A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Megmondtam, ebből Al-Khalid tank lesz! :)

Nem tudtam belinkelni, Szíjjártó facebookos posztjából bemásolva:

"Ma Qamar Javed Bajwa pakisztáni vezérkari főnököt fogadhattam Budapesten, a tárgyalás középpontjában pedig természetesen az Ukrajnában dúló harcok álltak.
A háború valamennyi ország számára kihívást jelent, de különösen súlyosan érinti a világ amúgy is nehézségekkel küzdő, katasztrófákkal szembesülő térségeit.
Egyetértettünk, hogy támogatni kell minden lépést, amely közelebb visz a háború befejezéséhez, és végre el kell felejteni az olyan intézkedéseket, amelyek csak további eszkalációhoz vezetnek. A szankciós politikáról egyre látványosabban bizonyosodik be, hogy nem működik, mivel az oroszok meggyengítésére tett kísérletek Európát kényszeríthetik térdre.
Mai megállapodásunk szerint Magyarország támogatást nyújt Pakisztánnak, hogy kezelni lehessen az elmúlt időszak rendkívül súlyos árvizeinek hatásait, ezért gyógyszereket és higiéniai eszközöket küldünk az országba, emellett megduplázzuk a pakisztáni fiataloknak nyújtott ösztöndíjak számát Magyarországon."
Érdekes, hogy a paki vezérkari főnökkel erről tárgyal. :D

Mai megállapodásunk szerint Magyarország támogatást nyújt Pakisztánnak, hogy kezelni lehessen az elmúlt időszak rendkívül súlyos árvizeinek hatásait, ezért gyógyszereket és higiéniai eszközöket küldünk az országba, emellett megduplázzuk a pakisztáni fiataloknak nyújtott ösztöndíjak számát Magyarországon.”

(Az ösztöndíjak a helyi elit számára a legjobbal útja a hosszú távú bizalmi kapcsolatoknak és Mo.nak szinte semmiben sem kerül.)
 
lehet hogy lessznek katonai olyan ösztöndíjasok akik a sereggel is valamilyen kapcsolatba állnak. (azért akad pár ilyen szakma)
de lépéseket tennék hogy pakisztáni zsoldosokat tudjunk fogadni és a zsoldosok vezető beosztású emberei lehetőleg kötődjenek magyarországhóu akár egy fiatalkori tanulmányok végzése kapcsán... A paki zsoldosok jól használható zsoldosok különböző teknikai eszközök üzemeltetésére használatára is. tehát nem csak könnyűgyalogos zsoldos kaegoria.
 
Magyarország, mint a kereszténység védőbástyája... aham.
Ösztöndíjakkal büntetjük a keresztények gyilkosait.
 
ha háborúra kerül a sor akkor bezony keresztény ország lessz az ellenfél.
akkor senkit nem fog érdekelni a vallás.
a pakisztániak jó zsoldosok persze van ott is szórás de igen magasan képzett zsoldosaik is vannak az olajállamok légierejének jelentős részét paki pilóták repülik és üzemeltetik.
persze nekünk nem légierős zsoldosokra lenne szükségünk pakisztánból.
 
persze nekünk nem légierős zsoldosokra lenne szükségünk pakisztánból

És még el is tudnak vegyülni romulánoknál, borsodban stb :rolleyes:
 
ha háborúra kerül a sor akkor bezony keresztény ország lessz az ellenfél.
akkor senkit nem fog érdekelni a vallás.
a pakisztániak jó zsoldosok persze van ott is szórás de igen magasan képzett zsoldosaik is vannak az olajállamok légierejének jelentős részét paki pilóták repülik és üzemeltetik.
persze nekünk nem légierős zsoldosokra lenne szükségünk pakisztánból.
Dél-Afrikában 1 millió fehér él nyomortelepeken.
Miért nem őket hozzuk be?
 
Dél-Afrikában 1 millió fehér él nyomortelepeken.
Miért nem, őket hozzuk be?
Dél afrikából is jöhetnének zsoldosok attól hogy pakisztánból jönne nem zárja ki hogy délafrikából is jöjjön...
3000 nem harcoló és 2000 harcoló zsoldosra simán szükségünk lenne egy konfliktusba... minimum 5.000 főre. de szerintem akár 10.000 el is lehetne számólni persze nem folyamatosan.
 
Érdekes, hogy a paki vezérkari főnökkel erről tárgyal. :D

Mai megállapodásunk szerint Magyarország támogatást nyújt Pakisztánnak, hogy kezelni lehessen az elmúlt időszak rendkívül súlyos árvizeinek hatásait, ezért gyógyszereket és higiéniai eszközöket küldünk az országba, emellett megduplázzuk a pakisztáni fiataloknak nyújtott ösztöndíjak számát Magyarországon.”

