[HUN] Rendőrség, határőrség, belbiztonság

Bauman Péter halálának körülményeit – hiába volt az közel hét hónapja – még mindig nem tárták fel teljesen, jelenleg is nyomozás zajlik, a rendőrség még nem küldte tovább az ügyészségnek vádemelési javaslattal az ügyet. Balogh János országos rendőrfőkapitány így csütörtökön nem is tudott az ügyről újat mondani a bizottság előtt.

Annyit viszont elárult, hogy a rendőrség belső vizsgálata szerint azok a rendőrök, akik az őrjöngő Sz. Szilárdot vonultak ki megfékezni, mindent jogszerűen és a rendőrségi belső szabályzatnak megfelelően csináltak: Sz. Szilárdhoz két járőrautót riasztottak, végül pedig velük tartott a szolgálatparancsnok is, így összesen öten vonultak ki Újbudára. Ez a létszám pedig – az előzetes adatok szerint – elég kellett volna ahhoz legyen, hogy megfékezzék a férfit. Arra, hogy ezt miért nem tudták időben megtenni, a csütörtöki bizottsági meghallgatáson sem kaptak sem a képviselők, sem a közvélemény válasz.

Baloghtól a bizottság viszont nem is azt várta, hogy az ügy, vagy a nyomozás részleteit ismertesse, hanem sokkal inkább azt, hogy megmondja: hogyan tudnak ők, mint jogalkotók tenni valamit azért, hogy ne tudjon egy őrjöngő végezni egy szolgálatot teljesítő, intézkedő rendőrrel, mint ahogy azt Sz. Szilárd tette Bauman Péterrel. A képviselők – köztük elsősorban a bizottságot vezető Kósa Lajos – azt kezdték feszegetni, hogy talán a rendőrök nem is éreznek elegendő felhatalmazást arra, hogy életveszélyes helyzetben megvédjék magukat.

Ezt a gondolatot vitte tovább Novák Előd, a Mi Hazánk politikusa is: szerinte arról van szó, hogy a rendőrök nem merik használni a pisztolyukat, fegyvereiket. Példaként azt említette, hogy amikor tavaly novemberben az M5-ös autópályán embercsempészek menekültek lövöldözve a rendőrök elől, nem lőttek vissza rájuk. Novák szerint egyértelműen a rendőrök fegyverhasználati jogkörének szélesítésére volna szükség.

Balogh János rendőrfőkapitány nem értett egyet Novákkal, szerinte ugyanis a lőfegyverek használata olyan végső megoldás, amiből „nagyon nehéz a reparáció”, hiszen olyan sérüléseket okoznak, amik vagy megölik, vagy súlyosan befolyásolják annak az életminőségét, akit golyó ér – írja a HVG.Így ha a fegyverhasználati jogot kiterjesztenék, azzal szerinte átszakadna egy olyan erkölcsi gát, amit eddig még senki nem lépett át. Szerinte arra maguk a rendőrök sem szoktak panaszkodni, hogy a fegyverhasználatukra vonatkozó jogszabályok gátolnák őket bármiben. Nem kizárt, hogy néhány éven belül Magyarországon is széles körben lehet testkamerájuk a rendőröknek.

No comment…
 
Ja, no comment.

Esetleg azt mondhatta volna ez a tiszteletreméltó úriember, hogy mondjuk legalább a közterületi állomány kaphatna záros határidőn belül kötelezően viselendő szúrásálló taktikai mellényt, amire legalbább rá lehetne pakolni azt a sok szart, amit vinni kell. És egyébként meg a törzset védené a leggyakoribb életet veszélyeztető támadási formától. Tehát a csavarhúzó, bicska, kés, olló, stb kombótól. A vállkamera alapból nem baromság, főleg ha behoznák azt hogy a kamerafelvétel alapján akár a rendőrt sértegető személlyel szemben is minimum automatikus pénzbirság menne. Sok okoskodó, de alapvetően nem bűnöző nyomi átgondolná hogy viselkedik, ha tudja hogy mindent amit csinál rögzítve van.

Nem a lőfegyverhasználat eseteivel és korlátaival van baj szvsz, hanem azzal ahogy mérlegelik az eseteket a felülvizsgálatot végző szervek.

Ezzel együtt az erkölcsi gátas okfejtést, mint fegyverhasználati jog kiterjesztése elleni indokot, nem is kivánom minősíteni. Ez a szint a vezetésnél. Ez van.
 
Bauman Péter halálának körülményeit – hiába volt az közel hét hónapja – még mindig nem tárták fel teljesen, jelenleg is nyomozás zajlik, a rendőrség még nem küldte tovább az ügyészségnek vádemelési javaslattal az ügyet. Balogh János országos rendőrfőkapitány így csütörtökön nem is tudott az ügyről újat mondani a bizottság előtt.

Annyit viszont elárult, hogy a rendőrség belső vizsgálata szerint azok a rendőrök, akik az őrjöngő Sz. Szilárdot vonultak ki megfékezni, mindent jogszerűen és a rendőrségi belső szabályzatnak megfelelően csináltak: Sz. Szilárdhoz két járőrautót riasztottak, végül pedig velük tartott a szolgálatparancsnok is, így összesen öten vonultak ki Újbudára. Ez a létszám pedig – az előzetes adatok szerint – elég kellett volna ahhoz legyen, hogy megfékezzék a férfit. Arra, hogy ezt miért nem tudták időben megtenni, a csütörtöki bizottsági meghallgatáson sem kaptak sem a képviselők, sem a közvélemény válasz.

