[BIZTPOL] Magyarország

És kiáll-e a demokratikusan megválasztott ukrán elnök, Janukovics mellett?
Hát magyar szempontból mind Janukovics, mind a francia barát nigeri elnök hasznosabb. Éppen most kötöttünk velük katonai, gazdasági megállapodasokat.
Egy Európával ellenséges szubszaharai régió nem túl bíztató.
Az oroszok majd az elégedetlen tömegeket Európára szervezik tehermentesítve a ruszkibarát katonai juntát, míg ezek a Nyugat által fizetett kormányok tartották a gyeplőt képességeikhez mérten.
Másrészt az afrikai nyersanyagok fognak Európából hiányozni, mi is minimum a magasabb árakkal majd találkozunk.
 
Miért baj ez?
Hamarabb bedől az Eu-nak nevezett kóceráj (azaz USA helytartóság).
Mi magyarok ezzel nem sokat veszítünk, tisztulni fog a helyzet.
Ja, hogy háborúk lesznek.
Hát persze. Azok így sem úgy sem kerülhetők el (usánka már rég betervezte ebbe a régióba iS!). De végre nem az atlantista forgatókönyv szerint fognak lefolyni azok, és talán nekünk is lesz esélyünk a végén jól kijönni belőlük.
Had jöjjön aminek jönnie kell!
 
Abszolút nem érdekünk a Nyugat bedőlése, a kereskedelmünk 80-90%-a ettől függ. A 80-as, 90-es évek fordulójának gazdasági és életszínvonalesését meg lehetne minimum duplázni, ha bedől. Ráadásul most nincs alternatíva a szomszédban csak káosz.

Mert kibasznak velünk Nyugaton, nem muszaj magunkkal a kelleténél jobban kicseszni.
Legyen a magyar érdek fontosabb, mint az orosz!
A magyar érdek néha a Nyugatival, néha a Keletivel esik egybe. Elég sok kárt okoztak, okoznak nekünk az oroszok, nemcsak az amcsik meg a Nyugat. Minden xarhoz, amit a ruszkik kavarnak nem kell tapsolni. Lásd ukrán háború. Az emelkedő gazdasági pályánkat, egy stabil életszínvonalnövekedést vágott gallyra Putyin meg az arra adott reakciók.
Azt értem, hogy az USA provokált a Nyugat meg balfasz, de a ravaszt Putyin húzta meg. Ráadásul nem lett akár még egy jól elsülő Blitzkrieg, hanem egy totál dilettánsan szervezett és kivitelezett háború, aminek következtében beleragadt az ukrán posványba és mkit húz le a gödörbe.
 
Egyenlőre van a nagyon rossz és a még rosszabb. Lehet választani, vagy kussolni. Szép jövő. Talán látszik egy harmadik alternatíva kialakulóban (nem reklámozom, hogy ki) a FIDESZ, meg az ellenzék mellett, a kérdés, hogy mennyi szavazót tudnak elvenni tőlük majd. Ott se EU, se NATO.
 
Abszolút nem érdekünk a Nyugat bedőlése, a kereskedelmünk 80-90%-a ettől függ. A 80-as, 90-es évek fordulójának gazdasági és életszínvonalesését meg lehetne minimum duplázni, ha bedől. Ráadásul most nincs alternatíva a szomszédban csak káosz.

