Irak-iráni háború (1980.09.22 – 1988.08.20.)

Terminator

Well-Known Member
Szerkesztőségi tag
2010. április 19.
48 628
92 984
113
Az iraki-iráni háború rövid története (1980-1988)

Az iraki–iráni háború kezdete, a Kadiszíja Szaddám hadművelet

Azért az finoman túlzas hogy sikeres volt az Irakiaknak az Irak-Irani háboru.Eggyik célt se teljesült amiért elindította szaddam a háborút(határvita rendezése,siíta Iszlám állam "megbuktakása"Iránban).Annak ellenére hogy Irán ellen fegyverembaró volt érvényben korlározottak voltak a forrásaik a nyugati eredetű fegyverrendszereik üzemeltetéséhez.Miközben ők rengegeg fegyvert kaptak persze nem ingyen a Szovjetektől nyugati állakoktól(leginkább Franciáktól)és támogattákaz Irakiakat igaz hogy nagyrészt "hitelekkel" a töbi arab állam.Háború végére Irak pénzügyi összeomlás szélére került kőolajtermelése is "padlón" volt es ez vezetett közvetve Kuvait lerohanásához es utána a Sivatai viharhoz.Iráni Iszlám köztársaság meg azóta is fentvan és hatalmi "tényező" a térségben.

Sokszor felmerült, és leírtuk, az ok a Zagrosz-hegység, azért nem tudtak bevonulni, különben az irániak végső elkeseredésükben nőket és 9 - 10 éves kisgyermekeket soroztak be és adtak a kezeikbe gépkarabélyt, RPG-t, vizelettel átitatott műtős maszkot, és Mickey Mouse gázmaszkot.

3013px-Iran-geographic_map.svg.png

Fo4eFIC.jpg

AahjEOD.jpg
 
Iráni katonák harca az Iraki T-72-es ellen

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

És ugyanez a felvétel, csak digitalizálva, és minőségjavítás után:

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Egymáshoz mérhető erők közötti tank csata utoljára kb. az irak-iráni háborúban lehetett. (ha a mostani ukrajnait nem számoljuk) '91-es Öböl-háborúban az iraki tankok inkább voltak céltárgyak, nem voltak összemérhetőek a koalíciós erőkkel.

Az Irak - Irániban a T-55-ös - T-62-es vs M60-as Patton - Chieftain között kiegyenlített ütközetek zajlottak. Mihelyst színre lépett a T-72-es, onnantól egyoldalú lett, mint az Öbölben az Abrams vs. T-55-ös párharc.
 
Az Irak - Irániban a T-55-ös - T-62-es vs M60-as Patton - Chieftain között kiegyenlített ütközetek zajlottak.

Mondjuk amikor az Irániak 2 nap alatt kb. 400 tankot vesztettek el, ott konkrétan a T-55+T-62 páros mészárolta le őket.
A titok az volt, hogy tudták merre jönnek az Irániak és beásták magukat az amúgy is kicsi szovjet tankok.
A T-62-es nyila mindent kilőtt szemből is, e mellet ő ugye álló helyből lőtt.
Az Iráni tankok menetből, nagyobb távolságból egyszerűen nem tudtak ilyen kicsi célt (T-62 torony) eltalálni.
1991-ben hasonló taktikát akartak csinálni, csak az USA nem Irán volt lehetőségek tekintetében.
 
Persze, amennyiben a légicsatákat is kiegyenlítettnek hívod.

Elméletileg, technológiailag egyenrangúak lehettek volna, a homogén acél miatt. A 115-ös, és a 120-as is oda-vissza beütötte a másik, az más, hogy az irakiak jobban tudták használni az övéiket, és esett meg így, hogy 50 kilőtt / tönkre ment T-55-ösre és T-62-esre jutott 200 kilőtt / tönkre ment Patton és Chieftain.

A T-72-es volt a szintlépés, a többrétegű páncélzata miatt.

Levegőben az F-4-es Phantom II és a MiG-23-as Flogger, sőt még a MiG-21-esek is egyenrangúak voltak. Az F-14-es Tomcat volt ott is a szintlépés. Azt visszapöckölhették volna a Mirage F1-esekkel, de gyorstalpaltatott pilótákat ültettek rájuk, és azok is kudarcot vallottak.
 
