Leopard 2

Többször leírtam, azért a fejlett világ legelterjedtebb harckocsija, mert:

Mert nem az. Európa legelterjedtebb harckocsija. Főleg miután a T-72-eseket mindenki ukrajnába küldte.
A többi kontinensen messze van az "elterjedt" jelzőtől.

A legtöbb keleti és nyugati vetélytársa valamely területen elmarad vele szemben.

Valamely területen meg fölülmúlja. Ilyen ez a popszakma. :)

Ezért a katonák, szakértők véleménye az, hogy az egyik legjobb harckocsi, mely egy páncélos hadviselés téren jártas ország terméke.

És mikor szerezte ez az ország ezt a jártasságot? o_O
Jah semmikor XD
Most kezdenek csak tapasztalatok jönni érdemben a típusról. LOL.

De az orosznak is megvannak azon technikai korlátai, ami miatt csak rövid ideig maradhatnak korszerűnek. Az egyik a futómű terhelhetősége, a másik a kazamatás pancélzat hiánya.

Sikerült egy ordas nagy butaságot leírni.
1. Az orosz tankok futóműve messze az egyik legmasszívabb. ;)
2. "Kazamatás páncélzat" o_O Értem mire gondolsz, ez meg csak egy KGST CGI, ugye? o_O
t-72b-armor-article_jmo_may2002_5.jpg

A T-72B-nek és a T-80U-nak is már cserélhető belső páncélmoduljai vannak. A fórumon is sokszor bemutattuk.
Jó, hozzád még nem jutott el az infó, hogy ez kb. 40 éve így van... :D

Közepes az, ami nem nyújtja a világ élvonalát. Ez SEMMILYEN meghatározó területen nem mondható el a Leopardról.

Majdnem minden téren elmondható róla. Ez egy közepes tudású tank.

Közepes lehet egy Ariete,

Nem. Az egy foshalom! ;)

Sem az A4 a nyolcvanas évek második felében, sem az A7-es mostanában nem átlagos.

Már pedig de.
Most csak a nyugatot nézve 3 db komoly új típus volt a 80's években.
Az M1, a Leo2 és a Challenger 1.
Az M1 mobilitásban egálban volt a Leo2-vel, tűzerőben és páncélzatban felülmúlta! (Igen még a 105-ös ágyúval is a DU lőszerei miatt!)
A Challenger 1 rosszabb mobilitással és sokkal rosszabb tűzvezetéssel bírt, mint a Leopárd, hasonló tűzerő mellet.
Ellenben sokkal jobb páncélzata volt!
Ez alapján eléggé középen van a Leopárd 2.

A Keletiek közül a Leo2A4 lényegében a T-80BV-vel volt egy szinten minden téren. (Utóbbi kicsit jobb volt szerintem)
A T-72B az lomhább volt, hasonló tűzerővel, de sokkal jobb páncélzattal.
A T-80U meg mindennél jobb volt.

Az A7-es Leopárdnak már sokkal szélesebb mezőnnyel kell vívnia.
Egy Merlava IVM páncélzata minimálisan jobb, tűzereje lényegében azonos csak több lehetőséggel (ATGM), mobilitása hasonló.
M1A2 Sep sorozat, páncélzat hasonló (jobb belső elrendezés!) , tűzerő lényegében ugyan az, mobilitás ugyan az.
Leclerc XXI, páncélzatban könnyebb, tűzerőben kicsit gyengébb, ellenben sokkal jobb mobilitása van.
Challenger 2 TES, máshogyan ballanszolt de hasonló képességű páncélzat, rosszabb tűzerő, rosszabb mobilitás.
K2, rosszabb páncélzat, hasonló tűzerő (van ATGM!) , sokkal jobb mobilitás.
Type-10, rosszabb páncélzat, kisebb tűzerő, jobb mobilitás.
Ariette, az egy foshalom.
T-90M, jobb páncélzat, gyengébb kinetikus tűzerő (de van ATGM) , jobb mobilitás.
T-80BVM, valamivel rosszabb de szélesebb körű páncélzat, gyengébb kinetikus tűzerő (de van ATGM), sokkal jobb mobilitás.