Mert kibasznak velünk Nyugaton, nem muszaj magunkkal a kelleténél jobban kicseszni.
Legyen a magyar érdek fontosabb, mint az orosz!
A magyar érdek néha a Nyugatival, néha a Keletivel esik egybe. Elég sok kárt okoztak, okoznak nekünk az oroszok, nemcsak az amcsik meg a Nyugat. Minden xarhoz, amit a ruszkik kavarnak nem kell tapsolni. Lásd ukrán háború. Az emelkedő gazdasági pályánkat, egy stabil életszínvonalnövekedést vágott gallyra Putyin meg az arra adott reakciók.
Azt értem, hogy az USA provokált a Nyugat meg balfasz, de a ravaszt Putyin húzta meg. Ráadásul nem lett akár még egy jól elsülő Blitzkrieg, hanem egy totál dilettánsan szervezett és kivitelezett háború, aminek következtében beleragadt az ukrán posványba és mkit húz le a gödörbe.
Emlékszel a Kádári jólétre 1990-ig? És mi lett belőle? Minden ment a levesbe, mivel egy látszatjólét volt. Semmi haszna nem volt, csak arra volt jó, hogy a nemzetet megfosztották mindenféle valamirevaló értékétől. Pl. család, haza és egyéb iránti elkötelezettsége/szeretete. Csak a pénz számított és a kapcsolódó GMK, ügyeskedés meg egyéb nem magyar szokás. Jött a házasságtörés, kurválkodás latroskodás a nagy langyos jólétben. Válások tömkelege, abortusz, meg az egyéb ördögi fincsiségek. A mostani rendszerváltás utáni, nyugathoz köthető "nagy jólét" is csak ezt hozta (egyébként a nyolcvanas évek jóléte is a nyugati eszmék a külkeres kaszt általi besomfordálás eredménye volt). Az egész csak vetítés. Ha lenézel a mélybe, semmi sincs. SEMMI! Sem haza sem család, sem Isten, sem semmi, ami értékes, csak a hedonizmus és nihilizmus illúziójának a keresése. Ezért kellene a nyugat seggében maradni? Szerintem jobb ha most színt vallunk. Tűzben edződik a vas. A salak elhamvad. Jobb egy oroszlán, mint száz nyúl! Nem szeretem az oroszokat különösebben, mert sok szart hoztak ránk (hadd ne ismételjem, amit korábban már leírtam), de a nyugat még jobban alánk tett (lásd: trianon)! Éppen ezért nem a szívem csücske a muszka. Csak annyiban szurkolok nekik, hogy a nyugattal karöltve egymást kicsinálják!
Egyébként, hogy mi lesz a mitikus GDP növekedés nélkül (amiben benne van a rákos kezelése, elhamvasztása, szecessziós épület bontása, majd pláza építése is), hát meglátjuk.
 
Emlékszel a Kádári jólétre 1990-ig? És mi lett belőle? Minden ment a levesbe, mivel egy látszatjólét volt. Semmi haszna nem volt, csak arra volt jó, hogy a nemzetet megfosztották mindenféle valamirevaló értékétől. Pl. család, haza és egyéb iránti elkötelezettsége/szeretete. Csak a pénz számított és a kapcsolódó GMK, ügyeskedés meg egyéb nem magyar szokás.
Az ügyeskedés kb. a török kor végvári világa óta jelen van nálunk. Haza iránti elkötelezettség hiánya egyben a szolidaritás hiánya. A szolidaritás hiánya pedig a mai itthoni kurzus legfőbb létalapja is.
 
Az emelkedő gazdasági pályánkat, egy stabil életszínvonalnövekedést vágott gallyra Putyin meg az arra adott reakciók.
Kissé egyoldalúan látod.
Nem úgy kezdődött, hogy a németek (maguktól vagy amcsi utasításra, döntsd el) szabotálni kezdték az Északi Áramlat 2 befejezését és beüzemelését?
Mire föl az az oroszok csökkenteni kezdték az EU-ba szállított gáz mennyiségét. Nem a közép/hosszútávú szerződésben lekötöttet, hanem a rövidtávú néhány hónapos előjegyzésű mennyiségeket! És 2021. októberben már háromszor annyi volt a TTF gázár mint februárban. Amit köszönhetsz Ursula van még Lejjebnek is, mert alatta forszírozták a hosszabbtávú szerződések helyett a rövidtávúakat.
Az inflációt meg Covid korszakban alapozták meg, amikor megszüntették a 3 %-nál magasabb költségvetési hiány büntetését és a központi bankok ész nélküli kötvényvásárlásokba kezdtek elárasztva a piacot pénzzel.
Csak mi ezt is "jobban" csináltuk náluk, ezért nálunk egy picivel magasabb lett az infláció.
 
Az ügyeskedés kb. a török kor végvári világa óta jelen van nálunk. Haza iránti elkötelezettség hiánya egyben a szolidaritás hiánya. A szolidaritás hiánya pedig a mai itthoni kurzus legfőbb létalapja is.
Lehet, hogy akkor jött be, de a Kádári mocsok és a jelenlegi csak felerősítette. És egyébként rothasztja a nemzetet belülről. Amíg ezt ki nem írtja magából, kár ábrándozni bármiről is!
 