  • Tetszik
Reactions: LMzek 2.0
Gyakorlatilag pedig le lettek mészárolva. Pont.

Műszakilag, feketén - fehéren ugyanolyan kvalitású a Chieftain és a T-62-es, és aki előbb veszi észre a másikat, és lő pontosan, az nyer. Ugyanúgy beveri a Chieftain a T-62-est, ahogy a T-62-es a Chief-et. Az irakiak normálisan működtek, addig Irán az átesett egy forradalmon / erőszakos hatalomváltáson, és azzal járó tisztogatásokon. Ha nem forradalmi gárdistákat ültettek volna a Chieftain-be, akkor a T-62-esekkel ténylegesen kiegyenlített lett volna a küzdelem.

vWWWsDl.jpg

Az irániak a tisztogatásaik során még az F-14-es Tomcat pilótákat is megverették, volt, akire halálos ítéletet is kiszabtak, és szintén forradalmi gárdistákkal akarták pótolni őket, de rövid időn belátták, hogy nem megy, csak a harckocsizóknál zuhant mélységesen az állomány színvonala ...
 
Gyakorlatilag pedig 4:1 a T-55/62 kombónak a Chieftain ellen. Pont.

A háború az nem egy légüres térben zajló, hűbele-vágjunk-bele, ereszd-el-a-hajam meccs, hanem komplex dolgok befolyásolják, mint pl. a rendelkezésre álló vezetés, a közkatonák, az alkatrész utánpótlás, a terep, és a továbbfejlesztések.

Az iszlamista forradalom során a törzsőrmestertől / századostől kezdődően mentek a bebörtönzések / megveretések / kínzások / kivégzések / száműzetések, kishíján lefejezték a saját hadseregüket, és lett is olyan eredménye az elkövetkező háborúnak, amilyen, pont.
 
A T-54/55-ösnél megértem a mennyiségre való hagyatkozást, az egálban volt a konkurens modellek ellen, és csak mennyiséggel tudott győzni.
Amúgy tényleg felesleges ez így. Nem, nem volt egálban. Lásd még Irak-Iráni háború.
A zsidók, és a búrok megtalálták egy gyenge pontját, csak azt az AMre javították. Annak a valós tesztelése nem történt meg.
 
  • Tetszik
Reactions: LMzek 2.0
Amúgy tényleg felesleges ez így. Nem, nem volt egálban. Lásd még Irak-Iráni háború.

Az Irakiak zsákmányoltak nem egy Chieftain-t épségben, amit tovább is passzoltak az oroszoknak. Az oroszok alávetették lőtéri teszteknek, oda - vissza, és a következőkre jutottak:

Бронирование верхней лобовой детали корпуса и лобовой детали башни обеспечивает защит»:

от 100-мм калиберных и бронебойных подкалиберных снарядов танка Т-55 на дальности 500 м ;

от 115-мм бронебойных подкалиберных снарядов танка Т-62 на дальности 1600 м .

Mind a teknő felső íve, mind maga a torony azok 500 méterig viselik a T-55-ös űrméret alatti lövedékét, ellenben a T-62-es 115 milis nyíllövedéke már 1,600 méterről érzéketlenül átvágja azokat.

Kubinka vagy Leningrád környékén mivel uralkodnának más fizikai törvények, mint Bászra környékén ?

Nekem az a véleményem, hogy normálisan kiképzett személyzettel, és parancsnoksággal a T-55-ös ellen egyértelmű fölényben vannak, a T-62-es az, ami veszélyt rá, de óvatosan harcolva leküzdhető. Az, hogy az irániak miért szenvedtek durva veszteségeket, leírtam nem egyszer, a háború előtt röviddel tisztogatásokon esett át a seregük, kishíján lefejezték saját magukat. A normálisan kiképzett, és a dolgát értő katona helyére vallástudósi és költő végzettségű politikai biztost neveztek ki.
 
Nem sok új dolgot lehet ezzel kapcsolatban mondani. :-(

De lehet.

