Társadalmi folyamatok

Csak szólok,hogy a természetben az ember átlagos élettartama 30 év sincs.....
És az a 30 év is 98% szenvedésből áll.Még létező természeti népeknél az erőszakos halálozási ráta olyan magas,mint a civilizált oly szörnyű világban a II.vh-ban volt......
A mai átlaggal összevetve a régi idők átlagéletkora a magas gyermekhalandóság miatt volt alacsony - aki túlélte a gyermekkort, az jó eséllyel megélhetett és meg is élt 40-50 évet.
Árpád-házi királyaink például átlagosan 45-50 évesen hunytak el, Szent István valószínűleg több, mint 60, László 55 évet élt.
A történelem előtti időkben, pl. a paleolitikumban azok, akik megélték a 15. életévüket várhatóan 50+ éves korukban haltak meg.

Szóval "természetes" körülmények között az ember arra számíthat, amire egy állat is: Ha túléli a legkiszolgáltatottabb, gyermekkori éveit és eljut az ember, mint biológiai lény ereje teljének kapujáig, akkor addig fog élni, amíg egészsége, ereje természetes hanyatlásnak nem indul, azaz durván 50-60 évig.

Az erőszakos halál kérdése más lapra tartozik, társadalmi viszonyok és társadalmi környezet kérdése, hogy milyen mértékben gyilkolják egymást (és magukat) az emberek. (A XVIII. századi Poroszországban pl. a férfiak átlagéletkora a 25 évet sem érte el, de nem azért, mert nem voltak elég fejlettek az ősemberekhez képest, hanem azért mert militarista államuk folyton háborúzott.)
 
Nem beszélve arról, hogy az legendás 30 év szenvedés, biztos, hogy nem valós. Inkább a mai életmódunk ami sokkal károsabb az egészségre, csak ugye a tüneti kezelés, pl fájdalomcsillapítók, kedélyjavítók stb. eltakarják a valóságot...Sokkal egészségesebben éltek, és teljesebb életet.
 
iu
And sickle?
 
Igazából ha a kormányok azon dolgoznának, hogy kiszámítható és stabil gazdaságihelyzet legyen, akkor a gyerekek jönnének maguktól is. Az nem segít, hogy locsolják a pénzt a piacra, azt már láttuk.
Sajnos ez nem így van...ma már a karrier, önmegvalósítás, a sztárpéldák, az internet, és co2lábnyom korában a nyugat embere az élvezetre helyezi a hangsúlyt...a gyerek az csak nyűg, nem éri meg...stb. Érdekesnek tartom, hogy kevéssé könnyű életű embertársaink könnyebben vesznek még egy "púpot" a hátukra, mint azok, akik megtehetnék...csakhát akkor torzul a teste, meg rabszolgaként él...nem a kormányok politikáján múlik alapvetően, hanem a médián...
 
Ilyenkor persze fel se merül, hogy akkor lehet, hogy nem is olyan jók a körülmények nyugaton? Mondjuk pl egy használható egzisztencia nagyjából 80 éves korra lenne meg. Akkor meg már inkább jön az élj a mának?
Ami amúgy az ökológia egyik legelső szabálya
 
  • Hűha
Reactions: Kim Philby
Óvatosan felhívnám a figyelmedet arra, hogy mivégre kellene 100 év sekélyes lét, akkor, ha lehet 30 eseményekben gazdag? Tehát, ha nem csak unatkozol és bárányfelhőket kergetsz, lehet, a 30 tartalmasabb mint a 100.
Én inkább küzdök az elemek ellen, mint olyan tényezők ellen, amik felett nincs hatalmam.
Én örülök, hogy van orvostudomány és jópár rokonom tud küzdeni olyan ellen, ami felett egyébként nincs hatalma. Meg annak is örülök, hogy kettő kedves ismerősöm is köztünk van annak ellenére, hogy cukorbetegek gyerekkoruk óta
 