Az inflációt meg Covid korszakban alapozták meg, amikor megszüntették a 3 %-nál magasabb költségvetési hiány büntetését és a központi bankok ész nélküli kötvényvásárlásokba kezdtek elárasztva a piacot pénzzel.
Csak mi ezt is "jobban" csináltuk náluk, ezért nálunk egy picivel magasabb lett az infláció.
Hát igen, Matolcsi azt hitte, hogy ő a FED és elkezdett dollárt, ja bocs, forintot nyomtatni.
Aztán lett ami lett.
 
  • Tetszik
Reactions: fishbed and Rferi66
Sok okossag van benne, de en tovabbmegyek: ezek az elkepzelt nemzetkozi konzervativ osszeborulasok egyszeruen nem leteznek. Orbanek a nemzetkozi politikai viszonyokat teljesen felreertik evek ota.

Tobb okbol sem eletkepes az elkepzelesuk:

1. Ahogy mar mashol is irtam, alapveteskent tanitjak vilagpolitikai ill gov kurzusokon, hogy minden orszag alapvetoen a sajat erdekei szerint cselekszik, tehat az ilyen ideologiai-alapu szovetsegek egyaltalan nem divatosak, plane nem a nyugati partoknal – ez a fajta osszeborulas a kommunistaknal meg a szelsojobbnal divat meg mindig (amibol sajnos a regio boven kapott, igy erthetoen torzitja a gondolkodasmodot)

2. Az egesz EU az erdekek menten torteno lokupeckedesre epul, te tamogatod az en keresem, en a tied stb...

3. ...de Orbant, kitarto munkaval – hogy okkal vagy szemet modon, ez itt lenyegtelen – szo szerint szalonkeptelenne valt ill tettek Nyugaton, ma mar a szelsojobbon kivul egyetlen part sem igazan akar vele nyilvanosan osszeborulni; meg a lengyelekkel is alapvetoen csak #1 miatt van barmifele egyuttmukodes.
 
  • Vicces
  • Tetszik
Reactions: vata and Rferi66
Miért baj ez?
Hamarabb bedől az Eu-nak nevezett kóceráj (azaz USA helytartóság).
Mi magyarok ezzel nem sokat veszítünk, tisztulni fog a helyzet.
Ja, hogy háborúk lesznek.
Hát persze. Azok így sem úgy sem kerülhetők el (usánka már rég betervezte ebbe a régióba iS!). De végre nem az atlantista forgatókönyv szerint fognak lefolyni azok, és talán nekünk is lesz esélyünk a végén jól kijönni belőlük.
Had jöjjön aminek jönnie kell!
Ehhez rohadtul fel kellett volna porszívózni az elérhetô haditechnikàt amíg olcsón lehetett és volt.
 
Tóvám? Ukrán - magyar (v)iszony
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Én csak olyan jó példáról tudok, amikor a változtatni kívánó fél minden kapcsolatot, gyökeresen megszakított a cigány-ággal!!! Az szabályt erősítő kivétel!

Saját statisztika, Nálam:
  • Nincs meg az egy sikeres társadalmi beilleszkedés sem a százból!!!
  • A második generációnál is tudok durva visszarendeződésről!!!

U.I.: Náluk a tekintély alapja az erőszak, esetleg vékony mázzal bevonva!

.
Én csak 1 cigány embert ismertem, mikor dolgoztam. Ov helyettes, szorgalmas, megbizható szakember volt.
De nem ismerem a hátterét.
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
Ezt láttátok már? A Lynxek kapcsán van egy nagyon érdekes kérdés benne.
Mi ez a szar? :eek:
 
Igen, volt már egy párszor
Jónéhány kérdésnel fel-felbukkan az "értelmi szerző" neve is:

0bfa2a5474795b2dd37938829fca85fc.png

A kérdés/válaszok összeállitásának stilusa pedig önmagáért beszél. Sajnálatos, hogy a valós problémákat, amikről azért bizony beszélni illene/kellene csak ilyen stilusban képes a kormánykritikus média tálalni, azt is inkább kif. csak hangulatkeltés céljából...