[BIZTPOL] Amerikai Egyesült Államok, Kanada

Na igen ez a kettő dilemma lebeg most masszívan a demokrata estabilishment előtt. Szerintem is elsődlegesen a törvényhozási állások megtartására, azaz legalább a Kongresszus egyik házában lévő többségre gyúrnak. Valszeg inkább a Szenátus lesz ez a jelenlegi erőviszonyok alapján.

Viszont ehhez kellene egy megfelelő, relatíve fiatal, karizmatikus, jó retorikájú, agilis jelölt. Lehetőség szerint minél kevesebb szarral a háta mögött (főképp Ukrajna kapcsán), de őszintén, úgyis el tudnak ezek már kenni mindent. Plusz a párton belüli mérsékeltek és progresszívek közt is valamiféle egyensúly kéne a jelöltet illetően, aki mögé a kedves donorok is szívesen öntik a pénzt.

Viszont ha már valaki valaha hallgatta Kamalát beszélni, akkor beláthatja, hogy főnökéhez hasonlóan egy igazi dumbfuck retard, aki a lófogas röhögésével gyakorlatilag egy veszett fejsze woman of color nyele. Persze a demokratákat ismerve lehetne most valami haladár insert random minority group jelöltet betolni az első nő/tranyó/LGHDTV stb égisze alatt, de ha van eszük akkor valami max 60-as éveiben járó, de inkább 50-es fehér faszit dobnak be. Mondjuk röhögnék, ha Killary újra indulna (kinézem belőle úgyis), de én nem látom Obamanét ténylegesen esélyes jelöltnek Trumppal szemben

Szerintem a Gretch a legvalószínűbb, Michigan ingadozó állam ráadásul.

  • Tetszik
Reactions: nyugger
Szerintem a Gretch a legvalószínűbb, Michigan ingadozó állam ráadásul.

Nem őt akarták egy igazán balfasz false flag kísérlettel elrabolni? :D Mondjuk illene a képbe az assault weapon ban-nal és minden szépségével

Plusz most azt olvasom, hogy a Jóska Kamalát támogatja, amit vszeg megint a szájába adtak. Avagy a pártelit valszeg őt akarja
 
Ahogy én látom:
Eddig Trump volt a középpontban. Megpróbálták megölni, tematizálta a közéletet, miközben Biden szerencsétlenkedett. Mást se csinált Józsibá, mint védekezett: nem beteg, minden oké, nem jön villamos, miközben a CNN a vita után sírva fakadt, és karöltve a többi mélyFOS termékkel és Hollywoddal, a celebekkel és influenszerekkel 24/24 győzködték Bident, hogy lépjen vissza. A vitát is azért szervezték neki, hogy leégessék. Sikerült. De Biden nem akart, ezért ugyanazok, akik megválaszttatták és felszopták, az oligarchái csicskái, szépen a családjára hatva, nem kímélve őket, zsarolva, nyomást gyakorolva rájuk, próbálták rávenni őket, mondassák le. Mindent bevetettek. Vsz mocskosabbnál mocskosabb sztorik is lettek volna.

Jill megpróbált túlélni, mert szerette a firstladységet, vsz komolyan befolyásolt is, és nem engedte. De vsz olyannal fenyegethették meg pár hete, hogy belement a család. Konkrétan minden barátuk és felszopójuk kiröhögte, a NATO csúcs után pedig vsz az európaiak is leírták. Zselés úgy tett, mint aki beszart. De azzal, hogy most visszaléptették, az ukránok is dobnak minden béketervet.

Figyeljétek meg, ez olyan nekik, mint Hitlernek volt FDR halála. Egy utolsó esély utáni esély.

De a történelem mindig ismétli önmagát: vagyis ettől még vége Ukrajnának, ahogy a náci Németország se úszta meg, mert az orosz is levonja a következtetéseket, meglássátok!

