A pénz világa

Az átfutással is nagyon komoly baj van.
Tisztázzunk valamit mérnök úr. Nem az átfutással is komoly baj van, hanem az átfutással van a baj.
Aki olyan hülye, hogy egy csak a covid miatt megmaradt adónemre hosszútávon számít, az meg is érdemli, hogy az eltörléssel beszopassák.
De te az átfutással kb 5 komment óta foglalkozol. Ami azért mókás, mert ebben egyet értek veled.

Miközben az államgépezet megbasz, ha a saját szolgáltatási színvonala miatt nem írod át a kocsit.
Igen, olvasd el, mit írtam erről a belpolban. Aztán kezdd el rajtam leverni a frusztrációd.
De akkor kiemelem a lényeget: A 90 óta érvényben lévő rendszer a sunnyogókat, és az élősködőket támogatja, és ezt mindig a becsületes szopja be.

DE EZ A KATA KÁROS VÉLEMÉNYEMEN NEM VÁLTOZTAT.
 
A másik fele az egészségügy, ami neked nagyon fáj, mert hát így se lát el. Ideje lenne végre felfogni, hogy az egészségügy abból a pénzből tud dolgozni, amit az állam beszed. Ha munkavállalókból kényszervállalkozókat csinálunk, az a tb kasszát is üríti. És most álljunk meg egy pillanatra. A barátod évi 8 milliója amit félre tesz, tudod mi a faszra lenne elég? Egy csúnyább szalagszakadást, ami több operációt igényel talán ki tudna belőle fizetni. Igen, ez ilyen drága dolog. Aztán persze lehet verni a segget a földhöz, hogy de nem költ az állam eleget az egészségügyre, meg nincs ambuláns ellátás, amiben amúgy igazad is lesz nagy részben. De ezt is számold hozzá. Valahogy az egész magánegészségügyet mindenki csak addig veszi komolyan, amíg abból nem műtétek, rák, vagy egyéb drágább gyógyszerek kerülnek elő.
Eszem ágában sincs egy centaurival vitatkozni, de a magánegészségügyet is kockázatközösségi elven van értelme működtetni. Az egy rossz kiindulási alap, hogy ki-mire tesz félre, és az milyen eü. kiadásra lenne elég - lévén senki nem azért tesz félre, mert biztosan tudja, hogy mondjuk egyszer kemoterápiára fog kelleni. Vannak erre jó rendszerek, "csak" arra kell odafigyelni, hogy a biztosító-szolgáltató páros ne játssza ki. Ugyanis azt még a félkegyelmű magyar tb rendszerben is megteszik...

Ami engem mindig zavart a tb-ben az az, hogy a járulék fixen jövedelemhez arányosított, és egyáltalán nem faktor benne, hogy ha valaki pl dohányzik, extrémsportol, alkoholista, stb stb. Ha legalább ezt meglépnék, hogy mindenki az életstílusát látná kicsit visszaköszönni a járulék mértékében, szerintem az nagy előrelépés lenne. Hangsúlyozom, hogy nem a nominális járuléktömegről beszélek (forintosítva), hanem hogy a jövedelem hány százaléka megy erre.
 
persze, mint a 90-es évek fekete munkásai, vagy a 2000-es évek pelenkát is áfás számlára vevő "egyéni vállalkozói"
A lóóóóóófaszt, hogy a szavaiddal éljek. Azért választja, mert most habzsi-dőzsi, az állam meg majd ad nyugdíjat.
Nekem nagyapám speciel kijárta a minisztériumban még az átkos szocializmusban, hogy ő aztán nem fizet nyugdíjjárulékot, mert ő úgysem fogja megélni, és egyébként is az apósa meg az apja nyugdíját is elvették a komcsik ő nem hajlandó ezt fizetni, mert ő úgysem fog kapni egy fillér nyugdíjat sem ha eljön az ideje, mivel ő önként állt be az oroszok ellen harcolni. Pecsét, aláírás. Soha nem fizetett nyugdíjjárulékot, soha nem kapott egy forint nyugdíjat sem. élt 92 évet, na erre nem számított, de ennek ellenére megélt. Feleségének sem volt nyugdíja, élt 80 évet, soha nem kapott egy fillér nyugdíjat sem, nem is fizetett. Anyámdettó, meg sem élte a nyugdíjkorhatárt. Mégis megéltünk, adóztunk más adónemekben. És ott van a két öreg akire hivatkoztak, az egyik klerikális, a másik csendőr volt. Mindkettő nyugdíját elvették, hiába fizették egy életen át. Nekem spec csak a manyupomat kommunizálták el ...
 
Eszem ágában sincs egy centaurival vitatkozni, de a magánegészségügyet is kockázatközösségi elven van értelme működtetni. Az egy rossz kiindulási alap, hogy ki-mire tesz félre, és az milyen eü. kiadásra lenne elég - lévén senki nem azért tesz félre, mert biztosan tudja, hogy mondjuk egyszer kemoterápiára fog kelleni. Vannak erre jó rendszerek, "csak" arra kell odafigyelni, hogy a biztosító-szolgáltató páros ne játssza ki. Ugyanis azt még a félkegyelmű magyar tb rendszerben is megteszik...