Jól látszik, hogy amíg a Leopárd 2A4 a mobilitásban volt élvonal (az M1 mellet), és minden másban satnyább volt (de nem rossz), addig a Leopárd 2A7 inkább a tűzerő/páncélzat vonalon erősebb, harmatos mobilitással.
Egyszerűen átpozícionálták a tankot közepesről nehéz harckocsira. Ennyi történt.
És semmi olyat nem tud az A7, amit más tank ne tudna. A legkiemelkedőbb tulajdonsága az ára, ugyanis rohadt drága....
 
Azért abban egyezzünk meg, hogy erős túlzás ezt állítani! Hogy Európában a legelterjedtebb és ez a kiváló tulajdonságainak köszönhető, az igen. (Ne gyertek T-80-akkal! Középkorban is Európa határa délen a Földközi-tenger volt, majd a Száva és a Kárpátok vonala, keleten a lengyel határ.)
Hogy a szomszédos Afrikában a legelterjedtebb típus lenne? Nem. Jó, nem tartozik a fejlett világba. Hogy Ausztráliában a legeltejedtebb lenne? Nem. Hogy az Amerikai kontinens legelterjedtebb MBT-je lenne?

Észak -Amerikaban Kanada is Leopárdot választott. Kétszer is.
Chile Dél -Amerikaban, Szingapúr és Indonézia Ázsiában használja.

Melyik korszerű típus van jelen ennyi helyen, több, mint 20 fejlett országban rendszeresítve?

Semelyik. Ezért a legelterjedtebb. Egyedüli nyugati harckocsi, ami még gyártásban van, mert van rá kereslet.
Leclercre nincs, Challengerre nincs, Abramsből is csak átépítik a régieket, az egyiptomiak kivételével.
 
Magyarán gyártásban van az M1-es, vagyis nem igaz az állításod. ;)
Amúgy a Merkava is nyugati típus és gyártásban van :rolleyes:

Amúgy azt is megnézhetnéd egyszer, hogy melyik harckocsiból mennyit exportáltak 90' után.
Új gyártásúban a Leclerc is beéri az M1 elhagyja, az abszolút számoknál az M1 agyonveri. :D
Minden csak nézőpont kérdése :cool:
 
Észak -Amerikaban Kanada is Leopárdot választott. Kétszer is.
Chile Dél -Amerikaban, Szingapúr és Indonézia Ázsiában használja.

Melyik korszerű típus van jelen ennyi helyen, több, mint 20 fejlett országban rendszeresítve?

Semelyik. Ezért a legelterjedtebb. Egyedüli nyugati harckocsi, ami még gyártásban van, mert van rá kereslet.
Leclercre nincs, Challengerre nincs, Abramsből is csak átépítik a régieket, az egyiptomiak kivételével.

Kanadának van 82 hk-ja, abból 53 harcba bevethető a statisztikák szerint. Mennyire kell lezongoráznom, hogy azon a kontinensen elég hajmeresztő kijelentés elterjedtnek nevezni a Leo2-eseket? Hiába kéred, énekelni nem fogom, mert repedt fazék hangom van. Tényleg lehet próbálni összemérni azzal, hogy ugyan azon a kontinensen Abramsből az USA-nak 10ezer+ van.

Ázsia meg még inkább ingatagabb, Szaúd-Arábia, Irak, Kuvait, talán Tajvan.
Afrikában Egyiptom és Marokkó.

Tényleg nem téged akarlak szívatni, mert másik oldalon Fip is a maga hülyeségeit hajtja és az érzelmeihez keres tényeket... De legalább a tényekkel legyünk már tisztában! Európában volt oka, amiért ennyire elterjedt. Könnyebben lehet fenntartani. Nem eszik annyit, mint a gázturbina, a szerelés ügyében is figyeltek a könnyen karbantarthatóságra. Mert a németeknek kevés olajmezőjük volt és a hidegháborúban nem volt mindegy a számukra, hogy mennyi emberi munkaórát és pénzt von el a reálgazdaságtól a második legköltségesebb fegyvernem fenntartása.
Ezzel Európa legtöbb országa így van, mi is amúgy kevés olajmezővel rendelkezünk. És kevés ember csúcstechnológia volt a jelszó 7 évvel ezelőtt.

