M1 Abrams (USA)

Elég hülye cím. A nem megfelelő felszerelésükkel van a gond csak, nem pedig mint valami rossz konstrukcióról.
Oké, tételezzük fel, hogy ami ebben az interjúban van az igaz. Aztán tegyük fel, hogy a te állításod is valós. És akkor most áruld el, hogy kik voltak azok az agyukban beteg állatok, akik így küldték el ezeket a szekereket és csak páncéltörő lőszerekkel málházták fel miközben a háború cirka 2 éve alatt két kezemen meg tudom számolni mikor volt, hogy harckocsik egymásra lőttek?!
 
Nem látom a linket !

Azonban nem csak a Sierra Army Depot létezik, hanem az Anniston Army Depot is. Vagy az totál másra való ?

M1%27s_at_ANAD.jpg
Anniston más ott folyik javítás is az USA egyetlen nagy raktárba ahol harcjármű javító részleg üzemel az összes többinél nincs ilyen képesség. Ez is egyébként úgy valósul meg hogy megengedték a General dynamic nak hogy egy gyárat hozzon létre a katonai objektumba. Az ott található járművek jelentős része a cége egyébként.
 
Az ominózus riport amiben az ukrán katonák nyilatkoznak az Abramsról és elmondják, hogy mozgó tüzérségnek használják a tankokat, de csak páncéltörőjük van, volt alkalom amikor 17x lőttek egy házra de az állva maradt… a hk parancsnoka szó szerint: „So würde es die NATO niemals machen. Erst Luftstreitkrafte, dann Artillerie, dann kommen die Panzer und Infanterie. Ruf die Flieger. Ruf die Artillerie. Wir haben keine Flieger und keine Artillerie. Wir haben nur Panzer.„ azaz „A NATO soha nem csinálni ilyet. Először a légierő, aztán a tüzérség, aztán jönnek a harckocsik és a gyalogság. Hívja a repülőket. Hívja a tüzérséget. Nincsenek repülőink és nincs tüzérségünk. Csak tankjaink vannak.“

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Ha valaki gondolhatja átdobhatja az ukrán topicba is…
 
  • Tetszik
Reactions: ZeiG
Elnézést, hogy rosszul tudtam.

Telexen láttam a képet snassz illusztrációként.

A lényeg, hogy nem csak Oroszországban, meg Ukrajnában üzemeltetnek orosz harckocsikat, hanem sok máshol is, és elképesztő állapotban tudják tartani az ő 50 - 27 éves vasaikat a származásai országaikkal ellentétben.
A raktáron tartott használhatatlan spanyol Leo 2A4-eseket sem kellene elfelejteni.
 
  • Hűha
  • Tetszik
Reactions: fip7 and Mark1993
Ukrán harckocsizok bemutatják az sk. tunningolt ABRAMS-üket és mesélnek a tapasztalataikról...

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
  • Tetszik
Reactions: Halfdan and endre
  • Tetszik
Reactions: fishbed
Bemutatófilmek az XM1 / M1 Abrams-ről, és az XK1-esről

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
  • Tetszik
Reactions: ZeiG and fishbed
Egy "beteg" Abrams.
 
  • Tetszik
Reactions: fip7 and megazez
Egy "beteg" Abrams.

Ezt jól tele rakták reaktív páncéllal. Aztán ez is kevésnek bizonyult végül...