Ami engem mindig zavart a tb-ben az az, hogy a járulék fixen jövedelemhez arányosított, és egyáltalán nem faktor benne, hogy ha valaki pl dohányzik, extrémsportol, alkoholista, stb stb. Ha legalább ezt meglépnék, hogy mindenki az életstílusát látná kicsit visszaköszönni a járulék mértékében, szerintem az nagy előrelépés lenne. Hangsúlyozom, hogy nem a nominális járuléktömegről beszélek (forintosítva), hanem hogy a jövedelem hány százaléka megy erre.
Vagy testtömeg indexálva. Egyből mindenki lefogyna.
 
Nekem spec csak a manyupomat kommunizálták el ...
Mert hagytad. Én nem adtam :)

Én sem hiszek abban, hogy sok nyugdíjat kapnék az államtól. A helyzet viszont az, hogy a szüleim-anyósom-apósom nyugdíját fizetem a járulékon keresztül, és jelen pillanatban nincs más mód arra, hogy ezt máshogy tegyem meg.
Ha állam bácsi azt mondaná, hogy az én választásom, hogy ezt a pénzt (mondjuk) kötelezően nyugdíjcélra költöm el - a sajátomra vagy máséra, az mindegy - , vagy odaadom az államnak, hogy ő költse el, nos én megtartanám és elkölteném magam.
 
Igen, ebben igazad van, de akkor még azt mondták akkor nem lesz állami nyugdíjad, csak a határidő után közölték, hogy mégis lesz, de ez egy másik piszkos trükk volt. Méltó a kormányunkhoz.
 
Vagy testtömeg indexálva. Egyből mindenki lefogyna.
A BMI szarra sem jó. @ozymandias és én is kifejtettük ezerszer.
Ezen a képen hány kiló vagyok szerinted?
Nincs behúzva a hasam, akkor ennyire jó kondiban voltam.
Havi 700 km tekerés meg heti 3 röplabda.

Segítek, kb. 72 kg voltam és 173 cm vagyok. Ez a BMI szerint a túlsúlyosság határa.
Túlsúlyosnak látszom a képen? Vagy 2 kg-mal nehezebben?

Nem dohányzok és alkoholt is igen mértékkel fogyasztom.
Mégis a TB szempontjából egy dohányos alkesz és köztem nem tesznek difit...

20507129_1413177758802272_2097641273139348614_o.jpg
 
Igen, ebben igazad van, de akkor még azt mondták akkor nem lesz állami nyugdíjad, csak a határidő után közölték, hogy mégis lesz, de ez egy másik piszkos trükk volt. Méltó a kormányunkhoz.
De hát ha amúgy se hittél benne, hogy lesz állami nyugdíjad?
 
De hát ha amúgy se hittél benne, hogy lesz állami nyugdíjad?
Te tényleg ennyire nem emlékszel? Anno azt mondták, hogy aki nyilatkozik és megtartja a portfolióját, az nem fog állami nyugdíjat kapni. Nem nyilatkoztam, mert nem akartam elesni tőle. Ha tudom, amit utólag a határidő után bejelentettek, hogy ja mégis lesz, mert az jogellenes lenne, akkor nyilatkoztam volna, de hát sokakat megsz*pattak így. Nyilván a bennfentesek tudták, hogy ez lesz. Egyszerűen az volt az első nagy utonálló stílusú kirablása a nem bennfenteseknek. Ma már régóta semmit nem hiszek el amit mondanak.
 
Áááá...srácok összeugrunk itt egymásnak...feleslegesen...
Ott tartunk, hogy az autokrácia nem jó, mert (amíg nem zavarja el, húzza fel lámpavasra etc.) nem érvényesül a népakarat, meg az érdekegyeztetés, a társadalmi szintű kompromisszumkeresés, stb.
De legalább gyors a döntéshozatal. Néha túl gyors (gyereket a fürdővízzel, stb.)
Ja; s táptalaja a populizmusnak (nemzeti konzultáció, Magyarország jobban teljesít, meg előre megy, nem hátra, stb.), hiszen az is elég, mert nincs szükség igényesebbre a mélyebb érdekegyeztetések, viták nélkül is elketyegő mchanizmusnak.
Autokrácia alatt jelen esetben azt értem, hogy demokráciaszerű választás után egyszemélyi döntéshozatal van ott is, ahol nem kéne.