Baloghtól a bizottság viszont nem is azt várta, hogy az ügy, vagy a nyomozás részleteit ismertesse, hanem sokkal inkább azt, hogy megmondja: hogyan tudnak ők, mint jogalkotók tenni valamit azért, hogy ne tudjon egy őrjöngő végezni egy szolgálatot teljesítő, intézkedő rendőrrel, mint ahogy azt Sz. Szilárd tette Bauman Péterrel. A képviselők – köztük elsősorban a bizottságot vezető Kósa Lajos – azt kezdték feszegetni, hogy talán a rendőrök nem is éreznek elegendő felhatalmazást arra, hogy életveszélyes helyzetben megvédjék magukat.

Ezt a gondolatot vitte tovább Novák Előd, a Mi Hazánk politikusa is: szerinte arról van szó, hogy a rendőrök nem merik használni a pisztolyukat, fegyvereiket. Példaként azt említette, hogy amikor tavaly novemberben az M5-ös autópályán embercsempészek menekültek lövöldözve a rendőrök elől, nem lőttek vissza rájuk. Novák szerint egyértelműen a rendőrök fegyverhasználati jogkörének szélesítésére volna szükség.

Balogh János rendőrfőkapitány nem értett egyet Novákkal, szerinte ugyanis a lőfegyverek használata olyan végső megoldás, amiből „nagyon nehéz a reparáció”, hiszen olyan sérüléseket okoznak, amik vagy megölik, vagy súlyosan befolyásolják annak az életminőségét, akit golyó ér – írja a HVG.Így ha a fegyverhasználati jogot kiterjesztenék, azzal szerinte átszakadna egy olyan erkölcsi gát, amit eddig még senki nem lépett át. Szerinte arra maguk a rendőrök sem szoktak panaszkodni, hogy a fegyverhasználatukra vonatkozó jogszabályok gátolnák őket bármiben. Nem kizárt, hogy néhány éven belül Magyarországon is széles körben lehet testkamerájuk a rendőröknek.

No comment…
Nem panaszkodnak?
Hol el ez bazdmeg az irodájából kise jött 30eve?
Elsőnek azt tanítottak meg ha használom a szolgálati fegyverem akkor én megyek börtönbe jezus atya úr isten…
Bocsi ezen a parkettason ki égetem…
 
Nekem az a különösen elszomorító és dühítő, hogy itt valamilyen csoda folytán a politka akár hajlandó lenne legalább jogszabályilag segíteni, de akkor is a "jóvanazúgy" és a "mindenszuper" hozzáállást hangoztatja az illetékes tábornok úr. Persze arra 7 hónap után sem jötttek rá, hogyha minden tökéletes, akkor mégis hogyan halhatott meg az a szegény rendőr...
 
A lőfegyver használat valóban csak a legvégső megoldás, csak mondjuk akkor elkéne gondolkodni azon, hogy az enyhébb kényszerítő eszköz megfelelő minőségű - a mostani gumibot, és spray nem az - legyen és rendelkezésre álljon - legyen kilövő fej a taser-hez pl. -, ja és legyen képzés, mert ha 4-5 órás kompetencia meg isten tudja milyen online képzésre van idő, akkor arra is lehetne, hogy havonta 2 órát a lőtéren és tornateremben eltölts lövészettel/intézkedés taktikai képzéssel.
 
Nem panaszkodnak?
Hol el ez bazdmeg az irodájából kise jött 30eve?
Elsőnek azt tanítottak meg ha használom a szolgálati fegyverem akkor én megyek börtönbe jezus atya úr isten…
Bocsi ezen a parkettason ki égetem…
Igen, mert az oktatás sz*r, illetve elég szigorúan vizsgálják hisz a lőfegyverhasználat - még - nem rendszeres.
A törvényen lehetne finomhangolni, de alapvetően egyébként jó lenne, csak megkellene értetni az állománnyal, illetve felkellene őket normálisan készíteni.

Leginkább nem a törvényi kerettekkel van a baj, hanem abból, hogy nem tudják normálisan értelmezni. Illetve kezdettől azt verik bele a rendőrbe, hogy baj lesz. Volt 1 időszak amikor jobban féltek a fegyvertől, mint az elkövetőtől.. pedig pont, hogy annak az oldalnehezéknek kellene a legutolsó biztosítéknak lennie.

Inkább az ügyészséget és a polgári jogokat kellene rendbe rakni.. hogy a rendőr merjen és akarjon is intézkedni. De az sem ennél a kormánynál lesz sajnos.
 
Halkan kérdezem csak meg, arról hogy a rendőr nem tudja, hogyan és mikor kell és lehet intézkednie, miért mindig az ügyész / kormány / polgári jogok / öreganyám macskája tehet, de a muh mundér sohasem..?
 
Mert alapvetően a a jogi környezet nem a rendőrt védi, a jogot alkalmazók mèg kevésbé és ez beépült a mundér mély pszcihés rétegeibe.