[BIZTPOL] Oroszország (a Szovjetunió utódállama)

Tényleg nem értem, hogy a fronton lévő katonáknak szóló Volgázáson kívül az orosz vezetés miért nem folytat kampányokat a polgári lakosság befolyásolására.
Akár szórólapozással, akár nemzetközi sajtótájékoztatókon elmondottakkal, neten, rádiók, TV-k adásának meghekkelésével, kijev rózsájával, rokonok által terjesztett suttógópropagandával stb stb.

Ilyenekre gondolok, hogy:
  • veszteségek valós közlése
  • valódi szándékok közlése: egy nép vagyunk, közösen erősek, csak másnak jó, hogy ennyi ember meghal, ennyi minden elpusztul. háború után is lehet majd adott nyelven tanulni, beszélni stb (persze lófaszt, a nyomát is el kell tüntetni utána mindennek, ami táplálta ezt a hamis, kizárólag náci ideológián alapuló identitást)
  • pl Mariupollal is mi történt mióta szabad, fejlődés, újjáépítés, munka, szabadság, béke.
  • akik adott dátum után részt vesznek emberek utcán történő összefogdosásában, feljelentésében, frontra irányításában, akik önként álltak be harcolni, akik bármilyen módon náci megnyilvánulást tettek, azoknak nem lesz kegyelem, sem elévülés (az átlagember jövőjét kell célba venni, a hatalom birtokosait egy ilyen fenyegetés nem befolyásolja, mert azokat amerikaiak irányítják/fogják/védik - de ha szerhij elbizonytalanodik, hogy a háború után 50 év feketedelfin, mert embereket fogdosott a frontra, akkor azzal alá lehet ásni a társadalom szövetét).
  • lakosok felszólítása, hogy védjék meg polgártársaikat, aktívan szálljanak szembe ezekkel. amnesztia és jutalom (pl föld, vagy pénz) a háború után mindazoknak, korábban ukrán állampolgárnak, akit az ukrán náci rezsim elleni cselekményekért elítéltek, vagy egyéb módon sérelem ért.
  • háború utáni jutalom belengetése fontos célpontok megjelöléséért
  • örökölhető vérdíj bizonyos vezetők elfogása/kiiktatása esetén - hátha egy roncs, lábatlan veterán felrobbantja magát zseléstül, budanovostul egy propilátogatás során, hogy a gyerekei megkaphassák a jutalmat. (ezt az elvet pl az ICC prominenseivel kapcsolatban is hiányolom orosz részről - már rég terroristaként kéne bánni ezekkel az úgy nevezett bírákkal és ügyészekkel : nemzetközi körözés és vérdíj, mint az emlékezetes amerikai kártyapakli esetében
  • tömegtüntetések, ezeken szabad választások követelése

Fontos lenne, hogy a társadalom többségét adó átlagembereket felbátorítsák, hogy azok merjenek kiállni magukért és szembe merjenek szállni a permanens háborút óhajtó vérnáci kisebbséggel. El kell érni, hogy nadezsgya mami ne csak húzza az egyik karját az elrabolni kívánt személynek, ezzel 5-10 perccel kitolva a tortúrát mindenféle reális eredmény nélkül, hanem merjen akár egyedül, akár többed magával pisztolyt rántani, sodrófával ütni, késsel megbökni TCC-s nácikat vagy hiénákat.
Felgyújtogatni az autóikat, az nem megoldás. Majd ha híre megy, hogy 3 különböző városban már 1-2 helyen egy átlagember megszurkált egy területvédelmist, vagy a tömeg meg is lincselt párat, akkor az ilyen "éncsakparancsokatkövettem" csicskák elkezdik majd szabotálni a munkát, vagy beállni tiltakozni.
 
Szerintem annyira nem bánja az Orosz vezetés, hogy elfogynak az ukrán, hadra fogható férfiak,majd feltöltődik a terület nyugat európai migrikkel,akikkel tized annyi gondjuk sem lesz,azokat nem fogják tudni benácultatni,tized annyira lesznek harciasak,ellenségesek az Oroszokkal, az Orosz Föderációval.
 
Huh, ez egy érdekes videó 2022 vs 2024!
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
(Mondjuk a csaj is "átalakult" két év alatt. :D)
 
Mai friss hír Szurovikin-ről.
A videót közzétevő Telegram Brief csatorna azt írja, hogy Surovikin hamarosan visszatérhet a parancsnokságra. Vlagyimir Romanov katonai tudósító azt állítja, hogy az orosz kormány esetleges átalakításai közepette felajánlják neki a vezérkari főnöki posztot.
https://lenta.ru/news/2024/05/09/surovikin/
https://lenta.ru/news/2024/05/08/surovikin-sel-v-samolet-i-pozhelal-vsem-udachi/
Surovikin visszater... 182. resz. Huzodik ez, mint egy szappanopera, ezerszer inkabb csak vagyalom, mint realitas.
 
Belousov utasította a vezérkarat, hogy tegyen gyors reagálást az Egyesült Államok drónokkal történő provokációira

Az amerikai drónok aktívan végeznek felderítést a Fekete-tenger felett, és célmegjelöléseket adnak az Ukrán Fegyveres Erők nagy pontosságú fegyverei számára orosz célpontok lecsapásához – jelentette a Honvédelmi Minisztérium.

