[BIZTPOL] Magyarország

A románok harcoló rendes kontingenst küldtek plusz a különlegeseket.
200 fő évi 2x rotálva bő egy évtizeden át.
Ok, de ez nem jelenti azt, hogy a román hadsereg lényegesen harcedzettebb lenne a magyarnál főleg úgyhogy 3 éve nekem egy erdélyi rokon aki szolgált román külszolgálatban azt mondta, hogy főleg az első pár évben gyakorlatilag ugyanazt a 600-800 főt rotálták, mivel az akkori román bérekhez képest jó pénzt fizettek és jó pár afganisztáni/iraki küldetésből az akkori Romániában el lehetett indítani egy önálló egzisztenciát, arról nem is beszélve, hogy hiába teljesítette valaki a román hadsereg külszolgálati követelményeit,ettől még jattolni kellett a megfelelő parancsnokoknak ha valaki beakart kerülni egy ilyen kontingensbe.
 
Úgy kell neked, minek kezdesz a szőröstalúp Ronikkal?
Roni még (az 5 évvel ezelőtti Roni is) haditechnikai géniusz,volt hozzájuk képest, a kedvenc részem az volt amikor kórusban bizonygatták, hogy biza az akármilyen hegyikecske egységekkel megerősített román haderő pár nap alatt Hegyeshalomnál lenne , erre beraktam nekik pár akkori román cikket amelyben a román hadvezetés kénytelen volt elismerni, hogy az üzemanyag hiány valamint az elavult és nem megfelelően karbantartott haditechnika miatt gyakorlatilag a laktanyából történő kivonulás is nagyon komoly problémákat okoz és kb 15-20 TR-85-ös harckocsi az ami bevethető állapotban van és azokkal vesznek részt a különböző hadgyakorlatokon.

De persze derék turbó románjainknak ez nem okozott problémát és egyből arról kezdtek beszélni,hogy a román katona mennyire szívós és mennyire találékony, és dicső történelmük során számtalanszor bizonyították kivételes képességeiket.

De amikor közöltem velük,hogy ezeket a kivételes képességeiket mi is megtapasztaltuk amikor egészen Moldváig futottak amikor a német és magyar haderő 1916-ban tönkreverte őket és elfoglalta Bukarestet valamint megkérdeztem tőlük, hogy a derék román katonák üzemanyag és harcjárművek híján vajon vonattal, távolsági busszal vagy esetleg stoppal szeretnének eljutni Hegyeshalomig, akkor egyből én lettem az ázsiai barbár rablógyilkos hun ivadék amellyel szemben egyből felhozták a több ezer éve itt élünk dáko-román elméletet ami persze újabb magas labda volt amelyet vétek lett volna nem lecsapni ezért megosztottam velük az eredeti dáko-román eredetmítosz valós történetét, de az már sok volt nekik, páran egyből a csoport moderátoráért kezdtek sivalkodni és különféle nem szalonképes jelzőkkel illeték szerény személyemet, és bár addig jól szörakoztam akkor már meguntam a dolgot és békén hagytam a turbó románokat hadd fantáziáljanak tovább magukban nyugodtan.....:)
 
A romulánokról annyit tudok csak "érdemben" hozzászólni hogy két éve mikor hatalmas szájkarate fotelcsata zajlott köztem és vagy 15 romulán között valamelyik online felületen (egy-két komment erejéig beszállt egy magyar is mellettem, de nem bírta a gyűrődést az a "gyáva sz@r" :D ) hogy "kinek lesz több F35 meg atomtengeralattjárója 2020-ban" és akkor "leszállt az égből" egy román (állítása szerint) katonatiszt a flottájuktól és leb.szta a sajátjait, hogy nincs 22 millió román csak kb. 15, a gazdaságuk szar, és ezek a beszerzendő eszközök, amit vízionálnak "esetleg 2060-ban", de leginkább sosem valósulnak meg, aztán azt, hogy Erdély az erdélyieké meg van ott vegyesházasság is és, hogy sok a sváb is de még az államfő Klaus se román az autonómia meg jár nekik. És itt jön a lényege, hogy felém azt kommunikálta, hogy a románok számos konfliktusban nemzetközi misszióban részt vettek, de nem az ottani mobilwc-ket őrizni, hanem harcoltak(!) kb. 200 román elesett a 17 év alatt rengeteg amerikai tudást és tapasztalatot szereztek és többszáz(!) ellenséget iktattak ki, tehát szagoltak puskaport velünk ellentétben (viszont ezt nem tudom, hogy tényleg így van-e)
Dehogy esett el 200

Irakban 6-7 ember veszteség után hazajöttem. 2006 tájt.

