Pisztolyok

Érdekes, hogy a glock miért maradt ki abból a tenderből mindenesetre.
"Double strike capability was a requirement." Ezért.

Ez kizárta az összes single action rendszerű pisztolyt. Igy a Glockot is.

A végén a Sig P226 és a Beretta 92F maradt versenyben. A Beretta alacsonyabb árat kínált, és a Sig különösen a tárakat akarta drágán adni. Amúgy azt írják, hogy akkoriban azért elég modern és fasza fegyvernek számított a Beretta. Csak nagyon gyorsan túllépett rajta a fegyverfejlődés. Pár évvel a rendszerbe állítását követően már jöttek is ki a nagy tárkapacitású, modern, részben műanyag szolgálati pisztolyok.

Meg irják, hogy OK hogy Beretta, de mellette meg rendszerbe állítottak egy rakat Siget, Glockot meg HK pisztolyt is, szépen ahogy jöttek ki.
 
1996-ban, amikor az MH "tenderezte" a pisztolyát, három fegyvert vizsgáltak. A P9RC-t, a modernizált PA-63-t és a Glock 17-et. A PA-63 már a '63-as előírást sem tudta teljesíteni. A P9RC hadihasználatra alkalmatlant kapott néhány kilónyi hibajegyzékkel és javaslattal. A Glock nyert. A félig-meddig javítgatott P9RC-t a FÉG két tárral, tisztító vesszővel 40eFt-ért ajánlotta. A Glock plusszba adott volna tokot, TASZT-ot, javító anyag készleteket idomszerekkel, valamint vállalták a csapaok fegyvermestereinek átképzését. Mindezt szintén 40e Ft-ért. De akkori nagyonnagyonnagy vezető azt mondta, hogy meg kell menteni a hazai ipart, ezért mi a P9RC-t meg a KGP-9-est rendszeresítettük.
 
Na, most már normálisan kikerestem:

Alap követelmények az új szolgálati pisztolyhoz: ( ezeken kivül még volt más is, de ezek nélkül nem is nézték a többit)
  • Chambered in 9mm NATO caliber
  • Detachable magazine with capacity of at least 13 rounds
  • Magazine catch which ejects magazine without the use of the second hand
  • First round trigger pull to be double action, followups single action
  • Slide stop that locks slide open when the magazine is empty
  • Durability of 5000 rounds with no more than 8 malfunctions
Safety System:

  • Thumb-safety system ambidextrous
  • De-cocking device to safely lower a cocked hammer
  • Firing pin block when the hammer is lowered

Ezek a pisztolyok indultak:
Beretta 92
SIG Sauer P226
Steyr GB
FN BDA ez a klasszikus Hi Power revolveres elsütésre is képes változata
Colt SSP
Walther P88
HK P7
S&W 459

És a végén nyert a Beretta.
 
1996-ban, amikor az MH "tenderezte" a pisztolyát, három fegyvert vizsgáltak. A P9RC-t, a modernizált PA-63-t és a Glock 17-et. A PA-63 már a '63-as előírást sem tudta teljesíteni. A P9RC hadihasználatra alkalmatlant kapott néhány kilónyi hibajegyzékkel és javaslattal. A Glock nyert. A félig-meddig javítgatott P9RC-t a FÉG két tárral, tisztító vesszővel 40eFt-ért ajánlotta. A Glock plusszba adott volna tokot, TASZT-ot, javító anyag készleteket idomszerekkel, valamint vállalták a csapaok fegyvermestereinek átképzését. Mindezt szintén 40e Ft-ért. De akkori nagyonnagyonnagy vezető azt mondta, hogy meg kell menteni a hazai ipart, ezért mi a P9RC-t meg a KGP-9-est rendszeresítettük.
ÉS megmentették a hazai ipart, és a fegyverek is tökéletesen üzemelnek. Ja, ezt nem ide.
Az külön vicces, hogy lassan 30 évvel a csodás döntést követően rendszerbe állítottunk egy olyan szolgálati pisztolyt, ami sok tekintetben még az első generációs Glock szintjét sem éri el. Kivéve a szereléksint alul, ami nem volt még az első generációs Glockon, de amit úgyse használ senki.
 
