A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Böröndi Gábor vezérkari főnök szerdán délután a gyulai várban tájékoztatta Novák Katalin köztársasági elnököt a honvédség helyzetéről és a Magyarország biztonságát érintő kérdésekről...

aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg1MTY2ODhiZjUxMTRkMTJhY2JhNmQ0MjQ2YTZmZDc5.jpg

Böröndi Gábor elmondta, arról számolt be az államfőnek, hogy az Adaptive Hussars 23 programban milyen tapasztalatok születtek, illetve a Magyar Honvédség a novemberi Adaptive Hussars gyakorlaton a civil közigazgatással milyen együttműködést alakított ki. Szó esett arról, hogy milyen lesz a gazdasági szolgáltatás jelentősége, milyen tapasztalataik vannak, milyen irányban kell fejleszteni a honvédséget. Jelentést tettek emellett a hódmezővásárhelyi Lynx-program eredményeiről, miként sikerült feltölteni az alegységet, illetve a tatai tüzérek programjáról is beszámoló hangzott el.

A részletekről kifejtette, az Adaptive Hussars gyakorlat az ország fegyveres védelmi tervét gyakorolta le. Mint mondta, a civil közigazgatás tekintetében a főispánokkal, a vármegyei közigazgatási szervekkel az együttműködés gördülékeny volt. A gazdasági szolgáltatások tekintetében vannak jogszabály-módosító javaslataik, illetve a tartalékos rendszer aktivizálása kapcsán is vannak előremutató javaslatok, jogszabály-módosító javaslatok, amelyekről jelentést tett a köztársasági elnöknek.

A gyulai várban?
Közelebb egyik cukrászda sem volt nyitva? :rolleyes:
 
Bob az indexen

Amit érdekesnek találtam

Tavaly év végén jelentettem be, hogy a Rheinmetall-lal közösen az új generációs harckocsifejlesztők elit klubjába léptünk be, a Panther-programhoz csatlakozva. A cirkálólőszer-beszerzések mellett ezek fejlesztésén és gyártásán is dolgozunk. A Gidránjainkat Kaposváron szereljük fel a honvédség speciális igényei szerint, de megkötöttük azt a szerződést is, amely alapján magát a járművet a török partnerrel, a Rábára támaszkodva, Magyarországon fogjuk gyártani. Zajlik a munka: újabb platformokon, újabb partnerekkel, újabb termékcsaládok fejlesztése és előállítása folyik.
A legfontosabb feladatunk most az, hogy ezekben a rendszerekben megfelelő súlyú helyet biztosítsunk minél több magyar vállalatnak. Ebben a kormányon belül a legtöbb minisztériummal – de kiemelten a Nemzetgazdasági Minisztériummal – szorosan együttműködünk.

ki. A légierőnk forgószárnyas része teljesen kicserélődött az Airbus-eszközökkel, érkeznek nyáron az Embraer KC–390-es szállító repülőgépek, és megkezdődik a sugárhajtású L–39NG könnyű kiképző gépek rendszerbe állítása is.
 
Szalay-Bobrovniczky Kristóf nagy interjú: Biztonságpolitika, toborzás, fegyverkezés, beszerzés...
 
Böröndi Gábor vezérkari főnök szerdán délután a gyulai várban tájékoztatta Novák Katalin köztársasági elnököt a honvédség helyzetéről és a Magyarország biztonságát érintő kérdésekről...

aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg1MTY2ODhiZjUxMTRkMTJhY2JhNmQ0MjQ2YTZmZDc5.jpg

Böröndi Gábor elmondta, arról számolt be az államfőnek, hogy az Adaptive Hussars 23 programban milyen tapasztalatok születtek, illetve a Magyar Honvédség a novemberi Adaptive Hussars gyakorlaton a civil közigazgatással milyen együttműködést alakított ki. Szó esett arról, hogy milyen lesz a gazdasági szolgáltatás jelentősége, milyen tapasztalataik vannak, milyen irányban kell fejleszteni a honvédséget. Jelentést tettek emellett a hódmezővásárhelyi Lynx-program eredményeiről, miként sikerült feltölteni az alegységet, illetve a tatai tüzérek programjáról is beszámoló hangzott el.