Afgánban kb 30 halottjuk volt.

Max ennyi sebesültjük lehetett.
 
Mi Afganisztánba és Irakba újjáépítési és őrzési/kiképzési feladatokra küldtünk kontingenst plusz a különlegeseket.

A romànok harcoló kontingenst küldtek plusz a különlegeseket.
Ez így kicsit fèlreviszi azt aki nincs képben.

Elsőnek Kabulba szolnokiak mentek mint könnyű lövész század.

A PRT-k amik "èpítèsi" feladatra mentek, max a táborban èpítettek fedezéket.
Napi többszáz kilométert mentek, kis eldugott falvakba, megkérdeztèk a helyi elöljárókat mi kell.
Arra adtak pènzt.
Inkabb volt olyan mint egy hosszú járőrözés,csak ha attac volt, nem lehetett leállni harcolni.

Egri humint, láttam olyan Toyotát ami kb úgy volt szarrálőve mint a bengázi titkos katonai filmben.

Omlt, nem csak kikèpzett. Folyamatosan mentek a mentorált afgánokkal, jópár összecsapásban résztvève.

Volt masarban is kísérő szakasz.

Omlt helikopteresek is.
Ők sem csak a reptéren ültek.

Kaya kabulbreptèr kis rèszènek őrzése.

Különlegesek, elég sok akció, de az ő egyik fő feladatuk is az afgánok mentorálása volt.

Meg kitudja meg hány kisebb beó.

A mi 7 hallottunk meg a prt-ből volt.

2 tűzszerész elrobbantva pár héten belül.
2 konvolytámadásban. RPG vs Toyota.
2 felborult maxxpro.
1 szívroham.
 
Ja, igen sajna lemondták a körforgó meg buszpályaudvar fejlesztést, pedig a körforgalombővítés nagyon kellene főleg, hogy nemsokára jön az M8 (úniós pénzből kötelező, a német selyemút Bajoro-ból összeköti az audi-mercedes-bmw gyárat) és azt összekötik az M7-el az addigra 2x kétsávossá fejlesztett 63-al.
Szerintem útépítésre nem hívunk le pénzt évek óta, az magyar állami pénzből történik majdnem mindig.
Talán egy-két határon átívelő projektet finanszíroznak csak szerintem az aktuális hét éves ciklusban.
 
Roni még (az 5 évvel ezelőtti Roni is) haditechnikai géniusz,volt hozzájuk képest, a kedvenc részem az volt amikor kórusban bizonygatták, hogy biza az akármilyen hegyikecske egységekkel megerősített román haderő pár nap alatt Hegyeshalomnál lenne , erre beraktam nekik pár akkori román cikket amelyben a román hadvezetés kénytelen volt elismerni, hogy az üzemanyag hiány valamint az elavult és nem megfelelően karbantartott haditechnika miatt gyakorlatilag a laktanyából történő kivonulás is nagyon komoly problémákat okoz és kb 15-20 TR-85-ös harckocsi az ami bevethető állapotban van és azokkal vesznek részt a különböző hadgyakorlatokon.

De persze derék turbó románjainknak ez nem okozott problémát és egyből arról kezdtek beszélni,hogy a román katona mennyire szívós és mennyire találékony, és dicső történelmük során számtalanszor bizonyították kivételes képességeiket.

De amikor közöltem velük,hogy ezeket a kivételes képességeiket mi is megtapasztaltuk amikor egészen Moldváig futottak amikor a német és magyar haderő 1916-ban tönkreverte őket és elfoglalta Bukarestet valamint megkérdeztem tőlük, hogy a derék román katonák üzemanyag és harcjárművek híján vajon vonattal, távolsági busszal vagy esetleg stoppal szeretnének eljutni Hegyeshalomig, akkor egyből én lettem az ázsiai barbár rablógyilkos hun ivadék amellyel szemben egyből felhozták a több ezer éve itt élünk dáko-román elméletet ami persze újabb magas labda volt amelyet vétek lett volna nem lecsapni ezért megosztottam velük az eredeti dáko-román eredetmítosz valós történetét, de az már sok volt nekik, páran egyből a csoport moderátoráért kezdtek sivalkodni és különféle nem szalonképes jelzőkkel illeték szerény személyemet, és bár addig jól szörakoztam akkor már meguntam a dolgot és békén hagytam a turbó románokat hadd fantáziáljanak tovább magukban nyugodtan.....:)
Óóó! Kolléga! :) tudtam, hogy jógyerek vagy! :) Én a román különleges erők hivatalos rövidítését a FOS magyar jelentését magyaráztam el nekik, meg a címerüket, amelyet magyar tervezett, és volt hogy szerbek írtak velük nagy egyetértésben, de nekik meg jeleztem, hogy a Nagyrománia az bizony mai szerbiai területeket is érintene szóval kár haverozniuk a románokkal.
Amúgy 2000-es években nem adtam nagy hangsúlyt ennek sőt a Marian Cozma ügy után székelyföldön "közös a problémánk" zászlókat lengetett a magyar és román szurkolótábor DE egyre sűrűbben kezdték feltenni a nacionalista lemezt indokolatlanul provokáló videók sorát és teszik fel azóta is, na meg a temető meggyalázása...érdekes hogy kapóra jön mindig valami politikai hullajelöltnek ott a "magyar-ügyet felfűteni" és így mindig életben tartják a saját bányász-származék nacionalistáikat. Én mindig normálisan próbáltam közeledni feléjük, de hasztalan.