  • Tetszik
Reactions: bel, Spyke and J.G.
Amúgy a legkorábbi gyártású P9RC-kkel nincs gond. Azok még nem voltak alapanyagában szétlopva...

Vicces amúgy, hogy ismétli magát a történelem most Gestamennel...
Az alapanyag nem változott A60-as acél a toknak meg a szánnak, a cső meg RK1-es. Megszüntették a MEO-t, ergo minden szar jó lett. Lásd a tárakat amik teletárazva egy hónap alatt galyra mentek. A Gestamen azért más, nem rossz ötleteik vannak. Anno öreg tervezők voltak Zala, Horváth, akik ragaszkodtak bizonyos dolgokhoz. Az újaknak nem volt kitől tanulni, próbálkoznak tanulnak, tapasztalatot szereznek. Hagyni őket dolgozni, de a szart nem szabad megvenni. Kalasnyikovnak és Stonernek sem az első fegyvere lett világhírű
 
  • Tetszik
Reactions: cirqle and krisss
Amúgy a legkorábbi gyártású P9RC-kkel nincs gond. Azok még nem voltak alapanyagában szétlopva...

Vicces amúgy, hogy ismétli magát a történelem most Gestamennel...
Nekem 1 evvel ezelottig az elso szerias p9 volt az tenyleg fasza es jo,de lattam nehany olyat amiert megutaltam.. a vege fele mar nekem is csak abbol allt a loveszet hogy akadas es a tar is be gyogyult a helyere..gesteman meg egyenlore vicc szamomra a fogasa nem tudom mashogy mondani szar valamint olyan orr nehez a fegyver jeleztem is nekik mondjak hogy de a teli tarral egyensulyban lesz erre mondtam oke es ahogy lovok es urul a tar ugy lesz ujra orr nehez..erre mar csak neztek csak es nem ertettek ez mennyire fontos tud lenni.
 
1996-ban, amikor az MH "tenderezte" a pisztolyát, három fegyvert vizsgáltak. A P9RC-t, a modernizált PA-63-t és a Glock 17-et. A PA-63 már a '63-as előírást sem tudta teljesíteni. A P9RC hadihasználatra alkalmatlant kapott néhány kilónyi hibajegyzékkel és javaslattal. A Glock nyert. A félig-meddig javítgatott P9RC-t a FÉG két tárral, tisztító vesszővel 40eFt-ért ajánlotta. A Glock plusszba adott volna tokot, TASZT-ot, javító anyag készleteket idomszerekkel, valamint vállalták a csapaok fegyvermestereinek átképzését. Mindezt szintén 40e Ft-ért. De akkori nagyonnagyonnagy vezető azt mondta, hogy meg kell menteni a hazai ipart, ezért mi a P9RC-t meg a KGP-9-est rendszeresítettük.
Ha van róla infód, ird már le légyszives, hogy mit takart a "modernizált PA-63". Bevallom, nagyon kiváncsi lettem igy utólag is.
 
Egy normális szolgálati pisztoly nagy tételben max 100.000 Ft lehet. Rendelsz belőle 100k darabot, az 10 milliárd Ft. És 40 évre megoldottad a kérdést, mert a darabszám egy része mehet rögtön raktárba. Nem vagyok milliárdos, de ez szerintem nem tétel állami szinten. És akkor csak egy kérdés lett volna, az hogy mit akar a szakma, melyiket vegyük meg. 100.000 darabos tételért azért lehajol akármelyik európai gyártó. A seggét kinyalták volna a vezetésnek.
 
  • Tetszik
Reactions: fip7

Nagy tételben 94-ben volt 40.000 forint...