A részletekről kifejtette, az Adaptive Hussars gyakorlat az ország fegyveres védelmi tervét gyakorolta le. Mint mondta, a civil közigazgatás tekintetében a főispánokkal, a vármegyei közigazgatási szervekkel az együttműködés gördülékeny volt. A gazdasági szolgáltatások tekintetében vannak jogszabály-módosító javaslataik, illetve a tartalékos rendszer aktivizálása kapcsán is vannak előremutató javaslatok, jogszabály-módosító javaslatok, amelyekről jelentést tett a köztársasági elnöknek.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

(A beol.hu-s cikkben a videó szerintem érdekesebb, mert ott Böröndi többet beszél.)
 
Vucevic azt is kijelentette, hogy Szerbia "a légierő és a légvédelmi védelem számára nagyon hasznosat" szerzett Magyarországtól, és hozzátette, hogy további együttműködésről tárgyalt a magyarokkal a radarrendszerek és egyéb légvédelmi berendezések gyártása és korszerűsítése terén.

"A magyar fél kérésére a szerb fél értékesíti a lőszerprogramot. Ez nagyon jó, hazánk elkötelezett iparát érinti, és nagy kereslet van rá a piacokon, nem csak a klasszikus kaliberekre, hanem a lőszergyártáshoz kapcsolódó legmodernebb termékekért, amelyeket Szerbia ma is tud gyártani” – mondta Vucevic.
 
Szerintem lőszergyárat és berendezéseit.
Ők is gyártanak NATO űrméreteket és az azok gyártásához szükséges szerszámgépeket.
Gyártósort veszünk tőlük vagy lőszert?

közepes és nagy NATO kaliberre ott RM, 12,7mm meg az alatti MFS/Beretta vonalról lesz itthon gyártva. Aknavetőlőszerre is van/lesz gyárunk.
Szóval nem tudom mi kellene tőlük - max átmenetileg lehetne valamennyi lőszert venni a még(!) nem gyártott kaliberekből...
 
  • Tetszik
Reactions: Bálint
Talán nem minden NATO-űrméretet gyártanak.
Várpalotán minden olyan űrméretet gyártanak amiből nekünk sok kell.
A Gripen 27mm-ese ami egyedi, de azt a németeken kívül szinte senki nem gyártja.
A helikopterek 20 mm-ese lehetne még, de abból nagyon kevés kell.
Egy kis konkurencia amúgy sem árt az elszállt németeknek.
Ez a saját várpalotai gyárunknak lenne/lesz konkurencia - nem "a németeknek"
Kifejezetten örülnék, ha gyártanánk a 40 mm-es Bofors űrméretet a gombokért beszerzendő M42 Dusterekhez. :)
A rézágyú most még olcsóbb - miért nem azt? :)
 
Gyártósort veszünk tőlük vagy lőszert?

közepes és nagy NATO kaliberre ott RM, 12,7mm meg az alatti MFS/Beretta vonalról lesz itthon gyártva. Aknavetőlőszerre is van/lesz gyárunk.
Szóval nem tudom mi kellene tőlük - max átmenetileg lehetne valamennyi lőszert venni a még(!) nem gyártott kaliberekből...
a szerbek be tudják tömni a lyukat amíg a beretta összeszedi magát.
 
Lehet, hogy olcsóbban szállítják a szerszámgépeket, mint a nyugatiak.
RM lőszer gyártásához eléggé fix hogy honnét kell gépet venni - csak így garantálják a minőséget
Mert a 40 mm-es Bofors még ma is potens cucc, a rézágyúval ellentétben. :)
Ezt furcsa tőled hallani, hiszen a rézágyú kalibere nagyobb! :oops:
(95,7mm volt konkrétan amúgy)
 
  • Vicces
Reactions: Catles

Vucevic azt is kijelentette, hogy Szerbia "a légierő és a légvédelmi védelem számára nagyon hasznosat" szerzett Magyarországtól, és hozzátette, hogy további együttműködésről tárgyalt a magyarokkal a radarrendszerek és egyéb légvédelmi berendezések gyártása és korszerűsítése terén.

"A magyar fél kérésére a szerb fél értékesíti a lőszerprogramot. Ez nagyon jó, hazánk elkötelezett iparát érinti, és nagy kereslet van rá a piacokon, nem csak a klasszikus kaliberekre, hanem a lőszergyártáshoz kapcsolódó legmodernebb termékekért, amelyeket Szerbia ma is tud gyártani” – mondta Vucevic.
további együttműködésről tárgyalt a magyarokkal a radarrendszerek és egyéb légvédelmi berendezések gyártása és korszerűsítése terén.
Érdekes, hogy nem ezt kaptátok fel :D