Energiagazdálkodás, energiabiztonság, villamosenergia-termelés

Feherházi források szerint csak 1 évre kaptunk mentességet.

Orbán Viktor: Teljes szankciómentességet kapott Magyarország az orosz olaj, gáz és Paks2 ügyében is​

A miniszterelnök elmondta, hogy az általános és időkorlát nélküli mentesség vonatkozik a Török Áramlatra és a Barátság kőolajvezetékre
 
Hát a kína politikànk eléggé szálka volt eddig. Pl a kínai vasúti vállalat kiválasztàsáért állami szállìtmányozásokra. Annak a törlése pl feltétel volt eddig.

Én azért a helyedben kivárnám a végét és nem melldöngető sikerjelentés alapján ítélni.

Kikristályosodik majd az egész egykét hónapon belül mi van az apróbetűben.

Én egyébként az orosz olaj/gáz kérdésben egyetértettem azzal hogy amíg lehetséges vegyük. Egyszerűen azért mert jó a gazdaságunknak és keresünk rajta. A mini atomerőművek is szimpatikusnak tűnnek és remélem összejön.
Ki keres rajta?
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
Tehát a ner keres rajta kurva sokat a pórnépet meg lehúzzák az pl. az üzemanyag adójával!
Vagy az energetikai cégekre, MOL, van különadó, ami az orosz-nyugati ár különbözetét majdnem teljesen elveszi és abból finanszírozza részben az állam, hogy a 2013-as áron kapd továbbra is az áramot és a gázt otthon.
 
“WASHINGTON, Nov 7 (Reuters) - The United States has granted Hungary a one-year exemption from U.S. sanctions for using Russian oil and gas, a White House official said on Friday, after Hungarian Prime Minister Viktor Orban pressed his case for a reprieve during a friendly meeting with President Donald Trump in Washington.“

???
Egyébként 1 év múlva pont kész lehet Batta és Pozsony, hogy többségében nem orosz olajat feldolgozzon.
VAlószínüleg a Fehér Házi adminisztráció egy része évenkénti felülvizsgálatot akart. De Trumpot meggyőzte Orbán az időkorlát nélküli mentességről.

Most egy névtelen forrás bedobta a Reutersnek az 1 évet. Majd úgyis kiderül, mit írtak végül alá, de Orbán és Szíjjártó is, kérdés nélkül egyértelműen fogalmazott az időkorlát nélküliségről, ahogy Paks szankciós listáról való szintén korlátok nélküli levételéről.

3 megjegyzés
Ha most korlátozás nélkül levesznek, akkor is lehet gründolni bármikor új szankciót.

1 év múlva már lehet lesz USA-orosz deal és a szankciók nem is lesznek terítéken.

Amíg Trump van az USA-ban nem akar majd direktbe kibaxni energiaügyben, ahogy más ügyben sem Orbánnal. Ez az utóbbi alapállás sztem a tegnapi showműsor után egyértemű.
 
Vagy az energetikai cégekre, MOL, van különadó, ami az orosz-nyugati ár különbözetét majdnem teljesen elveszi és abból finanszírozza részben az állam, hogy a 2013-as áron kapd továbbra is az áramot és a gázt otthon.
A közvetítő cégek elcsalt tízmilliárdjait ne felejtsd ki a számításból! A nyomozás pedig ott tart, ahol az MNB esetében!
Miért nem közvetlenül a magyar állam veszi a gázt, olajat?
A kérdés persze költői, a választ sejtem!
 
Most bedobta pár napja ezt az új hírt a válasz online.

De a valóságban.

Áfamaffiára csapott le a NAV: tízmilliárdos csalás történt - több mint száz cég érintett az ügyben
A bűnszervezet célja az EU területéről érkező földgáz általános forgalmi adójának jogellenes csökkentése volt. A NAV nyomozói szerint az elkövetők több tízmilliárd forintot is meghaladó földgáz-kereskedelem után fizetendő áfát csaltak el.
VG
2025.01.29., 15:28

https://www.vg.hu/vilaggazdasag-magyar-gazdasag/2025/01/nav-foldgaz-afacsalas

Szal a NAV hozta év elején nyilvánosságra. Ez alapvetően Afacsalás volt, aminek egy része a gáz. Ez a cégháló csalt minden, főleg fiktív üzlettel. Ezt a kiskaput, mármint a fordított áfafizetést tavaly bezárta az állam a gáz esetén. 20 mrd fölötti összeget lefoglaltak, a cégek szervezőit őrizetbe vette.

