Tényleg nem értem, hogy a fronton lévő katonáknak szóló Volgázáson kívül az orosz vezetés miért nem folytat kampányokat a polgári lakosság befolyásolására.
Akár szórólapozással, akár nemzetközi sajtótájékoztatókon elmondottakkal, neten, rádiók, TV-k adásának meghekkelésével, kijev rózsájával, rokonok által terjesztett suttógópropagandával stb stb.
Ilyenekre gondolok, hogy:
- veszteségek valós közlése
- valódi szándékok közlése: egy nép vagyunk, közösen erősek, csak másnak jó, hogy ennyi ember meghal, ennyi minden elpusztul. háború után is lehet majd adott nyelven tanulni, beszélni stb (persze lófaszt, a nyomát is el kell tüntetni utána mindennek, ami táplálta ezt a hamis, kizárólag náci ideológián alapuló identitást)
- pl Mariupollal is mi történt mióta szabad, fejlődés, újjáépítés, munka, szabadság, béke.
- akik adott dátum után részt vesznek emberek utcán történő összefogdosásában, feljelentésében, frontra irányításában, akik önként álltak be harcolni, akik bármilyen módon náci megnyilvánulást tettek, azoknak nem lesz kegyelem, sem elévülés (az átlagember jövőjét kell célba venni, a hatalom birtokosait egy ilyen fenyegetés nem befolyásolja, mert azokat amerikaiak irányítják/fogják/védik - de ha szerhij elbizonytalanodik, hogy a háború után 50 év feketedelfin, mert embereket fogdosott a frontra, akkor azzal alá lehet ásni a társadalom szövetét).
- lakosok felszólítása, hogy védjék meg polgártársaikat, aktívan szálljanak szembe ezekkel. amnesztia és jutalom (pl föld, vagy pénz) a háború után mindazoknak, korábban ukrán állampolgárnak, akit az ukrán náci rezsim elleni cselekményekért elítéltek, vagy egyéb módon sérelem ért.
- háború utáni jutalom belengetése fontos célpontok megjelöléséért
- örökölhető vérdíj bizonyos vezetők elfogása/kiiktatása esetén - hátha egy roncs, lábatlan veterán felrobbantja magát zseléstül, budanovostul egy propilátogatás során, hogy a gyerekei megkaphassák a jutalmat. (ezt az elvet pl az ICC prominenseivel kapcsolatban is hiányolom orosz részről - már rég terroristaként kéne bánni ezekkel az úgy nevezett bírákkal és ügyészekkel : nemzetközi körözés és vérdíj, mint az emlékezetes amerikai kártyapakli esetében
- tömegtüntetések, ezeken szabad választások követelése
Fontos lenne, hogy a társadalom többségét adó átlagembereket felbátorítsák, hogy azok merjenek kiállni magukért és szembe merjenek szállni a permanens háborút óhajtó vérnáci kisebbséggel. El kell érni, hogy nadezsgya mami ne csak húzza az egyik karját az elrabolni kívánt személynek, ezzel 5-10 perccel kitolva a tortúrát mindenféle reális eredmény nélkül, hanem merjen akár egyedül, akár többed magával pisztolyt rántani, sodrófával ütni, késsel megbökni TCC-s nácikat vagy hiénákat.
Felgyújtogatni az autóikat, az nem megoldás. Majd ha híre megy, hogy 3 különböző városban már 1-2 helyen egy átlagember megszurkált egy területvédelmist, vagy a tömeg meg is lincselt párat, akkor az ilyen "éncsakparancsokatkövettem" csicskák elkezdik majd szabotálni a munkát, vagy beállni tiltakozni.
)Huh, ez egy érdekes videó 2022 vs 2024!
(Mondjuk a csaj is "átalakult" két év alatt.)
Kaukázus. Ott nem szarralgurítanak.
Tökéletesen látja. Ez meg:

Surovikin visszater... 182. resz. Huzodik ez, mint egy szappanopera, ezerszer inkabb csak vagyalom, mint realitas.Mai friss hír Szurovikin-ről.
A videót közzétevő Telegram Brief csatorna azt írja, hogy Surovikin hamarosan visszatérhet a parancsnokságra. Vlagyimir Romanov katonai tudósító azt állítja, hogy az orosz kormány esetleges átalakításai közepette felajánlják neki a vezérkari főnöki posztot.
https://lenta.ru/news/2024/05/09/surovikin/
https://lenta.ru/news/2024/05/08/surovikin-sel-v-samolet-i-pozhelal-vsem-udachi/
Azert ez a három elmebeteg poén ide vagy oda de nagyon nem vicces még nekünk sem.Tökéletesen látja. Ez meg:
"Külsőleg úgy néz ki, mint egy közepes méretű volgai csótány."![]()
Vegigszorfoztem egy rahedli orosz hiroldalt, meg még bulvár is de Sevcovarol semmi hír több mint egy hete. Az is a lemondása al kapcsolatos.Shoigu volt helyettese milliárdokkal Franciaországba menekült, állítják a propagandisták.
Tatyana Shevtsova a védelmi minisztérium pénzügyi áramlásaiért volt felelős, és az évek alatt végzett munkája során drága lakásokat, telkeket és luxusautókat szerzett. Sojgu lemondását és több tábornok letartóztatását követően azonban ő maga is lemondott, bepakolt egy „riasztó bőröndbe, sok készpénzzel”, és Európába távozott. Az új miniszter, Belousov – írják a propagandisták – „rendkívül felháborodott” emiatt.
Ha az országod egy sz*r, az mindenre hatással van. Még a Jelec-i Művészeti Főiskola homlokzatának domborművének helyreállítására is (egy város Lipeck megyében, Oroszországban).
Az eredeti dombormű klasszicizmus volt, és nem tudom, most milyen stílusba esik. Minden restaurátori szakember elhagyta az országot?
Dehogy friss.Május 8. a május 9. mikor megjelentek a képek Szurovikinről .Mai friss hír Szurovikin-ről.
A videót közzétevő Telegram Brief csatorna azt írja, hogy Surovikin hamarosan visszatérhet a parancsnokságra. Vlagyimir Romanov katonai tudósító azt állítja, hogy az orosz kormány esetleges átalakításai közepette felajánlják neki a vezérkari főnöki posztot.
https://lenta.ru/news/2024/05/09/surovikin/
https://lenta.ru/news/2024/05/08/surovikin-sel-v-samolet-i-pozhelal-vsem-udachi/
Csak találgatások voltak. Geraszimov helye stabil.elégedettek vele.Ha ez nyugaton lenne, akkor szerintem a művészet szabadságáról beszélnél.Shoigu volt helyettese milliárdokkal Franciaországba menekült, állítják a propagandisták.
Tatyana Shevtsova a védelmi minisztérium pénzügyi áramlásaiért volt felelős, és az évek alatt végzett munkája során drága lakásokat, telkeket és luxusautókat szerzett. Sojgu lemondását és több tábornok letartóztatását követően azonban ő maga is lemondott, bepakolt egy „riasztó bőröndbe, sok készpénzzel”, és Európába távozott. Az új miniszter, Belousov – írják a propagandisták – „rendkívül felháborodott” emiatt.
Ha az országod egy sz*r, az mindenre hatással van. Még a Jelec-i Művészeti Főiskola homlokzatának domborművének helyreállítására is (egy város Lipeck megyében, Oroszországban).
Az eredeti dombormű klasszicizmus volt, és nem tudom, most milyen stílusba esik. Minden restaurátori szakember elhagyta az országot?
A működés biztosítása érdekében a fórum alapvető, illetve opcionális sütiket használ..