[BIZTPOL] Magyarország

Mit csinált meg?

A full spectrum kül- és bel- és biztonságpolitikát, olyan szinten ami másnak nem jött össze.

Külpolitikailag kellő baksissal biztosította az amerikai jóindulatot a szavak szintjén túl is, mert ez már üzlet, az pedig komoly dolog.

Biztonságpolikai szinten ha biztosan méregdrágán, de úgy tűnik beszerzünk fejlett amerikai haditechnikai eszközöket is, az ártól függetlenül kétségtelen ezek az eszközök abszolút az élvonal és hogy bizonyítottan hatékonyak és nem csak fizetni kell, de kapsz is érte valamit. Az amcsi jóindulatért pedig egyébként is megéri … veszünk egy kis LNG-t, lehúznak kicsit az amcsik, megvan a diverzifikáció, mellette jön az orosz olaj is - átmenetileg elfogadható pár évig, amíg erre már nem lesz szükség.

EU-s szinten teljesen hülyére vette az eukratákat és az összes többi flagellánt aki éppen szarrá szankciózná önmagát, erre jön a főni hogy neki felmentése van és mint látják az egész európai bohózatot úgy kerüli meg az amerikaikkal kötött külön deallel amikor akarja.

Belpolitikailag lenyomott egy csicskalángost a retardellenzékének hiszen ő tettekkel is hozta az általuk oly vágyott euroatlanti elköteleződést, így most a választásokig hülyére vergődhetik magukat a Messiással meg a maraDékával hogy akkor mi is a programjuk, ha a teljes szervilizmusuk helyett ott a Főni működő alternatívája - nyilván nem egyenlőként, de azért a magyar érdekek mentén tárgyalhatott az USA-ban amit ott kedvező széljárás mellett figyelembe is vettek. Ez utóbbi a legrosszabb mert alapjában dönti meg azt a ‘nyugatos, européer’ alaptételt hogy a külpolitikánk alapja csak a teljes alávetés és feltétlen szervilizmus lehet, a merjünk kicsik lenni lehet - itt meg azt látjuk hogy bizony nem. Persze ehhez partner is kellett.

Mellesleg eközben az amerikaik is látják, hogy az ideszalajtott Goodfriend meg Pressmann féle külpolitika felsült, hiába járt be hozzá kézcsókra a teljes magyar ellenzék egészen független bírói szintig, semmit nem lehetett ezzel a fajta presszionálással elérni, és ezt ők is látják. Ez a külpolitikai irány egyértelműen kudarcot vallott. Tovább menve - amcsi részről felvetülhet a költség-haszon elemzés, hogy a 15 éves kitartottság ellenére nulla eredményt felmutatni képes FOS-brigádra meg a hazai bértelmiség pénzelésére mi szükség, ha a magyarokkal enélkül is lehet Amerikának kedvező dealeket letárgyalni, csak a többkulacsos politikájukat kell elfogadni? Mi szükség olyankormánydöntő ellenzékre, ami nem képes kormányt dönteni, és minek is, hiszen a jelenlegi kormánnyal is meg lehet egyezni? Lehet erről is volt nem nyilvános deal hiszem a Szabad Európás brigádnak már megküldték egy hete a selyemzsinórt, ki lesz vajon a következő? Bizonyára lázas hétvégi hasbaraszolgálat van most egyes szerkesztőségekben. :D
 
Ti mindig csak valaki ellen, vki ellenében tudtok megfogalmazni bármit is?
 
BÉRTELMISÉG

Egy ujabb magyar nyelvi lelemény! :-)
 
megszerezni a(az amúgy lehetséges hogy valóban szarul védett)z ellenzék támogatóinak minden adatát, majd utána beégetni őket és ráhúzni még egy kis ukrán szálat is

Hat hova gondolsz miert lenne erdeke valakinek is az egyetlen eselyes ellenzeki part kemeny magjanak adatait megszerezni.
Csak margóra -belpol nélkül- ma megnyitottam én is az ominózus fájlt,...van ott minden, nevek, cimek, GPS koordináták, mail cimek, néhol feltöltött képek linkjei...de ami végett reagálok, azok a tesztelésekhez használt account-ok, nevek és cimek...Elég kiszűrni ország szerint pl. Ukrajnát, és látod ki mit hogy készitett, mekkora is az ukrán érintettség.

Nálam a dolog pikantériája egyébként, hogy benne szereplnek pl. a főnököm adatai is :D ,...de lehet ránézek az itteni arcokra is, csak kiváncsiságból. :oops:
 
Na most menj fizuemelesert es mond neki aztan megyunk erted zsarolas es adattal valo visszaeles miatt :)
 
Az imént bevallotta és megerősitette, hogy azok az adatok vannak ott, amelyeket megadott (plusz amelyeket az automatikus kitőltés funkció használatakor magától behúzott és figyelmetlenségből igy belekerült :) ).
Kértem az emelést! :rolleyes::D
 
image.png
 
Arról van valami hír, hogy mi van a napi 1 millió eurós büntetésünkkel, amit a migránsok miatt szabott ki ránk az EU bírósága? Fizettünk? Ha nem fizettünk, akkor most már mennyit és még meddig követelnek?
 
Elvileg nem fizetjuk hanem a visszatartott unios penzekbol vonjak, de nem vagyok benne teljesen biztos
 
És közbe azt se felejtsük el,hogy közben még mindig rengeteg EU pénz jön be az országba.Még mindig a GDP 2-3% az uniós pénzátutalásbol van (no,akkor mennyi is valójában a magyar növekedés?-2%.......a 0 fölött is azért vagyonk,mert még mindig jókora pénzek jönnek a "gaz,ürgebörbe vart Brűsszelböl".....)