A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Áruljátok már el, hogy mégis miből venne a 24% infláció mellett bármit is az ország? A dánok vásárolnak, a németek vásárolnak, no de náluk ugyanaz a háború és COVID ami nálunk 24%-os inflációt okozott, náluk valahogy sokkal kevesebbet. Ja hogy ők nem szarnak oda ahonnan enni kapnak? Ezen el kéne gondolkozni, mert jelrnleg a haderőfejlesztés is rámehet az emberkedésre.
Sajnos ez igaz.
Viszont egy kis béremelés mellett az állományt fel lehetne építeni a jövendőbeli technikához.
A néphadsereg második VH és 56 utáni fejlődését olvasgattam a múltkor. Ott is először lövész, gyalogos alakulatokat állítottak fel, és később szervezték át őket ahogy elkezdtek beérkezni a technikák. Persze az sorozott erő volt nagyrészt, de a lényeg ugyan az lenne.
Ha kell, a plusz 5 zászlóalj helyett kezdjenek most plusz 5 századdal. De amíg nem jelenik meg a haderő a jelenleg üres régióinkban, addig nem fog sok ember jelentkezni, hogy kevés pénzért még száz kilométereket ingázzon is az egyébként is kevesebb szabadidővel rendelkező katona..
 
Bruhaha
 
Kiváncsi lennék hol tart ez a terv a megvalósításban. Ugye 5 új zászlóalj (Szittya) felállítását jelentették be 5 új telephelyen, de azóta sem tudni semmit, hogy hol lennének ezek és hol tart a szervezés? Ha jól emlékszem @krisss utalt rá egyszer, hogy megvannak a helyszínek meg már talán a kijelölt vezetői állomány is, ezért is furcsállom, hogy sehonnan nem került még ki info, azért az építkezéseknek, felújításoknak csak van már nyoma...
 
7 megvan. A honvédelem.hu weboldalon megtalálhatóak az alakulatok alegységei.
Eszerint az alábbi lövészzászlóaljak vannak:

- Klapkának György 1. Páncélosdandár:
1. Lövészzászlóalj

- 30. Kinizsi Pál Páncélozott Gyalogdandár:
3 zászlóalj szintű harcoló alegység
(nincs részletezve, feltételezem lövészzászlóaljakat takar)

- 11. Bocskai István Páncélozott Hajdúdandár:
39. Lövészzászlóalj
2. Lövészzászlóalj
3. Lövészzászlóalj
 
Mi lehet a másik három zászlóalj leosztása?
1 tatának, 1 vásárhelynek és 1 debrecennek?
Ha ez volna a felállás, akkor hogy oszlana el a 3 zászlóaljnyi hiúz?
Szüksége volna-e vásárhelynek és debrecennek saját tüzérségre, páncéltörő képességre?
Szükség volna-e önálló tüzérezredre mindezeken felül?
Elegendő-e a Bornemissza század méretű felderítő képessége ezeknek az alakulatoknak a kiszolgálására?
 
  • Tetszik
Reactions: Tumpek and Pogány
7 megvan. A honvédelem.hu weboldalon megtalálhatóak az alakulatok alegységei.
Eszerint az alábbi lövészzászlóaljak vannak:

- Klapkának György 1. Páncélosdandár:
1. Lövészzászlóalj

- 30. Kinizsi Pál Páncélozott Gyalogdandár:
3 zászlóalj szintű harcoló alegység
(nincs részletezve, feltételezem lövészzászlóaljakat takar)

- 11. Bocskai István Páncélozott Hajdúdandár:
39. Lövészzászlóalj
2. Lövészzászlóalj
3. Lövészzászlóalj
Ezek szerintem még nincsenek javítva.
Hódmezőn van 2, Debrecenben 1, Tatán is egy biztosan.
 
  • Hűha
Reactions: endre and J.G.
Közbeszerzési értesítőből...

Részvételi felhívás

Hálózsák, takaró

A Magyar Honvédség katasztrófavédelemmel összefüggő beavatkozási képességének fejlesztése - katasztrófavédelemben résztvevő csoportok pihentetésére szolgáló termékek beszerzése 2023 - KEHOP 1.6.0 III. ütem

1. részajánlattételi kör:
Hálózsák beszerzése a rendelkezésre álló keretösszeg erejéig.
Referenciamennyiség: 1970 db hálózsák
A megvételre kerülő pontos mennyiség a rendelkezésre álló fedezet és a beérkezett ajánlati árak függvényében kerül meghatározásra.
Keretösszeg értéke: nettó 105 000 000 Ft + 28 350 000 Ft Áfa, azaz bruttó 133 350 000 forint.
Megrendelő a rendelkezésre álló keretösszeg legalább 70%-nak lehívására vállal kötelezettséget.

2. részajánlattételi kör:
Takaró beszerzése a rendelkezésre álló keretösszeg erejéig.
Referenciamennyiség: 1841 db takaró
A megvételre kerülő pontos mennyiség a rendelkezésre álló fedezet és a beérkezett ajánlati árak függvényében kerül meghatározásra.
Keretösszeg értéke: nettó 16 000 000 Ft + 4 320 000 Ft Áfa, azaz bruttó 20 320 000 forint.
Megrendelő a rendelkezésre álló keretösszeg legalább 70%-nak lehívására vállal kötelezettséget.

Ajánlatok benyújtásának határideje: 14/06/2023
 
Szittya:
"Most beszéljünk a tartalékos állományról! Az előző jelentésemben nem szóltam
róla, de kiemelten fontosnak tartom az önkéntes területvédelmi tartalékos rendszert.
Itt kapcsolódnék ahhoz, amit az elnök úr mond, hogy hol van szerepe az új harcászati
eljárásoknak. Azt gondolom, hogy a derecskei, a böhönyei meg a Nyúlban lakó
tartalékos katonák nagyon jól tudják, hogy hogy kell az adott térséget, adott községet
megvédeni. Sok esetben jobban, mint mi, professzionális katonák, mert ő ott él. Mi a
mi dolgunk? Hogy ezeket a területvédelmi tartalékos erőket a helyszínen az adott híd,
település, áteresz vagy akár lőszerraktár megőrzésére kiképezzük, felkészítsük és olyan
felkészítést adjunk neki, ami az ellenség mellett, mögött, hátában logisztikai, vezetési,
utánpótlási vonalak elvágásához is vezethet. Tehát egy nagyon komplex felkészítést kell
számukra adni viszonylag egyszerű fegyverzettel és itt van lehetőség és jelentősége a
szittya, rugalmas szervezetű megközelítésnek, hiszen ebben az esetben egy olyan
rugalmas alegységet kapunk olyan elkötelezett hazafikkal, akik ott élnek és a saját
településüket akarják megvédeni.
[...]
külön tábornoki rendfokozatú kollégával tervezem a szittya
gondolkodásmód továbbvitelét, a szervezetrendszerét. A doktrínát, eljárást teszteljük,
nézzük meg, hogy tudjuk jobbá tenni és a területvédelmi tartalékos erőknél pedig
vegyük elő, hiszen ott jól fog működni ez az egész elgondolás."

További tartalékost érintő:
"[A logisztikát] úgy szeretném áttranszformálni, hogy a régi
technikai eszközök üzemképességét megőrizzük, hiszen azzal például a tartalékos erők
számolhatnak..."
 
Tehát szittya = gerilla, partizán
 
  • Tetszik
Reactions: Crusader and Kávé