Időt kell hagyni a nyugatnak, hogy tökön lője magát.egyelőre minden esély meg van arra hogy a putyin a gorbacsov mellé fog kerülni az orosz történelemkönyvekben a naiv puhapöcs vezetők című fejezetbe
az hogy 2007-ben elmondta azt a beszédet münchenben, az korrekt volt
hogy 2008-ban a gyors és hatásos reakció déloszétiára grúziában az is rendben volt, bár nem tudni hogy az mennyiben a putyó és mennyiben a medvegyev érdeme
az hogy az észlelt hibák alapján haderőreformot hidetett az is rendben volt
azt hogy haderőreform helyett operetthadsereget épített hagyta magát átqúrni az súlyos hiba volt, minden autokrácia alapproblémája ha nem mennek felfele a rossz hírek, mégis hogy kellene értékelni azt a minapi hírt hogy nem tudnak berántani fél milla tartalékost mert max 200-nak van még felszerelés, ez rossz vicc
az hogy 2014-ben elengedte az ukránokat minden későbbi hiba anyja lett
az hogy 2022-ig várt az ukránok pacifikálásával csak mert ekkorra készült el a ns2 azt jelzi hogy már nem csak a saját hadseregét illetően hanem az európai erőviszonyokat illetően is elvesztette a kapcsolatot a valósággal
és most ahelyett hogy elmenne pekingbe és megrendelné jövő heti szállítással az összes technikát ami hiányzik - a pénz meg van rá - egy sikeres művelethez a humán erőforrásállományt meg berántaná kiképzésre állóháborút játszik azzal a leamortizált hadsereggel donbasz alsón, egészen addig amíg az ukránok fel nem szívják magukat
ehh..
Ezzel együtt lehet az orosz sereg kevés egy gyors győzelemhez az ukránok felett, de ha már letolta volna Ukrajnát, sokkal egyértelműbb lenne a helyzet nyugatról, és kevésbé lenne a nyugat megosztott. Nekünk is mindegy lenne már miket mondott az ukrán kormány a magyar kisebbségekről, vagy arról, hogy elintéznek minket ha a ruszkikkal végeztek, mert egy hatalmas orosz fenyegetés lenne a határunkon.
Most nyugodtabbak lehetünk, illetve van időnk észrevenni, hogy a szövetségeseink nem nagyon vannak a mi helyzetünkre tekintettel.


Minden vedelmi tervvel tevesen 2030 volt becelozva
Mi latszik a lengyelek eseteben?