Ennek alapvetően semmi köze az orosz gázbeszerzéshez. Azt a magyar állam kötötte az oroszokkal. Ez meg tőzsdei szabadkereskedés utáni csalás volt. Az egész EU-ban szabadkereskedelen van a gázra.
Az MNB meg megint más sztori, végtelenül leegyszerűsítve tállalva. Ott az MNB nyereségéből végzett befektetések utáni lehetséges értékvesztést tálalják úgy, mintha hazavitték volna. De az meg végképp nem ide tartozik.
 
67-68 milliárd az a 10 milliárd.

A kiskapu nem tudom mikor keletkezett, de pl. az MNB esetében tudjuk, hogy maga a kormány nyitotta!
Ezen kívül, amivel a költségvetést megkárosítják, és amit nem lehet visszaszerezni, az mindannyiunk zsebére megy.
A közvetítői díjaknak pedig kis hazánkban, sajnos az utóbbi időben nagyon nagy hagyománya lett! Jópárat fel tudnék sorolni, de nem akarok nagyon belemélyedni.
Ezeken pedig az állam bukik, és jól körülhatárolható miniszterek, álkamtitkárok, strómanok.... pedig aratnak!
 
  • Tetszik
  • Vicces
Reactions: bel and vata
REUTERS szerint csak egy év mentességet kaptunk a ruszki energiára

The United States has granted Hungary a one-year exemption from U.S. sanctions for using Russian oil and gas, a White House official said on Friday, after Hungarian Prime Minister Viktor Orban pressed his case for a reprieve during a friendly meeting with President Donald Trump in Washington.
Matt!! :cool:

Szíjjárto
Mert a miniszterelnök úr így állapodott meg az amerikai elnökkel - tette hozzá a tárcavezető.

Nem sújtják szankciók a Magyarországra irányuló olaj- és gázszállításokat, korlátlan ideig

- húzta alá.

Aki ezzel ellentéteset állít, az nem volt ott a tárgyalásin - mondta. Sokkal egyszerűbb minket kérdezni, akik ott voltunk - tette hozzá.
 
67-68 milliárd az a 10 milliárd.

A kiskapu nem tudom mikor keletkezett, de pl. az MNB esetében tudjuk, hogy maga a kormány nyitotta!
Ezen kívül, amivel a költségvetést megkárosítják, és amit nem lehet visszaszerezni, az mindannyiunk zsebére megy.
A közvetítői díjaknak pedig kis hazánkban, sajnos az utóbbi időben nagyon nagy hagyománya lett! Jópárat fel tudnék sorolni, de nem akarok nagyon belemélyedni.
Ezeken pedig az állam bukik, és jól körülhatárolható miniszterek, álkamtitkárok, strómanok.... pedig aratnak!
Figyelj!
Én értem, hogy itt loptak, megkárosították az államot. De maga az állam kapta el az Áfacsalókat, lefoglalt több mint 20 mrd-ot és módosította a gázáfafizetést. Melyik miniszter, államtitkár aratott ezen?

Itt volt másfél évig egy valós tőzsdei gázbiznisz, de nem fizették meg utána az Áfát, hanem fiktív áruk, cégek mozgatásával elfedték sikertelenül.
Azért kíváncsi lennék hova ment a pénz. Tuti NER, nehogy más legyen . .
 
Már ne haragudj, de a lélegeztetőgép, a letelepedési kötvény, az irodaház.... biznisz, az MNB alapítványok, a végrehajtói maffia, a kormányzati hamis AI videók után mit vársz? Higyjem el, hogy ezeket csak úgy véletlenül csinálták pont most?
Nagyonis megdolgoztak érte, hogy már azt se higyjem el nekik, amit kérdeznek!
 
  • Tetszik
  • Vicces
Reactions: bel and vata