Viszont a ló egyik oldalát sem szeretem. Ez nem az a tank, ami csődbe vitte az Abrams gyárat puszta meglétével.
 
A darabszámok és az leterejdtség, szerintem két különböző dolog. Ha Abrams-et csak az USA rendszeresít, akkor is többet gyártottak volna belőle mint Leopardból, de elterjedt egyáltalán nem lenne. Vagy itt a T-80 család, nem eterjedtebb mint a Leopard, de többet gyártottak belőle.
 
Akkor vegyük elölről! Észak-Amerikában van egy Abrams üzemeltető az USA. És van egy Leo2 üzemeltető, az Kanada. Közép-Amerikában miből mennyi van? Dél-Amerikában a TAM annyira elterjedt elvileg, amennyire a Leo2.

Értem, amit mondasz, de azt állítani, hogy bezártak a konkurencia gyárai, még az Abramsé is, mert annyira mindent vitt a Leo2, az erős túlzás.

És továbbra is tartom, hogy Ázsiában még inkább megkérdőjelezhető a miből mennyi van elterjedve érv.

Nem rossz a Leo2, de Antarktisz szerintem döntetlen, Ausztráliát írhatjuk az Abramsnek, Ázsiát... és Afrikát is. Ha csak ez a két típus mérkőzik, akkor jelenlegi tudásom szerint a német vas Európa legelterjedtebb nyugati MBT-je. (Elég hülyén hangzik ennyi megkötéssel.)
De ennek a vitának így értelme nincs. Ha innen nézem vemhes, ha onnan nézem nem vemhes. Korea is a németekhez fordult segítségül a saját MBT-jük megalkotásánál... Ahogy az amerikaiak is velük kezdték az Abrams ősét kifejleszteni. Az ágyúban, a motorban, a váltóban még mindig vitathatatlanul a világ legjobbjai.
Csak mellé ne essünk a lónak se az egyik oldalára, se a másikra!
 
  • Tetszik
Reactions: fip7 and cirqle

Nincs olyan kontinens Afrikát leszámítva ahol több ország üzemeltetne M1-et mint Leopardot, ez azért elég jól mutatja, hogy melyik az elterjedtebb és hogy hogyan alakult az exportverseny.
 
Mert nem az. Európa legelterjedtebb harckocsija. Főleg miután a T-72-eseket mindenki ukrajnába küldte.
A többi kontinensen messze van az "elterjedt" jelzőtől.

Valamely területen meg fölülmúlja. Ilyen ez a popszakma. :)

És mikor szerezte ez az ország ezt a jártasságot? o_O
Jah semmikor XD
Most kezdenek csak tapasztalatok jönni érdemben a típusról. LOL.

Sikerült egy ordas nagy butaságot leírni.
1. Az orosz tankok futóműve messze az egyik legmasszívabb. ;)
2. "Kazamatás páncélzat" o_O Értem mire gondolsz, ez meg csak egy KGST CGI, ugye? o_O
t-72b-armor-article_jmo_may2002_5.jpg

A T-72B-nek és a T-80U-nak is már cserélhető belső páncélmoduljai vannak. A fórumon is sokszor bemutattuk.
Jó, hozzád még nem jutott el az infó, hogy ez kb. 40 éve így van... :D

Majdnem minden téren elmondható róla. Ez egy közepes tudású tank.

Nem. Az egy foshalom! ;)

Már pedig de.
Most csak a nyugatot nézve 3 db komoly új típus volt a 80's években.
Az M1, a Leo2 és a Challenger 1.
Az M1 mobilitásban egálban volt a Leo2-vel, tűzerőben és páncélzatban felülmúlta! (Igen még a 105-ös ágyúval is a DU lőszerei miatt!)
A Challenger 1 rosszabb mobilitással és sokkal rosszabb tűzvezetéssel bírt, mint a Leopárd, hasonló tűzerő mellet.
Ellenben sokkal jobb páncélzata volt!
Ez alapján eléggé középen van a Leopárd 2.

