vitákban rendre azon megy a hirig, hogy oké, nekünk is fájnak a megszorítások, de Oroszország hamarabb "dől be" ("roppan meg" stb.), mint a Nyugat.
Átlagos Plüssállat ezt úgy képzeli el, hogy külföldi bevételek híján az orosz államkassza kb. kiürül, már hitelre sem kapnak importárut; nem kapnak fizetést sem a fronton a katonák, sem a hátországban az állami-önkormányzati alkalmazottak, és persze nincs pénz háborúra ("se lőszerre, se lószarra") sem. Persze belső felhasználásra rubelt még lehet nyomtatni egy határig, ezért ez a kasszakiürülés akkor tud majd bekövetkezni, ha annyi már annyi rubelt nyomtattak, hogy beindul a durva infláció, és hiába kap megrendelést/fizetést az állami szektor, a rubel már nem ér semmit. Kb. ekkor jön el az a pont, amit én megroppanásnak vagy bedőlésnek gondolok, itt már komoly belpolitikai hatások is elképzelhetők.
Tehát a kínzó kérdések: reális-e ez a forgatókönyv? Vagy a világ nem szankciózó részével folytatott kereskedelem + önellátás + megszorítások valamilyen kombinációjával elkerülhető a bedőlés? Ha reális a forgatókönyv, akkor mennyi idő alatt állhat be ez a helyzet? Hetek, hónapok? (Évekről nyilván nem beszélhetünk, mert abban az időtávban már tudnak kiutat találni, pl. gázvezetékeket építeni.)
Propaganda és túlzott elfogultság nélkül várnám a kedves válaszaitokat. Ha megoldható.
Napi kínzó kérdések: a szankciós politika körüli vitákban rendre azon megy a hirig, hogy oké, nekünk is fájnak a megszorítások, de Oroszország hamarabb "dől be" ("roppan meg" stb.), mint a Nyugat.
Átlagos Plüssállat ezt úgy képzeli el, hogy külföldi bevételek híján az orosz államkassza kb. kiürül, már hitelre sem kapnak importárut; nem kapnak fizetést sem a fronton a katonák, sem a hátországban az állami-önkormányzati alkalmazottak, és persze nincs pénz háborúra ("se lőszerre, se lószarra") sem. Persze belső felhasználásra rubelt még lehet nyomtatni egy határig, ezért ez a kasszakiürülés akkor tud majd bekövetkezni, ha annyi már annyi rubelt nyomtattak, hogy beindul a durva infláció, és hiába kap megrendelést/fizetést az állami szektor, a rubel már nem ér semmit. Kb. ekkor jön el az a pont, amit én megroppanásnak vagy bedőlésnek gondolok, itt már komoly belpolitikai hatások is elképzelhetők.
Tehát a kínzó kérdések: reális-e ez a forgatókönyv? Vagy a világ nem szankciózó részével folytatott kereskedelem + önellátás + megszorítások valamilyen kombinációjával elkerülhető a bedőlés? Ha reális a forgatókönyv, akkor mennyi idő alatt állhat be ez a helyzet? Hetek, hónapok? (Évekről nyilván nem beszélhetünk, mert abban az időtávban már tudnak kiutat találni, pl. gázvezetékeket építeni.)
Propaganda és túlzott elfogultság nélkül várnám a kedves válaszaitokat. Ha megoldható.
Hát, a fizetésekkel nem lessz gond. Azt rubelben kapják. A rubel árfolyamát meg az aranyhoz kötötték, így stabilizálták. Kínából áru is érkezik elég, otthon meg minden szükséges megterem.
tass.com
Megint hogy kikúrtak az oroszokkal!
. A logikus kiút a 130-90 nm-es topológiákra való processzorok fejlesztése lenne, ezek gyártása elméletileg a Mikronnál indulhat el. Ezek lehetnek számítógépek orvosi berendezésekhez vagy a tárgyak internete” – vélekedik a Kommersant informatikai piaci forrása.