A katonai osztály is hangsúlyozta:

Az USA és a NATO-országok egyre nagyobb mértékben vesznek részt az ukrajnai konfliktusban
Az amerikai UAV-k repülései növelik az orosz légierőkkel való incidensek valószínűségét a légtérben, ami növeli a közvetlen konfrontáció kockázatát a szövetség és Moszkva között.
A NATO-országok lesznek felelősek az eszkalációért

"Andrej Belousov védelmi miniszter arra utasította a vezérkarat, hogy tegyen azonnali választ a provokációkra" - áll az üzenetben.

❗Az Egyesült Államok továbbra is repül a nemzetközi vizeken, ahol ezt a törvény lehetővé teszi.
A Pentagon így kommentálta a Fekete-tengeren kialakult helyzetet.
 
Shoigu volt helyettese milliárdokkal Franciaországba menekült, állítják a propagandisták.

Tatyana Shevtsova a védelmi minisztérium pénzügyi áramlásaiért volt felelős, és az évek alatt végzett munkája során drága lakásokat, telkeket és luxusautókat szerzett. Sojgu lemondását és több tábornok letartóztatását követően azonban ő maga is lemondott, bepakolt egy „riasztó bőröndbe, sok készpénzzel”, és Európába távozott. Az új miniszter, Belousov – írják a propagandisták – „rendkívül felháborodott” emiatt.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Ha az országod egy sz*r, az mindenre hatással van. Még a Jelec-i Művészeti Főiskola homlokzatának domborművének helyreállítására is (egy város Lipeck megyében, Oroszországban).

Az eredeti dombormű klasszicizmus volt, és nem tudom, most milyen stílusba esik. Minden restaurátori szakember elhagyta az országot?

Ez várható volt...

Putyin operatív értekezletet tartott a Biztonsági Tanács állandó tagjaival.

Szóba került az Orosz Föderáció további lépéseinek kérdése a közepes és rövidebb hatótávolságú földi rakéták bevetésére vonatkozó egyoldalú moratórium kapcsán.

"Oroszországnak nyilvánvalóan el kell kezdenie rövidebb és közepes hatótávolságú rakéták gyártását (500-5500km) válaszul arra, hogy az Egyesült Államok ilyen fegyvereket telepít a határain kívül" - mondta.

Shoigu volt helyettese milliárdokkal Franciaországba menekült, állítják a propagandisták.

Tatyana Shevtsova a védelmi minisztérium pénzügyi áramlásaiért volt felelős, és az évek alatt végzett munkája során drága lakásokat, telkeket és luxusautókat szerzett. Sojgu lemondását és több tábornok letartóztatását követően azonban ő maga is lemondott, bepakolt egy „riasztó bőröndbe, sok készpénzzel”, és Európába távozott. Az új miniszter, Belousov – írják a propagandisták – „rendkívül felháborodott” emiatt.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Ha az országod egy sz*r, az mindenre hatással van. Még a Jelec-i Művészeti Főiskola homlokzatának domborművének helyreállítására is (egy város Lipeck megyében, Oroszországban).

Az eredeti dombormű klasszicizmus volt, és nem tudom, most milyen stílusba esik. Minden restaurátori szakember elhagyta az országot?

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
Vegigszorfoztem egy rahedli orosz hiroldalt, meg még bulvár is de Sevcovarol semmi hír több mint egy hete. Az is a lemondása al kapcsolatos.
Később meg bármi lehetséges...
 
Mai friss hír Szurovikin-ről.
A videót közzétevő Telegram Brief csatorna azt írja, hogy Surovikin hamarosan visszatérhet a parancsnokságra. Vlagyimir Romanov katonai tudósító azt állítja, hogy az orosz kormány esetleges átalakításai közepette felajánlják neki a vezérkari főnöki posztot.
https://lenta.ru/news/2024/05/09/surovikin/
https://lenta.ru/news/2024/05/08/surovikin-sel-v-samolet-i-pozhelal-vsem-udachi/
Dehogy friss.Május 8. a május 9. mikor megjelentek a képek Szurovikinről . :) Csak találgatások voltak. Geraszimov helye stabil.elégedettek vele.
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
Shoigu volt helyettese milliárdokkal Franciaországba menekült, állítják a propagandisták.

Tatyana Shevtsova a védelmi minisztérium pénzügyi áramlásaiért volt felelős, és az évek alatt végzett munkája során drága lakásokat, telkeket és luxusautókat szerzett. Sojgu lemondását és több tábornok letartóztatását követően azonban ő maga is lemondott, bepakolt egy „riasztó bőröndbe, sok készpénzzel”, és Európába távozott. Az új miniszter, Belousov – írják a propagandisták – „rendkívül felháborodott” emiatt.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Ha az országod egy sz*r, az mindenre hatással van. Még a Jelec-i Művészeti Főiskola homlokzatának domborművének helyreállítására is (egy város Lipeck megyében, Oroszországban).

Az eredeti dombormű klasszicizmus volt, és nem tudom, most milyen stílusba esik. Minden restaurátori szakember elhagyta az országot?

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
Ha ez nyugaton lenne, akkor szerintem a művészet szabadságáról beszélnél.