Valaki le tudja írni a konklúziót zanzásítva, mit hozott ki belőle?
Aknákért kampányolt valamennyit, hogy kezdjük el azonnal a korlátozást felmondani, és saját hazai gyártást erőből felfuttatni? Vagy csak a drónoké a főszerep, szenzortelített harctéren tűz fölénye a manőverrel szemben szokásos dolgai voltak kidomborítva?
Nem akarom kisebbíteni sem a munkáját, sem a szakmai tudását. De. Nagyjából arra jutott, amit eddig is tudhattunk józan paraszti ésszel.
Minden túl kevés, a nagyrésze túlságosan elavult, és rossz szervezeti struktúrában alkalmazzuk.
2025-ben katonai doktori disszertációban még mindig a btr-ek alkalmazásáról kell értekezni, aminek a cseréje fejletebb gumikerekes harszjárműre fel sem merül, kizárólag a hiúzra.
Ami viszont lehetetlenség, hiszen ez plusz kétszáz százalékos növekvényt jelentene az eddigi megrendeléshez képest, ami hát khm...nincs összhangban az anyagi lehetőségeinkkel.
Amit én furcsáltam, hogy sem az RGW-vel, sem a Spike-kal nem számol, de lehet csak az figyelmem kerülte el.
De legalább végre leírja valaki, hogy ha már van egy ultramodern nyolc személyes ifv, akkor illene kimaxolni a desszantot.
Amit én hiányolok minden szakmai megnyílvánulásból az a tartalékok, és az elviselhető veszteségek mértékének kérdése.
Mert semmiből sincs egyetlen darab tartalékunk sem, így egyetlen darab elvesztése is helyrehozhatatlanul csökkenti az adott képességet. És az alacsony darabszámok miatt így gyorsan elérhető a szervezeti működésképtelenség.