A Keletiek közül a Leo2A4 lényegében a T-80BV-vel volt egy szinten minden téren. (Utóbbi kicsit jobb volt szerintem)
A T-72B az lomhább volt, hasonló tűzerővel, de sokkal jobb páncélzattal.
A T-80U meg mindennél jobb volt.

Az A7-es Leopárdnak már sokkal szélesebb mezőnnyel kell vívnia.
Egy Merlava IVM páncélzata minimálisan jobb, tűzereje lényegében azonos csak több lehetőséggel (ATGM), mobilitása hasonló.
M1A2 Sep sorozat, páncélzat hasonló (jobb belső elrendezés!) , tűzerő lényegében ugyan az, mobilitás ugyan az.
Leclerc XXI, páncélzatban könnyebb, tűzerőben kicsit gyengébb, ellenben sokkal jobb mobilitása van.
Challenger 2 TES, máshogyan ballanszolt de hasonló képességű páncélzat, rosszabb tűzerő, rosszabb mobilitás.
K2, rosszabb páncélzat, hasonló tűzerő (van ATGM!) , sokkal jobb mobilitás.
Type-10, rosszabb páncélzat, kisebb tűzerő, jobb mobilitás.
Ariette, az egy foshalom.
T-90M, jobb páncélzat, gyengébb kinetikus tűzerő (de van ATGM) , jobb mobilitás.
T-80BVM, valamivel rosszabb de szélesebb körű páncélzat, gyengébb kinetikus tűzerő (de van ATGM), sokkal jobb mobilitás.

Jól látszik, hogy amíg a Leopárd 2A4 a mobilitásban volt élvonal (az M1 mellet), és minden másban satnyább volt (de nem rossz), addig a Leopárd 2A7 inkább a tűzerő/páncélzat vonalon erősebb, harmatos mobilitással.
Egyszerűen átpozícionálták a tankot közepesről nehéz harckocsira. Ennyi történt.
És semmi olyat nem tud az A7, amit más tank ne tudna. A legkiemelkedőbb tulajdonsága az ára, ugyanis rohadt drága....
Szűz Márja, Idesanyám!...
:eek:

A világon több, mint 20 ország rendszeresítette. Melyik korszerű nyugati harckocsiról mondható el ez?
Akkor a legelterjedtebb, mert NINCS nála elterjedtebb. Példányszámban is csak az USA miatt van több M1 Abrams. Így már érted?

„És mikor szerezte ez az ország ezt a jártasságot?
Jah semmikor XD"

Ilyenkor nehéz megszólalni…

De így már érthető, miért süketelsz össze ennyi marhaságot a tankokról.

„Sikerült egy ordas nagy butaságot leírni.
1. Az orosz tankok futóműve messze az egyik legmasszívabb.
2. "Kazamatás páncélzat" Értem mire gondolsz, ez meg csak egy KGST CGI, ugye? ”

