Miért, mi lesz akkor?Sajnálom hogy nem lesz itt április második felére már....
Miért, mi lesz akkor?Sajnálom hogy nem lesz itt április második felére már....
Akkor semmi , de május 3-án 50 éves AN-26-os találkozó Kecskeméten!Miért, mi lesz akkor?
A legutóbbi hivatalos információ szerint 2024 Q2 vége. Az kb. május-június lehet. Az első gép kész, repült. Még néhány tesztrepülés és jöhetne. Úgy tűnik hogy a brazilok időarányosan jól állnak vele. Hogy itthon mi a helyzet, felkészültek-e már az érkezésére, üzemeltetésére, azt nem tudni. A repülőnapon akarták beutatni az elsőt, de az most már nem köti őket mint határidő. A pilótaképzésről sincs hír, hogy hogy állnak vele. A márciusi Aero-ban van most egy cikk erről, nem tudom hogy írnak-e valami újat, érdekeset.
Annál szerintem több volt!"A gyártó úgy számol, hogy két, egymástól kétezerötszáz kilométerre lévő repülőtér között egy KC-390-esekből álló hatgépes flotta két nap leforgása alatt nem kevesebb, mint hatezer embert és ötszáz tonna rakományt képes átszállítani."
..
"Természetesen az sem volt mindegy, hogy mennyit kell az egyes gépekért fizetni. Pontos árat persze nem tudunk, de a becslések szerint egy C-130J átlagosan száz-százhatvan millió dollárba kerül alapáron. Az Embraer-üzletről sem közölt ilyen adatokat a Védelmi Beszerzési Ügynökség, ám iparági becslések alapján ötven-hatvan millió dollárt fizethettünk a KC-390-esek darabjáért."
hatvan millió dollárt fizethettünk a KC-390-esek darabjáért.
A 60 misi a puszta gép árára érthető max,...egy épkézláb csomagban minden apróságával együtt ott van az 80-90 milla körül....Annál szerintem több volt!
A portugálok 5 gépért 800 milliót fizetnek. Úgyhogy inkább 160 a jó szám.A 60 misi a puszta gép árára érthető max,...egy épkézláb csomagban minden apróságával együtt ott van az 80-90 milla körül....
Annál azért picit olcsóbb, mert ők vettek hozzá szimulátort isA portugálok 5 gépért 800 milliót fizetnek. Úgyhogy inkább 160 a jó szám.![]()
800 misi volt a csomag... közel sincs a 160-hozA portugálok 5 gépért 800 milliót fizetnek. Úgyhogy inkább 160 a jó szám.![]()
Az egész beszerzést tekintve, hogy benne volt egy szimulátor is ill. a 6. gép opciója úgy ha visszavetited igen..., csak az nem egy gép áraA portugálok 5 gépért 800 milliót fizetnek. Úgyhogy inkább 160 a jó szám.![]()
A szimulátoron kívül mi az, ami kellett a portugáloknak, és nekünk nem kell?800 misi volt a csomag... közel sincs a 160-hoz
"A szerződés tartalmaz:A szimulátoron kívül mi az, ami kellett a portugáloknak, és nekünk nem kell?
Ebből nekünk kb. a tűzoltó modul nem kell."A szerződés tartalmaz:
- egy Rheinmetall szimulátort,
- a flotta (!) karbantartását,
- az Elbit rendszerek elektronikus hadviselési csomagját,
- földi támogató berendezéseket,
- a V2500-E5 hajtómű karbantartását,
- orvosi evakuációs (MEDEVAC) készletet,
- tűzoltó modult,
- légi utántöltő rendszert,
- új infrastruktúra kiépítését és a meglévő infrastruktúra felújítását (!!!) – közölte a Nemzetvédelmi Minisztérium.
A portugál KC-390 NATO szabványos felszerelést tartalmaz, mint például a Link-16 adatkommunikációs rendszer, a Mode 4/5 „idegen-barát” felismerő rendszer és a teljes kommunikációs berendezés."
A szimulátorokra együttműködést kötöttünk a portugálokra.Ebből nekünk kb. a tűzoltó modul nem kell.
Persze, csak én a "80-90 misimet", amit keveseltél erre a kiejlentésre szántam:Ebből nekünk kb. a tűzoltó modul nem kell.
Remélhetőleg benne van + 1-2 gépre az opciók is fix áron.Persze, csak én a "80-90 misimet", amit keveseltél erre a kiejlentésre szántam:
"iparági becslések alapján ötven-hatvan millió dollárt fizethettünk a KC-390-esek darabjáért."
A programköltségek visszaosztásával kijönnek a Te számaid is, csak abban nehéz megmondani mi minden van benne, erre lettek emlitve példák a szimulátortól az infrastruktúrális fejelsztésekig, de bármit K+F-t is bele rejthetnek a kül. mélységű kiképzési programok sokasááig stb.
Szerintem érdemesebb a teljes projekt költséget nézni, mert a végen azt kell kifizetni.Persze, csak én a "80-90 misimet", amit keveseltél erre a kiejlentésre szántam:
"iparági becslések alapján ötven-hatvan millió dollárt fizethettünk a KC-390-esek darabjáért."
A programköltségek visszaosztásával kijönnek a Te számaid is, csak abban nehéz megmondani mi minden van benne, erre lettek emlitve példák a szimulátortól az infrastruktúrális fejelsztésekig, de bármit K+F-t is bele rejthetnek a kül. mélységű kiképzési programok sokasááig stb.
A működés biztosítása érdekében a fórum alapvető, illetve opcionális sütiket használ..