Nem beszélve arról, hogy az legendás 30 év szenvedés, biztos, hogy nem valós.
Érdemes visszaemlékezéseket olvasni még az 50es évekről is, ahol olyan lazán halnak meg emberek ma már gyakorlatilag elfelejtett betegségekben, mint Tetanusz, torokgyík, szamárköhögés, gyermekbénulás, vagy éppen egy tüdőgyulladásról úgy ír haza a nagybácsi, hogy le se meri írni, mert amúgy nem alap dolog, hogy túléli a gyermek. És ez már bőven a modern orvostudomány kora. Egy abdominális műtétbe, és ez lehet egy vesekő is, gyakorlatilag 90% felett haltak meg az Étrnap előtt. De vissza lehet ezt sírni. Egészségesen, oltottan, a nyájimmunitás védelmében, úgy hogy azért csak jöjjön az a doktor úr, meg mentő ha baj van. Csak nem egészen értem miért is lenne ez jó?
 
Az egész abból indult ki, hogy szalmabála ház és természetes építőanyagok...most már a mentőnél tartunk...
Adva még egy gellert. Amúgy akkor jobb ha feltesszük úgy a kérdést, hogy a sokat szidott magyar egészségügy is jó valamire?;)
 
Ilyenkor persze fel se merül, hogy akkor lehet, hogy nem is olyan jók a körülmények nyugaton? Mondjuk pl egy használható egzisztencia nagyjából 80 éves korra lenne meg. Akkor meg már inkább jön az élj a mának?
Ami amúgy az ökológia egyik legelső szabálya
Mivégre is jó az az egzintencia? Egy médiagerjedelem...semmi más
Én örülök, hogy van orvostudomány és jópár rokonom tud küzdeni olyan ellen, ami felett egyébként nincs hatalma. Meg annak is örülök, hogy kettő kedves ismerősöm is köztünk van annak ellenére, hogy cukorbetegek gyerekkoruk óta
Föntebb említettem...de leírom mégegyszer...nem az orvostudomány ellen (ami szerintem leejtmenetben van), hanem a természetesebb lét mellett érveltem...
 
Mivégre is jó az az egzintencia? Egy médiagerjedelem...semmi más

Föntebb említettem...de leírom mégegyszer...nem az orvostudomány ellen (ami szerintem leejtmenetben van), hanem a természetesebb lét mellett érveltem...
De a természetes létbe beletartozik a betegségbe vagy balesetbe meghalás is, mivel orvosi beavatkozással mentik meg az ember életét, te írtad, hogy minek akarna valaki 100 évet élni, hogyha a 30 eseményekben gazdagabb.
Sajnos ez nem így van...ma már a karrier, önmegvalósítás, a sztárpéldák, az internet, és co2lábnyom korában a nyugat embere az élvezetre helyezi a hangsúlyt...a gyerek az csak nyűg, nem éri meg...stb. Érdekesnek tartom, hogy kevéssé könnyű életű embertársaink könnyebben vesznek még egy "púpot" a hátukra, mint azok, akik megtehetnék...csakhát akkor torzul a teste, meg rabszolgaként él...nem a kormányok politikáján múlik alapvetően, hanem a médián...
A karrier azért van, mert ma már annyira specializáltak a munkakörök nagyrésze, hogy csak betanulással és oktatással lehet a legjobb munkákat végezni (ki akar egy hozzánemértő kókler szakemberrel dolgozni?). Az önmegvalósítás, meg csak annyiról szól, hogy az ember kiengyensúlyozott életet éljen, amivel szerintem te is egyetértesz, mivel lényegében a "vissza a természetbe" mentalitásod is ehhez hasonlónak tűnik nekem.
Sztárpéldák, amióta van társadalom azóta idealizáljuk egyes embertársainkat, ehhez lehet sok történelmi példát hozni, de talán a legfontosabb számunkra az Krisztus. Ő is egy példa, akit sokan követni akarunk.
 
  • Hűha
Reactions: Kim Philby