A demokraták viszont igencsak jól járhatnak, és abszolút defenzív helyzetből saját javukra fordíthatják a helyzetet. Lassan fogják csinálni, annak ellenére, hogy már megvan a jelölt, mert a cél, hogy a média velük foglalkozzon, aztán max. ha nem jönnek a számok az újjal, hozzák a szokásos családos/halottszavazós módszert, és kész.

Tippre vsz Bident is hagyták volna, de már annyira szarul állhatott, hogy az ingadozó államok csalásával is bukta lett volna. Így egy jól felépített kampánnyal, mindenki beáll mögés hajrával, a szokásos Soros-recept (Bulgária, Macedónia, Lengyelország, és ugye itthon mi) alapján nagy eséllyel ismét szemfényvesztenek egyet, amit az erre tenyésztett polkorrekt amerikaiak meg beszopnak. Legalábbis, a recept adott.

Készülhettek:
3. Vh, Ukrajna, minden szar.
Ez vár ránk 2025től, meg egy bedőlő amerikai világrend az ő összes negatívumával.

Nem fog Trump nyerni. Ez van.
 
Sztem itt már nem tudják a demokraták visszahozni. Mondjuk csalni még csalhatnak.
Egy amcsi polgárháború megmentené a világot a III. VH-tól.
 
Én úgy gondolom, hogy a cél a visszaléptetéssel az ingadozó államos csalásfajta lenne, hogy legalább az esélyük meglegyen. Ma láttam egy térképet, és nagyon nem a demokratáknak állt a zászló.
 
Ahogy én látom:
Eddig Trump volt a középpontban. Megpróbálták megölni, tematizálta a közéletet, miközben Biden szerencsétlenkedett. Mást se csinált Józsibá, mint védekezett: nem beteg, minden oké, nem jön villamos, miközben a CNN a vita után sírva fakadt, és karöltve a többi mélyFOS termékkel és Hollywoddal, a celebekkel és influenszerekkel 24/24 győzködték Bident, hogy lépjen vissza. A vitát is azért szervezték neki, hogy leégessék. Sikerült. De Biden nem akart, ezért ugyanazok, akik megválaszttatták és felszopták, az oligarchái csicskái, szépen a családjára hatva, nem kímélve őket, zsarolva, nyomást gyakorolva rájuk, próbálták rávenni őket, mondassák le. Mindent bevetettek. Vsz mocskosabbnál mocskosabb sztorik is lettek volna.

Jill megpróbált túlélni, mert szerette a firstladységet, vsz komolyan befolyásolt is, és nem engedte. De vsz olyannal fenyegethették meg pár hete, hogy belement a család. Konkrétan minden barátuk és felszopójuk kiröhögte, a NATO csúcs után pedig vsz az európaiak is leírták. Zselés úgy tett, mint aki beszart. De azzal, hogy most visszaléptették, az ukránok is dobnak minden béketervet.

Figyeljétek meg, ez olyan nekik, mint Hitlernek volt FDR halála. Egy utolsó esély utáni esély.

De a történelem mindig ismétli önmagát: vagyis ettől még vége Ukrajnának, ahogy a náci Németország se úszta meg, mert az orosz is levonja a következtetéseket, meglássátok!

A demokraták viszont igencsak jól járhatnak, és abszolút defenzív helyzetből saját javukra fordíthatják a helyzetet. Lassan fogják csinálni, annak ellenére, hogy már megvan a jelölt, mert a cél, hogy a média velük foglalkozzon, aztán max. ha nem jönnek a számok az újjal, hozzák a szokásos családos/halottszavazós módszert, és kész.

Tippre vsz Bident is hagyták volna, de már annyira szarul állhatott, hogy az ingadozó államok csalásával is bukta lett volna. Így egy jól felépített kampánnyal, mindenki beáll mögés hajrával, a szokásos Soros-recept (Bulgária, Macedónia, Lengyelország, és ugye itthon mi) alapján nagy eséllyel ismét szemfényvesztenek egyet, amit az erre tenyésztett polkorrekt amerikaiak meg beszopnak. Legalábbis, a recept adott.

Készülhettek:
3. Vh, Ukrajna, minden szar.
Ez vár ránk 2025től, meg egy bedőlő amerikai világrend az ő összes negatívumával.