1. Ostobaságot írtál, megint, mert a „masszív” az nem műszaki jellemző, hanem vélemény. A te véleményed. A mérnökök statikus és dinamikus igénybevételre méretezik az elemeket, konkrétan a lengőkarok, futógörgők terhelhetősége az egyik, míg a lengőkarok bekötési pontjainak szilárdsága a másik fontos jellemző (meg lánc, rugók, lengéscsillapítók, stb.). Ezeket a harckocsi tervezett tömegéhez méretezik, ahogy levezettem az erősebb rugókkal, lengéscsillapítókkal, illetve a T-72/T-90 esetében egy módosított (erősített) futógörgő alkalmazásával tudtak kb. 13-14 %-nyi tömegnövekedést kezelni. A görgők könnyűfém ötvözetek, nagy tömeg esetén sérülékenyebbek. A T-72 és valamennyi orosz harckocsi torziós tengelye nagyon kihegyezett, kevés tartalékkal rendelkezik, ezért gyakoriak a rugótörések általában elöl. A T-64 esé kifejezetten szar, bár rendkívül könnyű konstrukció volt.
A nyugati harckocsik esetében is megvan ez a probléma, ezért amit lehet cserélnek ott is. A Leopard, M1 esetében többet tudtak kihozni, a számok ezt mutatják. A számokkal vitatkozol.
2. A kazamata terek a hegesztett, hengerelt lemezekből kialakított üreges terek, ezért a kazamata térben elhelyezett összetett páncélkonstrukció általában cserélhető. Az M1 Abrams és a Leopard 2 test és torony front része kazamata terekkel készült, így azokban a felújítás, korszerűsítés során modernebb, hatékonyabb páncélkonstrukció helyezhető el. Ezeket így tervezték.

Erre van bizonyíték, széles körben ismert.

A T-72B esetében csak egy nyugati vélemény van, hogy ha a nyugatiak cserélhetők, akkor talán a T-72B öntött tornyában lévő páncélkonstrukció is.

Viszont arra, hogy az oroszok a gyárban az öntött tornyokat felnyítnák, páncél elemeket cserélnének azokban, én bizonyítékot nem láttam, ha neked van, pattintsd, meggyőzhető vagyok. :rolleyes:
A T-80U esetében sem hiszem, hogy ilyenre lenne forrás vagy bizonyíték.
A test esetében sem hallottam arról, hogy az oroszok korszerűsítés során szétvágnák a mellső részt. Konstrukciós okokból nem is valószínű, hogy lehetséges, mert nincs erre nyílás, a terhelést viselő részeket meg nem szokták roncsolással megbontani. Azt hiszem ukrán Oplotnál láttam a test esetében hasonlót.

Szóval maradjunk annyiban, hogy a T-90 hegesztett tornya kazamata szerkezetű, így abban lehetséges a belső páncélkonstrukció cseréje. A test esetében szerintem nem.

„Már pedig de.
Most csak a nyugatot nézve 3 db komoly új típus volt a 80's években.
Az M1, a Leo2 és a Challenger 1.
Az M1 mobilitásban egálban volt a Leo2-vel, tűzerőben és páncélzatban felülmúlta! (Igen még a 105-ös ágyúval is a DU lőszerei miatt!)
A Challenger 1 rosszabb mobilitással és sokkal rosszabb tűzvezetéssel bírt, mint a Leopárd, hasonló tűzerő mellet.
Ellenben sokkal jobb páncélzata volt!
Ez alapján eléggé középen van a Leopárd 2.

A Keletiek közül a Leo2A4 lényegében a T-80BV-vel volt egy szinten minden téren. (Utóbbi kicsit jobb volt szerintem)
A T-72B az lomhább volt, hasonló tűzerővel, de sokkal jobb páncélzattal.
A T-80U meg mindennél jobb volt.”

Itt nagyon sok butaságot írkálsz megint, a téveszméd igazolása érdekében.

Ha jobb lett volna az Abrams 105 mm-es ágyúja, mint a német 120 mm-es, akkor miért cserélték le rövid úton a német módosított változatára? o_O

Az M1 eredeti páncélzatról meg annyit tudni csak, hogy kb. ugyanannyi védelme volt, mint a Leopard 2-nek akkoriban. Az urán lemezekkel átalakított M1A1HA lett az később, ami valószínűleg jobban védett volt, csak hát közben a Leopard 2 is kapott egy új páncélcsomagot.

Tűzerő tekintetében az orosz ágyú szórása egyértelműen nagyobb, pontatlanabb. Ezek a gyakorlati teszteken is kijöttek. Az éjszakai harcképesség terén is az oroszok a gyengébbek az aktív infrákkal. Akkor miért „hasonló” az a tűzerő? Hogy a teóriád igazolni próbáld?

A többi dedós zagyvaságodra nem érdemes reagálni.