Ja és egy Leopárdnak, ha erdőbe becsalják semmi esélye nincs a TR85 ellen! :D
 
  • Tetszik
Reactions: tindalos and Wilson
Szerintem útépítésre nem hívunk le pénzt évek óta, az magyar állami pénzből történik majdnem mindig.
Talán egy-két határon átívelő projektet finanszíroznak csak szerintem az aktuális hét éves ciklusban.
Már készül a kivitelezés az európai úniós pályázati értesítő alapján kiértesítették levélben(!) a Fejér megyei érintett települések lakosait is...ez a beruházás (német selyem-út) a hadiiparra így a haderőfejlesztésre is komoly felpörgető hatást gyakorolhat.
 
De ez az elofeltetele. Ha nincs kulturalt sportolasi lehetoseg akkor az sem sportol ami amugy akarna. Mit gondoltok, miert olnek az allamok milliokat a sportba? Viccbol?

nagymellény levesz,előzménynek utána olvas...nem irtam hogy nem fontos a sport,sőt.Lőtérek építése,harcművészetek,önvédelem oktatás segítése,még a sportcsarnokok építése,de a focipályákba ölt milliárdok még csak a magyar utánpotlást sem segítik,nemhogy amit itt leirtál...ha nem vagy tisztában az itthoni dolgokkal,nem gond,csak akkor olvass kérlek utána.Mert én a foci akadémiákba,focistadionokban nem látom a honvédelem elősegítését,csak a milliárdok egyik zsebből a másikba vándorlását.
 
A cikk rémisztően elfogult, ez a pár kilométer vasút fejlesztés meglehetősen komoly beruházás.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
Lehet, de az összeg is rémisztően nagy....
És alapvetően ez a stadion sztoriból indult, hogy valóban a stadionok visznek/vittek-e el annyi pénzt a büdzséből.... amire írtam ezt a hsz-t, hogy rengeteg azt árban jóval túlszárnyaló beruházás van amiről a többség nem is hallott és sokkal nagyobb volumenű.
 
  • Tetszik
Reactions: Negan

Nem, csak akkor nagy, ha mezei vasúti beruházáshoz nézed. De gondolom nem foglalkozol a műszaki, beruházási részletekkel, úgyhogy mindegy is.
 
A cikk rémisztően elfogult, ez a pár kilométer vasút fejlesztés meglehetősen komoly beruházás.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
Végig a forgalom fenntartásával.
Nem egyszerű...
 
Nem, csak akkor nagy, ha mezei vasúti beruházáshoz nézed. De gondolom nem foglalkozol a műszaki, beruházási részletekkel, úgyhogy mindegy is.
Mindegy persze, még jó hogy kijön ebből a csekély összegből, csak nehogy veszteséges legyen... és amire hivatkozik, hogy Becsben miből mit építettek az smafu? Ők sem értettek hozzá?
 
  • Vicces
Reactions: Katica
Mindegy persze, még jó hogy kijön ebből a csekély összegből, csak nehogy veszteséges legyen... és amire hivatkozik, hogy Becsben miből mit építettek az smafu? Ők sem értettek hozzá?
Hát.. Az eredeti tervezett ár 3szorosa lett, a világ leghuzatosabb állomása. Ja, és a jegyautomaták. Új szoftverrel, mert hát a régit már kifizették egyszer, meg milyen már, h otthon is kinyomtathatod az online vett jegyedet. 3szoros sorbanállás, az automaták felében nem lehetett készpénzzel fizetni, ellenben ha a bankkártyád pin-kódjában volt 0, akkor kaptál egy hibaüzenetet, és nem tudtál jegyet venni. Halál komoly.