Nem fog Trump nyerni. Ez van.
A hátsó szobákba nem látunk be, onnan hang nem szivárog ki.

...csak az jutott eszembe, amikor egyszer olvastam pl. a Koch fivérekről, akik egyszerűen mind a két a két pártot támogatták...

...még a "kies" településem is úgy működött 2010-ig, hogy a polgár(jenőhivatal)mester volt jóban az ún. jobboldallal, az apja meg az ún. baloldallal.

Szemfényvesztő színház az egész, legfeljebb a belső halmazok között van marakodás, helyezkedés.
Az ostoba nép meg ugyanúgy áradozik valamelyik oldal mellett, meg költi/adózza rájuk a pénzt, azok meg zsebelik be.
Tisztára mint a fociban, meg a forma-1-ben.
 
Várható volt, de nem az alelnököt fogják indítani. Nagyon szar számokat mértek neki. Így nehezebb lesz.
Már leírtam többször, hogy mi az egyetlen lehetséges forgatókönyv: Kamalat NEM LEHET lecserélni, hacsak Ő MAGA MOND LE a jelöltségről.
Viszont ha valami fehérre cserélik, akkor kb az összes fekete meg esetleg női szavazót is bukjak (ha nem fehér nő lesz).
 
Nektek megártott a kánikula. :D

Mit csalnak és kik? :D Trump akkora előnnyel indul, hogy azt lehetetlen elcsalni. Pengeélen táncoló körzeteket esetleg lehetne, de ott a GOP is ott lesz, mint a héja, figyel mindent és mindenkit.

Biden beallt kuku-creepy Kamala moge:

President Endorses Kamala Harris https://www.wsj.com/livecoverage/biden-drops-out-election-2024
 
Mit csalnak és kik? :D Trump akkora előnnyel indul, hogy azt lehetetlen elcsalni.
Olyan nincs, hogy lehetetlen elcsalni. Ha nem kérnek papirokat a szavazásnál, vagy hirtelen minden mexikóinak állampolgárságot adnak, vagy megint az összes halott elmegy szavazni, vagy a levélszavazatok beérkeznek a végén kamionszámra kizárólag a demokrata jelöltre szavazava, illetve ennek kombinációi, akkor simán elcsalják, megint. Ha meg ez sem elég, akkor ott van maga a rendszer, ami összesíti a számokat, valakiknek ahoz is van hozzaférése mint minden IT rendszerhez.
 
Arra, hogy politikai ellenfeleket öltek meg a kommunisták? Már ne haragudj de te mit ittál? Tanácsköztársaság, 56-os megtorlások vagy a Rákosi-diktatúra? És ezek csak magyar példák. Legalább ne hazudnál ilyen eszemet hülyeséget.
Ez az a korszak, amikor azok voltak a kommunista uralkodók, akik a nyugatodat is alkotjak és referenciák neked. :rolleyes:
 
A belga legjobb tudomásom szerint már visszavonult a politikátol mikor megölték 8ebben nem vagyok biztos), de igen ő az egyik aki politikai gyilkosság áldozata lett. Az osztrák meg ne is haragudj, de ittasan vezetett persze gyorsabban, mint kellett volna és bele is halt.
A szomszédban lehet ittasan vezetni, ez nem probléma.
 
Kár hogy Bidén feladta, pedig olyan kemény volt...
Az a baj hogy ez a faxi egy kiszamithato, lassú, full retard barom volt. Nem is értem hogy engedik visszalepni, mintha a menyasszonyt lecserelnek egy másik menyasszonyra az esküvő előtt két nappal.
Trumpnak full nyerő volt a helyzet.
Most passz, kicsit borulhat a dolog ha jön egy fekete ló. És ez a visszalepes a Trump elleni merénylet után történt,erdekes hogy miért nem egy héttel korábban? Mi történt?
Most megint olyan ismeretlen lett kicsit a jövő, bár a trombitás ember szerintem igyis visz mindent.