Ilyen a felek politikai viszonyai, és hadianyag támogatottsága.

Irán eredetileg, mármint 1953 óta az USA, és Anglia stratégiai fontosságú, és politikailag megbízható kliensállama volt. Ennek jegyében Iránnak mindig az elérhető legjobb haditechnikát engedték beszerezni. Papíron az F-4-es Phantom II jó gép volt. Ugyanúgy a Chieftain harckocsi is a papíron nagyon jó harckocsi lehetett volna. Csak a gyakorlatban már nem.

Annak ellenére, hogy Iránnak sikerült kimaradnia sokáig a környékbeli háborúkból, attól még igyekeztek haditechnika terén tartani a lépést, és továbbra is a legjobbnak kinézőket beszerezni. Az USA, és Anglia mellett még Izrael is baráti államnak számított. Izrael ugyan nem kapta meg a Chieftain-t, de attól még Iránnak is az annál való maradást javasolták az izraeli szakik.

TlZkegA.jpg

Az F-4-es Phantom II utódjának az F-14-es Tomcat és az F-15-ös Eagle közül választhattak. És az F-5-ös Tiger II utódjának az F-16-os Falcon-t. Harckocsiknál viszont a brit vonalat választották, de érthetően. Az amerikaiak kockázatosnak találták a Chobham eladását, azonban sebaj, a britek Pageant-ra átkeresztelve adták volna el neki, aminek a hivatalos neve Shir-2 (Oroszlán-2) lett volna.

UvBSsRB.jpg

A Shir-2-es minő meglepő, egy Chieftain alapú, de teljesen új harckocsi volt.

Megtörtént az Iszlamista Forradalom, a Shir-2-es átadása kútba is dőlt, az F-16-osokat sem szállították le az amik.

Azonban a Shir-2-es nem halt hamvába, abból lett végül a Challenger 1-es. A brit harckocsiknál idővel szabály lett, hogy "C"-vel kell kezdődnie a nevüknek. Pedig volt egy csomó harckocsijuk, ami nem C-betűs: Independent, Hornet, Matilda, Avenger, Excelsior, Valiant, Tortoise, Black Prince

Irán az alapmodellű, és teljesen elavultnak számító Chieftain változatokkal ment háborúba, borítékolható eredményekkel. A Brit Hadsereg próbált átállni a Challenger 1-esre, de a gerincét még mindig a Chieftain adta, a nagy példányszáma okán. Azonban az ő Chieftain-jeiket próbálták alaposan modernizálni, hogy ne járjanak úgy, mint az irániak elavult példányai.

Irak-Iráni háborús példával élve ez olyan, mintha az Iraki T-72M+3BM15-ösök találkoztak volna a Challenger 1+L15APDS kombóval.
Ott sem lett volna szemből túl sok kilövés....

Az említett Iraki T-72M + 3BM15 vs Iráni Challenger 1 + L23 APFSDS párharcnak az előbb leírtak alapján lett is volna realitása.

A kérdés az, hogy Milyen eredményekkel ?
 
Phantom a maga idejében nem csak "papiron" volt jó gép(60-70 es évek).De még a 80-as években mint csapásmérő komoly potenciállal rendelkezett.Hatósugár,teherbírás szempontjából kiemelkedőt 3-gen gépek közül.70-es években már rendelkezett precíziós csapásmérő képességgel Tény a 70-es évek közepén megjelenő 4 gen gépek légiharc képességek terén jelentősen felülmúlta de az Irakiaknak csak 80-as évek második felére lett 4 gén gépük(mig29).És nem véletlenül kapta az izraeli pilótaktól a kurass(pöröly) becenevet.Nyílván a korai verzióknak megvotak a hibá.Legfőképpen a megbízhatatlan korai veriójú AIM7/AIM9 rakéták plussz gépágyú elhagyasa ami a Vietnámi háború korai szakaszában bosszulta meg magát de a 60-as évek második feléra "kiforrta" magát a tipus.Chieftain viszont tény nem volt a legszerencsésebb konstrukció.
 
  • Tetszik
Reactions: Pocok75