A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Milyen igaz?!? :rolleyes:
Ne feledd az emlékplakettet! :p
Én M.G-t becsületes magyar embernek tartom. Azt a helyzetet amibe került, jórészt nem maga idézte elő, bár tény, hogy a honvédség főtiszti állományával néha kicsit "nyeglén" bánt. Úgy gondolom, többel máshogy én se bántam volna. Én egy percet nem töltöttem el még Német Szilárd társaságában, akit egy poliitkai kommiszárnak tartottam. Az emlékplakettet nem M.G hanem Benkő miniszer adományozta és nem csak nekem. Az biztos, hogy az NG-k átvételekor nem fogok vigyorogni, tapsolni. Higgyétek el, hogy az összenemzeti haderőfejlesztési program szívügyem, mellette pedig a tranparencia, átláthatóság biztosítása és a "lopás" alacsony százalékon tartása. Egyébként eddig sincs rólam kép M.G mellett vigyorogva :).. Én nem propagandista vagyok, és nem igazán lehet megvenni egyik oldalnak sem. Viszont meg lehet győzni bizonyos kérdésekben. Pld. nem lelkesedem a KF41-ért, mert azt és a többi hasonló harcjárművet egy túl nagy célpontnak tartom a BMP méretű IFV-k helyett, amelyeket aktív védelmi rendszerekkel jobbnak itélek, ráadásul úszóképesek. A Pzh2000-et kiváló harci tulajdonságai mellett nehéznek gondolom és kevésnek, tehát ergo végig mellette kerekes önjáró tüzéreszkzök mellett kardoskodtam. A LeoA7 városi harcra kifejlesztett változatát nehéznek tartom és a sok csatorna és áteresz mellett magyarországon korlátozottan használhatónak, meg persze kevésnek is, de nagyon drága jármű. Az A6 illetve az A7 nem városi harcra tervezett változatait, tehát kisebb védettséggel inkább használhatónak, ha nem meg urbánus környezetbe. A Gidrán-t pedig MRAP-ként, - és minden más MRAP-ot is - nem tartok megfelelőnke, azok a közel-keleti aszimmetrikus hadviselére meg sivatagokba valók, nekem méretileg a M-ATV tetszik, mert sokkal szélesebb, jobb az aránya, kisebb a borulásveszély. A yörüköt meg jónak. A KF-41 RM légvédelmi gépágyús változata mellett, az akár rá, akár Yörükre, Gidránra szerelt Mistral lérak és ATGM nagy híve vagyok, akárcsak a MANPAD-nak, ami kéne.
Szóval vannak meggyőződéseim, vannak amiről meg lehet győzni szakmai alapon hogy kellenek. Vannak korlátaim is, és olyan dolgok amelykről nem lehet meggyőzni, pld. finoman fogalmazva a magya nagytöke behozatala a haderőfejlesztésbe állami szerepvállalás helyett. Ez számomra szálka, mert a tőkés a saját érdekét nézi nem az országét. No ennyi polémiát most megengedtem magamnak. Ja lehet aztán, hogy SZBK alatt majd az MTVA és volt Pesti Srácok nyomják a propagandát, és nem szakmai ujságírás lesz, meg ilyesmi... Meglátjuk. Biztos, hogy eddigi tevékenysége és a mostani megnyilvánsulásai miatt nem a szívem csücske a kis dzsentri. Ja ha én vagyok vitriolos akkor ezt még nem hallottátok:

Havas Henrik

Jó reggelt mindenkinek.
 
Pld. nem lelkesedem a KF41-ért, mert azt és a többi hasonló harcjárművet egy túl nagy célpontnak tartom a BMP méretű IFV-k helyett, amelyeket aktív védelmi rendszerekkel jobbnak itélek, ráadásul úszóképesek.
:eek::eek::eek:

betrdxtz8rn81.jpg

you-seem-very-qualified-saturday-night-live.gif

practically-an-expert-ollie.gif
 
Én M.G-t becsületes magyar embernek tartom. Azt a helyzetet amibe került, jórészt nem maga idézte elő, bár tény, hogy a honvédség főtiszti állományával néha kicsit "nyeglén" bánt. Úgy gondolom, többel máshogy én se bántam volna. Én egy percet nem töltöttem el még Német Szilárd társaságában, akit egy poliitkai kommiszárnak tartottam. Az emlékplakettet nem M.G hanem Benkő miniszer adományozta és nem csak nekem. Az biztos, hogy az NG-k átvételekor nem fogok vigyorogni, tapsolni. Higgyétek el, hogy az összenemzeti haderőfejlesztési program szívügyem, mellette pedig a tranparencia, átláthatóság biztosítása és a "lopás" alacsony százalékon tartása. Egyébként eddig sincs rólam kép M.G mellett vigyorogva :).. Én nem propagandista vagyok, és nem igazán lehet megvenni egyik oldalnak sem. Viszont meg lehet győzni bizonyos kérdésekben. Pld. nem lelkesedem a KF41-ért, mert azt és a többi hasonló harcjárművet egy túl nagy célpontnak tartom a BMP méretű IFV-k helyett, amelyeket aktív védelmi rendszerekkel jobbnak itélek, ráadásul úszóképesek. A Pzh2000-et kiváló harci tulajdonságai mellett nehéznek gondolom és kevésnek, tehát ergo végig mellette kerekes önjáró tüzéreszkzök mellett kardoskodtam. A LeoA7 városi harcra kifejlesztett változatát nehéznek tartom és a sok csatorna és áteresz mellett magyarországon korlátozottan használhatónak, meg persze kevésnek is, de nagyon drága jármű. Az A6 illetve az A7 nem városi harcra tervezett változatait, tehát kisebb védettséggel inkább használhatónak, ha nem meg urbánus környezetbe. A Gidrán-t pedig MRAP-ként, - és minden más MRAP-ot is - nem tartok megfelelőnke, azok a közel-keleti aszimmetrikus hadviselére meg sivatagokba valók, nekem méretileg a M-ATV tetszik, mert sokkal szélesebb, jobb az aránya, kisebb a borulásveszély. A yörüköt meg jónak. A KF-41 RM légvédelmi gépágyús változata mellett, az akár rá, akár Yörükre, Gidránra szerelt Mistral lérak és ATGM nagy híve vagyok, akárcsak a MANPAD-nak, ami kéne.
Szóval vannak meggyőződéseim, vannak amiről meg lehet győzni szakmai alapon hogy kellenek. Vannak korlátaim is, és olyan dolgok amelykről nem lehet meggyőzni, pld. finoman fogalmazva a magya nagytöke behozatala a haderőfejlesztésbe állami szerepvállalás helyett. Ez számomra szálka, mert a tőkés a saját érdekét nézi nem az országét. No ennyi polémiát most megengedtem magamnak. Ja lehet aztán, hogy SZBK alatt majd az MTVA és volt Pesti Srácok nyomják a propagandát, és nem szakmai ujságírás lesz, meg ilyesmi... Meglátjuk. Biztos, hogy eddigi tevékenysége és a mostani megnyilvánsulásai miatt nem a szívem csücske a kis dzsentri. Ja ha én vagyok vitriolos akkor ezt még nem hallottátok:

Havas Henrik

Jó reggelt mindenkinek.
A szárazföldi témájú cikkekhez könyörgöm alkalmazz egy szakmai lektort.
 
A Kormánybiztosi irodát ami eddig félig meddig független volt betagozták a minisztériumba.
A hangsúly a félig-meddigen van.
Ugyebár pinpongoztak vele egy sort Palkovics, és Mager minisztériumai.
Ha tényleg független lett volna, akkor a miniszterelnökség alá kellett volna szervezni.
A latszólagos függetlenséget azért élvezhette látvanyosan Maróth, mert olyan miniszterek alá pakolták, akiknek fingjuk sem volt a katonai dolgokhoz.
Aztán Palkovics kikupálódot. Már ami a hadiipari részét érinti.
 
  • Tetszik
Reactions: vasszekely
a papírdandárokat? Rotációra szokták tervezni. teknika marad csak szeméyli váltás történik. nem a leg szerencsésebb mert kifullad a roham. (gépamortizáció miatt de kicsit késöbb mint az emberek felörlődésével tenné) aztán védelembe már nem olyan fontos a jármű. kevesebb is elég
Az ukrán háború alapján a technika jobban fogy mint az emberek (vagy együtt fogy). Legalábbis úgy tűnik!
 
Nézem a Honvedelem.hu.- t és még a hírekben egy szó nincs a háborús veszélyhelyzetről. Lehet, hogy nincs is és csak átvágtak minket? Hiszen ott kéne elősször megjelennie... Talán a katonaság még nem tudja?
 
  • Tetszik
Reactions: bel
Akkor gondolom érzéki csalódás, hogy az M-ATV-t hidraulkusan le lehet ereszteni "normális" hasmagasságra, mert ilyesmit láttam pld a múlt szerdán a Bakonyban amcsi éleslövészeten.
 
A szárazföldi témájú cikkekhez könyörgöm alkalmazz egy szakmai lektort.
Yes! Vanna rá probálkozások, méghozzá egyik topcitárs vállalta. Azt utóbbi négy-öt poszt már az Ő javításaival készült. HIába a HT-nál és a The Aivation magazinnál vannak angol és magyar nyelvi lektorok. Este 10 után, sötétben nehéz gépelni, meg probléma, hogy az ember leír valamit és már a következő dolgon van az agya. Lassitani kéne, és talán 2 heteként posztolni akkor sokkal jobb minőség lenne. Ezen is gondolkodok..
 
A háború közvetett fenyegetései közt olyan dolgok vannak mint például gazdasági világválság (legalábbis európai), globális éhinség, újabb népvándorlási hullámok, energiaválsàg, újabb fegyveres konfliktusok kialakulásának veszélye, fegyverek tömegének ellenőrizetlen áramlása a feketepiacra...ect.
Ezek igenis vészhelyzetet sejtetnek.
Katona nélkül pont ugyanolyan nehéz katonásat játszani, mint rendőr nélkül rendőröset...
(az eü dolgozókról meg ne is beszéljünk)
 
Erre egyetlen megoldás a nagyon jó fizetés. Lehet húzni-halasztani, de semmilyen életpályamodell sem semmilyen hangzatos lózung nem helyettesítheti. Az az alfája és az omegája a létszám probléma megoldásának.
 
igen csak ezt meg kell értenie a társadalomnak is. HOGY SZÜKSÉGES. @dudi a semmire hivatkozva a polgárok nem járúlnak szivesen hozzá a köz pénzből fizettettek magasabb béréért. Helyzetbe elfogadja hogy többet kerres. és az a besorolás utánna is megmarad/hat. mint pl a fegyverpénz.
nem lehet csak úgy emelgetni a közpénzből fizetést kapók bérét. de egy ilyen indok pl alkalmas rá és hogy a béreket a lakossság beleegyezésével teyge meg.
ez mégis csak a közpénzek egy igen jelentős hányada.
 
  • Tetszik
Reactions: Pogány