(Az ösztöndíjak a helyi elit számára a legjobbal útja a hosszú távú bizalmi kapcsolatoknak és Mo.nak szinte semmiben sem kerül.)
A MOL-nak elég régóta vannak szénhidrogén mezői pakisztánban nagyon jó a kapcsolatunk a pakikkal. :D
 
lehet hogy lessznek katonai olyan ösztöndíjasok akik a sereggel is valamilyen kapcsolatba állnak. (azért akad pár ilyen szakma)
de lépéseket tennék hogy pakisztáni zsoldosokat tudjunk fogadni és a zsoldosok vezető beosztású emberei lehetőleg kötődjenek magyarországhóu akár egy fiatalkori tanulmányok végzése kapcsán... A paki zsoldosok jól használható zsoldosok különböző teknikai eszközök üzemeltetésére használatára is. tehát nem csak könnyűgyalogos zsoldos kaegoria.

Szerintem nem erről van első sorban szó. Eddig is mentek a Keleti Nyitás és a Déli Nyitás jegyében, tizenkettő egy tucat az ilyen ösztöndíj programból. (Például amikor lassan egy évtizede a Szíriai Polgárháború alatt tüntetés volt Budapesten a lázadók mellett, hamar kiderült, hogy 90%-ukat maga Aszad rezsim küldte ide ösztöndíjasként.
Gyakorlatilag a hibrid háború előtt a társadalmi béke érdekében ki kellett válogatniuk a síita és a szunnita törzsfőnökök, helyi elit gyermekeit és ahogy mondod, érzelmileg kötődnek ahhoz az országhoz, ahol egyetemi oktatást kapták, nem hiszem, hogy zsoldosokat akarnánk képezni, inkább közgazdászok, energetika, stb területén, akik kicsit olajozottabban intézik egy esetleges jövőbeni magyar befektetés ügyeit.
Egyébként ez sokkal korábbra nyúlik vissza, mert ez annak a felismerése és következménye volt, hogy az Átkosban rengeteg béketáborbeli országból fogadtunk szintén ösztöndíjasokat és ezek ma hatékony segítség a külgazdaságban és nem évtizedekkel ezelőtt, amikor ellentétes berendezkedésű országunk befektetett a 3. világ leendő értelmiségébe. (Így most learatjuk a kommunista idők vetését és mi is hasonlóan cselekszünk.)

A PMC képzés viszont több szempontból rizikós lenne, szerintem.
1, Nem tudod, hogy később miket fognak művelni. Hamar ránk ég, ha ezek etnikai tisztogatásokat vagy az épp aktuális diktátor elleni sikertelen puccsot hajtanak végre.
2, Egy külföldi képzésű, annak érzelmileg elkötelezett hadvezetés hírszerzési és más triviális biztonsági kockázatot hordozna a pakik számára.
3, Nem tudsz fixen számolni arra, hogy tényleg jönni fognak.
 
Éppen két missziót viszünk a hátunkon, és négy ország légterére vigyázunk a sajátunkon kívül.
Igen, ami a MHnak presztizs, a NATO meg így is, úgy is megoldaná.
A komment arról szólt, amit mondott, hogy mennyivel erősebb.
Az általad emlitett egyike sem kizárólagos magyar project, ilyenre nem is lenne kepes az ország, no meg nem is lenne súlya hozzá. Viszont nélkülünk ugyanúgy megoldanák, lassuk be.
 
Átadták a szigetvári honvédelmi sportközpontot

Átadták a szigetvári honvédelmi sportközpontot, ahova - egyebek mellett - a vívás, a sportlövészet, a küzdősportok és a technikai sportok iránt érdeklődőket várják

A - hasonló építmények sorában negyedékként elkészült - létesítmény csütörtöki ünnepélyes átadásán Korom Renáta, a Honvédelmi Minisztérium jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkára felidézte, hogy a kormány 2017-ben döntött honvédelmi sportközpontok megépítéséről, tavaly óta pedig három ilyen létesítményt adtak át.

Továbbá az államtitkár közölte, hogy a komplexumok fontos társadalmi szerepvállalást is szolgálnak, hiszen azok a magyar fiatalok hazafias és honvédelmi nevelésének a bástyái, emellett társadalmi és sportcélokat is szolgálnak.
...
A LÉTESÍTMÉNYEK SEGÍTSÉGÉVEL AZ ORSZÁG KÜLÖNBÖZŐ RÉSZEIN ELÉRHETŐ KÖZELSÉGBE KERÜL A HONVÉDELEM ÜGYE, ÍGY AZ ÖNKÉNTES TARTALÉKOS RENDSZER MEGERŐSÖDÉSÉT IS VÁRJÁK A SPORTKÖZPONTOK MEGNYITÁSÁTÓL....
...
AZ ÉPÜLETEGYÜTTES LEGNAGYOBB ELEME A NYITOTT, LÖVEDÉKFOGÓ KERETEKKEL ÉS FALLAL HATÁROLT LŐUDVAR. AZ ÉPÜLET FÖLDSZINTJÉN KAPOTT HELYET EGY KÜZDŐTÉR ÉS A KISZOLGÁLÓ EGYSÉGEK, MÍG AZ EMELETEN EGY OKTATÓTEREM ÉS A GÉPHÁZ TALÁLHATÓ.
...
A szigetvári előtt tavaly Újfehértón, idén Baján, illetve Balassagyarmaton adtak át hasonló létesítményt, hamarosan pedig Szarvason lesz sportközpont avatás.
 
Hjaj...