Nincs olyan kontinens Afrikát leszámítva ahol több ország üzemeltetne M1-et mint Leopardot, ez azért elég jól mutatja, hogy melyik az elterjedtebb és hogy hogyan alakult az exportverseny.

Afrikán kívül mondjuk Ausztrália? És azt ne mondd, hogy az csak egy ország, mert Dél-Amerikában a Leo2 is egyetlen országgal akarja behúzni a pálmát. És Ázsiában egyenlőség van. 4 Abrams felhasználó: Irak, Kuvait, Szaúd-Arábia, Tajvan. És 4 Leo2 felhasználó: Indonézia, Katar, Szingapúr, Egyesült Arab Emírség. Mind a két oldalon egyet diszkvalifikáltunk, a német oldalon Törökországot, mert két kontinensen terül el, amerikai oldalon Egyiptomot, mert szintén két kontinensen terül el.

Szóval inkább olyan kontinensből van kevés, ahol megelőzné a felhasználók száma. De ilyen minimális egy-egy országgal megelőzöm, de a darabszámban a másik vezet versenyeket -Európát leszámítva- egyik kontinensen sem érzem meghatározónak egy tank értékelésénél. Vagyis nem az Amerikai vagy a holtverseny Ázsiai kontinens üzemeltetői tették a világ legelterjettebb MBT-jévé. Akarom mondani a világ legelterjedtebb modern MBT-jévé. Akarom mondani a demokratikus világ legelterjedtebb modern, nyugati MBT-jévé.
 
A világon több, mint 20 ország rendszeresítette. Melyik korszerű nyugati harckocsiról mondható el ez?
Akkor a legelterjedtebb, mert NINCS nála elterjedtebb. Példányszámban is csak az USA miatt van több M1 Abrams. Így már érted?

Vágyvezérelt barátom, megint butaságot beszélsz, szokás szerint. :D
Kétszer annyi M1 Abrams harckocsit exportáltak, mint Leopárd 2-őt :cool:
És valójában ez számít.

1. Ostobaságot írtál, megint, mert a „masszív” az nem műszaki jellemző, hanem vélemény. A te véleményed.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
A mesedélutánod helyet szeretnék egy ilyet látni a Leopárd2A5-ről vagy attól fölfelé.
Mutass egyet kérlek a betűtésztád helyet ;)

A T-72B esetében csak egy nyugati vélemény van, hogy ha a nyugatiak cserélhetők, akkor talán a T-72B öntött tornyában lévő páncélkonstrukció is.
Viszont arra, hogy az oroszok a gyárban az öntött tornyokat felnyítnák, páncél elemeket cserélnének azokban, én bizonyítékot nem láttam, ha neked van, pattintsd, meggyőzhető vagyok. :rolleyes:
A T-80U esetében sem hiszem, hogy ilyenre lenne forrás vagy bizonyíték.

Bla bla bla... Magyarán fingod nem volt arról, hogy ez ilyen, és ezért vágyvezérelten szeretnéd ha nem lenne cserélhető.
Rossz hírem van. Cserélhető ;)
Egy vékony fedőlemezzel vannak lehegesztve az üregek, amiket ha felnyitsz cserélni lehet a páncél elemeket, pont, mint az ugyan akkor készült nyugati tankokon! És ez nem vélemény, ez tény.
Ha jobb lett volna az Abrams 105 mm-es ágyúja, mint a német 120 mm-es, akkor miért cserélték le rövid úton a német módosított változatára? o_O

Mert nem a németeknél akartak jobbak lenni, hanem az orosz páncéloknál....:D
Ma már ismert a német és az amerikai lőszerek átütése is. Az amerikai 105 mm-s lőszerek messze nagyobb átütéssel bírtak, mint a német 120 mm-s lőszerek :)
Pl. a német 120 mm-s DM33 átütése 460-480 mm RHA 2 km-en.
Az amerikai 105 mm-s M900-asé meg 520 mm RHA 2 km-en :rolleyes:
Az amerikai 120 mm-s M829-esé meg 600 mm RHA 2 km-en.
 
