Beszélgető

Azért mégsem helikopterrel ment, mint Rogán Tóni az esküvőre...
Ha már a helikopterezésnél tartunk. ;-)

"Kóka János úgy lett SZDSZ-es miniszter, hogy ezt a párt csak utólag hagyta jóvá. Gyurcsány Ferenc a 2004 szeptemberi interregnum alatt (Medgyessy papíron még miniszterelnök volt, de az ügyeket már Gyurcsány intézte) képtelen volt neveket kitaposni Kuncze Gáborból. Szó volt tárcacseréről, pártpolitikusról és független szakemberről is, de az SZDSZ döntésképtelennek bizonyult.

Gyurcsány is elkezdett keresni, és Bajnai Gordont választotta. Ha Bajnai akkor kötélnek áll, akkor talán teljesen másképp alakul az SZDSZ története is, de Bajnai maradt a Wallis Rt. vezérigazgatója. Maga helyett ajánlotta egyik üzletfelét, Kóka Jánost, aki éppen komoly munka nélkül volt, 32 évesen. Kóka addigra kétszer eladta az Elendert, milliárdos vagyona volt, és az Informatikai Vállalkozások Szövetsége nevű szervezetet vezette.

A politikát csak állami megrendelés nyerteseként ismerte: még Magyar Bálint oktatási minisztersége alatt többször is nagy állami megbízásokat kapott a Sulinet programban."
 
Nem úgy volt, hogy kókának már az előtt is volt pénze, hogy "politikusnak" állt?
Rogán mi is volt előtte?
 
Boritékolható volt a válasz, gondoltam is, hogy meg kellene előznöm, de hát a remény rabja vagyok mint Morgan Freeman a filmben,
igazad van, egy gazdasági zseni volt. Mit volt, azóta is!
Nem kicsit, nagyon!
Az pedig, hogy valaki bérli vagy megvásárolta azt a helikoptert, hm... kit is érdekel.
 
Juj, de komolyan veszed ezt a gazdagodásosdit!
Kezdhettem volna Lölőkével vagy Tiborckával is. Na, arra lenne kontra nertárs?
 
  • Tetszik
Reactions: G__G
Nekem egy Swatch órám van, de 14 éves koromban hozta nevelőapám húga olaszból...elemet kellene cserélni benne, mert 15 éve áll, de nem tudom megéri e az elem árát :(
Majd küldök neked egy ilyet, hogy ne szomorkodj! Biztos értékelnék a munkahelyeden! :D
 
Asse tudnák mi ez... rendszeresen jártam be amúgy is Wiking, Totenkopf, hasonló pólókba.... egyszer megszóltak az igazgató, de mondtam h nem érdekel :D Nem tiltott jelkép...aztán lenácizott, én meg mondtam, hogy utálom ha szembe dícsérnek, mert zavarba jövök :D Úgyhogy küldöm a címet :D
 
Wagneresed még nincs... :oops:
 
  • Vicces
Reactions: Pogány
Majd küldök neked egy ilyet, hogy ne szomorkodj! Biztos értékelnék a munkahelyeden! :D

Ez az AZOV miatt nem hiánycikk?
Nem magam miatt, csak van egy NATO katona ismerősöm, "remek" hozzászólásokkal, miatta kérdezem :D
 
látom levágtad a lényeget: a balneologus nem bálnát szaporít, hanem a gyógyvizekkel foglalkozik. Én ezt a szar műsort élőben néztem, döltem a röhögéstől az okoskodó fejét nézve Pokorni-nak. el sem hittem, amit láttam az oktatási minisztertől.

Ne legyél már kicsinyes! Ez 20. rangú ügy. Bizonyára te sem tudsz. minden tudományágat a nevével beazonosítani. Ez nem minősíti az oktatásügyhöz való hozzáértését. Azt hiszem nálad 100-szor jobban ért hozzá. És erre én tanú vagyok, mert veled ellentétben oktatási szakemberként meg tudom ítélni.
Egyébként javította, azt nem hallottad meg!
Ostoba az, aki azt gondolja mindent tud! Remélem érted!
Te is levágtad a lényeget az általam írtakból. Pedig az fontosabb, mint a balneológia!
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
Micsoda véletlen, hogy pont most kezdte el a mandinert érdekli, hogy fidesznyikek hánymilliós órával, táskával, cipővel járkálnak. Valahogy ezt eddig sosem vették észre. :D:D:D
 
Azért egy 1.2-es óra nem akkora dolog, hogy el kellene akadni rajta. Szerintem. Hétköznapi emberek tucatja mászkál 600.000-1.5M közötti órákkal.
Nekem egy Casio Vintage órám van már vagy 7-8 éve. Azzal akkora király voltam a korombeliek között, hogy egy Breitling se vette volna fel vele a versenyt! :)
A nyolcvanas években mindenki ilyenre vágyott. Igaz, az enyém csak pittyeg, nem zenél. Akkor még nagyobb istencsászár lettem volna a 6000 Ft-os bigyóval.
 
vagy az a bújtatott munkanélküli oktató akiknek alibi szakok meg szar színvonalú vidéki nem specializált kisegyetemek vannak fenntartva. Egyelőre nem jár alapjövedelem az állami féléveket ki nem töltött embereknek...

A Debreceni Egyetem "szar színvonalú"? A Szegedi József Attila Tudományegyetem is? A soproni is? Én egyébként az első diplomámat az ELTE-n szereztem, a másodikat Debrecenben. Egyáltalán nem volt rossz egyetem.
Egyébként kikérem a vidéki egyetemek nevében, mint vidéken élő ember, hogy leszarozd őket.
Ezek után ne írj nekem semmit, nem vagyok kíváncsi rá.
 
Nekem egy Casio Vintage órám van már vagy 7-8 éve. Azzal akkora király voltam a korombeliek között, hogy egy Breitling se vette volna fel vele a versenyt! :)
A nyolcvanas években mindenki ilyenre vágyott. Igaz, az enyém csak pittyeg, nem zenél. Akkor még nagyobb istencsászár lettem volna a 6000 Ft-os bigyóval.
Nekem is volt valamikor 90 körül. Számológépes. Mekkora nagy sztár volt az. :D