Jezusom Mária borogass már megint elmondja azt amit tudunk
bob benne lesz a téveben
Jezusom Mária borogass már megint elmondja azt amit tudunk
bob benne lesz a téveben
Nemrég mondták, hogy ez az alja, több is lesz.Ha már 2030 sokszor volt említve min. elnök urunktól mint valamiféle fordulópont, vagy akár mégnagyobb konfliktus is lehet. A hazai honvédelmi modernizáció, és beszerzések folytatásával, addigra mit tud majd felmutatni 2% gdp arányos költésből? Vagy benne van a pakliban ennek az aránynak a növelése?
Azt h Huszár ooooo gyorsitunk ooooo őseim harcoltak oooo koszonom békéhez ero kell aki meg hallgatta jól össze foglaltam?Na mondott Bobó valami újat?
Te látsz valahol lóvét virítani? Már be kellett volna jelenteni a századtüzérséget, a zászlóaljtüzérséget, két új dandár tüzérségét, valamit a leendő 8x8-ról, meg mi lesz ez a szittya és a területvédelem hogy lesz felfegyverezve. Sehogy nem állunk tíz éve és az elmúlt évek tempója vészfékezett. Sehogy nem állunk tavalyhoz képest sem. Nincs semmi. Ugyanaz a helyzet most, mint 2010-ben alapjábanvéve. Amit eddig bejelentettek az is csak majd a jövőben, ráadásul aktív védelem nélküli A7HU-t láttunk a napokban. Tehát ha jön is valami, harcolni azzal se lehet majd. Látott bárki Lynx-et lőni? Hagyjuk, csak blöff mindenhol és már nem is ruházkodunk, csak alakulatokat nevezünk át!
Zéró lóvé. Vége a bulinak. Ez az év az álmok összetöréséről szól. Mntha direkt csinálnák, hogy örökre elrettentsenek mindenkit a seregtől. Az utolsó mozgósítható generáció fog csalódni most. Olyan Orbán, mint Putyin, amikor azt felételezik az oroszok, hogy CIA ügynök, akit Oroszország tönkretételére küldtek a tettei alapján. Nem látom a sereg jövőjét, mert nem látom, hogy lenne kanyi lóvé bárhol erre. SzBK egy bohóc és arra van tartva, hogy valami cirkusz legalább legyen, de más nincs. Maróth Gáspár ideje véget ért, beszerzések már nem lesznek.
.Ami még nyilvánvalóan kell, az a töménytelen mennyiségű pénz. Van aki már úgy fogalmaz, hogy tulajdonképpen egy államcsődöt hordunk ki lábon, annyira rossz a helyzet gazdasági fronton. Elég megnézni az eladósodásunk mértékét és tendenciáját. És politika szempontból a honvédelmi költségvetést az egyik legkevésbé kockázatos visszavágni, ha nincs pénz.
Semmink sincs, ami a honvédelemhez kell.
Hunyadiról tényleg illene már elnevezni egy komolyabb alakulatot az tény
Legfontosabb dolgokkal foglalkozik...
![]()
A honvédelmi miniszter bejelentette: átnevezik a budapesti Petőfi laktanyát
Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint az anyáknak és feleségeknek üzennek ezzel.index.hu
Hát a "páncélozott löveg" má semmi neked,azt meg sem említed!?
Visszasírom Benkőt...
PR-os nak jó csak.
1. 2:30 "iPad-szerűség inkább"
2. 5:18 "nagyrészt amúgy is használhatatlan fegyverzetünk lecserélése"
3. 8: 00-től, Petőfi laktanya átnevezése...
"a magyar történelem olyan gazdag katonai erényekben, személyekben hősökben"
"nem elég ha emlékezetünk csak a néphadseregig, amúgy is sok szempontból rossz emlékű néphadseregig ér vissza..."
1.- Mária Terézia osztrák császárnő hogy illik valójában bele ebbe, Petőfi már smafu?
2.- A multat végkép eltörölni, nem csak a 1989-előttit, de a 1989-2023 közöttit is.
.
.
Sajnos igen. A kormanypropaganda nyilvan hallgat erröl, de ha megnezzuk az Eurostat adatok, ijesztö dolgok latszanak, akar csak tavalyhoz kepest is. Iden juliusi publikacio szerint 2022Q4-hez kepest 2023Q1-ben az egyik leggyorsabb adossagnövekedest mutatjuk. Luxemburg magasan vezet, de azutan sajnos velunk egyutt jön egy ötösfogat "elmezöny", ami 1.5-2 % adossagnövekedest mutat az elözö negyedevhez ugy, hogy az EU es az euroövezet atlaga egy adossagcsökkenes(!!) volt közben.
AI Summit 2023 - Budapest
2023. szeptember 11.
12:25 - Az AI és a jövő hadserege - Porkoláb Imre Dandártábornok, védelmi innovációért felelős miniszteri biztos
A működés biztosítása érdekében a fórum alapvető, illetve opcionális sütiket használ..