Észak -Amerikaban Kanada is Leopárdot választott. Kétszer is.
Chile Dél -Amerikaban, Szingapúr és Indonézia Ázsiában használja.

Melyik korszerű típus van jelen ennyi helyen, több, mint 20 fejlett országban rendszeresítve?

Semelyik. Ezért a legelterjedtebb. Egyedüli nyugati harckocsi, ami még gyártásban van, mert van rá kereslet.
Leclercre nincs, Challengerre nincs, Abramsből is csak átépítik a régieket, az egyiptomiak kivételével.
Abramsből több ezer van "letárolva" sivatagban amikből a legújjabb sep3/sep4 is megépíthető.Bőcen "kiszolgálja" az igényeket mire gyártásba küldhetnek egy újjab generációs harckocsit az amerikaiak.És ez az egyedüli "modern" nyugati harckocsi ami bizonyította is sérülésállóságat.Az elmúlt 30 év háborúiban több százat tettek "harcképtelenné("találkozott"kornettel,hellfire-vel is "baráti tűz álltal).És az esetek többségében a személyzet túlélte és nagy részük javítá/felújítás után újra szolgálatban állt(Ez jó kérdés a leo2-őnél is megvan-e).Egyenlőre a Leo-nál."kicsi"a minta Török leo2-esek a szovjet/Orosz T szériához hasonlóan "szétrobbantak".Viszont az Ukrajnában nagyrészt tüzérsésg,aknák,drónok álltal harcképtelenné tett leo2-esek egész egyben maradtak(van kivétel) a tow2-esek álltal megsemmísitett török harckocsikhoz képest.És ahogy egye nagyobb a "minta" az Orsoz harckocsik se feltérlenül "dobálják" el a tornyukat és túléli a személyzet a harckocsi harcképtelenné tételét.
 
Afrikán kívül mondjuk Ausztrália? És azt ne mondd, hogy az csak egy ország, mert Dél-Amerikában a Leo2 is egyetlen országgal akarja behúzni a pálmát. És Ázsiában egyenlőség van. 4 Abrams felhasználó: Irak, Kuvait, Szaúd-Arábia, Tajvan. És 4 Leo2 felhasználó: Indonézia, Katar, Szingapúr, Egyesült Arab Emírség. Mind a két oldalon egyet diszkvalifikáltunk, a német oldalon Törökországot, mert két kontinensen terül el, amerikai oldalon Egyiptomot, mert szintén két kontinensen terül el.

Szóval inkább olyan kontinensből van kevés, ahol megelőzné a felhasználók száma. De ilyen minimális egy-egy országgal megelőzöm, de a darabszámban a másik vezet versenyeket -Európát leszámítva- egyik kontinensen sem érzem meghatározónak egy tank értékelésénél. Vagyis nem az Amerikai vagy a holtverseny Ázsiai kontinens üzemeltetői tették a világ legelterjettebb MBT-jévé. Akarom mondani a világ legelterjedtebb modern MBT-jévé. Akarom mondani a demokratikus világ legelterjedtebb modern, nyugati MBT-jévé.
Tök mind1, hogy ki tette a legelterjedtebb nyugati harckocsivá.
 
Vágyvezérelt barátom, megint butaságot beszélsz, szokás szerint. :D
Kétszer annyi M1 Abrams harckocsit exportáltak, mint Leopárd 2-őt :cool:
És valójában ez számít.
Gondolom szólok,hogy a legelterjettebb és a nagyobb számban exportált az két különböző dolog, @mindenen kívül arról beszélt, hogy a világon a Leo2 a legelterjettebb nyugati HK ami tényszerűen igaz, azon meg lehet vitatkozni , hogy az számít mennyire elterjedt vagy, hogy nagyobb számban exportálták...
De az én véleményem az, hogy nem okvetlenül az számít egy harckocsi megítélésében hogy hány darabot exportáltak belőle és ez fokozottan igaz az M1-re amit én személy szerint egy kiváló harckocsinak tartok...
 
