Szabó József Facebook
Más farkával a csalánosban...
Úgy tűnik, ma ilyen vulgáris hangulatban vagyok. Másként viszont ennél tömörebben nem lehet szavakban kifejezni azt, amit az USA művel, bár időnként maga is visszaretten saját döntéseitől. Washington ma számos szövetségese sorsát tartja vasmarkában, miközben egyre sűrűbb a geopolitikai csalános, amibe másokat hajt be.
Az ukránok jártak a legrosszabbul – az USA geopolitikai proxyháborúját vívják. Ők véreznek, miközben az amerikai politikai elit időnként el is ismeri, milyen olcsón sikerült saját érdekeiket érvényesíteniük. Most már még kevesebbért, ráadásul profitot is hoz ez számukra. A fegyverekért – immár nyíltan – fizetni kell. Nem Ukrajnának, mert nekik már nincs miből, hanem Európának. Így került az európai NATO-tagállamok és az EU keze az USA csalánosába.
Az EU fizet: fegyverért, lőszerért, hírszerzési adatokért, kommunikációs rendszerekért – mindezt úgy, hogy semmiféle stratégiai nyereséget nem könyvelhet el. Az amerikai hadiipar történelmi léptékű profitot realizál: évtizedekre előre le vannak kötve a kapacitásaik. De Ukrajna nem kerül közelebb a győzelemhez, katonái fogynak, a hadsereg morálja gyengül. Ha elfogynak a harcolók, az USA hátradől, új terepet keres, Ukrajnát és Európát pedig otthagyja a romok között.
Európa ezzel együtt veszíti el versenyképességét, gazdasági forrásait, biztonságát. A polgárai kárára tartja fenn egy másik állam működésképtelen apparátusát – miközben sem erkölcsi, sem szerződéses kötelezettsége nincs erre. Az egymilliós ukrán hadsereg fenntartása nem európai feladat, a becsült ezermilliárd eurós újjáépítési költség nem európai érdek. A háború kockázatával együtt ez súlyos politikai felelősség, amit a kontinens vezetői semmibe vesznek.
Felelőtlen és ostoba uniós politikusok helyett érdemes lenne végiggondolni, mit jelent az, hogy az ukrán elnök – kiszivárgott beszámolók szerint – kész lenne Moszkvát és Szentpétervárt is bombázni. A nyilvánvaló amerikai cél, amit ők nem mernek vállalni, így egy közvetítetten bevetett „ujjal” valósulna meg. Ha Zelenszkij valóban amerikai eszközökkel (pl. F-16-ról indított JASSM vagy Tomahawk rakétával) intézne csapást, az orosz nukleáris válaszlehetőségek aktiválásának küszöbére érkezünk.
Moszkva nem véletlenül tekinti az F-16-ost nukleáris kapacitású hordozónak, és nem véletlenül figyelmeztet: a nukleáris doktrína nemcsak elrettentésről, hanem megtorlásról is szól, még akkor is, ha a támadás nem atomfegyverrel történik. A megtorlás hiánya eddig nem garancia annak jövőbeni elmaradására. A kiszivárgott tervek, amelyek két nagyhatótávolságú rakéta átadásáról szólnak, nem játékszerek. Ezek nemcsak haditechnikai, hanem stratégiai következményekkel is járnak.
A csalános sűrűjében nem csak rakéták vannak: ott vannak Redzikowo és Deveselu bázisai is, és persze az USA gazdasági érdekei. Nevetek azon a naivitáson, ahogy von der Leyen évekkel ezelőtt kijelentette, hogy le kell váltani az orosz energiahordozókat „biztonságos forrásokra”. Most a gáz azoktól jön, akik nyíltan gazdasági háborút vívnak Európa ellen – vámokkal, fenyegetésekkel, árszabályozással. A beígért norvég gáz sehol, az amerikai LNG pedig sem nem olcsóbb, sem nem biztonságosabb. Cserébe viszont elvárják, hogy Európa fizesse meg egy általa nem választott háború teljes költségét.
Az Európai Unió vezetői – akiknek többségét senki nem választotta közvetlenül – saját polgáraik ellen, más érdekei mentén döntenek. Ez több mint hiba: ez politikai bűn. A meggondolatlanság nem vétség, de ha állandósul, az már rendszerszintű kudarc. Európa egy olyan háborúért fizet, amelyhez sem joga, sem eszköze nincs – és még csak azt sem tudja, meddig tart ez az egész. A geopolitikai csalánosban most mi is benne vagyunk. Mélyen. És fájdalmasan.