Nem jó a demokrácia sem, hiszen az nyer, aki az 1990 utáni (kereskedelmi média, net, social media) információdömpingben a legpopulistább üzeneteket tudja legyártani; dübörög a pannon puma, szabad élet, szabad madár, stb.)
Kinek van ideje, energiája komor, körmondatokba bonyolódó - jó esetben szakpolitikusok ("ilyen a balneológia") - parttalan vitáit követni!?
Az érdekegyeztető fórumokon vég nélkül megy a vita, a koalíciók tagjai orrba-szájba zsarolják egymást, a szükséges döntések itt nincsenek elkapkodva, mint az autokráciákban - mert itt mire megszületnek, már a hajó elment.
Az ellenzék, meg a hatalom ugyanazt a kottát fújja, csak épp pillanatnyi tudatállapottól függően, gyenge idegzetűeknek nem ajánlott megnyitni:

A háttérben meg le van minden zsírozva, legfeljebb a zsíros faltok elosztásának az aránya változik, azért erre szánjátok rá a két percet, megéri:
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

A nép, az Istenadta nép meg a pillanatnyi és vélt érdekeit nézi s örül pl. a kata adózásnak. Amikor meg a vállalkozó ismerősöm, apját meglátogatva a kórházban szembesül az egészségügy állapotával, s megkérdezem tőle, hogy mire számított, amikor tőlem; egészségügyben dolgozó minimálbérestől sanszosan többet vonnak/fizetek be a kasszába, mint ő, több mint 12 milla bevétel után, akkor meg csak a csend a válasz...
Nesze neked öntudatos, a következményeket felmérő állampolgár...

Aki meg ezek után nem érti meg, hogy sem ellenzéki, sem fideszes nem vagyok, hanem idealista, aki következményeket várna el ebben az országban hatalmon és ellenzékként, mind a szándékosan, mind a gondatlanságból elkövetett állampolgár/nemzet elleni tettekért és nem tettekért, azzal nekem nincs miről beszélnem ebben a topikban, úgyhogy kíméljen meg a hüjeségeitől (sic!).

El van ez az egész 32 év is baszva.

Jelige: Pártfüggő Stockholm-szindrómások kíméljenek!
 
Te tényleg ennyire nem emlékszel? Anno azt mondták, hogy aki nyilatkozik és megtartja a portfolióját, az nem fog állami nyugdíjat kapni. Nem nyilatkoztam, mert nem akartam elesni tőle. Ha tudom, amit utólag a határidő után bejelentettek, hogy ja mégis lesz, mert az jogellenes lenne, akkor nyilatkoztam volna, de hát sokakat megsz*pattak így. Nyilván a bennfentesek tudták, hogy ez lesz. Egyszerűen az volt az első nagy utonálló stílusú kirablása a nem bennfenteseknek. Ma már régóta semmit nem hiszek el amit mondanak.
Pontosan emlékszem, mi történt ~12 éve, azért kérdeztem, hogy ha ennyire biztos voltál benne, hogy egyébként se kaptál volna már érdemi állami nyugdíjat, mi volt még a vesztenivalód? Én ugyanis pont ebből indultam ki, amikor nyilatkoztam…
 
(Kv melett morfondírozva...
Ha az EU bedől, mert be fog ha nem oldják meg az energia kérdést, akkor az újra függetlenné válló ipari hatalmak, mint Pl németek, franciák hogyan, és honnan fogják pótolni azt, amit eddig sem tudtak beszerezni?
Ha már most, a szankciók miatt az exportőr elkötelezi magát másfelé, hosszabb távra, pótlás, szabad nyersanyag, honnan lesz?
Az EU vajon mekkora mértékben tulajdonol US állampapírokat, mint EU?
Ha szétesik, ezek a papírok kinek a tulajdonába kerülnek? Kinek fog tartozni az USA?
Ha pedig nincs kinek fizetni, akkor ez az esemény mekkora mértékben könnyít az US adósság állomány egészén?
Ugye, energiaválsággal csak az EU néz szembe. Us köszöni önellátó ha kell, Ruszki dettó, Kína meg vásárol akitől akar...
Az EU a gyenge láncszem. Hiába a tech, ha nincs mivel üzemeltetni, nincs mivel táplálni az ipari konglomerátumot. Mindezt úgy, egy olyan szociális, és jóléti társadalmi rendszert működtetve ami felfoghatatlan még az US lakosság számára is.
A csökkenő nyersanyag készletek miatti versenyben, 4 versenyző közül tetszik vagy sem, az EU a leerőtlenebb.
Önellátásra képtelen, és gyakorlatilag leszerelte az egyetlen erőt amivel érdeket tudna érvényesíteni világ szinten, a hadseregeket.
Ebből a szemszögből, nem tartom kizártnak a dealt, a háttérben a többiek között. Amit ki lehet venni az EU-ból kiveszik, tech-ember-pénz, a többi meg életképtelen, lehet "Észak-Kelet".
Nem akarom elhinni, hogy azok a vezetők akik ma az EU-t vezetik, nem mérték fel döntéseik következményét előre. Nem hiszem hogy az iparmágnások ne beszélgettek volna a politikusokkal, hogy minek, milesz a következménye...
Mert az hogy a dollár már az euro nyakára futott most, egy lányos jelzés volt, hogy milyen csőd lesz itt ha mondjuk a német vagy francia ipar leáll egy 30%-ban...Lesz egy dollár még 5 euro is.
Lehet még egy cukor jót tett volna, ez ilyen savanyú leves lett. Remélem majd valaki hozzáértő megcáfol, aki rálát a pénzügyekre.)