Tök mind1, hogy ki tette a legelterjedtebb nyugati harckocsivá.
Már csak azért is, mert nem az.
Melyik korszerű típus van jelen ennyi helyen, több, mint 20 fejlett országban rendszeresítve?
Amúgy azt vágod, hogy a te narratívád szerint nincs is több mint 20 fejlett ország?
Nincs olyan kontinens Afrikát leszámítva ahol több ország üzemeltetne M1-et mint Leopardot, ez azért elég jól mutatja, hogy melyik az elterjedtebb és hogy hogyan alakult az exportverseny.
cc 2700-at adtak el M1-ből külföldre, leopard 2-ből mindennel együtt (műszaki, mentő, stb stb) sem adtak el eddig ennyit.
Viszont arra, hogy az oroszok a gyárban az öntött tornyokat felnyítnák, páncél elemeket cserélnének azokban, én bizonyítékot nem láttam, ha neked van, pattintsd, meggyőzhető vagyok
én meg leopardon nem láttam, akkor az se cserélhető?
lágon a Leo2 a legelterjettebb nyugati HK ami tényszerűen igaz
hogy lehetne tényszerűen igaz, ha egyszer nem igaz?
De az én véleményem az, hogy nem okvetlenül az számít egy harckocsi megítélésében hogy hány darabot exportáltak belőle
Okvetlenül nem az számít, ettől még hozzátok a formátokat, és aztán mentek hisztizni, hogy csökken a fórum színvonala, és debezzeg fip.
 
Vágyvezérelt barátom, megint butaságot beszélsz, szokás szerint. :D
Kétszer annyi M1 Abrams harckocsit exportáltak, mint Leopárd 2-őt :cool:
És valójában ez számít.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
A mesedélutánod helyet szeretnék egy ilyet látni a Leopárd2A5-ről vagy attól fölfelé.
Mutass egyet kérlek a betűtésztád helyet ;)

Bla bla bla... Magyarán fingod nem volt arról, hogy ez ilyen, és ezért vágyvezérelten szeretnéd ha nem lenne cserélhető.
Rossz hírem van. Cserélhető ;)
Egy vékony fedőlemezzel vannak lehegesztve az üregek, amiket ha felnyitsz cserélni lehet a páncél elemeket, pont, mint az ugyan akkor készült nyugati tankokon! És ez nem vélemény, ez tény.

Mert nem a németeknél akartak jobbak lenni, hanem az orosz páncéloknál....:D
Ma már ismert a német és az amerikai lőszerek átütése is. Az amerikai 105 mm-s lőszerek messze nagyobb átütéssel bírtak, mint a német 120 mm-s lőszerek :)
Pl. a német 120 mm-s DM33 átütése 460-480 mm RHA 2 km-en.
Az amerikai 105 mm-s M900-asé meg 520 mm RHA 2 km-en :rolleyes:
Az amerikai 120 mm-s M829-esé meg 600 mm RHA 2 km-en.

Egy fénykép alapján állítod, hogy jobban terhelhető a futómű?
Mert ugrat?
:D

Infantilis és szakmaiatlan érvelés, ahogy szoktad.

Esetleg bizonyíték állításaidra?

Az M256 az Rh 120 módosított változata. A német ágyút választották az amerikaiak. Is. A német nem kaphatott urán lövedeket, de mint azt tudod a wolfram lőszerek Rhreinmetall közreműködéssel készülnek az USA export harckocsikhoz is. :)
Mert szar a német mérnöki tudás, azért ugye?

Tehát az export Abrams német eredetű ágyúval és lőszerrel szerelt....

Mert a német szar. ;)

A T-80U, T-72B páncél cserére bizonyíték kellene.

Azt állítod, hogy a nyugati kazamatás páncélokhiz hasonlóan a korszerűsítés során új bélés kerül az öntött toronyba.

Ezt akkor hiszem el, ha bebizonyítod.

Addig nem. Addig csak egy szétvagott toronyról van kép, amit mindenki látott már ezerszer. És egy újságíró véleménye, amit betettem.
 
Last edited by a moderator: