Energiagazdálkodás, energiabiztonság, villamosenergia-termelés

Szerintem nem! A HMKE-k átvételi árával összevetve meg baromira nem!
Valamennyivel kiszámíthatóbban termelnek a hálózatra, mint egy háztartás, ahol fogyasztás is van, de 8X-os árat nagyon nem ér!
Hagyjuk ki a rezsiztetést és következményeit, mert az egy egészen más tészta, azt hagyjuk a végére..

Nem az a kérdés hogy a magyar államnak megéri e, mert egyszerűen kötelező ennyit fizetni a nagy "bezöldülés" oltárán, kötelezően.

Ennek nagyon egyszerű oka van: A politikus oligarchák csak olyan projectbe fektetnek bele, amely legalább 6 - 8 év alatt nullszaldós lesz,és ezután kezdenek profitot termelni.

Ehhez pedig az szükséges, hogy a megtermelt energiáért a többi erőműhöz képest - ilyen magas árat kapjanak..
 
  • Dühítő
Reactions: blitzkrieg
Nyilván igen mert különben kutya nem ruházott volna be napelembe. És mivel politikai döntés volt az Euban hogy ződnek kell lenni ezt valahogy el kellett érni. Nyilván támogatással lehet megtenni. Szívjóságból senki nem fog erőművet építeni.
És nyilván a kiserőművesek többsége sem szívjóságból telepített önköltségen, és mégis fillérekért veszik át tőlünk az áramot, veletek szemben!
Ráadásul nem mindenki akar nyerészkedni a szaldós elszámoláson. Én kb. a hőszivattyús fűtéssel együtt annyit használtam a hálózatból, amennyit betermeltem.
 
Hagyjuk ki a rezsiztetést és következményeit, mert az egy egészen más tészta, azt hagyjuk a végére..

Nem az a kérdés hogy a magyar államnak megéri e, mert egyszerűen kötelező ennyit fizetni a nagy "bezöldülés" oltárán, kötelezően.

Ennek nagyon egyszerű oka van: A politikus oligarchák csak olyan projectbe fektetnek bele, amely legalább 6 - 8 év alatt nullszaldós lesz,és ezután kezdenek profitot termelni.

Ehhez pedig az szükséges, hogy a megtermelt energiáért a többi erőműhöz képest - ilyen magas árat kapjanak..
Már bocs de egy normál vállalkozó sem fektetbe hosszabb megtérüléssel. Esetleg ingatlannál, de ott sem.
 
Hagyjuk ezt a végére, előbb tisztázzuk hogy a belföldi - nemzetközi kereskedési árak mekkorák és hogyan változtak, miért az elmult 8 évben.
 
Már bocs de egy normál vállalkozó sem fektetbe hosszabb megtérüléssel. Esetleg ingatlannál, de ott sem.
Ez így van, ezért írtam h ezért van a 40 Ft os áramár a napelem erőműveknél. Ezt bárki kiszámolhatja, ha megnézi a szükséges alkatrészek és munkák árát.

Akkor miért a belföldi erőművek között a legdrágább termelésű áramot kell a magyar szolgáltatónak megvennie, kötelező jelleggel?
 
És nyilván a kiserőművesek többsége sem szívjóságból telepített önköltségen, és mégis fillérekért veszik át tőlünk az áramot, veletek szemben!
Ráadásul nem mindenki akar nyerészkedni a szaldós elszámoláson. Én kb. a hőszivattyús fűtéssel együtt annyit használtam a hálózatból, amennyit betermeltem.
Az elsőt beszéld meg az EU val.
A szaldóson meg myerészkedsz mert akkunak használod a hálózatot. Meg nem is tudsz többet bezermelni mert ha többet termelsz akkor ugyannyit fizetnek ki mintha bruttó elszámoláson lennél. Szóval pont ugyanúgy kihasználod a szabályokat mint más. Annyi a különbség hogy a nagyokat jobban támogatják mert senki nem akart ismeretlen technológiába százmilliókat beletenni. Elárulom most már Hupx ért is megérné erőművet építeni, csak éppen nincs kvóta. Amit kiadtak kvótát -az elmúlt években ami jóval nagyobb kapacitás mint a KÁTos erőművek már mind így készülnek
 
  • Imádom
Reactions: Törölt tag
Hagyjuk ki a rezsiztetést és következményeit, mert az egy egészen más tészta, azt hagyjuk a végére..

Nem az a kérdés hogy a magyar államnak megéri e, mert egyszerűen kötelező ennyit fizetni a nagy "bezöldülés" oltárán, kötelezően.

Ennek nagyon egyszerű oka van: A politikus oligarchák csak olyan projectbe fektetnek bele, amely legalább 6 - 8 év alatt nullszaldós lesz,és ezután kezdenek profitot termelni.

Ehhez pedig az szükséges, hogy a megtermelt energiáért a többi erőműhöz képest - ilyen magas árat kapjanak..
Mindenki azt szeretné, hogy minimum megtérüljön a befektetése. És erről is volt szó folyamatosan, amíg az off-shore király Lantos Csaba ki nem kotyogta, hogy a kormányuk meg akarja szivatni a napelemes háztartásokat, a szaldó beszántásával.
 
Ez így van, ezért írtam h ezért van a 40 Ft os áramár a napelem erőműveknél. Ezt bárki kiszámolhatja, ha megnézi a szükséges alkatrészek és munkák árát.

Akkor miért a belföldi erőművek között a legdrágább termelésű áramot kell a magyar szolgáltatónak megvennie, kötelező jelleggel?

Ezt találták ki az okosok az EU áramtőzsdén. Amúgy ez két részből áll. A KÁT-METÁR amivel támogatták hogy elinduljanak a beruházások. Ettől már több a piaci alapú erőmű. Az ő áraik meg azért magasak mert mindenki a legutolsó megajánlott árat kapja az áramért a tőzsdén. A legdrágább erőművek meg a gázosak. Ha kellenek nyomják fel az árat
 
  • Tetszik
Reactions: Nber
Az elsőt beszéld meg az EU val.
A szaldóson meg myerészkedsz mert akkunak használod a hálózatot. Meg nem is tudsz többet bezermelni mert ha többet termelsz akkor ugyannyit fizetnek ki mintha bruttó elszámoláson lennél. Szóval pont ugyanúgy kihasználod a szabályokat mint más. Annyi a különbség hogy a nagyokat jobban támogatják mert senki nem akart ismeretlen technológiába százmilliókat beletenni. Elárulom most már Hupx ért is megérné erőművet építeni, csak éppen nincs kvóta. Amit kiadtak kvótát -az elmúlt években ami jóval nagyobb kapacitás mint a KÁTos erőművek már mind így készülnek
Meg azért is , mert egy normál magyar fogyasztónak 5 Ft ot kell fizetnie az energia számlája alapján a rezsiztetés alapján. Hogy a többi költséget ki és miért pakolja rá majd' 40 Ft ig az egy érdekes, államunkat érintő kérdés..
Tehát ha a fogyasztó 5 Ft ért kapja akkor a magánszemély által feltermeltért miért kellene 5 Ft nál többet kapnia?
 
Mindenki azt szeretné, hogy minimum megtérüljön a befektetése. És erről is volt szó folyamatosan, amíg az off-shore király Lantos Csaba ki nem kotyogta, hogy a kormányuk meg akarja szivatni a napelemes háztartásokat, a szaldó beszántásával.
A szaldó beszántása valóban köcsögség mert, aki átrakta villanyra a fűtését az beszopta. Erre a megoldás csak a tározós erőmű lehetne mert akkor lehetne továbbra is akkumulátorként használni a hálózatot. A másik akiumulátor hogy nyáron a napelemmel termelt árammal bit coint bányászol és télen annak az árából veszel villanyt
 
Meg azért is , mert egy normál magyar fogyasztónak 5 Ft ot kell fizetnie az energia számlája alapján a rezsiztetés alapján. Hogy a többi költséget ki és miért pakolja rá majd' 40 Ft ig az egy érdekes, államunkat érintő kérdés..
Tehát ha a fogyasztó 5 Ft ért kapja akkor a magánszemély által feltermeltért miért kellene 5 Ft nál többet kapnia?
Ez csak számmágia
 
Ezt találták ki az okosok az EU áramtőzsdén. Amúgy ez két részből áll. A KÁT-METÁR amivel támogatták hogy elinduljanak a beruházások. Ettől már több a piaci alapú erőmű. Az ő áraik meg azért magasak mert mindenki a legutolsó megajánlott árat kapja az áramért a tőzsdén. A legdrágább erőművek meg a gázosak. Ha kellenek nyomják fel az árat
Tehát valaki kitalálta, még tán az EU feje fölött is , hogy politikus oligarcha rétegének, akik már teletömték a zsebüket 2000 ig, most az elfekvő használatlan pénzüknek az energiapiacra való belépési lehetőséget kínálják. Nyilvánvalóan azért ez nem egy nagyerőművi szint, a "Zöld" erőművek pont jók erre.

Ezzel egy nagy baj volt : ezek az erőművek duplája háromszoros áron termelik meg az energiát mint a hagyományos erőművek.

Tehát nemzetközileg többszörösére kellett emelni az EU ban a villany árát, hogy alá még épp beférjenek a naperőművek.
 
A szaldó beszántása valóban köcsögség mert, aki átrakta villanyra a fűtését az beszopta. Erre a megoldás csak a tározós erőmű lehetne mert akkor lehetne továbbra is akkumulátorként használni a hálózatot. A másik akiumulátor hogy nyáron a napelemmel termelt árammal bit coint bányászol és télen annak az árából veszel villanyt
De az éves szaldó kivezeteése és EU-s dolog 2024.01.01.-től. A szepterben regisztráltaknak még 10 évig éves szaldó van.
 
  • Hűha
Reactions: BJani
Én úgy tudom, hogy igen a köv. módon:
Ahogy párolog a gáz az út során, azt gázmotorban hasznosítják. Azt nem tudom, hogy a teljes hajtást fedezi-e.

Nem az LNG tankerekre gondoltam. A linkelt cikk szerint a pozsonyi LNG terminál nem lesz rákötve a szlovák gázhálózatra, hanem folyami hajók üzemanyagtöltő állomásaként fog üzemelni.
 
Tehát valaki kitalálta, még tán az EU feje fölött is , hogy politikus oligarcha rétegének, akik már teletömték a zsebüket 2000 ig, most az elfekvő használatlan pénzüknek az energiapiacra való belépési lehetőséget kínálják. Nyilvánvalóan azért ez nem egy nagyerőművi szit, a "Zöld" erőművek pont jók erre.

Ezzel egy nagy baj volt : ezek az erőművek duplája háromszoros áron termelik meg az energiát mint a hagyományos erőművek.

Tehát nemzetközileg többszörösére kellett emelni az EU ban a villany árát, hogy alá még épp beférjenek a naperőművek.
Hát én ezekben a mindenki felett álló összeesküvésekben nem hiszek. Szimplán az emberi hülyeség tette. Mindenki beszarz a klímaváltozástól, így nagyon zöldek lettek és ezt találták ki hogy megmentsék a bolygót. Akinek meg van pénze az él a lehetőséggel. Persze minden lehet meg mindennek az ellenkezője is… de én ismerek nagy embereket, és ennyire egyáltalán nem okosak
 
  • Tetszik
Reactions: blitzkrieg
Az elsőt beszéld meg az EU val.
A szaldóson meg myerészkedsz mert akkunak használod a hálózatot. Meg nem is tudsz többet bezermelni mert ha többet termelsz akkor ugyannyit fizetnek ki mintha bruttó elszámoláson lennél. Szóval pont ugyanúgy kihasználod a szabályokat mint más. Annyi a különbség hogy a nagyokat jobban támogatják mert senki nem akart ismeretlen technológiába százmilliókat beletenni. Elárulom most már Hupx ért is megérné erőművet építeni, csak éppen nincs kvóta. Amit kiadtak kvótát -az elmúlt években ami jóval nagyobb kapacitás mint a KÁTos erőművek már mind így készülnek
Akkunak használom, mert a szaldóval népszerűsítették a napelem telepítést. És nem azzal hogy bármikor beszánthatják! Ebből is látszott, hogy még mindig van lejjebb, jó vastag bőr van a képükön!
Viszont én nem nyerészkedni akartam, és akarok most sem, csak hogy megtérüljön a befektetésem, és kiváltsam a drága gázt a fűtésből.
És attól az 5ft-tól, amit én kapok a betermelt áramért, esélyes hogy többet megspórol az állam azon, hogy nem kell a piaci árú gázt, "rezsicsökkentetten" adnia nekem!
Mondjuk lassan a rezsicsökkentett gáz már drágább, mint a piaci árú!
 
  • Vicces
Reactions: blitzkrieg
Hát én ezekben a mindenki felett álló összeesküvésekben nem hiszek. Szimplán az emberi hülyeség tette. Mindenki beszarz a klímaváltozástól, így nagyon zöldek lettek és ezt találták ki hogy megmentsék a bolygót. Akinek meg van pénze az él a lehetőséggel. Persze minden lehet meg mindennek az ellenkezője is… de én ismerek nagy embereket, és ennyire egyáltalán nem okosak
A végkifejlet miatt teljesen mindegy hogy emberi hülyeség vagy szándékosan kellett a villanyárat manipuláltan felemelni.

Egyébként a szándékosság itt magyarban is utolérhető volt (horvát cég kapott magyarban 700 milliós büntit a gázár manipulálásért).

Ha nem történik meg ez az emelés akkor a nemzeti áramszolgáltatók óriási veszteséget szenvednek el azon, hogy a fogyasztóknak sokkal olcsóbban adják a villanyt mint ahogy ők veszik a napelemparkokból.. Ez magyarban majd egy évig tartott, lényegében 1000 milliárd fölé ment az MVM vesztesége hónapok alatt. Az összes, mellettük lévő áramkereskedő kizuhant a piacról.. (lehet h ez is volt az egyik cél?) Ezt most hozzák be azzal hogy most is sokkal drágább a villany alapár a vállalkozásoknak mint amit a magyar átlag nagyker árból következik..
 
  • Tetszik
Reactions: blitzkrieg
Akkunak használom, mert a szaldóval népszerűsítették a napelem telepítést. És nem azzal hogy bármikor beszánthatják! Ebből is látszott, hogy még mindig van lejjebb, jó vastag bőr van a képükön!
Viszont én nem nyerészkedni akartam, és akarok most sem, csak hogy megtérüljön a befektetésem, és kiváltsam a drága gázt a fűtésből.
És attól az 5ft-tól, amit én kapok a betermelt áramért, esélyes hogy többet megspórol az állam azon, hogy nem kell a piaci árú gázt, "rezsicsökkentetten" adnia nekem!
Mondjuk lassan a rezsicsökkentett gáz már drágább, mint a piaci árú!
Kevesebbet fizetsz érte majd adatokkal bizonyítom ha a villanyár kérdést befejeztem Egyszerre csak 1 -et tárgyaljunk ki mert belebonyolódunk a rezsibe mint macska a házicérnába.